A vizsgálat második sorozata
Az intézetünkben összegyűlt 547 koponyát egyenként kézbe véve, azokat
négy nagy csoportba osztottuk:
295 esetben a koponyán nem találtunk sérülést vagy
sérülésre utaló elváltozást (friss, gyógyulófélben lévő vagy gyógyult
törést).
26 esetben észleltünk a koponyán fejlődési
rendellenességet az alábbi megoszlásban: sutura metopica
(homlokvarrat) 15, nagyfokú asszimetria 6, synostosis
atlanto-occipitalis (a nyakszirtízület összecsontosodása) 2, kiterjedt
varratcsont képződés (Wormian) 2, turricephalia (toronykoponya) 1.
Ezek az elváltozások neurológiai tünetet az elváltozás csekély
mértékéből adódóan valószínűleg nem okoztak, haláloki szerepük nem
volt.
A továbbiakban a koponyasérüléseket vizsgáltuk,
melyeket enyhének vagy súlyosnak értékeltünk. Egyebekben megjegyezzük,
hogy büntetőjogi értelemben a bántalmazással összefüggésben kialakuló
csonttörések mindegyike súlyos testi sértésnek minősül.
102 esetben (18,6%) olyan enyhébb, korábban
bekövetkezett és főleg az arckoponya csontjait érintő traumás
elváltozást találtunk, amelyek meggyógyultak, és haláloki szerepük
nagy valószínűséggel nem volt. Az „enyhébb” sérülések az alábbiak
voltak: orrcsonttörés 45, állkapocstörés 16, járomcsonttörés 13,
homloküreg elülső falának törése 9, az arcüreg elülső falának törése
7, a szemüreg felső peremének törése 2, gyógyult koponyaboltozat törés
10. A korábban elszenvedett könnyű és gyógyult sérüléseknek ilyen
feltűnően nagy száma arra utal, hogy az elhunytak életük folyamán
gyakran válhattak testi sértés áldozataivá.
129 esetet súlyos traumának; olyan koponyatörésnek nyilvánítottuk,
amelyeket önmagában a csonttörés morfológiája alapján összefüggésbe
lehetett hozni a bekövetkezett halállal. Ezekben az esetekben a
boncolási jegyzőkönyveket is áttanulmányoztuk.
A súlyos koponyatörések vizsgálati szempontjai
A súlyos traumás eseteket az alábbi harmincegy szempontból vizsgáltuk:
1. lábszám;
2. a boncolás éve;
3. életkor;
4. nem;
5. sérülések száma;
6. friss sérülések jellege (vonalas, darabos,
impressziós, perforáló, égés, egyéb);
7. friss sérülések száma;
8. friss sérülések helye (arc, koponyatető,
halánték, koponyaalap);
9. a koponyaűri struktúrák érintettsége a
törésvonallal összefüggésben (keményburki verőér okozta barázda,
piramiscsont, öreglik, a nyaki erek csatornái);
10. a sérülések mérete (hosszúság, szélesség,
mélység, átmérő);
11. a csontállomány érintettsége (mindhárom
csontréteg, külső réteg, szivacsos állomány, belső kérgi állomány);
12. a törött csontrészek peremei (éles, kissé
lekerekített, lekerekített);
13. a törések alakja (vonalas, hálózatos, teraszos
stb);
14. a törések lefutása (vízszintes, függőleges,
haránt stb.);
15. a gyógyult törések jellege;
16. a gyógyult törések száma;
17. a gyógyult törések elhelyezkedése;
18. a koponyaűri struktúrák érintettsége gyógyult
sérüléseknél;
19. gyógyult sérülések mérete;
20. gyógyult sérülések állományi érintettsége
(külső-belső kéreg, szivacsos állomány);
21. a gyógyult sérülések alakja;
22. a gyógyult sérülések lefutása;
23. a halál oka (szándékoltság: öngyilkosság,
idegenkezűség, baleset, természetes halálok, nem meghatározott
szándék);
24. a sérülések haláloki szerepe;
25. a halál pontos oka;
26. a felfedezés ideje;
27. a halálozás helye;
28. a halál időpontja a sérülések kialakulásának
feltételezett időpontjához képest;
29. a kezelés jellege (kórházi, gyógyszeres,
műtéti);
30. a műtét típusa vagy jellege;
31. a baleset jellege (munkahelyi, háztartási,
közterületi, közlekedési).
