A tudománymetria, a tudomány és a tudományos
kutatás mennyiségi vonatkozásaival foglalkozó tudományág területén
kiemelkedő, úttörő munkája elismeréseként a 2009. évi Price-díjat
Vinkler Péter-nek, az MTA Kémiai Kutatóközpont tudományos titkárának,
valamint Michel Zittnek, a párizsi OST (Observatoire des Sciences et
des Techniques) igazgatójának ítélte oda a Scientometrics című
folyóirat szerkesztőiből és szerkesztőbizottsági tagjaiból álló
nemzetközi zsűri. A rangos kitüntetést a Rio de Janeiróban
megrendezett 12. ISSI- (International Society of Scientometrics and
Informatics) konferencia bankettjén adták át. Ebből az alkalomból
beszélgettem a medál új tulajdonosával, Vinkler Péterrel.
Annyi személyességet talán elnéz nekem az olvasó, ha meglepetésemnek
adok hangot amiatt, hogy évtizedek elmúltával a hajdani szegedi,
verseket faragó, kórusokban éneklő vegyészhallgatót most mint a
kiemelkedő tudománymetriai munkásságért járó nemzetközi Price-díj
kitüntetettjét köszönthetem. Milyen kacskaringós út vezetett idáig?
Diákkoromban valóban az irodalom és a nyelvek érdekeltek: magyar és
német szakos szerettem volna lenni. Érettségi után azonban – politikai
okokból tanár nem lehettem, így karrieremet ennél keményebb pályán, a
MÁV-nál kezdtem, szénrakodó munkásként. Egy évvel később azonban
sok-sok protekcióval és ügyeskedéssel sikerült bejutnom a Szegedi
József Attila Tudományegyetem vegyész szakára: 1966-ban, zsebemben a
diplomával, az MTA Kémiai Kutatóközpontjában – akkori nevén Központi
Kémiai Kutatóintézetben – helyezkedtem el. Első munkahelyemhez azóta
sem lettem hűtlen.
Az irodalmi babérokról végleg lemondott?
Kedvtelésből továbbra is írogattam. Fontosnak tartottam és tartom ma
is a természettudományi ismeretterjesztést, elsősorban a gyermekeknek
szólót. A Magyar Rádiónak egy tizenhét jelenetből álló sorozatot írtam
Dr. Indikátor nyomoz címmel, amely később könyvben is
megjelent. A híres nyomozó szerint a nehéz bűnügyek megoldásához nem
kell más, „csak egy kis gondolkodás, csak egy kis kémia”. Érdeklődésem
később egyre inkább a science fiction felé fordult. A nyolcvanas
években írtam egy tudományos fantasztikus könyvet, 3728, Lázadás a
Zöld Bolygón címmel, amely 1989-ben jelent meg. A történet arról
szól, mi lesz az emberiséggel, ha egy különleges betegség – a
fékezhetetlen hatalomvágy – támadja meg.
Kezdetben fő hivatása azonban mégis
a kémia volt. Mely területen dolgozott?
Fő témám – családi hagyomány révén – a szerves kénvegyületek
szerkezetkutatása volt infravörös spektroszkópiai módszerekkel. Az
intézetben az ország másodikként beszerzett infravörös
spektrométerével dolgozhattam. Eredményeimet 1981-ben megvédett
kandidátusi disszertációmban foglaltam össze. Kutatásaim később az
élettanilag jelentős fémkomplexek területére összpontosultak. Mint a
biokomplex kutatási osztály volt vezetője ebből az időszakból arra
vagyok büszke, hogy egy kiváló, vérszegénység elleni gyógyhatású
terméket tudtunk létrehozni: kutatócsoportunk dolgozta ki az 1990-es
években a FERROCOMP márkanevű, jelenleg az egyik legjobb, természetes
alapú, káros mellékhatásoktól mentes, igen gyorsan látványos javulást
elérő, a vashiányos állapotokat gyógyító készítményt.
Akadémiai doktor lett 2003-ban, disszertációját azonban az országban
elsőként, tudománymetriából írta A kémia tudományos kommunikációs
rendszereinek tudománymetriai vizsgálata címmel, s az Akadémia Kémiai
Tudományok Osztályán védte meg. Nem okozott gondot ez az úttörő
szerep; könnyű volt elismertetni Magyarországon ezt a fiatal
tudományágat?
