A súlyos betegséggel majd egy évig tartó küzdelme után október 11-re virradó éjjel elhunyt Meskó Attila, az MTA volt főtitkára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem geofizikus professzora. Teljes életutat járt be. Csillogó tehetsége és emberi tisztessége hihetetlen akaraterővel és munkabírással társult, s ennek eredményeképpen mind a tudományban, mind annak irányításában és szervezésében a legmagasabb csúcsokra jutott.

1940. április 23-án született Budapesten, egy polgári család első gyermekeként. A jól nevelt fiú már a Madách Gimnáziumban kiemelkedett tehetségével. Középiskolai tanulmányi versenyt nyert földrajzból és rendszeresen küldött be megoldásokat a Középiskolai Matematikai Lapok feladatmegoldó versenyeire. Sikeres felvételi után megkezdte tanulmányait az ELTE geofizikus szakán, ahol az volt az elvárás, hogy a szakspecifikus tudás megszerzése mellett, a fizikát és a matematikát a fizikusokkal, a földtant pedig geológusokkal összemérhető szinten illik tudni. Egyed László professzornak hamar feltűnt a kiemelkedő képességű fiatalember, akit tanulmányai végeztével (1964) felvett a sashegyi Szeizmológiai Obszervatóriumba. Rögtön megírta kisdoktoriját, s Egyed támogatásával két év elteltével (1966) mint meghívott előadó bekapcsolódhatott az egyetemi oktatásba. Sőt, 1967-ben többhónapos angliai tanulmányutat tehetett, amelynek során alkalma volt megismerni a tudományos kutatás néhány kiemelkedő műhelyét (Cambridge, Newcastle upon Tyne és Durham).

Az általános geofizikában való elmélyülése mellett, pályája kezdetétől nagy érdeklődéssel fordult a szénhidrogénkutatásban egyre szélesebb körben alkalmazott szeizmikus módszer felé. Ez az érdeklődés egy életre szóló kutató tevékenységgé nemesedett, amely számára a legnagyobb sikereket hozta meg.

1966-tól 1983-ig konzulensként, majd igazgatói tanácsadóként a Geofizikai Kutatási Üzemnél dolgozott félállásban, és hajtómotorja lett a szeizmikában végbement „digitális forradalomnak”.
1978-ban a Geofizikai Kutató Vállalat négy vezetőjével megosztott Állami Díjat kapott „A szénhidrogénkutatás geofizikai műszereinek és módszereinek fejlesztésében, a kutatás hatékonyságának növelésében elért eredményeiért”. Ekkor már, 1973 óta, főállású egyetemi docens volt az ELTE Geofizikai Tanszékén. 1977-ben sikeresen megvédte nagydoktoriját, és tudományos pályájának csúcsára jutott. Széleskörű elméleti és gyakorlati tudásával teljesen átalakította és korszerűsítette a tudományegyetemi geofizikus képzést. A korszerűsítés alapvetően két területen nyilvánult meg. Nagy hangsúlyt kapott az oktatásban az egzaktságra való törekvés, különös tekintettel a legmodernebb matematikai módszerek alkalmazására a geofizikai adatfeldolgozásban. Ezzel párhuzamosan, messzemenően támogatta a geofizika hagyományos kereteinek kiterjesztését. A tananyag integráns része lett a lemeztektonika, a geofizikai folyadékdinamika és a földkörüli térség fizikája. Különösen fontosnak tartotta az emberi környezet megóvását és ebben a környezeti geofizika szerepét. Tervei kiteljesedéséhez kialakította a személyi és tárgyi feltételeket, különösen 1985 után, amikor tanszékvezető és az MTA–ELTE Geofizikai és Környezetfizikai Kutató Csoportjának vezetője lett.

Ettől kezdve majd mindenütt jelen volt az egyetemi és a tudományos közéletben. Nyolc évig volt a Környezetfizikai Tanszékcsoport vezetője (1987–1995), majd elnöke lett a Szakterületi Professzori Tanácsnak és a Habilitációs Bizottságnak. Tizennégy évig volt elnöke az MTA Geofizikai Tudományos Bizottságának (1979–1993), rövidebb ideig az OTKA Élettelen Természettudományi Szakkollégiumának (1998–1999), a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak és számos más szakmai szervezetnek. Érdemei elismeréseként 1990-ben lett az MTA levelező, majd 1995-ben rendes tagja.

1999-től 2005-ig két ciklusban volt az MTA főtitkárhelyettese, majd 2005–2008 között főtitkára. Főtitkárhelyettesként még megtartotta legfontosabb egyetemi előadásait, s csak főtitkári kinevezésétől szentelte teljes munkaidejét és energiáját az Akadémiának.

Ezek az energiák elapadtak és Attila méltóságteljesen viselve szenvedéseit, elhagyott bennünket. Velünk marad azonban számos egyetemi jegyzete, tankönyvei és legfőképpen tanítása, amellyel új pályára állította a geofizikát és megváltoztatta emberi arculatunkat. Tudjuk, hogy okosabbá és reméljük, jobbá lettünk általad, Attila!

Isten áldjon, nyugodj békében.