Évenkénti megoszlás (4.
ábra)
A 129 súlyos koponyasérülés évenkénti megoszlása a következő volt: az
1983-tól 1986-ig terjedő években valamint az 1988-as évben anyagunkban
súlyos koponyasérülés nem volt. 1987-ben 1, 1989-ben 1, 1990-ben 4,
1991-ben 4, 1992-ben 8, 1993-ban 10, 1994-ben 12, 1995-ben 12,
1996-ban 8, 1997-ben 5, 1998-ban 17, 1999-ben 10, 2000-ben 7, 2001-ben
6, 2002-ben 6, 2003-ban 3, 2004-ben 5, 2005-ben 8, 2006-ban 2 súlyosan
sérült koponyát találtunk.
A súlyos sérülések évenkénti megoszlását
összevetettük az összes vizsgált eset (547 koponya)
évenkénti megoszlásával.
A fentiekből azt az egyértelmű következtetést
vonhatjuk le, hogy az eloszlási trendek azonosak; magasabb számú
vizsgált koponya esetében a súlyos traumás esetek száma arányosan nő.
A két eloszlási görbe között 0,83-as korrelációs együtthatót kaptunk.
(Megjegyezzük, hogy a fenti adatok mellett az intézetben végzett
boncolások száma 1983 és 2006 között az évi 4500-ról 2500-ra
csökkent).
Életkori megoszlás (5.
ábra)
A súlyos koponya-agysérült személyek életkori megoszlása: gyermek nem
volt. A legfiatalabb a 20-25 éves, a legidősebb a 70-75 éves
korcsoportba tartozott. Átlagos életkor 48,4 év, medián 47,5 év, modus
40 év volt. Hangsúlyozni kell, hogy az életük delén levők, a 40-45
éves korosztály a leginkább érintett a súlyos koponyasérülés
elszenvedését illetően.
Nemek szerinti megoszlás
A 129 súlyos koponyasérüléssel járó esetből 92% férfi (118 személy),
és 8% nő (11 személy) volt. Ez markánsabb különbség, mint amit
vizsgálatunk első sorozatában találtunk. A tizenöt öngyilkos közül
csak egy volt nő. Ez az adat teljes mértékben egyezik a világhírű
francia tudós Émile Durkheim (1858–1917)1 adataival, miszerint „a nők
igen kevés számban követnek el öngyilkosságot, a férfiak
öngyilkosságának csak csekély töredékét alkotják”. Az öngyilkossághoz
hasonlóan, az idegenkezű haláloki csoportban csak egy nő volt kilenc
férfi mellett. Baleseti halálozás öt nő és hatvankilenc férfi esetében
történt.
A nemek megoszlását vizsgálva a baleseti halál
eseteiben a következőket találtuk: vonat ütött el egy nőt és tizenkét
férfit; személygépkocsi ütött el egy nőt és tizenkét férfit; busz
ütött el egy nőt (férfi halott nem volt). Elesésből eredő halálozást
találtunk nőknél két, férfiaknál huszonhat esetben. Egyéb típusú
baleseti halálozás a nők esetében nem volt. A férfiaknál a baleseti
halálokok közül a fentieken kívül a magasból lezuhanás és a kihűlés
emelhető ki.
A baleset körülményeinek ismeretében eleve
feltételeztük a férfiak nagyobb számát, de ilyen nagymértékű eltérésre
a két nem haláloki viszonyait illetően nem
számítottunk.
Vizsgáltuk azt is, hogy milyen a leggyakoribb
halálokok nemek szerinti megoszlása. Mindkét nemnél leggyakoribb
halálok a baleseti halálozás (összesen hetvennégy esetben). Ezen belül
a férfiak 58%-a, és a nők 45%-a halt meg baleset következtében.
Jelentős eltérést még az ismeretlen okú halálozás esetében találunk:
ez a férfiaknál 8,4%, nőknél viszont 18,2% volt. A fenti adatok
értékeléséhez fontos megjegyezni, hogy az ismeretlen okú
halálesetekben a holttestek előrehaladott bomlása miatt a pontos
halálok nem volt meghatározható.