Sokan pártolták, néhányan ellenezték, hogy a kémiai osztály befogadja
nagydoktori disszertációmat. Végül magát a szakmát is segítő
tevékenységként ismerték el az általam végzett tudománymetriai
kutatásokat, amelyek a tudományos információk elterjedésével,
hatásával, a tudományos folyóiratok kiválóságának mérésével
foglalkoztak elsősorban. Egyébként a kémiai osztályon hagyományai
voltak a kémiához kapcsolódó kutatások, így például az e tudomány
történetével foglalkozó munkák támogatásának.
Hosszú, s föltételezem, nem zökkenőmentes út
vezetett a tudománymetria megszületéséig, elismeréséig. Magának egy új
tudományágnak az elfogadása nemzetközi viszonylatban is rendkívül
nehézkes lehet. Mikorra tehető ennek az új tudományterületnek a
megszületése? Egyáltalán honnan eredeztethető?
A tudománymetriát az igény hozta létre. Az az igény, hogy a
tudománypolitikusok és a közvélemény is világosan lássa, mire és
hogyan kell elkölteni a költségvetés kutatás-fejlesztésre, innovációra
szánt pénzét ahhoz, hogy egy ország társadalmilag-gazdaságilag
egészségesen fejlődhessen. A tudománymetriai kutatások alapvető
feltételezése: a tudománynak mint ismeret- és intézményrendszernek
vannak olyan mennyiségi vonatkozásai, amelyek lényegesek a tudomány, a
kutatás, illetve a társadalom számára. Ezek a dolgok, jelenségek,
összefüggések, rendszerek főként matematikai-statisztikai módszerek
segítségével tanulmányozhatók.
Igen, de ettől még nem ismeri el a tudományos közvélemény önálló
tudományterületnek az efféle kérdésekre válaszoló kutatásokat.
Egy új kutatási terület akkor „intézményesül”, s akkor válik széles
körben elismertté mint tudomány, ha nemzetközi konferenciái, illetve
nemzetközi szervezete van, s léteznek olyan egyetemi tanszékek, ahol
oktatják a terület ismereteit, illetve könyveket, tankönyveket,
egyetemi disszertációkat publikálnak a megfelelő témákban, és olyan
nemzetközi folyóiratokban jelennek meg, amelyek az illető kutatások
eredményeit rendszeresen közlik.
Mikor lépte át ezt a bűvös határt a tudománymetria? Köthető ez egy
bizonyos dátumhoz, eseményhez, névhez?
A tudománymetria megalapítójának Derek de Solla Price-t (1922–1983)
tekintik, akinek Kis tudomány – nagy tudomány című műve
1963-ban jelent meg az USA-ban, majd 1979-ben magyarul is napvilágot
látott.
A Price tiszteletére 1984-ben alapított díjat vehette át a nyáron ön
is. Olyan nagy nevek társaságában lett a medál birtokosa, mint az
elsőként kitüntetett Eugene Garfield, a Science Citation Index
adattárának és az „impact factor”-nak a létrehozója,
vagy az amerikai Robert Merton, akit a valaha élt
tudományszociológusok legnagyobbikának tartanak. Elnyerte ezt az
elismerést Braun Tibor, a tudománymetria első és máig legfontosabb
publikációs fóruma, a Scientometrics című folyóirat megalapítója és
főszerkesztője is. Kérem, mutassa be néhány szóval Price
tevékenységét!
A Londoni Egyetemen fizikusként végzett Price második doktorátusát
tudománytörténetből szerezte, tanított a Princetoni Egyetemen és a
Yale-en. Azt vizsgálta, milyen törvényszerűségek írják le a tudomány
fejlődését. Foglalkozott a tudományos kutatók publikációs
termelékenységével, jelentősen hozzájárult a tudomány információs
modelljének kidolgozásához. Kiszámította a tudományos információk
időbeni gyarapodásának sebességét. Megállapította, hogy az új
tudományterületek kezdetben lassan növekednek, majd a növekedés
gyorsul, exponenciálissá válik, azonban a fejlődés egy bizonyos ponton
túl lelassul és állandóvá alakul, vagy esetleg a tudományterület
elöregszik, kimerül. Egyébként az információk növekedésének ez az
időbeni futása, amint Price írja, teljesen hasonló a futóbab szárának
növekedéséhez. Hasonló eredményekhez jutott, ha az európai egyetemek
vagy a tudományos folyóiratok, vagy akár kémiai elemek számának
időbeni változását vizsgálta.
Egy váratlanul felfedezett új módszer, egy létrehozott új eszköz, egy
új fölismerés nem adhat lendületet egy kimerülőben lévő
tudományterületnek?
