Gánti 1980-ban védte meg nagydoktori
disszertációját. A védés a résztvevők számára nagy élményt nyújtott,
negatív értelemben is, Keleti Tamás megátalkodott támadó fellépése
miatt. Noha a vita nyilvános és zárt részében is visszakozott néhány
mozzanatban, mégis nulla pontot adott az értekezésre. Az értekezés így
is átment, és Gánti nemsokára címzetes egyetemi tanár lett az ELTE
Genetikai, illetve Növényrendszertani Tanszékén (1999-ig); sokan itt
tanultunk tőle elméleti biológiát. Az egyetemen Vida Gábor és Simon
Tibor támogatták oktató- és kutatómunkáját; státus szerint az MTA
Ökológiai Modellező Csoportjának tudományos tanácsadója volt.
Noha számos tehetséges fiatalt vonzott magához
(megkockáztatjuk, ezért sem volt feltétlenül népszerű), megtartani nem
tudta őket; ehhez egyszerűen nem volt elég hajlékony. Ahogy Simonyi
Károly írja az egyik tudósról A fizika kultúrtörténete című művében,
„a saját elméletének foglya” volt, s mindent és mindenkit ebből a
szemszögből ítélt meg. Nem értett a mondanivaló különböző használatra
történő csomagolásához; ahogy maga is mondogatta, „jó stratéga vagyok,
de rossz taktikus”. E kulcsmondat sokat megmagyaráz publikációs
nehézségeiből is. „Soha nem tanult meg cikket írni” – mondta róla egy
pályatárs, de ezt a kijelentést helyesen kell érteni. Gánti cikkei
ugyanis nagyon világosak, csak épp nem tudják „eladni” a koncepciót a
gyanakvó olvasók egy részének.
A nyolcvanas években főként két dologgal
foglalkozott. Megírta kétkötetes nagy monográfiáját Chemotonelmélet
I–II. címmel, melyet az OMIKK adott ki (1984, 1989).
Főszerkesztője volt a Természet Világa folyóiratnak, és eközben
sok vonatkozásban felrázta, megújította a lapot (1980–1990).
A 90-es években úgy tűnt, az elmélet meghalt,
gyakorlatilag senki sem foglalkozott vele. Ekkor hozta létre a
Cogitator céget, amely – botanikus, zoológus és ökológus szakértők
bevonásával – természetvédelmi tanulmányok, jelentések készítésével
foglalkozott.
1995-ben jelent meg Az evolúció nagy lépései című
munka, John Maynard Smith és jelen nekrológ írójának a tollából; ami
itt azért fontos, mert e kötetben megkíséreltük beilleszteni Gánti
munkáját az őt megillető helyre. Hasonlóan jártunk el a párhuzamos
Nature szemlecikkben is. Ettől kezdve a tetszhalott elmélet egyre
gyakrabban mutatott életjelenségeket. 2000 környékén többen Gánti
munkáinak megjelentetését javasoltuk az Oxford University Pressnek,
amire a kiadó szenátusa – a szokásos zártkörű döntési folyamatban –
rábólintott. A kötet két korábbi könyv szerkesztett változatát, egy
további szerzői tanulmányt és a műveket filozófiai és biológiai
szempontból értékelő tanulmányokat tartalmaz (James Griesemer, a
University of California at Davies filozófiaprofesszora és Szathmáry
Eörs tollából). Szinte ezzel egyidőben Mezey Pál sorozatszerkesztő
felajánlotta a kétkötetes monográfia angol nyelvű megjelentetését a
Kluwer Mathematical and Computational Chemistry sorozatában. Az
előkészítő munkák a Budapest Collegiumban folytak, ahol
Gánti Tibor egy évig vendégkutató (fellow) volt. Mindkét nagy
vállalkozás 2003-ban jelent meg.
