A jelen tanulmány alapjául szolgáló kutatásban1
a természettudományos pályán kutatók magánéletének és munkájának
egyensúlyát, szakmai fejlődésük akadályait, valamint a gyermekvállalás
szakmai munkákra gyakorolt hatását vizsgáltuk. Írásunkban a kérdőíves
vizsgálat egyes eredményei2
egy, a Semmelweis Egyetem tehetséggondozó programjában részt vevő
fiatal orvos kutató3
tapasztalataival és személyes véleményével egészülnek ki.
A fiatal kutatói életpálya
A második demográfiai átmenet, azon belül is az egyre későbbi felnőtté
válás részeként – főleg a magasabb iskolai végzettségűek, így
különösen a kutatók körében – hazánkban is egyre későbbi időpontban
kerül sor a családalapítására. A tudományos kutatók későbbi
házasságkötése és gyermekvállalása emellett a magas szakmai
követelményeknek és elvárásoknak való megfelelésben is keresendő.
Magyarországon ahhoz, hogy egy fiatal kutató
elkezdhesse munkásságát a természettudomány területén, első lépésben
egyetemi diplomával kell rendelkeznie, ami öt, orvosi egyetem esetében
pedig hat évet vesz igénybe. A tudományos kutatói pályát választók –
ha tudnak – nagyrészt költségvetési vagy vállalkozási kutató-fejlesztő
intézetekben, valamint felsőoktatási kutatóhelyeken helyezkedhetnek
el. E mellett vagy ezután következik az első tudományos fokozat, a PhD
megszerzése, ami a kutatói életpálya nélkülözhetetlen alappillére. A
posztgraduális képzésben eltöltött idő és munka egyértelműen javítja
az életpálya-esélyeket a mai gazdasági és munkaerőpiaci tendenciák
között (Fábri, 2008), de további, legalább hároméves hallgatói
jogviszonyt jelent. A különböző laboratóriumi technikák rohamos
fejlődésének nyomon követése, és a későbbi szakmai előmenetelhez
szükséges laboratóriumok közötti együttműködések kiépítése
szempontjából pedig létfontosságú egy kutató számára, hogy karrierje
elején egy vagy több külföldi tanulmányúton vegyen részt.
A fent részletezett szakmai elvárások rendkívül
szoros versenyhelyzetet teremtenek, melyek jelentős mértékben
befolyásolják mind a házasságkötés, mind pedig a gyermekvállalás
időpontját. Összességében látható, hogy a követelmények – egyetemi
tanulmányok, PhD-fokozat megszerzése, egy–hároméves külföldi
tanulmányút – egy fiatal kutató átlagosan kb. tizenkét évét veszik
igénybe. Fontos megemlíteni, hogy hazánkban, a vizsgálat évében, a
felsőfokú végzettségűek szerint a szülővé válás ideális életkora egy
nő számára 25,3 év, a férfiak számára pedig 28,1 év (Paksi – Szalma,
2008). A kutatók, de főként a kutatónők (ha egyáltalán tisztában
vannak ezzel előre) így választani kényszerülnek: a családalapítás
miatt vagy megszakítják ezt a kutatói életpályaszakaszukat, vagy jóval
az ideálisnak gondolt életkoron túlra, harmincéves koruk utánra
időzítik azt. A kutatónők számára még nehezebb ez a döntés, hiszen
képzési, karrier- és mobilitási lehetőségük jóval korlátozottabb, mint
férfi kollegáiké. Akármilyen jól szervezik meg életüket, bármilyen
kedvező körülmények is veszik körül őket, a gyermekvállalás
hosszabb-rövidebb időre visszaveti őket az információszerzésben és az
önképzésben (Koncz, 2004).