Természetesen adhat. Ezek hatására ismét elindulhat a fejlődés, és a
folyamat kezdődik elölről. Price vizsgálatai igazolják a kutatási
teljesítmények torz elosztását: kevés kutató publikál viszonylag sok
cikket, míg sokaknak van kevés publikációjuk. Az amerikai kutató igen
találóan jellemzi a tudományos és a művészi alkotás közötti
különbséget. Ha Michelangelo vagy Beethoven nem élt volna – írja –,
műveik helyébe nagyon is eltérő alkotások léptek volna. Viszont ha
Kopernikusz vagy Fermi nem jött volna a világra, eredményeiket mások
érik el, hiszen csak egy fölfedezhető világunk van. A művészi alkotás
módfelett személyes jellegű, a tudós által létrehozott alkotás az
egyenrangú társak részéről föltétlen elismerésre szorul.
Úgy értsem, hogy a tudománymetria
ezt az elismerést vizsgálja?
Ezt is. Ha ugyanis valakinek a munkáját más fölhasználja, a
létrehozott információ hasznosul, s így az az egyetemes tudományt, a
világ megismerését segíti. A felhasználást a publikált cikkekre adott
hivatkozások igazolják. Többek szerint a tudás is áru, és a hivatkozás
az érte fizetett pénz, mások szerint a hivatkozás az intellektuális
adósság lerovásának eszköze.
Mire jó még a tudománymetria?
Az adófizetők kíváncsiak arra, hogy a tudományra fordított
költségvetési pénzeknek mi a sorsuk. A tudományos teljesítmény mérése
jogos társadalmi igény. Vannak olyan tudománymetriai vizsgálatok,
amelyek a tudomány közvetlen vagy közvetett hasznát igyekeznek
lemérni. Az Intel Corporation nevű számítástechnikai óriáscég például
egy olyan informatikai csoportot alkalmaz, amelyiknek a feladata a
konkurens vállalatok fejlesztési stratégiájának nyomon követése annak
vizsgálata révén, hogy azok szabadalmaikban milyen tudományos
eredményekre hivatkoznak. A kutatásigényes iparágak, mint például a
híradástechnika vagy a gyógyszeripar cégei, egyre inkább építenek a
tudomány eredményeire. Az új termékek mintegy 50–70 százaléka
tudományos eredményekből keletkezik. Kimutatható, hogy az említett
iparágakban extraprofitot csak tudományos kutatásra építve lehet
elérni. Az értékelő tudománymetriára mint az országok tudományos
potenciálját jellemezni képes módszertant adó lehetőségre a
tudománypolitikusok is fölfigyeltek. A National Science Board (NSB) a
National Science Foundation tevékenységét felügyelő, az USA
kongresszusa által megbízott testület az 1970-es évek elején
kezdeményezte a Science Indicators című kiadványok megjelentetését. A
mutatókról és egyben a kvantitatív módszereknek a tudomány
ráfordítás-eredmény szemléletű működése vizsgálatában történő
alkalmazásáról az NSB elnöke, Richard M. Nixonnak, az USA akkori
elnökének 1973 januárjában a következőket írta: „A jelentés, (a
Science Indicators első kötete) az első eredményeket közli arról az új
kezdeményezésről, amelynek célja olyan mutatók kifejlesztése, amelyek
az USA tudományos gépezetét jellemezni képesek… a mutatók bizonyára
hozzájárulnak majd a tudomány és a technika fejlesztésére szánt
támogatások felosztásának és a tevékenység irányításának javításához…”
Az 1972-ben készült jelentés hangsúlyozza, hogy a mutatók
alkalmazásának a kutatási prioritások kijelölésében is fontos szerepe
van. Az NSB elnöke szerint az USA költségvetését – az alapkutatási
hányad megtervezésekor – a tudománymetriai mutatók figyelembe vétele
jelentősen befolyásolta.
Miután a nyugati világ fölismerte a tudománymetria jelentőségét,
Magyarországon mikor, hogyan sikerült elfogadtatni önálló
tudományterületként?
Hazánkban Braun Tibor és Ruff Imre indította el az ezzel kapcsolatos
kutatásokat: a tudománymetriai vizsgálataikról szóló első két cikket
1977-ben közölték a Magyar Tudományban. Az új tudományág
itthoni elterjesztésében nagy szerepe volt az MTA kémiai osztályának.
A Braun Tibor vezette budapesti tudománymetriai iskola jelentős
nemzetközi tekintélyt vívott ki.
