csapatom egyik szomorú, de első és tanulságos „orra
bukása” jutott eszembe – még és már a hetvenes évek Tungsramjával.
Történt, hogy sikeresen kifejlesztettünk a KFKI-ban egy elektronikus
eszközt, az ún. Varicap diódát, amely nyolcszor nagyobb
kapacitás-átfogású, azaz sokkalta jobbra sikerült, mint a piacon lévő
Philips-típus. Büszkén jelentettük a gyár vezetésének az eredményt, és
vártuk az elismerést. Az elismerés helyett így szólt a válasz: „A
Tungsram nem az a cég, amely új típust dobhatna a piacra. Rontsátok le
a paramétereket a Philips-termékével azonos szintre, akkor talán
érdekel bennünket!” Ezzé vált a korábbi nagy iparunk akkorra, vagy
mára?…
Szóval, hajlamos vagyok elhitetni magammal, hogy a
kiegyezés utáni időkben, amikor – így mondják – a második világháború
utáni „olasz csodához” volt fogható a magyarországi ipar fejlődése,
újítóinknak szabad volt belépni a nemzetközi élvonalba, szabad volt
felvenniük a nagyversenydiktálta kesztyűt.
Hogy tévedésben lehetek, azt az is mutatja, hogy
azok a durva erők által diktált folyamatok – brute force-nak is
mondják –, amelyektől ma is szenved a hazai innovációs közösségünk,
megvoltak akkor is. Elegendő, ha a Bánki–Csonka-porlasztó és a fél
évvel későbbi szabadalmi bejelentésű Maybach-porlasztó máig ható
vetélkedésére gondolunk – Európa számos helyén csak ez utóbbit
ismerik, hirdetik. Sajnos, sok ilyen esemény van a
technikatörténetünkben – sokkalta több, mint a világ által is elismert
sikerünk.
Bánki Donát széles tehetsége ugyanis a karburátoron
kívül is létrehozott olyan alkotásokat, amelyeket nem tudott
megtépázni a könyörtelen, az etikára semmit sem adó verseny, az
erősebb, a hangosabb jogával uralkodó rend.
Tízéves koromban kaptam meg gyerekkorom egyik
meghatározó olvasmányát, Möller Károly A mai technika című
könyvét, amelyből már akkor megtanultam, milyen is a Bánkiturbina.
Azóta vagyok büszke őreá is.
Amihez nyúlt, arannyá változott.
Elkészítette
• az első nagynyomású robbanómotort, a saját
korában méltán világhírű Bánki–Csonka-motort, amelynél a
robbanókeveréket a hengerbe porlasztott víz hűtötte le,
• a turbinát a kis esésű vízerőművekhez, a
molnároknak – valóban nekik publikálta –, meg a Vaskapu-erőműnek
ajánlva,
• a hidraulikus szervokormányt a légi
közlekedéshez,
• egy elsőkerék-meghajtású gépkocsit, amelyben a
motort, a sebességváltót és a differenciálművet már egy tömbbe
szervezte – vajon a harmincas évek Adler Juniorja vagy a DKW-je tőle
merítette az ötletet?
• és sok-sok mást – például láthattuk képeit,
például olajjal festett, kiváló önarcképét is!
Ezzel a sokrétű teljesítménnyel lett Bánki Donát az
első magyar mérnök, akit nemzetközi hírűnek lehet és joggal tudunk
mondani.
Elindított olyan tanítványokat, mint Kármán Tódor,
a róla elnevezett Theodor von Kármán épületben, a California Institute
of Technologyn, a híres Caltech-en, gyakran és „nemzeti-büszkén”
fordultam meg én is ottani éveim során.
Mindezt a legmagasabb tudományos igénnyel tette
Bánki Donát. Számomra példamutató, hogy már száz éve meglátta a
modellek korlátait is – hogy a nagy Euler és Lagrange egyenleteit
„mérnökivé” kell tenni, hogy azok a gyakorlatban is használhatók
legyenek. 1912. december 16-án tartotta meg Folyadékok mozgása
hajlított csatornákban című akadémiai székfoglalóját. 1916-ban jelent
meg előbb magyarul, majd németül az Energiaátalakulások
folyadékokban című könyve. Jegyzetei is máig mérföldkövei a
műszaki életünknek, oktatásunknak.
Amit szeretnék még Bánki Donátról elmondani, azt a
hely szelleme mondatja velem mint szintén lokálpatriótával.
A gyermekkorunk, annak helyszínei, az első
benyomások, az első tapasztalások meghatározóak életünk későbbi
szakaszára. Nagy ajándék, ha a tudást a megfelelő életkorban, a
„biológiai ablak” időszakában, éveiben megkapjuk – ezek válnak
„készséggé”.
A fiatal Donát életében ez is mintaszerűen
teljesült. Édesanyja, Salzer Betti által teremtett családi légkörben
az édesapja, a megbecsült körorvos, a 48-as honvédfőorvos, sok időt
szentelt hat gyermekük oktatásának, akik Pápára jártak vizsgázni.
Feljegyezték, hogy a fiatal Donát részben még a középiskolai
tananyagot is a családi házban sajátította el – a nyelvek tudásával
együtt. Ezzel a felkészültséggel, ambícióval, nagy tisztességgel
felvértezve, a társadalomért való tenni akarást útravaló „pogácsaként”
magával hozva jutott el az egyetemre, és futott be ott és azután is
kivételesen sikeres karriert, már mint a szülőfaluját a nevével is
megtisztelni szándékozó Bánki Donát. Utolsó éves hallgatóként,
1880/81-ben, Horváth Ignác professzor mellett már tanársegéd a
mechanika tanszéken. Tudott dolog, hogy ehhez az „Értől”, akarom
mondani, „Bánktól az Óceánig” karrierre még a k. u. k.-időkben is
milyen teljesítményt kellett felmutatni!
Bakonybánk méltán büszke nagy szülöttére – még
akkor is, ha Lovászpatonával osztoznia kell Bánki Donát gyermek- és
fiatalkorán – sőt, némileg Budapesttel is, ahol végül is befejezte a
középfokú tanulmányait.
De térjünk vissza a mai, százötvenedik
születésnapra.
Gondolatban járjuk végig Bánki Donát életét, amely
példázza a mérnökök etikáját példázó József Attila-i sorokat:
„dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy
érdemes”. Ő tudta, élte ezt.
Hirdesse ezt a gondolatot Bánki Donát bakonybánki
szobra mindétig.
Ezennel hadd éljünk a nagy-nagy tisztességgel és
főhajtva leleplezzük M. Csizmadia Béla professzorral a szülőhely
közössége, az MTA mai tagsága, különösképpen a mérnöki osztályok mai
tagjainak, valamint a Bánki Donát tudását, műveit magáénak tudó utókor
nevében a szobrot.
|