Élete utolsó fél évtizedében Gánti a Budapest
Collegiumnak a Magyar Űrkutatási Iroda és a European Space Agency
által támogatott asztrobiológiai csoportjában mint nagymarosi
„bedolgozó” tevékenykedett; tőle származik a koncepció, hogy a marsi
sötét dűnefoltokban minden évben néhány hónapig alkalmas
életkörülmények lehetnek akár felszínközeli, fotoszintetikus egyszerű
élőlények számára. Az idő majd eldönti, hogy tényleg van-e a foltokban
élet.
Mint fentebb már jeleztem, nagyot változott a
világ. Tavaly európai kezdeményezésre létrejött a rendszerkémia
tudománya, amely az autotakatalitikus kémiai rendszerek analízisével
és szintézisével foglalkozik. Az in statu nascendi tudományágat
szervező COST-művelet2
rendkívül magas pontszámmal végzett a benyújtott pályázatok
versenyében, második konferenciája Balatonfüreden lesz idén
októberben.3
A kezdeményezés elnöke, Günter von Kiedrowski professzor (Bochum,
Németország) Gánti Tibort a kevés alapító atya között tiszteli. Ezzel
párhuzamosan egyre-másra jelennek meg azok a közlemények, amelyek
munkásságának szellemét követik (néhányat az Irodalomjegyzékben
idézek).
A legújabb kori tudomány részleges patológiáját
mutatja, hogy a hivatkozások még mindig nem tartanak lépést a szóban
készséggel elismert intellektuális befolyással. Ennek
oka egyszerűen az, hogy a mostani pályázati és publikációs rendszer
mintegy rákényszeríti a embereket arra, hogy akkor is eredetinek
mutassák magukat, amikor nem vagy nem annyira azok. Ez a viselkedés
persze aláássa a szakmai hivatkozás régi, nemes hagyományait is (arra
hivatkoznak, aki személyes jóbarát vagy nagy valószínűséggel veszélyes
bíráló lehet; a többiek nem igazán számítanak).
Összességében azt mondhatjuk, hogy Gánti szellemi
vetése lassanként termőre fordul, de a méltó elismerés még várat
magára. Ez Gánti Tibornak már mindegy, de a magyar tudományosság
számára egyáltalán nem az. Jobb későn, mint soha. Ha jól sejtem, eljön
az idő, amikor a chemotonelméletet4
a magyar tudomány igen jelentős eredményeként fogják majd értékelni.
Gánti érdeklődése és munkássága okán talán a magister vitae (kitalált)
címre lenne jogosult. Az élet mestereként annak alapjait kutatta,
páratlan kitartással és igen szerény támogatással. Életművész biztosan
nem volt, a szerencse is inkább csak elkerülte. Viszont az
életművészeket el szoktuk felejteni, az élet mestereire pedig sokáig
tisztelettel emlékezünk.
IRODALOM ÉS VÁLOGATOTT
PUBLIKÁCIÓK
Crick, Francis H. C. (1968): The Origin of
the Genetic Code. Journal of Molecular Biology. 38, 367–379.
Gánti Tibor (1966): Forradalom az élet
kutatásában. Gondolat, Budapest
Gánti Tibor (1971): Az élet princípiuma.
Gondolat, Budapest
Gánti Tibor (1974): A chemoton-elmélet
alapjai. Fizikai Szemle. 24, 97–103.
Gánti Tibor (1975): Organization of
Chemical Reactions into Dividing and Metabolizing Units: The
Chemotons. BioSystems. 7, 15–21.
Gánti Tibor (1979): A Theory of
Biochemical Supersystems and Its Application to Problems of Natural
and Artificial Biogenesis. Akadémiai, Budapest–University Park Press,
Baltimore
Gánti Tibor (1979): A prebiológiai
evolúció értelmezése a chemotonelmélet alapján. Biológia. 27, 161–175.
Gánti Tibor (1983): Az ősszekvenciák
eredete. Biológia. 31, 47–54.