Mindebbe hogyan kapcsolódott be ön, a kémiai
tudományok kandidátusa, a vegyész kutató, a Kémiai Kutatóközpont
tudományos titkára?
|
|
A központ igazgatótanácsa még az 1970-es évek
közepén javasolta: dolgozzunk ki egy módszert, hogy a kutatások
eredményességének arányában finanszírozhassuk a kutatócsoportokat.
Elhivatottnak érezte magát, hogy kezébe vegye a dolgokat, és
kidolgozzon egy erre alkalmas módszert házon belül? Megunta a kémiát,
kiábrándult belőle?
Beláttam, hogy a kémiai kutatásokat nem tudom olyan magas szinten
végezni, ahogyan szeretném. A tudományszociológia, a tudományos
kutatások emberi és anyagi háttere, a tudományos információ terjedése
és hatásának mérése erősen érdekelt. Úgy gondoltam, kémiai
ismereteimet is kamatoztathatom a tudománymetriában, és képességeimnek
jobban megfelelő kutatásokat tudok végezni. Nem „kiszerettem” a
kémiából, hanem beleszerettem a tudománymetriába.
Jó kísérleti terepnek kínálkozott
a kémiai kutatóközpont?
Annál is inkább, mert a kutatóközpontban már az 1970-es évek végén be
is vezették azt a kutatásirányítási rendszert, amely a tudományos
teljesítmény számszerű értékelése révén segített a kutatásra szánt
pénzeknek az egyes kutatócsoportok közötti fölosztásában. A
publikációkat értékelő módszer mind az információtermelés mennyiségét,
mind annak nemzetközi hatását – az idézetek révén –, figyelembe véve,
az egyes csoportok tudományos teljesítményét számszerű mutatókkal
tudta jellemezni.
Az intézeti tapasztalatokat később
szélesebb körben is hasznosították?
Az eljárást különböző tudománypolitikai intézkedések megalapozásához
használták föl néhány kutatóhelyen, és alkalmazták több ízben is az
MTA természettudományi intézetei publikációinak értékelésében. A
kidolgozott módszertan hozzájárult az akadémiai intézetek éves és
ötéves tevékenységéről szóló általános beszámolók módszereinek
kifejlesztéséhez. Jelentősen segíti a kutatásirányítók munkáját az MTA
2001-től működő, és jelenleg még a vezetésem alatt álló Tudományos
Publikációs Adattára is, amely az Akadémia kutatóintézetei és
támogatott egyetemi kutatócsoportjai tudományos, továbbá
ismeretterjesztő publikációi, valamint az MTA doktori és
PhD-disszertációk adatait gyűjti és rendezi adatbázisba. A dolgozatok
bibliográfiai leírásán kívül az idézetek is elérhetők az adattárból.
Mindez lehetővé teszi, hogy egységes és ellenőrzött adatok birtokában
kapjunk képet az akadémiai kutatások tematikai struktúrájáról, és
összemérhessük a hazai eredményeket a világszínvonallal.
Mi lehet mindennek a haszna?
Azáltal, hogy számon tartjuk, mit kutatnak idehaza, illetve a világ
többi országában, megalapozott tudománypolitikát lehetne folytatni,
ésszerűen meg lehetne határozni a kutatási prioritásokat, azt, hogy
mit érdemes és mit kell kutatni, a szellemi és anyagi erőt olyan
területekre lehetne koncentrálni, amelyek fejlődőben vannak. A
tudománymetria módszereinek alkalmazásával fel lehet térképezni az
egyes témák, területek kutatási potenciáljának nagyságát, sőt időbeni
változásuk követésével a jövőre vonatkozó fontos következtetéseket
lehet levonni. Az egyes témák művelésének erősségét mutató
tudománytérképeket lehet készíteni, amelyek jelzik az egyes
szakterületek kapcsolódását, az egyes országok, laboratóriumok
együttműködéseinek gyakoriságát is. Ez Amerikában ma már óriási üzlet,
Franciaországban, Belgiumban, Finnországban közfeladat, mi azonban még
egyáltalán nem használjuk fel az információáramlás vizsgálatából
származó tudást. A hazai tudománypolitika erre nem tart igényt.
Van válasza a tudománymetriának arra a kérdésre, hogy összefügg-e
egy ország gazdagsága, fejlettsége az ottani tudományos kutatás
színvonalával?
