Motivációk
Több évtizede foglalkoztatnak bennünket a három centrum
versenyképességi küzdelmeinek kérdései. A társadalombiztosítási (TB)
rendszerek versenyképességet befolyásoló szerepére a rendszerváltozás
körül irányult rá az érdeklődésünk. (Botos J. 1997, 1999)
A közpénzügyekbe és a társadalombiztosítási
rendszerekbe való alaposabb gyakorlati elmélyedés arra döbbentett rá
bennünket, hogy a TB mind a két változata, a tőkefedezeti és a
felosztó-kirovó rendszer is inkább gátolja, mint segíti a humántőke
újratermelődését. Amennyi jót hozott a társadalombiztosítás az aktív
generációknak a személyes időskori létbiztonság megteremtésével, annyi
távlati kárt okozott a gyermekvállalás fontosságának csökkentésével. A
fertilitási ráták alakulásába természetesen számos más fontos tényező
is belejátszott, így mindenekelőtt a születésszabályozási lehetőségek
elterjedése. Bizonyos azonban, hogy a TB-nek is szerepe van a
gyermekvállalás csökkenésében. Megfogalmazódott bennünk egy ezt
feloldó komplex reform szükségessége, amely tizenhét-tizennyolc évvel
ezelőtt még koraszülöttnek hatott, legalábbis a magyar közéletben. Ma
már tudjuk, hogy több mint ötven éve hasonló gondolatot vetett fel
Adenauer kancellár tanácsadója, Wilfrid Schreiber is, de akkor még
Németországban sem volt hozzá politikai támogatás. (Althammer et al.,
2004)
Úgy tűnik, hogy most már a külföldi szaktudomány
ismét hasonló gondolatokat vet fel, s a hazai szakirodalomban is
megjelentek ilyen tanulmányok. Munkánknak tehát esetleg lehet némi
érdemi eredménye is.
Ugyanakkor a globalizáció tőkeáramlási tendenciái
is számtalan újdonságot hoztak. A terv és piac dilemma 1990-ben eldőlt
az utóbbi javára, de azonnal megindult a szociális piacgazdaság és a
fundamentális piacgazdaság vetélkedése a Washingtoni Konszenzussal.
Utóbbi a liberalizáció, dereguláció és privatizáció világméretű
elterjedésével járt. Megkíséreltük tehát a nemzetközi gazdasági
egyensúlyhiányokat a társadalombiztosítási modellekkel összekapcsolni
és ezáltal a régiók és egyben a társadalmi modellek versengésének
magyarázatához némi hozzájárulást adni. A három centrum versenyének
legújabb szakaszát – melyben a harmadik centrum immár nem csupán
Japánt, de a hatalmas népességű Kínát is jelenti –, megpróbáljuk úgy
értékelni, hogy abból az európai és hazai reformokra érvényes
következtetések levonhatóak legyenek.
A kutatás előzményei
A téma gyökerei az időben messzire nyúlnak. 1988 óta találkoztunk a TB
konszolidálásának, vagyonnal való ellátásának kérdésével. Már akkor
látható volt a társadalombiztosítás rejtett adóssága, amit csak egy
később felhasználható vagyon juttatása enyhített volna. Az elmúlt
évtizedben pedig az került figyelmünk középpontjába, hogy a nemzetközi
versenyképességnek milyen kapcsolata van a társadalombiztosítás
rendszerével. Természetesen igyekeztünk feldolgozni a téma csaknem
teljes hazai, és jelentős mértékben a releváns külföldi szakirodalmát
is. (Amely óriási, így csak szemelvényekre szorítkozhattunk.) Néhány
cikkben, tanulmányban foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. (Botos K.,
2006a, 2007e; Botos J., 2007)
A magyar közgazdászok – hagyományaikhoz méltóan –
élen jártak a fontos folyamatok felismerésében. Így a nyugdíjreform
szükségességének megfogalmazásában és megvalósításában is az elsők
között voltak, s nem csupán a régióban. Már 1993-ban megszületett az
önkéntes biztosító pénztárakról szóló törvény, majd – éppen tíz
esztendeje –, a magyar parlament létrehozta a kötelező
magánnyugdíjpénztár pillérét. Maga a változtatás abból a felismerésből
indult ki, hogy nem kis mértékben a demográfiai tényezők következtében
a társadalombiztosítás rendszere sürgős reformra szorul, mert
hosszabb-rövidebb távon fenntarthatatlanná válik. (Volt olyan érvelés
is, hogy az implicit adósságok explicitté tétele segíteni fogja a
gazdaságpolitikát a helyes igazodás szükségességének felismerésében.