A koponyákon (129 eset) talált
traumás eltérések (6. ábra)
A boncolási jegyzőkönyvek tanulmányozása tisztázta a koponyákon talált
traumás elváltozások mögött a halálhoz vezető történéseket. A
koponyákon észlelt traumás eltérések pedig az alábbiak voltak: vonalas
törés 42%, impressziós (benyomatos) törés 16%, darabos törés 34%,
perforáló törés 6% és égés 2%.
A koponyasérüléses balesetek biomechanikájában az
akcelerációs erőhatás (a nyugalmi helyzetben lévő fejet mozgó tárgy
ütése éri) és a decelerációs erőhatás (a mozgásban lévő test (fej)
álló tárgynak ütközik) egyaránt szerepet játszhat, de a két
mechanizmus eredménye lényegében azonos.
A vonalas törések elhelyezkedése a következő volt:
koponyatető 31%, halántéktáj 31%, koponyaalap 31%, arckoponya 7%.
Egyebekben megjegyezzük, hogy a koponyaalapi törések – mint gyakran
meghatározó haláloki tényező – részletesebb vizsgálata megerősítette
azt a feltételezést, hogy az agyalapi törések gyógyult vagy
gyógyulófélben lévő állapotban kisebb arányban fordulnak elő, mint a
friss sérülések. Ugyanis a gyógyulófélben lévő, és gyógyult
koponyaalapi törés a struktúra bonyolultabb, tagoltabb szerkezete
miatt később már nehezen ismerhető fel.
A halántéktáji vonalas törés és az arteria meningea media
(keményburki verőér) okozta árok mélysége közötti összefüggés (1.
kép)
A 129 esetet vizsgálva 51 (39%) esetben találtunk mély arteria
meningea media benyomatot, sekély benyomatot 43 (34%) esetben
fedeztünk fel. Az egyéb esetekben az érbarázdát közepesen mélynek
értékeltük.
Temporális (halántéktáji) elhelyezkedésű vonalas
törést észleltünk 24 (19%) esetben. Ez utóbbi kategóriából a mély
meningea árkokat vizsgálva azt találtuk, hogy 12 (52%) esetben az
érbarázda mély volt, ez az összefüggés megerősíti azt a feltételezést,
hogy a mély meningea media árok mellett halántéktáji törés esetén a
halálos kimenetel rizikója nagyobb.
A darabos törések elhelyezkedésénél az alábbi
megoszlást találtuk: koponyatető 25%, halántéktáj
25%, koponyaalap 26%, arckoponya 24% – vagyis a darabos törések a
koponya minden tájékát közel egyenlő mértékben érintették. A darabos
törések kiterjedését a tájékok bevonódása szerint is vizsgáltuk: egy
tájékra terjedő 19%, két tájékra terjedő (főleg agykoponya) 16%, három
tájékra terjedő (a teljes agykoponyára terjedő) 16%, négy tájékra
terjedő (a teljes agy- és arckoponyára terjedő) 49%. Mivel a darabos
koponyatörés általában igen nagy, az emberi erőt meghaladó, tompa
erőhatás következménye; így a vasúti és közúti
balesetek magas száma magyarázhatja a négy tájékra kiterjedő törések
magas arányát.
Az impressziós törések (2.
kép) többsége a koponyatetőn volt észlelhető. Ilyen
törést 21 esetben (16%-ban) találtunk. A friss impressziós törések
közül (17 eset) baleset következtében alakult ki 9 (52%), önkezűség
miatt jött létre 1 (6%), idegenkezűség miatt következett be 2 (12%),
természetes okú halálozás 3 (18%), ismeretlen okból jött létre 2
esetben (12%). A fentiek magyarázataként megjegyezzük, hogy amennyiben
a friss koponyasérülést rosszullétet követő elesés okozta, és a
sérülésnek haláloki szerepe nem volt, úgy a halálozás természetes
okúnak tekinthető.
A koponyasérülések haláloki szerepe (7.
ábra)
Összességében a sérülések haláloki szerepe az alábbiak szerint
alakult: A koponya-agysérülés – a szándékokoltságot figyelmen kívül
hagyva – közvetlen halálokként szerepelt 78 esetben (az esetek 60
%-ában), közvetett halálokként szerepelt 19 esetben (15%),
halálokként nem szerepelt 22 esetben (17%, ami a természetes okú
haláleseteknek felel meg) és haláloki szerepe ismeretlen volt 11
esetben (8 %).