A családalapítás időzítése az
életútban
A vizsgálatban részt vevő kutatóhely idősebb és fiatalabb
természettudós generációja egyaránt megkésettnek érzi
családalapítását: minden negyedik férfi, és a nők 44 százaléka
gondolja így. A kutatók átlagosan 27–28 évesen kötöttek házasságot, és
28–29 évesen vállalták első gyermeküket, amit minden második nő és
negyedik férfi későinek tart. Ezek az életkorok három évtizeddel
ezelőtt valóban megkésettnek számítottak, ám napjainkra ez a jelenség
már nem annyira szokatlan, hiszen a társadalom majdnem „utolérte” a
kutatókat a késésben. Az
1. táblázatból jól kivehető,
hogy a mai fiatal kutatók most korábbra időzítik a gyermekvállalást,
mint idősebb kollégáik a maguk idejében, noha az általános hazai
tendencia pont az ellenkezője. Az országos átlaghoz képest így a
mostani fiatal kutatóknak kb. két évvel „tolódott ki” a
gyermekvállalás, míg idősebb kolléganőiknek annak idején ez akár 6–7
év is lehetett. Jelentős eltérés mutatkozik a most 49 év feletti
kutatónők esetében: minél magasabb tudományos fokozatot értek el
karrierjük során, annál később házasodtak, és vállalták első
gyermeküket. A PhD-vel rendelkezők átlagosan 24,5 évesen, a DSc-t
szerzettek jóval később, átlagosan 29 évesen mentek férjhez. A
nagydoktori fokozattal rendelkezők a gyermekvállalást 6,5 évvel
későbbre (33 éves korukra) időzítették ugyanilyen korú PhD-s
kolleganőikhez képest.
Hátrány a gyermekvállalás
A kutatókat arról is megkérdeztük, mi akadályozza őket leginkább a
szakmai fejlődésben és, előrejutásban. Hipotézisünk,
miszerint a gyermekvállalás az egyik
legnagyobb hátrány, csak részben igazolódott be, hiszen összességében
a nők számára a magabiztosság, motiváció hiánya, a férfiak számára
pedig a szakmai felettes jelenti a legnagyobb akadályt. A
gyermekvállalást különösen a 35 év alatti gyermektelen nők kétharmada
tartja szakmai hátránynak, ami valóban magas arány. Minden ötödik
35–49 éves, főként gyermekes kutatónő is gondként éli meg a
gyermekvállalást, mely tapasztalataik alapján leginkább a publikációik
számának csökkenésében (kétharmaduk tapasztalta), a külföldi szakmai
utakról való lemondásban (60% tapasztalta) jelentkezik. A férfi
kutatókollégák nem tartják igazán hátránynak a gyermekvállalást a
munkájukra nézve, de az életkor előrehaladtával náluk is megfigyelhető
a családhoz köthető terhek szaporodása. (1. ábra)
A gyermekneveléssel kapcsolatban a kutatók 96%-ának
meggyőződése, hogy a gyermeknek legjobb otthon, a szülőkkel
nevelkednie, mégis sokszor döntenek a munkaerőpiacra történő korábbi
visszatérés, és a gyermek számára valamilyen gyermekellátó intézmény
igénybevétele mellett. A kutatónők döntésében leginkább az anyagi
kényszer (85%), a munkahely elvesztése (30%) és a szakmai életből való
kiesés félelme (78%) játszik döntő szerepet. Bebizonyosodott, hogy
hiába térnek vissza emiatt idő előtt a munkaerőpiacra, addigra minden
második kutatónő kiesik a szakmai életből, minden harmadik fizetése
kedvezőtlenül alakul, és minden ötödik elesik egy jobb beosztás
lehetőségétől is.