Kár, hogy ez nem vált valóra. Így a változás nem kevés nehézséget
okozott – de ezért nem a reformerek a felelősek.) A nyugdíjrendszer
változtatásával kapcsolatos szakmai vita napjainkban is folytatódik.
Eredetileg azzal indult, hogy át kell térni a tőkefedezeti
nyugdíjrendszerre, s az megoldja a fenntarthatóság problémáját. Igaz,
meglehetősen lecsökkenti a rendszer szolidaritási elemeit. Tíz év
elteltével már itthon is belátják – ami a nemzetközi szakirodalomban
már elismert –, hogy korántsem feltétlenül igaz ez az állítás.
Tagadhatatlan, hogy a tőkefedezeti rendszer növelheti a megtakarítási
kedvet. A magunk részéről (Botos J. – Botos K., 2006a, 2006b)
hangsúlyoztuk, hogy ez csak pénzügytechnikai változás, mert
előbb-utóbb felosztó-kirovóvá válik minden tőkefedezeti rendszer, ha
éretté válik. Ez akkor következik be, amikor a demográfiai folyamatok
hatására a megtakarítások túlsúlya átvált a kifizetésekre. Ezt most
már széleskörű nemzetközi szakirodalom támasztja alá. A tőkefedezeti
rendszer – másként fogalmazva – azt jelenti, hogy a kötelező
újraelosztási rendszerből, az államháztartásból – melynek a TB részét
képezi –, áttoltuk a problémát az önkéntes újraelosztás, a bank és
biztosítás körébe. De az alapvető gondokat ezzel még messze nem
oldottuk meg!
„Igazi”, tényleges reformot azon paraméterek
megváltoztatása jelenti, amelyek a rendszer egyensúlyát – formától
függetlenül – biztosíthatják: a nyugdíjkorhatár s a járulékok,
befizetések emelése, a szolgáltatások csökkentése, a kibúvók, korai
nyugdíjba menetelek megszüntetése. A hazai kutatások ma arra
irányulnak, hogy milyen portfólióval biztosítható a megfelelő hozam. A
jelen számítások szerint a most „kihozható” nyugdíj a tőkefedezeti
rendszert választóknál kisebb, mint azoknál, akik, bár választhattak,
de benne maradtak a felosztó-kirovó rendszer szabályaiban. A
magánnyugdíjpénztárak fel is ajánlják a választást a befektetési
csomagok között a tagjaiknak, olyan pénzügyi kultúrát tételezve fel,
amely gyakorlatilag a lakosság széles körében meg sincs.
A jelen kutatási szakasz célkitűzései
A nyugdíjreform magyar szakértői nemzetközi színtéren is elismert
szakemberek mind a mai napig. Kapcsolódunk hozzájuk a kiegészítés
szándékával. Mi azonban nem a most folyó nyugdíjvita középtávú
részkérdéseit vesszük célba. A napi politikát a menedzselhetőség, a
költségvetés terhelésének elkerülése, a magánosítás és az alacsonyabb
járulékterhek révén a versenyképesség emelésének kérdései érdeklik.
Ezeket mi is rendkívül fontosnak tartjuk. Jelen kutatásunk azonban
kimondottan a hosszú távú hatásokra van figyelemmel, amelyek nem egy
választási ciklus vagy egy évtized alatt, hanem emberöltőnyi idő alatt
jelentkeznek. Ez meghatározza munkánk alapkutatás jellegét. Azokat a
társadalompolitikai összefüggéseket keressük, amelyek a hosszú távú
közösségi politika (ha tetszik, nemzetpolitika) megalapozását
szolgálhatják.
Nem elsősorban a befektetések oldalán keressük a
megoldásokat – bár végeztünk bizonyos elemzéseket a pénzügyi kultúra
hazai felmérésére is. A globális pénzügyi piacok kapcsán ezt a kérdést
mindenképpen érinteni fogjuk. Látni való, hogy a nyugati
megtakarításokból képzett befektetések mobilizálásakor – az idősödés
miatt – gyakorlatilag a gyorsan fejlődő és fiatalabb korösszetételű
ázsiai vásárlókra számíthat Európa nagyobb mértékben.
