Az elmúlt év novemberében, a Tudomány Ünnepe alkalmából a Kémiai Tudományok Osztálya a hagyományoknak megfelelően tudományos ülésszakot szervezett. A program összeállítói sokáig fontolgatták, hogy ennek tematikáját hogyan lehetne összekapcsolni az ünnep alapgondolatával, melyet a rendezők a négy klasszikus elem köré csoportosítottak, kiegészítve azt egy ötödikkel, mely magával az elemek által körülvett emberrel foglalkozott. Felmerült az a gondolat, hogy talán a kémiát is teljes terjedelmében, az atomszerkezettől egészen a szupramolekulákig kellene bemutatni, melyben mind a négy elem, s csúcsán az ötödik, az ember is találkozik. Végül az ülésszak szervezői, Hollósi Miklós és Perczel András professzorok javaslatára a tematikát leszűkítettük, s az előadások kiválasztására más perspektívát választottunk. Így született meg az a gondolat, hogy tekintsük át a kémiai folyamatok térben és időben jellemezhető tulajdonságait.

A kémia azonban – nyilván más tudomány-ágakhoz hasonlóan – széles tudományterületet fog át, melyről egy félnapos ülésszak csak szemelvényeket emelhet ki. S noha ügyeltünk arra, hogy ez a válogatás minél reprezentatívabb legyen, elkerülhetetlen volt, hogy a szervezők – kicsit talán szakmai elfogultságtól indíttatva – a megérdemeltnél nagyobb súlyt helyezzenek a fehérjekémiára, bár kétségtelen, hogy a címben jelzett tulajdonságok e területen hangsúlyozottan jelennek meg.

Az előadások írásba való átültetésekor két alapvető nehézséggel szembesültünk, mindkettő a térbeliség és az időskálák szemléltetésével kapcsolatos. Az előadást könnyen követhetővé tevő színes ábrák és animációk (mozgó molekulák!) eltűntek, helyettük minden lehangoló szürkévé változott, és minden megmerevedett. A szerzők lelki szemei előtt persze megmaradt a valóságot jobban megközelítő ábrázolás, az olvasónak ezt azonban képzelőtehetségével kell pótolnia.

A másik gond az volt, hogy a jelenségek és törvényszerűségek szabatos leírása bizony számtalan kémiai fogalom, s nem utolsósorban a kémiai szakszavak használatát igényli, ezek ismeretének hiányát a szövegben valahogy pótolni kellett. Persze tudom én, hogy egy szociológiai vagy jogi tanulmányt a természettudós sem olvas könnyedén, de azok legalább magyarul vannak. Mindenesetre kértük a szerzőket, hogy ahol csak tudják és ahol szükségesnek vélik, adjanak rövid zárójeles értelmezést a használt szakkifejezésekről,

még ha az egy kicsit meg is zavarja a folyamatos tárgyalásmódot. Hát, ez hol sikerült, hol nem, a jószándék mindenesetre megvolt bennünk.

Az előadó ülés kilenc témát érintett. Perczel András bevezetőnek szánt dolgozata megkísérli óvatosan kalauzolni az olvasót abban a világban, ahol a szerves molekuláknak a különböző dimenziókban tanúsított, különlegesnek látszó, de mégis megmagyarázható, természetes viselkedése válik megismerhetővé. Czugler Mátyás egy kristályszerkezetbe kényszerített, s így térben kimerevített molekulákból álló világot mutat be. Martinek Tamás azt vizsgálja, hogy mennyire szükségszerű az aszimmetrikus egységekből álló természetes makromolekulák felépítésénél a komponensek azonos kiralitása. Somsák László arra mutat rá, hogy a természetes makromolekulák, a fehérjék, szénhidrátok és nukleinsavak közül a legnagyobb variációs lehetőséget, s ezzel a legnagyobb információkapacitást a szénhidrátok biztosítják. Huszthy Péter és Tóth Tünde előadása talán az első is lehetett volna a sorban, hiszen itt találkozunk először részleteiben az enantiomeria fogalmával, a királis molekulák felismerésével, s az aszimmetriához kötődő biológiai hatások, s így a kiralitás jelentőségével az élő szervezetben. Gáspári Zoltán bemutatja, hogy a ma használatos modern technikák segítségével hogyan lehet igazolni, hogy a fehérjék élettelennek látszó makromolekulája önmagában vagy molekuláris partnereivel kölcsönhatásban milyen dinamikus tulajdonságokkal rendelkezik. Tompa Péter a szerkezet és a biológiai funkció összefüggésének értelmezése kapcsán azzal lep meg bennünket, hogy nemcsak egy jól körülírt szerkezet vezet meghatározott biológiai hatáshoz, de egy rendezetlen struktúra is kiválthat ilyen tulajdonságokat. Orbán Miklós olyan kémiai rendszerekkel foglalkozik, melyeknél adott körülmények közt a térben és időben lejátszódó reakciók makroszkóposan is megfigyelhető periodikus jelenségeket mutatnak. Az utolsó írás, Turányi Tamás dolgozata pedig felüdülést jelenthet azoknak az olvasóknak, akiknek feje már zúg a sok újszerű fogalomtól és kémiai látásmódtól, hiszen könnyen követhető példán mutatja be e tudományterület elméleti eredményeinek gyakorlati hasznosíthatóságát.

Kis monográfiánkat szívesen írtuk, s a jó szándékú olvasó megértő figyelmébe ajánljuk.