beszédprodukció elméletét állította, mely a nyelv
elsajátításában a gyermek aktív hozzájárulását feltételezi. Úgy vélte,
ennek feltételezése nélkül „a nyelvi viselkedés legtöbb aspektusa
misztérium marad”. (Chomsky, 1959, 578.)
Chomsky hisz abban, hogy az emberi természetnek
„fix magva” van, mely bizonyos velünk született tulajdonságokat, egy
preformált, a priori tudást foglal magában, ideértve a nyelv
legáltalánosabb alapelveinek ismeretét, vagyis az elme önálló
moduljaként felfogott univerzális grammatikát. Ezzel elérkeztünk a
chomskyanizmus alapvető feltevéséhez, az innátizmushoz, mely az
évtizedek során számos bírálatra és diszkusszióra adott okot, így
többek közt a Chomsky és Jean Piaget közötti híres és emlékezetes
vitára. (Piattelli-Palmarini, 1983)
A fix emberi természet és a velünk született nyelvi
képesség elmélete természetesen szorosan összefügg egymással, s
Chomsky ebből az összefüggésből meríti a maga politikai
filozófiájának, anarchista és libertariánus elkötelezettségének
igazolását. Ugyanis, mint a nyelvész Kenesei István írta legutóbb,
„nem tagadható, hogy Chomsky politikai filozófiája egy magasabb (vagy
mélyebb) szinten érintkezik nyelvelméletével”. (Kenesei, 2009)
Viszont az emberi természet változatlansága
melletti voksunk kivisz minket a történelemből. S Chomsky úgy véli,
politikai és társadalmi ideáljai éppen ezt követelik meg, mert
biológiai szinten rögzített öröklött tulajdonságainkban, a nyelvi
képességgel együtt járó kreativitásunkban gyökerezik szabadságunk,
amely lehetővé teszi, hogy kivonjuk magunkat a mindenkori társadalmi
és politikai meghatározottságok hatálya alól. Ha ellenben természetünk
történetileg lenne meghatározott, akkor sohasem lenne elvi akadálya
annak, hogy a külső hatalmak és a különféle elnyomó rendszerek a maguk
képére formáljanak minket. Az elvvel, lévén szó végső választásról,
nincs mit vitatkozni. De az „emberi természet” fogalma – akár
valamilyen biológiai állandót, akár egy történeti produktumot jelölünk
vele – ideologikus. „Nehezen tudnám – mondta Michel Foucault, Chomsky
másik nagy vitapartnere – tudományos fogalomnak tekinteni”. A francia
filozófus hozzátette, s ebben fogalomtörténészként alighanem neki van
igaza, hogy „a megismerés történetében az emberi természet fogalma az
episztemológiai indikátor szerepét töltötte be, vele jelöltek meg
bizonyos diskurzustípusokat, hogy vonatkozásba hozzák, vagy éppen
szembeállítsák a teológiával, a biológiával vagy a történelemmel.”
(Foucault, 1999, 239.)
Foucault és Chomsky vizsgálódásaiban közös, hogy
mindketten behatóan tanulmányozták a XVII. és XVIII. század szellemi
örökségét. Az előbbi azonban lezártnak tekinti a XVIII. századi
racionalizmust, míg az utóbbi a szabadság és a kreativitás fogalmának
forrását látja benne, és ma is feleleveníthetőnek tartja.
Mindenesetre, ellentétes történeti ítéletekből és az emberi
természettel kapcsolatos ellentétes premisszákból kiindulva ugyanazt a
diagnózist fogalmazzák meg korunkra vonatkozóan. Amikor Foucault
kijelenti, hogy a jelen társadalma nem demokratikus, s hogy „az
osztályhatalom diktatúrájában élünk” (Foucault, 1999, 222.), akkor őt
Chomsky teljes egyetértéséről biztosítja. (Foucault, 1999, 224.) S
amikor Foucault leszögezi, hogy ma az igazi politikai feladat „a
látszólag semleges és független intézmények következetes kritikája” és
„a rejtetten működő politikai erőszak leleplezése” (Foucault, 1999,
223.), Chomsky ugyancsak egyetért vele.