Az elöregedő fejlett ipari – ipar utáni –
országokban, az európai társadalmakban általános annak felismerése,
hogy a jelen nyugdíjrendszerek „igazi reformja” elkerülhetetlen. Ma
már a hazai és nemzetközi szakirodalomban is megtalálhatók azok az
érvek, amelyeket a magunk részéről az 1990-es évek elejétől
hangsúlyozunk, miszerint a társadalombiztosítási rendszerek vissza is
hatnak a demográfiai helyzetre, a gyermekvállalásra, ami a problémák
egyik fő okozója. (Cigno–Werding, 2007; Mészáros, 2005) Egyrészt ezt a
visszahatást szeretnénk kiemelten a vizsgálat fókuszába állítani,
másrészt a reformviták legfrissebb nemzetközi eredményeit is
szeretnénk feldolgozni.
A szakirodalom vitatja, hogy demográfiai kérdések
determinálják-e a folyamatokat vagy egyéb tényezők. Jeles képviselőik
(nálunk például Augusztinovics Mária) kiemelik, hogy a magasabb
aktivitási és foglalkoztatottsági szint a jelen paraméterek mellett is
hosszabb időre egyensúlyba hozná a nyugdíjalapokat, s általában a TB
költségvetését. Vagyis, a technológiai haladás, a termelékenység
emelkedése és a megfelelő, munkahelyteremtő gazdaságpolitika az
elsődleges fontosságú. Ezzel teljes mértékben egyetértve utalunk
azokra a nyugati szakirodalomban megjelent nézetekre, amelyek
rámutatnak: a demográfiai problémák előbb-utóbb ebben az esetben is
jelentkeznek. (Barr, 2004)
Ha a kohorszok mérete jelentősen különbözik, s azt
a termelékenység emelkedésével járó bérnövekedés nem képes
ellensúlyozni, maximális aktivitás és foglalkoztatottság mellett is
lesznek problémák a fenntarthatósággal, hiszen a foglalkoztatottság és
aktivitás nem növelhető 100% fölé. Természetesen, a termelékenység
emelkedésével még ez is részben orvosolható. Az elemzések szerint
azonban nem várható a termelékenység emelkedésének olyan mértéke, hogy
az teljes egészében kompenzálhatóvá tegye az aktív népesség fokozatos
számbeli csökkenését.
Azt a véleményt azonban magunk is osztjuk, hogy a fenntartható
nyugdíjrendszer valójában a fenntartható társadalom kérdését jelenti.
Ez pedig komplex gazdaságpolitikát követel meg a lakáspolitikától a
rugalmas részfoglalkoztatás elterjesztéséig, az infrastruktúra
fejlesztéséig, bölcsődék, óvodák biztosításától az adórendszerig.
A legfontosabb kérdés értelemszerűen továbbra is a
társadalombiztosítási rendszerek működőképességének,
fenntarthatóságának biztosítása, amit – mint utaltunk rá –, a kisebb
kohorszok megjelenése (még ha átlagjövedelmük nagyobb is)
veszélyeztet. Túl nagy a társadalom azon hányada, amelynek számára
biztosítani kell a megígért időskori jövedelmi – így fogyasztási –
szintet, s a kevés számú aktív munkavállaló jövedelme nem lesz
elegendő (a járulékok révén) e kiadások biztosítására. Ebben magának a
társadalombiztosításnak is szerepe van. Ez kutatásunk egyik sajátos
nézőpontja, hisz a mai rendszer szinte ellene hat a
gyermekvállalásnak, mivel azt abszolút magánüggyé degradálja, és nem
veszi számításba a járulékfizetésnél a humántőkébe történő beruházások
értékét. Így az, aki gyermeket nevel, kettős módon járul hozzá a
majdani jövedelemtermeléshez: a pénztőke- és a humántőke-képződés
biztosításával. Az egyiket a befizetett járulékösszegek képezik, a
másikat a gyermeknevelésre költött összegek.
Amellett kívánunk érvelni, hogy a reformoknak erre
a szempontra is ki kellene terjedniük, méghozzá nemcsak egy-egy
országban, de európai méretekben is. Szaktudományi szinten a
gyermekvállalás fontossága már eléggé hangsúlyosan megjelent, de a
nemzetközi irodalom tanúsága szerint a politikai döntéshozók még nem
érzékelik kellően a fontosságát.
Áttekintve a szakirodalmat, látszik, hogy az eddig
körvonalazódó reformok törekvése – ha kimondják, ha nem – minden
országban a garantált állami nyugdíjak szintjének csökkentése lesz.
