A piacgazdaság felé fordult Magyarországon egyre égetőbb kérdéssé válik az állam fokozatos kivonulása a kultúra, a tudomány támogatásából, ugyanakkor a várt vagy remélt mecenatúráról, a támogatási kultúra megjelenésének késéséről is gyakran beszélünk. Ebben a helyzetben a mi oldalunkról, azaz a tudomány oldaláról többféleképpen is elősegíthetjük a folyamatok örvendetes gyorsulását. A kínálati oldal megfelelőbbé alakítása (azaz a támogatásra érdemesség felmutatása a kutatóhelyek, intézmények részéről) az egyik lehetőség. A támogatók aktív keresése, megtalálása, a szponzorálási vagy mecenatúra-tárgyalások professzionális lefolytatása és aztán vállalások teljesítése egy másik. A támogatási kultúra alakítása, táplálása egy harmadik. Ez az írás legutóbbihoz kíván hozzájárulni azzal, hogy jellemző adatokat közöl a magyar tudomány egyik legbőkezűbb és legkulturáltabb támogatója, Semsey Andor, és egyik legrászorultabb, és támogatásra leginkább érdemes tudósa, Herman Ottó kapcsolatáról.

A forrásanyag az MTA Könyvtárában őrzött levelek fénymásolata. 34 levél (ebből négy szimpla újévi üdvözlet, vizitkártyára firkantva) másolatát láttam.¹ Ezek 1879 szeptembere és 1914 novembere között keltek, azaz 35 évet ölelnek át. Valamennyit Semsey írta Hermannak. Mivel Semsey életútját itt más írások ismertetik, róla nem esik sok szó, utalás történik viszont több helyen arra, hogy Herman nem szokványos életútjának melyik állomásán érkezett egy-egy fontosabb levél – és persze támogatás is (amiről a személyes levelezés alig szól). 1879-ben egyetlen, majd 1888-tól 1893-ig évente egy-egy (1890 tavaszán öt, szinte hetenként jött levél Herman Ottóhoz, s némelyik utal arra, hogy ő is hasonló intenzitással válaszol), majd 1896-ban megint egyetlenegy, s 1900-tól 1914-ig évente általában egy-két levél érkezett. (Az újévi kártyák megőrzése arra utal, hogy Herman gondosan eltette valamennyi levelét.) Az alábbiakban tizenhárom levélből következnek a téma szempontjából érdekesnek talált részletek, majd a hátteret megvilágító megjegyzések.

Előbb azonban helyezzük el a levelezést a címzett életútjában (Székely, 1955; Vargha, 1967; Vásárhelyi – Treiber, 2006) alapján. Herman Ottó 1835-ben született. Lakatosinasként iratkozott be Bécsben a Polytechnicumba (és bejárt a Naturhistorisches Museumba sáskákat tanulmányozni, rajzolni), majd édesapja halála miatt tanulmányai félbeszakadtak.² Katonáskodás, partizánkodás, fényképészkedés után a Kolozsvári Múzeumban volt konzervátor, majd 1875–76-ban elhagyta a várost. „Trágyázatlan földönfutó, kacagó semmi” jellemezte ekkor vagyontalan saját magát egy levél aláírásában. Hamarosan a Királyi Magyar Természettudományi Társulat ösztöndíján élve kutatta (és 1876–79 közt három kötetben publikálta) Magyarország pókfaunájá-t. Ennek nyomán 1877-ben már múzeumi őrsegédi (muzeológusi) állást kapott a Nemzeti Múzeum Állattani Osztályán. Nem sokáig volt azonban „főállású zoológus”. 1878–79-ben szinte véletlen folytán a halászat, a néprajz felé terelődött érdeklődése, s bár madártani tevékenysége ezután is jelentős maradt, szenvedélyévé a néprajz, az „ősfoglalkozások” leírása, emlékeiknek megmentése vált. A Természettudományi Társulat néprajzi témájú kutatásokat és publikációkat nem tudott támogatni. A társulat főtitkára Szily Kálmán volt, akihez Herman lelkesen fordult a Balatonon a halászok között tett felfedezéseivel. Szily tanácsa: talán segít Semsey, „aki 1 krajcárért veszi a tegnapi kifliket” (értsd: a 2 krajcáros frissek helyett, hogy több jusson tudománypártolásra…). Így kezdődött mecénási kapcsolatuk.