Országonként vizsgáltuk, miként függ össze a nemzeti jövedelem és a
tudományos publikációk száma és minősége. Érdekes fölismerésre
jutottunk: közvetlen okszerű kapcsolat nem mutatható ki a több és
színvonalasabb tudományos eredmény, valamint a GDP között. Viszont
szignifikáns összefüggést kaptunk arra vonatkozóan, minél gazdagabb
egy ország, annál többet költ tudományra a GDP-ből. Végső
következtetésünk szerint a társadalmi, gazdasági fejlettség
alacsonyabb fokán állók hiába öntenek sok pénzt a tudományba, az nem
fog rövid távon gazdasági fejlődést előidézni, azonban egy magasabb
fejlettségi állapotban lévő ország csak a tudomány segítségével tud
tovább lépni.
Visszakanyarodva beszélgetésünk kezdetéhez: arról volt szó, miféle
kritériumok szükségesek ahhoz, hogy önálló tudományterületként
ismerjék el például a tudománymetriát. Ha önálló tudomány ez is,
eredményei mérhetők a tudománymetria módszereivel, márpedig ehhez
publikációkra van szükség. Ön mivel gazdagította ezt a tudományt, és
milyen visszhangot váltottak ki dolgozatai?
A kutató mindig elfogult saját eredményeivel szemben. Én is. Azt
azonban mások is elismerik, hogy először én definiáltam az értékelő
tudománymetria fogalmait és rendszereztem mutatószámait. Több
tudománymetriai mutatót dolgoztam ki, köztük a publikációs stratégia
mutatószámát, amely kifejezi, hogy egy kutató vagy egy csoport az
illető szakterület folyóirataihoz viszonyítva a megfelelő információs
csatornákat választotta-e közlendője számára. Egy kutatócsoport
értékelendő publikációira a világ kutatóitól érkezett idézetek átlagos
számát a megfelelő tudományterületen világszerte működő kutatók
publikációira kapott idézetek átlagos számához viszonyítva egy olyan
relatív mutatót (relatív tudományterületi idézettség) javasoltam,
amely a különböző szakterületek kutatói által elért eredmények
nemzetközi összehasonlítását teszi lehetővé. Kidolgoztam a tudomány
fejlődésének tudománymetriai modelljét. A modell a tudományos kutatás
azon értékelő állomásait mutatja be, amelyek az ismeret tudássá
válásának folyamatában működnek. Kimutattam, hogy a világszerte
folyamatosan létrehozott hatalmas mennyiségű tudományos információból
viszonylag milyen kevés lesz tartós – tizenöt-huszonöt évnyi – hatású.
Még kevesebb az az információtömeg, amely többszörös szűrőkön átmenve,
intézményesült tudományos ismeretként épül be könyvekbe,
monográfiákba, egyetemi tankönyvekbe, lexikonokba, iskolai
tananyagokba.
Ne feledkezzen meg
a mások által is emlegetett Occam-elvről!
Átültettem a tudománymetriába William Occam angol filozófusnak azt az
elvét, amely szerint minden bizonyításhoz csak a legkevesebb,
feltétlenül szükséges érvet szabad felhasználni. Ezek szerint: a
tudománymetriában is lehetőleg a legkevesebb, de még elegendő releváns
mutatót szabad csak alkalmazni az értékelő módszerekben. Hiszen
kérdéseinkre a válasz rövid: igen vagy nem. A tudománypolitikusok nem
sokoldalú és körmönfont megfogalmazásokat igényelnek, hanem arra
kíváncsiak: támogatandó ez a kutatási terület vagy sem, s ha igen,
milyen mértékben, kinevezzék-e X-et vagy Y-t egyetemi tanárnak vagy
sem.
Mint a teljesítmény mérésével foglalkozó kutató, mit tapasztalt,
népszerű a kollegák között?
A diákok sem kedvelik a munkájukat szigorúan számon
kérő tanárt.
Munkahelyemen az értékelési rendszer eredményeként a kutatásra
fordított pénz mintegy hatvan százalékát teljesítményarányosan
osztottuk el, s ezt a kutatók döntő többsége – 70-80 százaléka –
elfogadta, jónak találta.