Ezt ki lehet – sőt kell – majd pótolni tőkefedezeti rendszerű
megoldásokkal, magánmegtakarításokkal. Lehet önkéntes megtakarítás a
tőkefedezeti rész, de lehet – mint hazánkban – a felosztó-kirovó
rendszerrel kombinált kötelező rendszer is. Az angolszász országokban
pedig a változás lényegét úgy fogalmazzák meg, hogy a garantált
járadékok kifizetése helyett a garantált járulékok befizetésén alapuló
rendszerre kell áttérni.
A széleskörű nemzetközi kutatásokból kiemelhetjük a
Gordon Clark vezette londoni kutatócsoport munkáját, amelyet
részletesebben fel kívánunk dolgozni. (Clark – Monk, 2007)
E nemzetközi kutatások komplexitásával nem kívánjuk
felvenni a versenyt, mi csupán a kapcsolati lánc determinációit
keressük, a szűkebben vett témánkhoz való hozzájárulást. Külön
figyelemmel hasznosítanánk az európai és ázsiai rendszereket
összehasonlító elemzéseket. (Monk, 2008) E megközelítésnek az a
magyarázata, hogy a társadalombiztosítás költségeire mint nemzetközi
versenyképességi tényezőre tekintünk.
Közpénzügyek és versenyképesség
A járulékemeléssel mint egyensúlyba hozó tényezővel – ami évtizedeken
át követett gyakorlat volt Európában – semmiképp nem lehet a
továbbiakban számolni, mert az éles globális versenyben rontaná a
vállalatok, vállalkozások pozícióit. (Botos K., 2006b)
Európa különösképpen nem engedheti meg magának,
hogy olyan további szociális közkiadásokat vállaljon magára, amelyek
forrásait a vállalkozói szektor egyszerűen nem képes előteremteni.
Ezért megvizsgáljuk, hogy a jelenlegi modellek szerint milyen hatása
lesz Európában az idősödésnek a kötelező újraelosztási rendszerekre,
azaz a közpénzügyekre. Ezek a kiadások, ha a feltételek nem változnak,
növekedni fognak, amit aligha lehet a közpénzügyekre terhelni, mert
így is passzívumban van a legtöbb ország költségvetése. Valójában nem
is feltétlenül indokolt, hiszen az Európai Uniót a szegény állam –
gazdag polgárok kettőssége jellemzi. Az önkéntes újraelosztási
rendszerekben viszonylag magas a lakossági megtakarítás; az
államháztartás az EU-országok többségében mínuszban van.
A közpénzügyek szempontjából összefoglaljuk, hogy
tágabban szemlélve, milyen hatással van illetve lesz a demográfiai
helyzet az európai gazdaságra, munkaerőpiacokra, a várható
fogyasztásra, gazdasági növekedésre. A témának gazdag irodalma van. A
várható költségalakulást a demográfiai szcenáriók függvényében az ECB,
az IMF, illetve WB s az OECD is modellezte. (Maddaloni et al., 2006)
Nemcsak a nyugdíjkiadások növekedését nézzük a továbbiakban, de azt
is, hogyan alakulnak várhatóan az egészségügyi, oktatási kiadások, a
szociális gondozási költségek, azaz a jóléti kiadások döntő tételei.
Az áttanulmányozott, széleskörű szakirodalom alapján látható, hogy a
közkiadások e jogcímek többségén néhány százalékkal növekedni fognak,
ami – figyelembe véve az adó- és járulékterhek már most is magas
szintjét –, az egyensúly felborításával járhatnak Európaszerte. Ez
pedig ellene mondana a maastrichti kritériumoknak – éppen ezért
terjedt ki rá a Központi Bank figyelme is. A maga részéről, monetáris
politikai kompetenciája alapján sürgeti az Unió tagjait a megfelelő
fiskális és gazdaságpolitikai kiigazításokra.
Ezt követően arra is vetünk egy pillantást, hogy az
önkéntes újraelosztási rendszerekre, azaz a pénz- és tőkepiac
intézményrendszerére miként hat az idősödés.