A levelek majd felét Semsey gyógykezeléseiről, illetve gyógyfürdőkön, hegyvidéki üdülőhelyeken töltött – részben kényszerű – nyaralásairól írta Hermannak, mindenkor épp aktuális bajairól is panaszkodva, de nem vive azt túlzásba. Erre jó példa mindjárt az első levél:

Herkulesfürdő, 1879. 9. 14.
Tisztelt Herman Úr!
Mindamellett, hogy egészségi állapotom mostanra kirándulásaim alatt nagyot hanyatlott […] s így ma még bizonytalan, valjon lehetek e Aldunai útjában útitársa. […] Hasonlóan, ha lennének tudósításai Kovil vidékéről a szárnyasokra vonatkozóan, nagy köszönettel veszem. […] alázatos szolgája Semsey Andor

Ez a levélrészlet egyben arról is árulkodik, hogy Semsey a geológia mellett szenvedélyesen érdeklődött a zoológia bizonyos ágai, elsősorban a madártan, a madármegfigyelés iránt is.

Figyeljünk a megszólításokra! Ezek a levelezés három és fél évtizede alatt változatos formát öltenek, később megjelennek meghittebb megszólítások, meghittebb, a hosszú, közös munkát, lelkesedést, törekvéseket tükröző, felemlítgető mondatok is, de harmincöt év után is előfordul még a Tisztelt Hermann Úr! (sic!)³ megszólítás is. Lambrecht szerint „Semsey zárkózott, magába vonult természete azonban nem tudott a baráti viszony bensőségéig fölmelegedni.” – ennek azonban későbbi levelekben talán cáfolatára bukkanhatunk.

A fenti levél azelőtt kelt, hogy Hermant 1879. október 27-én Szeged országgyűlési képviselőjévé választották volna. Akkor lemondott két évig viselt állami hivataláról, azaz eltávozott a Nemzeti Múzeum kötelékéből, s a Függetlenség című lap munkatársa lett, függetlenségét így is őrizve. Innen kezdve életében újra és újra támogatásokra szorult, s ezek jó része Semseytől jött. 1887-ben jelent meg Herman talán legjelentősebb néprajzi munkája, A magyar halászat könyve, Semsey támogatásával, amiért hálás és bőséges szavakkal mond köszönetet.

Szászka Bánya, 1888. 6. 26.
Igen Tisztelt Hermann Úr!
Múlt hó folytán Tromsőből kelt levelére ezennel válaszolok. Örvendek, hogy a hosszú utat jól kiállotta, s ily sok szép vidéket látott, s e tekintetben levele nagyon érdekelt sőt az annak idejében majd megjelenő topographiai leírásai a megutazott vidékekről fogják majd felvilágosítólag hatni a vidékeket s országokat látni kívánó közönségnek,⁴ szóval egész levele mellyért fogadja szíves köszönetemet nagyon érdekelt.
 

Herman Ottó és Lendl Adolf 1888 nyarán madármegfigyelő utat tettek Norvégiába, Tromsöben is állomásoztak. Ennek leírása Az északi madárhegyek tájáról címmel jelent meg 1893-ban. Lambrecht szerint Semsey ezt az utat is támogatta, ám a köszönetnyilvánításokban nem szerepel neve, márpedig ez nem lehet a szerző feledékenységének eredménye (lásd később). Semsey ebben a levélben dicséri először „szembe” Herman munkásságát (később majd személyiségét is fogja).

