és Somogyi György a sugárzások nyomait viselő
anyagokból nyomdetektorokat, Kovách Ádám és Balogh Kadosa geológiai
kormeghatározásra alkalmas tömegspektrométereket készít, Gyarmati
Borbála pedig a magreakciók elméletét tanulmányozza. Közben ő maga –
az igazgatás és az egyetemi tanítás mellett – főként a
nyomelemkutatásnak, a eredeti (az élet előtti) földi légkör
vizsgálatának és feleségével, Csongor Évával a légköri radioaktivitás
tanulmányozásának szenteli magát. A nyomelemkutatásban valódi úttörő
volt, és ezt most, a nyomelemek több évtizede tartó divatja idején,
már kevesen tudják róla. Amikor 1967-ben az egyetem Kísérleti Fizikai
Tanszékén átadta a stafétabotot Csikai Gyulának, kiváló tanári kart és
az akkori időkhöz képest elfogadható műszeres felszereltséget hagyott
maga után. Az Atommagkutató Intézetet 1975-ig igazgatta.
Az én nemzedékem Szalay professzor úrral az
egyetemen találkozott először. Az első tárgy, amelyet nekünk tanított
(1966- ban), „labortechnika” címre hallgatott. Az, hogy egy ilyen
jelentéktelennek tűnő tárgy oktatását magának tartotta meg, mutatta,
mekkora súlyt helyezett a kísérletezés, a műszerkészítés alapjainak
megtanítására. Az embargók és a keményvaluta-hiány korában az
Atommagkutató Intézet eredményessége ennek a tudásnak volt köszönhető,
és mindenféle gyakorlatias alkalmazó tevékenységünkben mind a mai
napig ezen hagyományokat követjük. Az első óra helyett a professzor a
hallgatóit tea melletti kötetlen csevegésre hívta. A csevegés az
akadémiai rendes tagságot nemrég elnyert professzorral egyoldalúra
sikeredett ugyan, mert a hallgatókon a professzor roppant tekintélye
folytán megilletődöttség vett erőt, és szellemes, élményekben gazdag,
gördülékeny elbeszéléséhez képtelenek voltunk bármit is hozzáfűzni. De
arra jó volt, hogy megismerték őt, és hűvös, távolságtartó modora
ellenére könnyűvé vált bármilyen konkrét ügyben közeledni hozzá,
bármit megbeszélni vele. Előadásait is a tudomány előmozdításában való
személyes részvételének élménye hatotta át, és a XX. századi fizika
nagy tudósegyéniségeinek ismeretéből fakadó személyesség színesítette.
Sajátos modora, stílusa, találó mondásai anekdotahőssé is tették.
Jelentős tudós volt, eredeti és utánozhatatlan
egyéniség, aki életében mérce és kiindulópont volt sokunk számára, és
1987-ben bekövetkezett halála óta is az. Élete egy volt a
természettudománnyal. A tények, a teljesítmény és a morális
hajthatatlanság embere volt. A maga pátosz nélküli, szigorú,
tárgyilagos módján átérezte a hazája iránti felelősség parancsát, és
miközben környezetünk egyetlen igazi européereként munkatársai
külföldi tanulmányútjait egyengette, szavaival és tetteivel éreztette,
hogy végső soron mindannyiunknak itthon a helyünk, hogy a hazai
tudományt virágoztassuk fel. Nem hízelgett a hatalmasoknak, és nem
ijedt meg fenyegetésüktől, pedig volt benne része. Marosán György az
egyetem nyilvánossága előtt pellengérezte ki – távollétében –,
bizonyára a politikától való távolságtartása miatt, de sem ő, sem az
intézetbe telepített megbízható elvtárs nem tudta őt kikezdeni.
Szilárd egyénisége minden körben tiszteletet parancsolt. Példája
bizonyította, hogy a parancsuralmi rendszerben sem csak a jellemtelen
meg az ostoba emberek lehetnek sikeresek. A felszínes csillogást,
magamutogatást nem kedvelte, s elmélyült munka céljára a nyüzsgő
fővárosnál jobban megfelelt számára Debrecen nyugodtabb légköre. Volt
hozzá karizmája és tekintélye, hogy tanítani, irányítani tudjon.
Nemzedékeket nevelt fel a tudomány szolgálatára – beleértve saját
fizikus fiait, akik közül Sándor az MTA levelező tagja –, és jól
szervezett kutatóintézetet hagyott utódaira.
Tudományos műveltsége klasszikus volt, szinte XIX.
századi értelemben. A tudományt átélte, ezért is tudta érzékletesen
közvetíteni. Az ő szemében a tudomány egyetlen egész volt, hiszen
könnyedén tudott több szakterületen egyszerre dolgozni. Az intézetét
ennek az egységnek a jegyében formálta. A végletesen specializálódó
tudomány és a plurális társadalom mai korában „Minden Egész eltörött”,
és mi már ebben a korban vagyunk itthon. De nem árt, ha egyszer
kimondjuk: a mai hajszát a tudományos eredményekért csak akkor van
értelme folytatnunk, ha hiszünk benne, hogy ezzel az egyetemes
tudományt gyarapítjuk, és Szalay Sándor emléke ebben segít bennünket.
Kulcsszavak: atommagfizika, magreakciók, béta-bomlás, neutrínó,
geokémia, nyomelemkutatás, geológiai kormeghatározás, légköri
radioaktivitás, szonokémia
|