Külön kitérünk a közép-kelet-európai országok
helyzetére, hiszen minden elvontsága ellenére a kutatás a magyar
gazdaságpolitika számára hasznos tanulságokat szeretne levonni, s
hazánk beékelődése az átalakuló országok régiójába egyértelmű.
|
|
A Világbank egyik legutóbbi tanulmánya (Chawla et
al., 2007) behatóan elemezi a térség elöregedésével kapcsolatos
hatásokat. Ebből leszűrhető, hogy a térség országai nem elsődlegesen a
hazai megtakarításokra, hanem a bevont külső forrásokra alapozták
növekedésüket, s ezért – bár elöregedési mutatóik súlyos képet
festenek – nem a demográfiai hatások lesznek elsődlegesek a növekedési
lehetőségek meghatározása terén. A reformok és a társadalombiztosítás
konszolidálása itt is szükséges, de ugyancsak sok még a tennivaló a
pénz- és tőkepiaci intézményrendszer fejlesztése terén is.
Megjegyezzük, ez a következtetés – bár igaz –, elmulasztja annak
megemlítését, hogy ez a térség – különösen Közép-Európa – nem
véletlenül maradt le a piaci intézményrendszer fejlesztésében, hanem
ez a jaltai döntések egyenes következménye. A Nyugat saját fejlődését,
békéjét többek között ezen világfelosztás árán vásárolta meg, amely
Kelet-Közép-Európát a szocialista bürokratikus tervgazdálkodás –
megbukott – kísérletének vetette alá. E régióban mindenesetre még nem
villognak vészjelek a demográfiai hatások terén, mert igen nagyok a
lehetőségek a termelékenység emelésére és a növekedés élénkítésére.
Ezek ellensúlyozhatják a negatív demográfiai hatásokat. Legalábbis így
látja a Világbank. Ez a szemlélet azonban, éppúgy, mint Ázsia
esetében, erőteljes exportorientáció mellett valósulhat csak meg, amit
nagyon nehéz lesz a szoros versenyben megvalósítani, az ázsiai
kihívásokat figyelembe véve a bérek fölzárkózása a nyugati
színvonalhoz igen valószerűtlen. Úgyhogy a radikális – és lakossági
kihatásukban kedvezőtlen, sok feszültséggel járó – reformok a
közpénzügyek terén elkerülhetetlennek látszanak.
Megtakarítások és pénzáramlások a világban
A világgazdaságban kialakuló nemzetközi pénzügyi
egyensúlytalanságoknak egyik lehetséges tényezője a megtakarítások
eltérő alakulása az egyes régiókban. Ez nyilvánvalóan összefügg a
demográfiai helyzetképpel is. Külön vizsgáljuk a megtakarítások
régiónkénti alakulását, összefüggésbe hozva – egyebek mellett – a
népesség elöregedésével. Természetesen, az egyensúlyhiányoknak más
fontos okai is vannak, a kereskedelmi versenyképességben, illetve a
nemzetközi pénzügyi rendszer működésében rejlő tényezők. A téma
bonyolultságát jelzi, hogy ezek sem függetlenek a társadalombiztosítás
terheitől, amelyek a nemzetközi versenyképességet befolyásoló
tényezők. A másik fontos oka az egyensúlyhiányoknak az, hogy az egyes
gazdaságokban – mindenekelőtt az USA-ban – tapasztalható reál
túlköltekezést a nemzetközi pénzügyek megfinanszírozták. Ebben nem
csupán a megtakarítások egyenlőtlen eloszlásából eredő tőkemozgások
játszottak szerepet, hanem az ár- és árfolyamtorzulások következtében
kialakuló dollártöbbletek az egyes régiókban. Ezek befektetést
kerestek, s visszaáramlottak az USA-ba, ahol az alacsony
megtakarítások miatt erre nagy szükség is volt. A dollártöbbleteknek
alapvetően két okuk van: az energiaár-emelések, amelyek bizonyos
országcsoportokat juttattak viszonylag tartós árelőnyökhöz (az arab
országok, Oroszország és az olajban gazdag szovjet utódállamok),
valamint az erőteljes exportoffenzívát folytató ázsiai országok,
mindenekelőtt Kína, amelynek hatalmas dollártartalékai halmozódtak
fel.
Itt nem pusztán arról van szó, hogy az
exportbevételek meghaladták az importot, hanem arról is, hogy az
árfolyam-befolyásolásból a jegybank hatalmas tartalékokat halmozott
fel. (Botos K., 2007b, 2007a)
Ezek a jegybanki tartalékok olyan szuverén
befektetési alapok működéséhez vezettek, amelyek markánsan
befolyásolják a nemzetközi tőkepiacokat, beleértve az itt tevékenykedő
nyugdíjalapokat is. Befektetési termékek iránti keresletükkel hatással
lehettek az értékpapírok árára, s így közvetve a nyugdíjalapok
hozamára is. Kutatásunk ezt az összefüggésrendszert próbálja nyomon
követni.