Budapest, 1890. 4. 6. Reggel
Tisztelt Hermann Úr!
[…]Elképzelem Önnek a kínját a kedvezőtlen időben nap mint nap járni kelni és figyelni saját tapasztalásból beszélhetek de mint ismeretes ön a szeget fején üti. A Semsey pályázat ügye ünnep után fog az Akadémi/a/ összes ülésében ismét elővezettetni a programok melyek készek már és be vannak adva fognak bemutattatni és támadtatni e.c.t.

Budapest, 1892. 1. 28.
Tisztelt Barátom!
Örömmel értesültem Gasteinbe írt szíves soraiból hogy a megszokott munkásságot folytatja és a jelen évre is érdekes munkaprogramot tűzött ki maga elé. – szeretném ha a Compt renduvel semmi dolga sem volna már mert ez a valóban polyglot munka elvonja fő tárgyától, melly a hazai naturáliák vizsgálatában és mire vonatkozó eredmények közzétételében áll, s’ amelly reám kinézve annyira fontos, nekem pedig annyira kedves munkában, Ön, tisztelt Barátom a leghivatottabbak egyike, […] Maradok tisz­telő barátja Semsey Andor
 

Lehetséges, hogy Herman a rendszeres mecénásnak kijáró tisztelet és megkülönböztetett kommunikáció során ismertette Semseyvel éves munkaprogramját, lehet, hogy ez elvárt gesztus volt. És az is lehet, hogy Semsey vissza-visszatérő – ma dagályosnak ható, de a korban általános – dicséretei fontosak voltak számára, lelkesítőleg, megerősítőleg hatottak rá, ezeknek ment elébe a tudós a beszámolóival. Tudjuk, Herman épp elég fordulatot tett életében, számára mindenképpen új, de többször a tudomány számára is kitaposatlan ösvényekre tévedve. Ráfért nemcsak az anyagi, de a lelki-erkölcsi támogatás is. Semsey dicséretei pedig nem akárki dicséretei voltak.

1893-ban megjelent a könyv Az északi madárhegyek tájáról; ugyanebben az évben alapította meg Herman a Magyar Nemzeti Múzeum kötelékében a Magyar Ornithológiai Központot, amelynek élete végéig igazgatója volt. 1894-ben indította útjára (szerkesztőként is) az Aquila című folyóiratot. 1896-ban a Millenniumi kiállításra berendezett egy pavilont a halászat és pásztorkodás bemutatására. Nagy siker volt.

Budapest, 1896. 7. 8.
Tisztelt Herman Úr!
Fogadja köszönetemet szíves megemlékezéséért s’ kívánataiért az utóbbi legfelsőbb helyről történt kitüntetésem alkalmából […] a viszontlátásig öszinte híve Dr. Semsey Andor
 

A levelet Semsey mint doktor írja alá. 1895-ben a Kolozsvári, majd 1896-ban a budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem választotta díszdoktorának.

1901-ben megjelent Herman talán legismertebb műve: A madarak hasznáról és káráról. Ennek előszavában Darányi Ignác földművelésügyi miniszternek mond hálás köszönetet a támogatásért.
 

Budapest, 1902. 6. 3.
Tisztelt Herman Úr!
Mai napon kelt szíves soraira válaszolólag tudósítom, hogy a múlt hónapban megbeszéltük az említett képek reproductiojára kért hatszáz forint bár melly nap rendelkezésére áll. […] híve Semsey Andor
 

Lambrecht következő mondata rávilágít e sorok hátterére: „A mineralógia és geológia tiszteletreméltó amateurje érezte, tudta, hogy páratlan kincset ment meg páratlan elme munkájával, amikor ugyszólván plein pouvoirt bocsátott Herman rendelkezésére.”