Chomskyt tisztán professzionális szempontból nézve
joggal nevezhetjük filozófusnak, már csak azon az alapon is, hogy
írásai az utóbbi évtizedek minden nyelvfilozófiai szöveggyűjteményének
elengedhetetlen darabjai. Annak a szerepnek pedig, melyet a
nyelvészet, a pszichológia, a filozófia és a logika összekapcsolásával
a mai kognitivizmus – vagy ahogyan ő mondja, a „második kognitív
forradalom” – elindításában játszott, egyenesen filozófiatörténeti
jelentősége van. Mégis úgy vélem, Chomsky egy jóval tágabb értelemben
is filozófus, nevezetesen abban az értelemben, melyet a
felvilágosodáskori gondolkodók kölcsönöztek a philosophe szónak. Az
enciklopédikus tájékozódású, a tudományos kutatást a végső kérdésekkel
összekötő, Voltaire-típusú gondolkodót és közírót, a kor szellemét
meghatározó értelmiségit értették rajta.
Egy amerikai lap felmérése szerint évekkel ezelőtt
őt tartották – Umberto Ecóval együtt – a legbefolyásosabb ma élő
értelmiséginek. Az így rámért, régóta viselt felelősség tudatában
fogalmazta meg az értelmiség feladatát: először is meg kell értenie a
hatalom, az elnyomás, az erőszak és a pusztítás természetét;
másodszor pedig meg kell alkotnia „egy eljövendő igazságos társadalom
vízióját”, létre kell hoznia egy emberközpontú társadalom elméletét,
melynek, amennyiben lehetséges, az emberi természet szilárd fogalmára
kell épülnie.” (Foucault, 1999, 224.)
Kulcsszavak: emberi természet, innátizmus, kognitivizmus,
kreativitás, racionalizmus
IRODALOM
Chomsky, Noam (1966) (repr. 1997): Powers
and Prospects. Reflections on Human Nature and the Social Order. Pluto
Press, London
Chomsky, Noam (1966): Cartesian
Linguistics. A Chapter in the History of Rationalist Thought. Harper &
Row, New York–London
Chomsky, Noam (1959 [1964]): A Review of
B. F. Skinner’s Verbal Behavior in Language. (1959, 35, 1,) In: Fodor,
Jerry A. – Katz, Jerrold J. (eds.): The Structure of Language.
Readings in the Philosophy of Language. Prentice-Hall, Inc.,
Englewood, New Jersey
[Foucault és Chomsky vitája:] Az emberi
természetről: igazságosság kontra hatalom. In: Foucault, Michel
(1999): Nyelv a végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen
Foucault, Michel (1999): Nyelv a
végtelenhez. Latin Betűk, Debrecen
Fodor, Jerry A. – Katz, Jerrold J. (eds.)
(1964): The Structure of Language. Readings in the Philosophy of
Language. Prentice-Hall, Inc., Englewood, New Jersey
Harman, Gilbert (ed.) (1974): On Noam
Chomsky: Critical Essays. Anchor Press–Doubleday, Garden City, New
York
Katz, Jerrold J. (1965): The Relevance of Linguistics to Philosophy in
Journal of Philosophy. (1965, 62, 590–602.) In: Harman, Gilbert (ed.)
(1974): On Noam Chomsky: Critical Essays. Anchor Press–Doubleday,
Garden City, New York
Kenesei István (2009): A 80 éves Chomsky
jelentőségéről. Magyar Tudomány, 2009/9
Piattelli-Palmarini, Massimo (ed.) (1983):
Language and Learning. The Debate between Jean Piaget and Noam
Chomsky. Routledge & Kegan Paul, London–Henley
Piaget, Jean (1983): About the Fixed
Nucleus and Its Innateness. In: Piattelli-Palmarini, Massimo (ed.):
Language and Learning. The Debate between Jean Piaget and Noam
Chomsky. Routledge & Kegan Paul, London–Henley
Searle, John (1974): Chomsky’s Revolution
in Linguistics. In: Harman, Gilbert (ed.) (1974): On Noam Chomsky:
Critical Essays. Anchor Press–Doubleday, Garden City, New York
|