Gondolom, ön is gyakran találkozott
a megmérettetések ellenzőinek azzal az érvével, hogy nem lehet
igazságos az a mérési módszer, amely almát akar összevetni a körtével…
A bibliometriai tényezők szerepe – publikációs csatornák aránya,
hivatkozások, társszerzők átlagos száma és egyebek – szakterületekként
igen eltérő lehet. Megkíséreltem a tudománymetriai mutatóknak a
tudományterületenkénti különbözőségét elismertetni. Különböző
korrekciós mutatókat dolgoztam ki, melyekkel kiegyenlíthetők lennének
a különbségek, ám ezeket a gyakorlatban nem sikerült elfogadtatnom,
túl bonyolultnak bizonyultak. A kutatók nehezen látják be, hogy
mondjuk egy matematikai vagy mérnöki tudományokkal foglalkozó cikk tíz
idézete egy fizikai vagy kémiai cikk harminc-negyven idézetének felel
meg. Bizonyos erős fejlődést mutató biotudományokból, mint például a
genetika, egy-egy cikkre átlagban hatvan-nyolcvan idézetet is össze
lehet gyűjteni. Kevesen tudják, hogy míg egy matematikai eredményre
akár ötszáz évig is lehet hivatkozni, a genetika információinak
jelentős hányada néhány év alatt elavul. Nyilvánvaló, hogy ez a tény a
folyóirat-hatástényezők, az úgynevezett impaktfaktorok nagyságát
erősen befolyásolja. Persze a politikusoknak nincs könnyű dolguk,
hiszen az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjak, a kultúra, az
iparfejlesztés, az önkormányzatok támogatása között kell a
költségvetésben racionális egyensúlyt találniuk. Az öttusában a
lövészet eredményeit az úszással, vívással, futással, sőt a
lovaglással összehasonlítani sem egyszerű, de mégis megvalósítható.
Ezért, véleményem szerint, az alma-körte hasonlattal példálózók csak
az értékelés súlyos felelőssége és a következmények alól szeretnének
kibújni.
Úgy tudom, az adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban is
többen megfogalmazták aggályaikat.
Minden értékelésre igaz: lesznek, akik könnyűnek találtatnak, s
emberileg talán érthető, ha ők nem lelkesednek a nyilvánosságért. De
vannak, akiket jónak, kiválónak minősítenek ezek a számok. Véleményem
szerint az adatokra épülő és a szakértői értékelést együtt,
párhuzamosan kell elvégezni, a „bizonyítvány” ismeretéhez meg joga van
a tudományos és társadalmi közvéleménynek. A tapasztalat egyébként az,
hogy aki valóban jó, az bármilyen mutatószám szerint jó. Az viszont
igaz, hogy a számszerű értékelés nem minden esetben tudja kimutatni a
kiválóságot, de ezek az esetek csupán kivételek. A tudománymetriai
értékelés nemcsak tudomány, de szakma is, melyet csak megfelelő tudás
birtokában szabad művelni. A hályogkovács amatőrök már eddig is sok
bajt okoztak szakszerűtlen „értékeléseikkel”. Egyébként ma már a Web
of Science révén bárki tudományos publikációinak és idézeteinek
jegyzéke, sőt a különféle mutatók és statisztikai adatok is
rendelkezésre állnak az interneten. Így egyének, kutatócsoportok, vagy
országok szakmai teljesítménye viszonylag könnyen ellenőrizhető.
Persze releváns adatokat találni és mutatókat számítani tudni kell.
Gondolom, az ünnepélyes díjátadáson
kellően méltatták kutatási eredményeit. Olvastam a kitüntetés
átadójának elismerő szavait, többek között arról, mennyire
méltányolja, hogy ezeket az eredményeket kutatócsoport és
segédszemélyzet nélkül, „magányos farkasként” érte el és publikálta.
Kíváncsi lennék, a tudománymetria tapasztalt szakértője hogy látja:
megállja helyét a magyar tudomány a nemzetközi küzdőtéren?
Ha akár a kiemelkedően idézett kutatóknak (highly cited researchers)
vagy a nemzetközi konferenciákra meghívott előadóknak, a tudományos
szervezetek tisztségviselőinek, akár a neves folyóiratokban megjelenő
publikációk szerzőinek, vagy a nemzetközi elismerésben részesülteknek
a számarányát tekintjük, könnyen megállapíthatjuk: a magyar kutatók a
legtöbb szakterületen, több témában – beleértve a tudománymetriát – a
világ élvonalához tartoznak. Márpedig erre igen büszkék lehetünk,
különösen akkor, amikor társadalmi, gazdasági sikerekkel nemigen
dicsekedhetünk.
Kitüntetéséhez gratulálok,
és köszönöm a beszélgetést.
Kulcsszavak: MTA Kémiai Kutatóközpont, Price-érem, tudományos
pályafutás, tudománymetria, tudománymetriai értékelés,
tudománymetriai mutatók, MTA Tudományos Publikációs Adattár
|
|