Budapest, 1905. 1. 21.
Kedves Barátom!
[…] Hőgyes esete mindnyájunkat érint nagyrabecsült barátom volt, így fogyunk s pusztulunk. A magyar nyelv füzetet megkaptam őszintén gratulálok sic itur ad astra ahol dologról van szó ott van ön mindig s szolgálja folyton a magyar kultúrát és tudományt. Ismételve köszönöm a figyelmet s’ vagyok szeretettel öreg híve Semsey Andor
 

Herman rendszeresen publikált nyelvészeti jellegű cikkeket is (például a Semsey által támogatott Magyar nyelvben), itt sem tagadva meg a leíró természetrajzi indíttatását. Tevékenysége majd A magyar pásztorok nyelvkincse c. monumentális műben csúcsosodik ki.

Budapest, 1906. 12. 5.
Igen tisztelt Barátom!
[…] különösen érdekesek a csonteszközök. Szó van róla, hogy Kadic’ fölmegy Bécsbe, hogy az Udvari gyűjteményben összehasonlításokat tehessen. – Reménylem, hogy Herman Úr 13 év előtti kijelentéseit a Miskolczi leletek támogatni illetőleg igazolni fogják. – Szontagh is talált a nyáron a Mezérdi barlangban egy szép kővésőt és néhány edény töredéket. Bizony ideje volna a rendszeres barlang kutatásoknak, ha erre az intézetnek a részletes geologiai felvételek mellett több ideje és pénze volna. Amint én tapasztalom, a Földtani Intézet mindig különös tisztelettel volt és van tisztelt Barátom iránt.

A Halaváts-Róth ügy magán természetű dolog, és az Intézettől távol áll.

Pár nap múlva fellátogatok Hermann úrhoz, addig is a viszontlátásra. Szívesen üdvözli őszinte híve Semsey Andor
 

Amikor egy miskolci házépítés során előkerült furcsa kövekben Herman az ősember keze munkáját vélte felfedezni, ezt azonnal publikálta, idegen nyelven is. A magyar geológia azonban nem fogadta el a laikus újabb meglepő megnyilatkozását, s Hlaváts Gyula szakértői véleménye alapján azt a réteget, amelyből a leletek előkerültek, más korból származónak, ergo a leleteket nem kőkorszaki munkaeszközöknek minősítették. Ez sok keserűséget okozott a tudósnak. Később több újabb lelet került elő, (például, mert Herman ötletesen a sírásóknál érdeklődött – sikeresen – arról, hogy találnak-e ásáskor ilyen-olyan kődarabokat), s Kadić Ottokár indult neki rendszeres feltárást végezni. Herman pókászati gyűjtései idejéből emlékezett a Szeleta-barlangra és arra, hogy fekvése, morfológiája milyen kedvező lehetett a korai ember számára. Felhívta erre Kadić figyelmét, aki a barlangban valóban gazdag leletegyüttesre bukkant.

Tátra Széplak, 1907. 7. 6.
Tisztelt Hermann Úr!
[…] a forróság a Fővárosból kizavart, holl nyaralni szándékozom, s’ kedves sorait ide küldték utánnam, mellyek engem megörvendeztettek, hogy most az újabb akadályokat legyőzte, s’ hozzá tud fogni az ősfoglalkozásokhoz. – A Szeleta barlang ásatásai minden részletei megelégedését megnyerték ez Kadić Dr érdeme hallottam erről beszélni az Intézetben, s’ kívánatosnak tartanám, hogy azt publikálják. Majd ősszel találkozunk. Kellemes időt kíván tisztelője s híve Semsey Andor
 

A magyarok nagy ősfoglalkozása 1909-ben jelent meg. A pásztorkodásról további kiadványokat, nagymonográfiákat tervezett (hetvennégy évesen). A másik öreg, Semsey elismerése egyre nyíltabb, egyre hosszabb,⁵ mondhatjuk dagályos – és szép – szövegekben jelenik meg, miközben az öregkor, a közös számvetés hangulata is rátelepszik a sorokra.

