A szklerózis multiplex autoimmun betegség, melynek
során az immunrendszer megtámadja az idegrostokat védő ún. mielin
hüvelyt. A rostok „szigetelése” tehát eltűnik, és ez vezet különböző
idegrendszeri tünetekhez.
Burt, Richard K. et al.:Autologous
Non-myeloablative Haemopoietic Stem Cell Transplantation in
Relapsing-Remitting Multiple Sclerosis: A Phase I/II Study. The Lancet
Neurology. Early Online Publication, 30 January 2009.
doi:10.1016/S1474-4422(09)70017-1
A világ legkisebb betűi
A Stanford Egyetem kutatói beállították a világ legkisebb betűinek
rekordját. Betűik mindössze 1,5 nanométer méretűek. Christopher Moon,
Hari Manoharan és kollégáik pásztázó alagútmikroszkóp segítségével
szén-monoxid-molekulákat pozicionáltak réz felszínen körkörös
mintázatban; úgy, hogy a minta közepe üres legyen.
Ezt követően a kutatók elektronokat vezettek át a
rézen, az elektronok egy része hullámok formájában halad a fém
felszínén. A szén-monoxid-molekulákon szóródó elektronok
interferenciaképet hoznak létre a középen lévő üres területen.
„Úgy képzeljék el a rezet, mint egy sekély
medencét, amelybe köveket teszünk; ezek a szén-monoxid-molekulák.” –
mondja Manoharan. „A víz hullámzása megtörik a sziklákon és
interferál, jól körülírt állóhullám-mintázatokat hozva létre. Ha a
kövek épp megfelelően vannak elhelyezve, a hullámmintázatok betűket
adnak ki.”
A kutatók írtak egy számítógépes programot, mely
kiszámítja, hogyan kell a szén-monoxid-molekulákat úgy elhelyezni,
hogy adott formába szórják a hullámokat. A program azt is bemutatta,
hogy az elektronok energiájának változtatása azonos molekula mintázat
mellett különböző formák létrejöttét eredményezi.
Craig Hawker szerint, aki a Kaliforniai Egyetemen
holografikus adattárolással foglalkozik, kitűnő tudományos eredményt
értek el a stanfordiak. „Ha ilyen apró méretekben képesek vagyunk
információt rögzíteni, az olyan új módszerekhez vezethet, amelyekkel
hatalmas mennyiségű adatot tudunk kis helyekre csomagolni.” – mondja.
A Stanford kutatói azonban hangsúlyozzák, hogy
egyrészt pillanatnyilag ezzel a lehetőséggel ők nem foglalkoznak,
másrészt, bár az információsűrűség magas, de azonnal csökken, amint
számításba vesszük a környező szén-monoxid-molekulák által elfoglalt
terület nagyságát.
Moon, Christopher R. et al.: Quantum
Holographic Encoding in a Two-Dimensional Electron Gas. Nature
Nanotechnology. Published online: 25 January 2009. DOI:
10.1038/nnano.2008.415)
A diótörő australopithecus
Az egyik legkorábbi előember, az Australopithecus, mely Dél-Afrikában
3,3–2,5 millió évvel ezelőtt élte virágkorát, feltehetőleg kemény diók
és magvak feltörésére specializálódott. Harapásának új keletű
vizsgálatai azt mutatják, hogy szájberendezése ideális volt az efféle
táplálék hasznosítására.
A kutatás vezetője David Strait paleontológus (New
York University of Albany) szerint az Australopithecus állkapcsa és
fogai nagyobbak, valamint erősebbek voltak, mint emberszabású őseié.
Egyes kutatók szerint az Australopithecus szája
apró, kemény dolgok – például magvak – aprításához alakult, mások
viszont úgy gondolják, hogy a nagyobb száj pusztán az egy harapással
elfogyasztott étel mennyiségét volt hivatott növelni. Az új kutatási
eredmények mindkét feltevést kétségessé teszik.
Strait és munkatársai kutatásaik során nem a
szokványos technikákat alkalmazták, azaz nem a fogzománc
mikroszkopikus sérüléseit és a csont kémiai összetételét vizsgálták:
az australopitecus állkapocscsontjait és fogait komputertomográffal
mérték meg, majd az izomerő megbecsülése után a kutatók kiszámolták
azt a maximális erőt, melyet az egyes fogak képesek lehettek kifejteni
anélkül, hogy eltörtek volna. „Egy olyan módszert alkalmaztunk az arc
biomechanikájának vizsgálatára, melyet mérnökök használnak
hídépítéskor” – nyilatkozta Strait.
A számítások azt mutatják, hogy az Australopithecus
premolárisai, a szemfogak mögött elhelyezkedő rágófogak elég erősek
voltak, hogy összeroppantsanak egy diót, amely nem fért volna be a még
erősebb, de hátrébb elhelyezkedő rágófogak közé.
A diófélék és más nagyobb magvak talán nem
tartoztak az Australopithecus kedvenc csemegéi közé, de Strait szerint
ezek fogyasztása átsegíthette őket az olyan hónapokon, éveken, amikor
a puha és édes gyümölcsöknek híján voltak.
Strait, David S. et al.: The Feeding
Biomechanics and Dietary Ecology of Australopithecus africanus.
Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. Published
online 2 Feb. 2009. doi:10.1073/pnas.0808730106
„Gyomor-óvszer”
A veszélyesen elhízott emberek egyik utolsó menedéke a gyomorszűkítő
műtét. Egy amerikai cég sokkal szelídebb megoldást kínálhat: olyan
eszközt fejlesztenek, mely a szájon át a vékonybélbe helyezhető, és el
is távolítható onnan. Az „EndoBarrier” egy átjárhatatlan cső, mely a
vékonybél első 60 centiméterét mintegy kibéleli, gátolva ezzel a
táplálék felszívódását. Alkalmazása állatkísérletekben és előzetes
emberi vizsgálatokban csökkentette a testsúlyt, és a II-es típusú
cukorbetegeknél is jelentős javulást eredményezett. A kapszulába zárt
eszközt szájon át endoszkóppal helyezik a gyomorba, ahol egy apró
labdát ereszt el, mely katéter segítségével egy csúszós polimerből
készült csövet húz ki. A labda leválik a rendszerről, és a cső egy
nitinol nevű fémötvözetből készült tüskés tartozék segítségével kerül
rögzítésre.
Mindez kevesebb, mint fél órát vesz igénybe, az
eszköz eltávolítása pedig kb. tíz percet. Ilyenkor egy zsinór a
tartozékot összehúzza, és a tüskéket kiemeli, majd az „EndoBarrier”
szájon át kihúzható.
A Lee Kaplan gasztroenterológus által vezetett
csoport százötven emberen végzett klinikai vizsgálatot. A
súlycsökkenés mellett azt tapasztalták, hogy az eszköz használata
II-es típusú cukorbetegségben jelentősen javítja a cukoranyagcserét. A
kutatók szerint ennek magyarázata az, hogy a táplálékkal nem érintkező
bélfelszínen megváltoznak az idegi és hormonális viszonyok.
Aldhous, Peter: Gastric ’Condoms’ Could
Help Obese Avoid Surgery. New Scientist. 02 February 2009. 2693,
18–19.
|