Helyszíni halál
Vizsgáltuk azt is, hogy a halál hány esetben következett be: a
helyszínen: 77 (60%); a balesettől eltérő helyen: 4 (3,1%); kórházban:
34 (26%), ismeretlen helyen 14 (10,9). Mentőszállítás közben halálozás
nem történt.
A sérülések kialakulásának szándékoltság szerinti
megoszlása a helyszínen történt halálozások esetén: öngyilkosság 14
(18%) esetben; idegenkezűség 7 (9%) esetben; baleset 45 (59%) esetben
és természetes okú halálozás 11 (14%) esetben fordult elő. Vagyis a
helyszínen elhunytak túlnyomó többsége baleset következtében halt meg.
A sérülések kialakulásának szándékoltság szerinti megoszlása kórházban
történt halálozások esetén: öngyilkosság 1 (3%) esetben; idegenkezűség
2 (6%) esetben; baleset 25 (73%) esetben; természetes okú halálozás 5
(15%) esetben; nem meghatározható szándékú halálozás 1 (3%) esetben
történt. Vagyis az öngyilkosok nem jutottak el a kórházi ellátásig.
Összefoglalás
A munkánk második sorozatában mind az 547 koponyát vizsgáltuk, és
megállapítottuk, hogy közel az esetek felében, 295 esetben, a koponyán
sérülés jeleit nem találtunk. 26 esetben észleltünk a koponyán
fejlődési rendellenességet, döntő többségben sutura metopicát. 102
esetben egy korábban elszenvedett sérülés, javarészt gyógyult
arccsonti törés (főleg orrcsont- vagy állkapocstörés) nyomait
találtuk. Sem a fejlődési rendellenességeknek, sem a fenti arccsonti
töréseknek haláloki szerepük nem volt. A gyógyult sérülések
viszonylagosan nagy száma arra utal, hogy a magyar népességhez képest
ezen személyek a halált megelőzően többször válhattak testi sértés
áldozataivá. Figyelemreméltó adat, hogy összességében az esetek
42%-ában találtunk valamilyen traumás eredetű eltérést.
Az egész anyagot vizsgálva (547 koponya) a
koponyatrauma tekintetében az alábbi fontos megállapítások tehetők:
129 esetben (23,6% ) a koponya sérülését súlyos
traumaként értékeltük, amelyet összefüggésbe lehetett hozni a
halállal. Ezeket a koponyákat harmincegy szempont szerint vizsgáltuk
meg.
A súlyos koponyasérülések életkori megoszlását
vizsgálva a 40-45 éves korosztályt találtuk a leginkább érintettnek.
A nemek szerinti megoszlás analízise több érdekes
adatot szolgáltatott. A súlyos sérülések között nagyon csekély a nők
száma, csak 8% (11 eset) volt. A vonat által elütött tizenhárom
személy közül csak egy volt nő. Ezzel teljesen azonos a gépkocsik
által okozott halálos sérülések nemek szerinti megoszlása. Mindkét
nemnél a leggyakoribb halálok a baleseti halálozás volt. Ismeretlen
eredetű halálozás esetében viszont a férfiak esetében találtunk
alacsonyabb előfordulást.
A koponyákon észlelt traumás eltérések az alábbiak voltak: vonalas
törés 42%, impressziós törés 16%, darabos törés 34%, perforáló törés
6% és égés 2%.
A vonalas törések közül a koponyaalapra terjedő; a
halántéktáji vonalas törések közül pedig a mély arteria meningea árok
jelenthet nagyobb kockázatot a halálos kimenetel szempontjából.
A darabos törések a koponyatetőn, az agyalapon, a
halántéktájon és az arccsontokon hasonló gyakorisággal jelentkeztek. A
tájékok bevonódása szerint mind a négy tájékot bevonó, vagyis
gyakorlatilag az egész koponyát érintő darabos törés az igen nagy
erejű tompa erőhatás (vonat-, tehergépkocsi ütközés) következménye
volt.
Az impressziós törések többsége a koponyatetőn volt észlelhető. A 129
esetünkből 74 (56%) baleset következményeként alakult ki.