A nemzetközi egyensúlytalanságoknak csak egy
vetülete a demográfiai. Távolról sem gondoljuk, hogy mindent
megmagyarázna. A lehetőségek mértékéig belemélyedünk az egyéb okok
vizsgálatába is. Az azonban biztos, hogy a tőkeáramlások
tankönyvtételeit a jelen nemzetközi helyzet radikálisan cáfolja. Nem a
fejlettből a fejlődőbe, de még csak nem is a Lucas-paradoxon szerint a
fejlett országokból a fejlett országokba áramlik a tőke: a
legújabbkori tőkeáramlási tendenciák jellemzője, hogy a fejlődő
országokból a fejlettekbe irányul a tőkemozgás nagyobb része. Az is
rendkívül izgalmas, hogy e folyamatban az USA a fordítókorong szerepét
játssza, hiszen sok portfolió beruházást fogad be, de jelentős FDI-t
eszközöl a dinamikusan fejlődő régiókban. Nemzetközi jövedelemmérlege
viszont annak ellenére pozitív, hogy a kivitt tőke volumene valamivel
elmarad a behozottétól. A hozamok ugyanis ellensúlyoznak: akkora a
külföldi befektetések jövedelmezősége, hogy az felülmúlta a viszonylag
olcsó külföldi kölcsönök költségét. Vizsgálódásaink arra irányulnak,
hogy e tendencia milyen tartós lehet, s melyek a változásokra
figyelmeztető jelek.
A pénzközvetítő szektor és az idősödés
Az idősödés hat a pénzközvetítő szektorra is, túl azon, amit már a
tőkefedezeti nyugdíjalapok tárgyalásakor erről említettünk. A
megtakarítások ugyanis e közvetítőkön keresztül kerülnek vissza a
reálgazdaságba, s végső soron ezen áll vagy bukik a gazdasági
növekedés. Megvizsgáljuk, hogyan van felkészülve a bankbiztosítási és
alapkezelő intézményrendszer a longevity-risk kezelésére. Kisebb
publikációnk nemzetközi konferenciakötetben már jelent meg a tárgyban.
(Botos K. – Halmosi, 2007) Elemezzük az idevágó szakirodalmat, s
értékeljük, milyen következményei lehetnek annak, ha egy nagyobb
idősödő korosztály a megtakarításaiból képzett befektetéseit egy
időben kívánja pénzzé tenni: hogyan hat ez az ingatlan- és értékpapír
árakra, s mi közük lehet mindezeknek a monetáris politikához. Ez az
elemzési szegmens is kapcsolódik a nemzetközi gazdasághoz, hiszen
minél globalizáltabbak a tőkepiacok, annál nagyobb lehetőség van arra,
hogy a befektetést értékesítők vevőre találjanak. Kutatásunk azonban
kitér továbbá arra, hogy milyen következményei lehetnek a
nyugdíjalapok által értékesített papírok nagyarányú külföldi
felvásárlásának. Ezáltal a tulajdonosi szerkezet jelentősen
átalakulhat a fejlett országokban. Ahogy Peter Drucker megállapította,
Amerika a nyugdíjas lakosság tulajdonába megy át a nyugdíjalapokon
keresztül. Megjósolhatjuk, hogy ez valóban bekövetkezhet – de jelentős
részben nem az amerikai polgárok, hanem az ázsiai megtakarítók javára.
Egy ilyen folyamatnak nyilván lesz kihatása a fejlett országok
társadalmára is.
Az ingatlanok formájában lévő megtakarítások,
illetve befektetések értékesítése külön kérdés, hiszen csak nagyobb
migráció – pontosabban: bevándorlási többlet – esetén nem okoz
problémát. A helyben lakó, csökkenő lélekszámú lakosság feltehetően
kisebb vevőpotenciált jelentene, ami nyilvánvalóan lefelé szorítaná az
árakat, s ezáltal leolvasztaná a megtakarítások, különösképpen a
nyugdíjcélú megtakarítások értékét.(Azzal eredetileg nem kívántunk
foglalkozni, hogy az ingatlanárak buborékszerű feltornászása milyen
veszélyekkel járhat. A 2008-as válság fényében ez is vizsgálandóvá
válik.)