Gánti Tibor (1984): Chemotonelmélet I. A
fluid automaták elméleti alapjai. OMIKK, Budapest
Gánti Tibor (1987): The Principle of Life.
OMIKK, Budapest
Gánti Tibor (1989): Chemotonelmélet II. Az
élő rendszerek elmélete. OMIKK, Budapest
Gánti Tibor (1997): Biogenesis Itself.
Journal of Theoretical Biology. 187, 583–93.
Gánti Tibor (2003): The Principles of
Life. With commentaries by James Griesemer and Eörs Szathmáry. Oxford,
University Press
Gánti Tibor (2003): Chemoton Theory. Vol.
I.Theory of Fluid Machineries. Kluwer Academic/Plenum Publishers, New
York
Gánti Tibor (2003): Chemoton Theory. Vol.
II. Theory of Living Systems. Kluwer Academic/Plenum Publishers, New
York
Gánti Tibor – Horváth A. – Bérczi S. –
Gesztesi A. – Szathmáry E. (2003): Dark Dune Spots: Possible
Biomarkers on Mars? Origins of Life and Evolution of Biospheres. 33,
515–557.
Gilbert, Walter (1986): The RNA World.
Nature. 319, 818.
Horváth A. – Kereszturi A. – Bérczi S. –
Sik A. – Pócs T. – Gánti T. – Szathmáry E. (2009): Analysis of Dark
Albedo Features on a Southern Polar Dune Field of Mars. Astrobiology.
9 February 2009. [Epub ahead of print]
Kun A. – Papp B. – Szathmáry E. (2008):
Computational Identification of Obligatorily Autocatalytic Replicators
Embedded in Metabolic Networks. Genome Biology. 9, 3, R51.
Mansy, Sheref S. – Schrum, J. P. –
Krishnamurthy, M. – Tobé, S. – Treco, D. A. – Szostak, J. W. (2008):
Template-directed Synthesis of a Genetic Polymer in a Model Protocell.
Nature. 454, 122–125.
Maynard Smith, John – Szathmáry Eörs
(1995): The Major Transitions in Evolution. Freeman & Co., Oxford
Rasmussen, Steen – Bedau, M. A. – Chen, L.
– Deamer, D. – Krakauer, D. C. – Packard, N. H. – Stadler, P. F.
(eds.): (2009): Protocells: Bridging Nonliving and Living Matter. MIT
Press, Cambridge, Ma.
Orgel, Leslie E. (1968): Evolution of the
Genetic Apparatus. Journal of Molecular Biology. 38, 381–393.
Singer S. J. – Nicolson, G. L. (1972): The
Fluid Mosaic Model of the Structure of Cell Membranes. Science. 175,
720–731.
Szathmáry Eörs – Maynard Smith, John
(1995): The Major Evolutionary Transitions. Nature. 374, 227–232.
Szostak, Jack W. – Bartel, D. P. – Luisi,
P. L. (2001): Synthesizing Life. Nature. 409, 387–390.
Woese, Carl R. (1967): The Genetic Code.
Harper and Row
Zhu, Ting F. – Szostak, Jack W. (2009):
Coupled Growth and Division of Model Protocell Membranes. Journal of
the American Chemical Society. 26 March 2009. [Epub ahead of print]
LÁBJEGYZETEK
1 Csak mostanában derült
ki, hogy ez a felismerés milyen mély. Bioinformatikai vizsgálatokat
végeztünk azokon mikroorganizmusokon, melyeknek anyagcserehálózatát
úgyszólván teljesen ismerjük. Kivétel nélkül igaz rájuk, hogy az
anyagcsere nem indítható be csak az összes gén, enzim és tápanyag
jelenlétében; ehhez biztosítani kell az autokatalitikus magot is (és
ez a heterotróf szervezetekre is igaz).
<
2
WEBCÍM >
|
<
3
WEBCÍM >
|
<
4
WEBCÍM >
|
<
|