Önbizalom és a magabiztosság hiánya
A vizsgálatból kiderült, hogy gyermekvállalás mellett az önbizalom és
a magabiztosság hiánya okozza a másik legnagyobb hátrányt a kutatók
szakmai életében. A probléma jelentős, hiszen az idősebb férfikutatók
kivételével mindkét nem esetében, mindegyik életszakaszban
megfigyelhető: minden harmadik nőt, és minden
negyedik férfit érinti. Sokan úgy
érzik azért nem képesek boldogulni pályájukon, mert nem merik, vagy
nem tudják megtenni a szükséges (önálló) lépéseket. Ez a
bizonytalanság gyakran önbizalomhiányból, avagy a hierarchikus
rendszer merev struktúrájából fakad. Sokszor okoz gondot a fiatal
kutatók számára az is, hogy nincsenek tisztában szakmai
lehetőségeikkel. A szakmai fejlődéshez és a szakmai vérkeringésbe
jutáshoz szükséges külföldi tanulmányutak megszervezése valóban
összetett folyamat, de kedvező feltételek megléte esetén sem biztos,
hogy a kutató élni tud a lehetőséggel, mert sokszor egyszerűen nem
tudja a technikáját, hogyan tájékozódjon a lehetőségeiről, vagy nem is
néz utána a lehetőségeknek, mert nem hiszi el, hogy neki sikerülhet. A
2. táblázatban
jól látható, hogy az önbizalom és a magabiztosság hiánya mellett a
tanácsadás és a továbbképzés hiányát is milyen magas arányban jelölték
meg a kutatók.
A szakmai felettes és a kollégák felelőssége
A közvetlen szakmai felettes és a kollégák is jelentős hatással vannak
a kutatók karrierjére. Szerepük kettős! Egyes kutatók számára
megbízható mentort és partnert jelentenek, hiszen a kutatók 60–80%-a
(javarészt a 35 év alattiak) őket nevezte meg, mint szakmájában
legtöbb támogatást nyújtó személyeket. Ugyanakkor másoknak –
férfiaknak kortól függetlenül, a nőknek pedig főként középső szakmai
életszakaszukban (a 35–49 évesek majd kétharmadának) – pont a kollégák
és a közvetlen felettesek jelentik a legnagyobb gátat a karrierjükre
nézve.
|
|
Külföldi munkavállalás, brain drain
Mint írtuk, napjainkra szinte követelmény a szakmai karrierhez, hogy
egy (fiatal) kutató külföldi tanulmányúton vegyen részt. Egy külföldi
tanulmányút viszont majdnem minden kutatóban óhatatlanul felveti a
kérdést: mi lenne, ha végleg ott maradna kutatni? Egy, a magyar
diplomások elvándorlását feltérképező kutatás (Csanády et al., 2006,
2008) kimutatta, hogy a kivándorlók aránya különösen magas a
természettudomány területén: az évezred utolsó évtizedében minden négy
kiadott természettudományos diplomára jutott egy kivándorló. A végleg
külföldre távozók fő motivációi egyrészt a magasabb jövedelem
biztosította könnyebb megélhetés és a kiszámíthatóbb szakmai
előmenetel, másrészt, hogy a kint élők többsége nem vagy csak sok év
távlatában képzeli el a hazatérést. A következőkben bemutatjuk, hogy
esetünkben a kutatók hogyan gondolkodnak a külföldi munkavállalásról.
A férfi kutatók egynegyede – s ezen belül javarészt
az idősebb korosztály – egyáltalán nem vállalna külföldön munkát. A
másik egynegyedük – fiatalok és idősebbek
egyaránt – már szívesen dolgozna más országokban, azonban csak
rövidebb időt töltene ott, családostul. Kicsivel kevesebben (17%) akár
család nélkül is szívesen dolgoznának külföldön, azonban ha
választhatnának, a férfi kutatók 29%-a legszívesebben hosszabb időre
vállalna el külföldi kutatómunkát, és feltétlen magával vinné
családját is. Ez utóbbi azonban inkább a fiatalabb korosztályra
jellemző. Hosszabb időre nem szívesen hagynák itthon családjukat (4%),
és véglegesen csak nagyon kevesen (kb. 2%-uk, és csak az ötven év
fölöttiek) hagynák el az országot.
