A tudósok és az emberrel foglalkozó hivatások egyik
kötelessége, hogy amikor nagy változások érintik szakmájukat s
tudományukat, a társadalmi kavalkád közepette is megőrizzék a józan
mérlegelő hangot. A mai magyar társadalomban a lelki egészséget érintő
betegségek s állapotok ellátása látszólag hirtelen vált napi közüggyé,
intézmények megszűnése kapcsán. A kis szakmai összejövetel azonban,
amelyről a két tanulmány is hírt ad, bemutatta, hogy itt nem csupán
napi és egész-ségfinanszírozási aktualitású kérdésről van szó.
A 20. század második fele, a biológiai pszichiátria
és pszichológia ígéreteivel sokunkkal elhitette, hogy már csak egy
lépés a határ, amikor minden lelki gyötrelem megoldást kap a „Szóma,
ha mondom, segít a gondon, egy-két köbcenti helyre biccenti” elvnek
megfelelően. Mára elmúltak az illúzióink. Tudjuk, hogy miközben a
tudomány diadalmenete az egyre világosabb biológiai megoldásokat
állítja előtérbe, az ember, a létező, valódi ember mint teljes lény
megértése s kezelése olyan humánus hozzáállást kíván tőlünk, amely
eltűri a másságot mint az ember változatait, s ennek megfelelő
intézményi és hivatásbeli kereteket biztosít. A szervezők remélik,
hogy kis
|