Budapest, 1910. 4. 4.
Tisztelt Herman Úr! Barátom!
Hiába csak a sas nemzi a sast, mint ismét máskor, pedig már jó régen láttam ezt czikkeinél, olvasván most a sáska járásról írt értékes czikket csak tanulnának belőle s ne beszélnének annyit de dolgoznának. Most kilátás nyílik, hogy elbúcsúzom a kórházból a midőn Önt is felkeresem kedves Intézetében. Üdvözli szeretettel régi elv társa Semsey Andor– Adjon hírt magáról.

Budapest, 1910. 7. 13.
Kedves Barátom! [Idegen kéz írása]
Őszinte örömmel vettem és olvastam levelét. Hogy ne örülnék, mikor írja, hogy jó egészségben megkezdte ismét gyümölcsöző munkálkodását. Adja az ég, hogy munkáját szerencsésen be is fejezhesse.

Hazánkban a kultúra még nagyon hátra van. Sok az álpróféta és még több a szemfényvesztő, de annál kevesebb a komoly munkás ember. Pedig az emberi élet legtöbb nyomorúságának forrása a tudatlanság, a természettudományok ismerete pedig nagymértékben elősegíti a szenvedő emberiség boldogulását. Jó öreg barátom! Szerény erőmhöz és tehetségemhez mérten Önnel együtt dolgoztam a magyar tudomány felvirágoztatásán és előbbrevitelén, éppen azért nagyon jól tudom, hogy az Ön majdnem fél évszázadra kiterjedő lankadatlan munkásságának mit köszönhet a tudomány és a haza. Ha megkezdett nagy munkáját szerencsésen befejezi, úgy avval ismét nagy hálára kötelezi az Önt mindig tisztelő lelkes híveit.

Egészségem olyan, mint volt. Az orvosi kezelés kezd már igazán bosszantani. Nap-nap után folyton igazgatnak valamit rajtam, szinte kedvemet veszítem; mennyivel szívesebben excurélnék [?, nyilván: kirándulnék] Lóczyval a Bakonyban.

Folyó hó 15-én utazom Tátraszéplakra. Ha ideje engedi, keresse fel soraival a régi tisztelő hívét Semsey Andor” [aláírás saját kézírással]
Tátraszéplak, 1911. 7. 24.

Kedves Barátom! [idegen kéz írása]
Ismét elmúlt egy év és én ismét kénytelen vagyok orvosom tanácsára Tátraszéplakra utazni: nyaralni. Pedig nem szívesen tettem, mert jobban szeretnék kint valahol Erdélyben geologizálni, mint itt Tátraszéplakon ülni. Csendes pihenés közben vissza-vissza gondolok azon rég elmúlt időkre, midőn mi együtt tervezgettünk, midőn számot vetettünk magunkkal, hogy mit-mindent tegyünk a hazai természettudományok felvirágoztatása érdekében? Ugy-e bár jó öreg Barátom! Emlékszik még arra, mint bíztattuk egymást? És mint hittük, hogy a fiatalok bennünket megértve, tőlünk jó példát látva, dolgozni, alkotni fognak. Fájdalom azonban, igyekezetük csak szalmatűz volt, munkája pedig nagyon soknak csak olyan mulandó volt, mint az őszi falevél, melyet felkapnak a szelek, elvisznek más vidékre és átadnak az örök enyészetnek.