A TB és a versenyképesség: esettanulmányok
Kutatásunk másik ága esettanulmányok segítségével próbál majd
elmélyedni más országok társadalombiztosítási rendszerének
megismerésében. A kutatás célja a társadalombiztosítási rendszerek
versenyképességet befolyásoló szerepére irányul. Ennek érdekében a
Szegedi Egyetem Közgazdasági Doktori Iskolájának hallgatóival már
2007/8-ban elkezdtük néhány, a világgazdaságban jelentős gazdasági
súlyú ország társadalombiztosítási rendszerének tanulmányozását, s
eredményeinket egy konferencián mutattuk be 2008 őszén. Ezt a munkát
folytatni kívánjuk. Hosszabb ideje felfigyeltünk ugyanis arra, hogy
jelentősen eltérnek a társadalombiztosítási terhek a világ három
centrumában. (Botos K., 2005, 2007a, 2007c, 2008)
Értelemszerűen Európában, (pontosabban, az EU-ban)
a legmagasabbak a TB- járulékok. Jóval alatta maradnak az USA és Japán
terhei. Sőt, az egyéb közterhek – adók – mértéke is magasabb
Európában, ami visszafogó hatású a nemzetközi versenyben. Mindehhez
jön még, hogy a közelmúltban további, nagy súlyú ázsiai versenytársak
jelentek meg a világpiacon: India, Kína, akik hasonlóan a
kistigrisekhez, erőteljes exportorientált politikát folytatnak, s
lényegesen alacsonyabb bérköltségekkel és közterhekkel, mint nyugati
versenytársaik. Ezt – különösen Kína tekintetében – a piacgazdaságra
való áttérés, s a jelentős FDI beáramlása tette lehetővé. Amerikai és
európai cégek versengve telepítettek ki iparokat az olcsó bérű, jó
tömegszállítási lehetőségekkel bíró ázsiai (kínai) tengerparti
övezetekbe, s ezek termékeinek nagy része visszaáramlik a fejlett
országok piacára. India pedig – roppant érdekes módon – nem a
feldolgozóipar tengerpartra telepítésével, hanem a szolgáltatási
üzletágnak a tudáscentrumokban való kifejlesztésével lett igen
jelentős szolgáltatás-exportőr a nemzetközi piacokon. A hatalmas
külkereskedelmi robbanásban szerepet játszó olcsó bérek és az
alacsonyan fejlett társadalombiztosítás – melynek költségei is
alacsonyak – vajon meddig tarthatók fenn? Ezekre a kérdésekre is
keressük a választ az esettanulmányok sorozatában. Részletesebben
megvizsgáljuk India és Kína mellett néhány fejlett ország – USA, egyes
EU-országok – és Oroszország társadalombiztosítási helyzetét is. Túl
azon a már említett összefüggésen, hogy a fenntarthatóság érdekében
kivétel nélkül reformra szorulnak, elemzés tárgyát képezi, hol
tapasztalható a gyökeres társadalompolitikai fordulat megjelenése: a
gyermekvállalás ösztönzése, a humántőke-beruházás elismerésével.
Oroszország esetében vizsgáljuk, hogy az olajbevételeknek a
társadalombiztosítás konszolidálására fordítása –, amit terveztek –
megvalósul-e.
Összefoglaló
A jelen tanulmány egy átfogó kutatás indító hipotézise. Elvi-általános
megközelítésben vizsgálja az idősödés gazdasági hatásait, miközben azt
is elemzi, mennyiben oka magának az idősödésnek a TB-rendszer. A jelen
szakaszban bemutatjuk, milyen témákat vizsgáltunk, és melyeket
tervezünk tovább kutatni, így azt, hogy a társadalom elöregedése
hogyan hat ki a munkaerőhelyzetre, a megtakarításokra, a gazdasági
növekedésre, a közpénzügyi egyensúlyra és a pénzügyi közvetítő szektor
helyzetére. Eddig elért fő megállapításainkat röviden már most
megfogalmazzuk.
Kitérünk a jelenség (az elöregedés) sajátosságaira
az egyes régiókban, és megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja az egyes
régiók eltérő demográfiai helyzete a nemzetközi pénzügyi
egyensúlyhiányokat. A teljeskörűség igénye nélkül, megvizsgálni
tervezzük néhány nagy gazdasági súlyú ország, illetve régió
demográfiai és társadalombiztosítási helyzetét, megtakarításainak
alakulását, s ennek hatását a nemzetközi tőkeáramlásokra, ami
hipotézisünk szerint jelentős lesz.