Idegenkezűséget 10 esetben, az esetek 9%-ában találtunk. Öngyilkosság
15 esetben (14%) fordult elő.
Az elhalálozás helyszínét vizsgálva
megállapíthattuk, hogy a halál 77 esetben (60%-ban) a helyszínen,
eltérő helyen 4 esetben (3%-ban), kórházban 34 esetben (26%)
következett be. Mentőszállítás közben halálozás nem történt.
Az elhunytak szándék szerinti megoszlására is
kaptunk adatokat, miszerint a helyszínen elhunytak döntő többsége
baleset következtében halt meg és, az öngyilkos szándékú sérültek
javarészt nem jutottak el a kórházi ellátásig.
Fotódokumentáció
A 129 esetből 63 esetben tartottuk fontosnak, hogy a
koponyasérülésről fényképfelvételt is készítsünk. Összesen 170
felvétel készült a hatvanhárom esetről.
Kulcsszavak: névtelen koponyák, igazságügyi orvostan, kraniometria,
koponyatörések
IRODALOM
Bartucz Lajos (1938): A magyar ember.
Királyi Magyar Egyetemi Nyomda; Budapest
Bartucz Lajos (1966): A praehistorikus
trepanáció és orvostörténeti vonatkozású sírleletek. Az Országos
Orvostörténeti könyvtár kiadványa. Budapest
Bass, William M. (1987): Human Osteology.
A Laboratory and Field Manual. Missouri Archaeol. Society
Blumenbach, JF. (1795): De generis humani
varietate nativa. Göttingen;
Camper, Petrus (1792): Über den
natürlichen Unterschied der Gesichtszüge in Menschen verschiedener
Gegenden und verschiedenen Alters. A. d. Holländ. Übers. Von S. Th.
Sömmerring, Berlin
Durkheim, Émile (1967): Az öngyilkosság.
(fordította Józsa Péter) Közgazdasági és Jogi, Budapest Osiris. (új
kiadás: Osiris, Budapest, 2000, 87–89.)
Harsányi László – Földes Vilmos (1968):
Orvosszakértői személyazonosítás. Belügyminisztérium, Budapest
Lenhossék József (1875): Az emberi
koponyaisme. Cranioscopia. Az MTA évkönyvei XIV. kötet VII. darab. MTA
Könyvkiadó Hivatala, Budapest
Lipták Pál (1969): A kvantitatív és
kvalitatív embertani jellegek variációi. In: Lipták Pál (szerk.):
Embertan és emberszármazástan. Tankönyvkiadó, Budapest
Magyar Lóránt (2008): Identification of
Human Remains. In Sótonyi Péter – Keller Éva (eds.): Lecture Notes of
Forensic Medicine. Semmelweis, Bp., 129–141.
Novotny, Vladimir – İşcan, M. Y. – Loth,
S. R. (1993): Morphologic and Osteometric Assessment of Age, Sex, and
Race from the Skull. In: İşcan, Mehmet Yaşar – Helmer, Richard P.
(eds.): Forensic Analysis of the Skull. Wiley–Liss, 71–88
Pásztor Emil (2004): A koponya. Magyar
Tudomány. 15, 1002–1014.
Sótonyi Péter (2005): A koponya és
agysérülések. In: Sótonyi Péter (szerk.): Igazságügyi orvostan.
Semmelweis, Budapest, 138–150.
Virchow, Rudolf (1870): Neues gemeinsames
Messungssystem. Ihering 5-te allgem. Vers. D. Deutsch. Gesellschaft
für Anthropologie, Ethnologie und Urgeschichte, Zu Dresden.
Virginia Galera – Ubelaker D. H. – Hayek
C. L. (1998): Comparison of Macroscopic Cranial Methods of Age
Estimation Applied to Skeleton from the Terry Collection. Journal of
Forensic Medicine. 933–939.
Welcker, Hermann (1862): Untersuchungen
über Wachsthum und Bau des menschlichen Schädels. Leipzig
White, Tim D. – Folkens, Pieter Arend
(1991): Assessment of Age, Sex, Stature Ancestry and Identity. In:
White, Tim D. – Folkens, Pieter Arend (eds): Human Osteology. Academic
Press, San Diego, 337–373.
|