Sokat, sokat csalatkoztam, de Önben édes Herman Úr nem, mert Ön megmarad még most is azon lelkes dolgozónak, mint volt ezelőtt évtizedekkel. Aki szíve és lelke egész erejét és melegét munkájába helyezi csakhogy a természettudományok terén elmaradottságunkat pótolni, s a mívelt nyugattal a versenyt felvenni és az igazi tudományt gyarapítani tudja. Adjon is az Ég Önnek erőt és kitartást, hogy megkezdett nagy munkáit a mi igazi örömünkre szerencsésen be tudja végezni. … Ha ideje engedi írjon az Önt tisztelő hívének. Üdvözli Semsey Andor [aláírás saját kézírással]

Tátraszéplak, 1914. 2. 21.
Nagyon Tisztelt Herman Úr!
[idegen, lendületes kézírás]
Ki sem mondhatom, mekkora örömet szereztek nekem becses sorai, melyek értékes munkálkodásainak egyes phásisairól informáltak. Örülök, hogy mind ketten megérhettük a nyolcvanadik életévet. Bámulom az Ön szellemi frissességét s kívánom, hogy testi épsége maradjon meg még soká. Kevesen vannak, akiknek szelleme az Önéhez fogható volna s szívből kívánom, hogy korra nézve is szokatlan határt elérhessen. … Szívélyes üdvözlettel vagyok igaz híve Semsey Andor [aláírás saját kézírással]
 

E dicsérő szavakra méltó Herman válasza, aki a halála évében, 1914-ben megjelent A magyar pásztorok nyelvkincse c. könyvében így köszöni meg Semsey mindenkori támogatásait: „Hálám és köszönetem legelső sorban illeti DR. SEMSEI SEMSEY ANDORT, a kinek neve ott, a hol nemesnek, szépnek, a haza üdvére szolgálónak csendben, feltűnés nélkül való felkarolásáról van szó, már régen fogalommá vált. Nekem nem az anyagi részvétel, hanem az a tudat, hogy működésemet ismeri és helyesli, adta meg a legnehezebb helyzetekben is azt az erkölcsi alapot, a melyen bizton és nyugton megállapodhattam és továbbműködhettem, mindég kitartva az ő legkedvesebb tárgya mellett: a természettudományok szolgálatában.”
 

Kulcsszavak: Semsey Andor, Herman Ottó, támogatás, levelezés, mecenatúra
 

IRODALOM

Lambrecht K. (é. n.): Herman Ottó az utolsó polihisztor élete és kora. WEBCÍM >

Pozsonyi József (2008): A Semsey-féle ösztöndíj. Természet Világa. 139, 4, 157–159.

Székely Sándor (1955): Herman Ottó. Művelt Nép, Bp.

Vargha Domokos (1967): Herman Ottó. Móra, Bp.

Vásárhelyi Tamás – Treiber Zsuzsa (szerk.) (2006): Nyitott szemmel Herman Ottó útjain. – Múzeumok mindenkinek VI. NKÖM, Budapest WEBCÍM >
 

LÁBJEGYZETEK

1 Az MTA Könyvtárában „összesen 34 levél maradt meg, Ms 276/100 – Ms 276/132 és Ms 284/67 számok alatt találhatók” (Pozsonyi, 2008). A levelekbe Kecskeméti Tibor szíves segítségével nyertem betekintést. <

2 A kivételes tehetségű és szorgalmú autodidakta tudós személye, mentalitása, életútja ma a lifelong learning azaz az egész életen át tartó tanulás paradigmájának az EU-szintjén is támogatott terjedése idejében ebből a szempontból is érdekessé válik. <

3 Tudjuk, a tudós Hermann-ként látta meg a napvilágot, s magyar érzelmei miatt, a németes hangzás csökkentése érdekében hagyott el egy n-t a név végéről. <

4 Semsey szálkás betűit nem mindenhol lehetett kisilabizálni, többedszeri nekiveselkedésre sem. Nem volt nagyon következetes helyesíró, néha mondatai is összegubancolódtak, mint a fenti részletben is. Nem korrigáltam a nyelvtani hibákat. A dátumokat azonban, változatos írásmódjuk helyett egységesre írtam át (év-hó-nap, arab számmal, ahogyan gyakran használta). <

5 Különösen, hogy nem saját kezűleg írta, lassan romló kézírásával e hosszabb leveleket. <