A kutatónők hasonló arányban viszonyulnak a külföldi kutatómunkához,
mint férfi kollégáik, azonban ők a hosszabb időtartam helyett inkább
rövidebb időre vállalnának munkát családdal együtt (32%). Különbség
még, hogy ők kicsivel nagyobb arányban (6–6%-ban, és javarészt a
fiatalabbak) egyedül is mennének hosszabb időre külföldre dolgozni
vagy akár maradnának ott örökre. (2. ábra)
Jövedelemproblémák
Egy másik elhanyagolhatatlan tényező a kutatók társadalmi és anyagi
megbecsülésének hiánya, mely jelentős önértékelési és anyagi
problémákat vonhat maga után. Egy fiatal kutató(pár) esetében az
anyagi problémák megoldását további egy vagy esetleg több munkahely
vállalása, illetve a szülői segítség jelentheti, bár ez utóbbi nem
minden esetben áll rendelkezésre. A több munka(hely) vállalása – ami
orvosi diplomával rendelkezők esetében sokszor éjszakai és hétvégi
ügyeletek vállalását jelenti – nélkülözhetetlen a kutatói munkához,
mely értelemszerűen a koncentrálóképesség csökkenésben, a magánéletre
fordított kevesebb időben, valamint a párkapcsolatok tönkremenetelében
nyilvánulhat meg. Az önálló családi élet megteremtése szempontjából
további problémát jelenthet az álláslehetőségek hiánya, és a már
meglévő pozíció elvesztésétől való félelem szülte folyamatos
létbizonytalanság érzése, ami a kutatóintézetek alulfinanszírozásából,
összevonásából, végül megszüntetéséből fakad.
A vizsgálatban a kutatók házas/élettársuk
jövedelméhez való viszonyát vizsgáltuk. A nők 83%-ának, a férfiak
87%-ának házas/élettársa is felsőfokú végzettségű: azaz nagyon magas
az iskolai végzettség szerinti homogén házasságok/kapcsolatok aránya.
Ráadásul a férfiak társainak 25, a nők társainak 50%-a rendelkezik
valamilyen tudományos fokozattal is (jellemzően PhD-vel), ami
megerősíti azt a feltételezést, hogy a házas/élettársak nemcsak
felsőfokú végzettségűek, de nagy valószínűséggel tudományos pályán
dolgoznak. Így fontos megemlíteni, hogy 2005-ben a szellemi munkát
végző nők bruttó–nettó keresete 67–72%-a volt a férfiak keresetének
(KSH, 2006). Esetünkben a férfikutatók feleségei/élettársai a férfiak
jövedelmének 88–94%-át keresik havonta,
fordítva viszont ez az arány jóval magasabb. A 35 év alatti és az
ötven év feletti kutatónők férjei/élettársai 75%-kal keresnek többet,
míg a 45–49 év közötti kutatónők férjének/élettársának jövedelme ennek
majdnem duplája.
Magánélet és munka
A kutatók saját bevallásuk alapján
igyekeznek a magánéletükre és a munkáikra fordított idő egyenlő
megosztására, de mégis kénytelenek többet foglalkozni a szakmai
munkájukkal, mint amennyit szeretnének. Hiába igyekeznek, nem tudják
teljesen megvalósítani a saját maguk által kitűzött egyensúlyt – ez
csak minden hatodik nőnek és minden negyedik férfinak sikerül. A
munkára fordított többletidőt saját pihenésüktől, kedvteléseiktől
vonják el. (3. ábra)
A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a kutatók több mint felének nem
jut annyi ideje családjára, mint amennyit szeretne, valamint nem
tudnak eleget törődni a háztartással és a kedvteléseikkel sem. E
jelenség a kutatók 41–79%-át érinti, ami jóval meghaladja az országos
átlagot (Tárki Omnibusz 2001/2a, b), ahol „csak” minden
hetedik–tizenkettedik ember küzd ezzel a problémával. (4.