Kulcsszavak: humántőke, demográfia, globalizáció, egyensúlyhiány,
fenntartható társadalombiztosítás, világméretű megtakarítások,
pénzközvetítő szektor, tőkeáramlások
IRODALOM
Althammer, Jörg – Habisch, A. – Roos,
Lothar (2004): Grundwahrheiten des Schreiben-Plans. Bedingungen für
eine ehrliche Socialpolitik. Diskussionsbeiträge 30. BKU, Köln
WEBCÍM >
Barr, Nicholas (2004): Reforming Pensions:
Myths, Truths and Policy Choices. In: Whiteford, Peter (ed.):
Reforming Public Pensions: Sharing the Experiences of Transition and
OECD Countries. OECD, Paris, 99–105.
Botos József – Botos Katalin (2006a): A
mellényt újra kell gombolni. Polgári Szemle. 4,
Botos József – Botos Katalin (2006b):
Nyugdíjkilátásaink. Élet és Tudomány. 13,
Botos József (1997): A
társadalombiztosítás története. In: Botos Katalin (szerk.):
Államháztartástan. PPKE JAK–Osiris, Budapest
Botos József (1999): A magyar
társadalombiztosítás kialakulása és gazdasági kérdései. PPKE
JAK–Osiris, Budapest
Botos József (2007): A gyermek mint közjó.
In: Botos Katalin – Katona Klára (szerk.): Verseny és versenyképesség.
Szent István Társulat, Budapest
Botos Katalin – Halmosi Péter (2007):
Ageing and Insurance. An International Comparison. Uniwersytet
Ekonomiczny W Krakowie. Konferencia 2007. december 6–7.
Botos Katalin (2005): Az Édentől Keletre.
In: Botos Katalin (szerk.): Pénzügyek és globalizáció. SZTE GTK
Tudományos Közlemények
Botos Katalin (2006a): Public Economics
and International Competitivness. In: PPKE JAK Conference Papers.
Tarsoly, Budapest
Botos Katalin (2006b): Public Economics
and International Competitiveness. Justum Aequum Salutare. II, 1–2,
PPKE JAK, Budapest
Botos Katalin (2007a): A kínai „gazdasági
csoda”. Valóság. 9,
Botos Katalin (2007b): Árfolyamok és egyensúlytalanság. Külgazdaság.
Botos Katalin (2007c): Európa kettős
szorításban /b/. In: VI. Magyar (Jubileumi) Jövőkutatási Konferencia,
Győr, 2006. október 6–7. II. kötet. Arisztotelész Studium BT, Budapest
Botos Katalin (2007d): Európa kettős
szorításban /a/. In: Farkas Beáta (szerk.): A lisszaboni stratégia.
SZTE GTK Közleményei, Szeged
Botos Katalin (2007e): Pénzügyek és
nemzetközi versenyképesség. In: Lentner Csaba (szerk.):
Pénzügypolitikai stratégiák a XIX század elején. Akadémiai, Budapest
Botos Katalin (2008): Europe under Double
Pressure /c/. Pénzügyi Szemle. 1,
Chawla, M. – Betcherman, G. – Banerji, A.
– Bakilana, A. M. – Feher, C. (2007): From Red to Gray: The ”Third
Transition” of Aging Population in Eastern Europe and the Former
Soviet Union. World Bank, Washington
Cigno, Alessandro – Werding, Martin
(2007): Children and Pension. CES Info Book Series. Cambridge,
MA.–London Google Books:
WEBCÍM >
Clark, Gordon – Monk, Ashby (2007):
Conceptualizing the Defined Benefit Pension Promise Implications from
a Survey of Expert Opinion.
WEBCÍM >
Die Kabinettsprotokolle der
Bundesregierung.
http://www.bundesarchiv.de/cocoon/barch/0000/index.html
Maddaloni, Angela – Musso, A. – Rother, P. et al. (2006):
Macroeconomic Implications of Demographic Developments in the Euro
Area. ECB Occasional Papers. 51. / August 2006. European Central Bank,
Frankfurt am Main
WEBCÍM >
Mészáros József (2005): A
társadalombiztosítási rendszerek mint közjószágok. Közgazdasági
Szemle. 3,
Monk, Ashby H. B. (2008): Institutional Change in Era of
Globalization: A Comparison of Corporate Policies in Japan and the US.
Draft study version.
WEBCÍM >
The IMF on Policies Responding to
Demographic Change. Population and Development Review. 2004 30, 4,
783–789. DOI: 10.1111/j.1728-4457.2004. 00044.x
|
|