ábra)
Néhány javaslat
A legtöbb kutató vágyik a magánélet és a munka kiegyensúlyozására, de
a gyakorlatban ezt nem képes megvalósítani; folyamatosan magánéleti és
szakmai problémákkal küzdenek. A munkáikra kényszerből szánt
többletidőt elsősorban maguktól, a háztartási munkától, majd legvégül
családjuktól vonják el.
A kutatási eredmények alapján kiderült, hogy a
kutatónők 74, a kutatóférfiak 68%-a szerint a nőket egy családbarát
munkahely segítené legjobban a gyermekvállalásban. Egy olyan
munkahely, ahol rugalmas munkaidőben dolgozhatnának, és ahol nem kell
attól tartaniuk, hogy a gyermekvállalás miatt elveszítik státuszukat.
A részmunkaidő lehetőségét a kisgyermekes kutatónők és kolléganőik is
üdvözölnék, de csak 25 és 20%-ban.
Az adott kutatóhely vezetőjének és a kollégáknak
mind a tudományos kutatásban nyújtott segítsége, mind pedig a (fiatal)
kutatóhoz való emberi hozzáállása alapvető jelentőségű. Ezen kívül a
kutatóhelyeken különböző mentorprogramok és kisebb közösségek
kialakítása nyújthatnának segítséget a kutatóknak mind a tudományos,
mind pedig a személyes fejlődésükben. Kiemelten fontos lenne a
tanácsadás szerepe például a külföldi tanulmányutakat és a hazai
szakmai életbe való ismételt beilleszkedést illetően, valamint a nők
esetében a gyermekvállalás utáni tudományos munka folytatásában.
A nehézségek ellenére a kutatók elégedettek
magukkal és szakmai munkáikkal: a nők kétharmada, a férfiaknak pedig
háromnegyede sikeresnek érzi magát munkájában; 79–85%-uk pedig úgy
nyilatkozott, hogy jól össze tudja egyeztetni a magánéletét a
munkával.
IRODALOM
Csanády M. T. – Kmetty Z. – Kucsera T. G.
– Személyi L. – Tarján G. (2008): A magyar képzett migráció a
rendszerváltás óta. Magyar Tudomány. 5, 603–616.
Csanády Márton Tamás – Személyi László
(2006): Brain Drain. Közelkép a diplomás magyarokról. Századvég. 41,
79–122.
Fábri István (2008): Doktoráltak a
munkaerőpiacon. A PhD fokozat szerepe a szakmai karrierépítésben. In:
Fábri István – Horváth T. – Kiss L. – Nyerges A. (szerk.): Diplomás
pályakövetés I. Hazai és nemzetközi tendenciák Educatio Kht. –
Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK), Budapest, 83–98.
Koncz Katalin (2004): A nők munkaerőpiaci
helyzete az ezredfordulón Magyarországon. Statisztikai Szemle. 82,
1092–1106.
Nők és férfiak Magyarországon (2005) KSH,
Budapest
Nők és férfiak Magyarországon (2006) KSH,
Budapest
Paksi Veronika (2008) Nők és férfiak a
természettudományi kutatói pályán. A magánélet és a munka
összeegyeztetése, a szakmai előrejutás akadályai. Kultúra és Közösség.
1, 49–63.
Paksi Veronika – Szalma Ivett (2008): A
gyermekvállalás életkori normái. In: Füstös László - Guba L. – Szalma
I. (szerk.): Társadalmi Regiszter 2008/2. MTA PTI–MTA SZKI, Budapest,
79–106.
Tárki Omnibusz (2001/2a)
WEBCÍM >
Tárki Omnibusz (2001/2b)
WEBCÍM >
LÁBJEGYZETEK
1 Kérdőíves kutatás
2006-ban, n=137
<
2 További kutatási
eredmények: lásd irodalomjegyzék, Paksi, 2008
<
3 Szappanos Ágnes,
doktorjelölt, Semmelweis Egyetem Doktori Iskola
<
|
|