A fennmaradó részt a délkelet-ázsiai ASEAN
szövetség tíz tagországa adja össze (Gazdasági Rádió, 2009).
Peking ún. valuta swap megállapodást kötött
az elmúlt hónapokban a hongkongi, dél-koreai, szingapúri, maláj,
thaiföldi, argentin és belorusz jegybankkal. Ez azt jelenti, hogy ezen
országokkal ezentúl a külkereskedelem elszámolása jüanban is történhet
(The Wall Street Journal, 2009. 04. 14., 24.). Az adott országokkal ez
a megoldás stabilizálja a forgalmat, mert kevésbé ingadozik a jüan
árfolyama. Persze mindez némileg csökkenti, sérti a dollár
világkereskedelmi szerepét, Kína pedig valamelyest előrelép a jüan
világpénzzé alakítása és a kínai tőkepiac liberalizálása felé.
Valutacsomagra cserélnék a dollárt a
kőolaj-kereskedelemben a kőolajexportőr és a feltörekvő országok. A
kőolajárat stabilizáló valutakosárba belekerülne az euró, a jen, a
jüan, az arany és az Arab-öböl menti arab országok 2013-ra tervezett
egységes valutája. Az orosz, kínai, japán és brazil központi bank
vezetője és a felsorolt országok pénzügyminiszterei már megkezdték a
tárgyalásokat.
Kína külföldi vállalati és banki befektetéseinek
volumene egyelőre nem túl jelentős. Korlátozottan, de szerepet vállalt
globális bankok feltőkésítésében (például: La Compagnie Financière
Edmond de Rothschild magánbank és alapkezelő húsz százalékának
megszerzése; a Ping An biztosítótársaságnak már 4,8%-os részesedése
van a Fortis Holdingsban stb. [Forbes, 2009. 04. 09.; MTI, 2009. 04.
09.]). Mindezek eltörpülnek az amerikai állami ingatlanpiaci
hitelintézetekbe (Freddie Mac, Fannie Mae, Ginnie Mae) korábban
befektetett tőkékhez képest. Ezek állománya 2008-ra elérte a 447
milliárd dollárt (The Wall Street Journal, 2009. 01. 30., 24.,
Patalon, 2008). Becslések szerint a kínai bankok 2008 szeptemberében
670 milliárd dollárt vesztettek az összeomlással, a Lehman
Brothers-beli korábbi részesedésük révén (Morrison, 2008a).
Kína törekvései az új nemzetközi
pénzügyi rendszerben
Most nézzünk át olyan megnyilatkozásokat és eseményeket, amelyek révén
a tanulmányunk elején szerepelt kínai álláspont több konkrétummal
telítődik!
Kezdjük először a fejlődő országok érdekeivel:
sajátos fejlődési modelljeik védelmével, súlyuk növelésének igényével
a nemzetközi döntéshozatalban, általában a multilateralizmus
erősítésének követelésével. He Yafei kínai külügyminiszter-helyettes a
2008. évi novemberi APEC-értekezleten erről ezt nyilatkozta: „A
jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszer figyelmen kívül hagyja a
fejlődő országok nagy részének érdekeit. A fejlődő országok legtöbbje
méltányos, igazságos körülményeket kíván a fejlődéséhez”. Kína a
fejlődő országok G24-es és G77-es szervezeteit, a nemzetközi
civilmozgalmakat, fontos akadémiai kutatóhelyeket, Ban Ki Mun
ENSZ-főtitkárt is maga mögött tudhatja ebben a kérdésben (Farkas,
2008). Kína többször is kifejtette, hogy milyen reformokat akarnak a
fejlődő országok az IMF-ben és a Világbankban:
1. A kvótákban és a szavazatokban a fejlődő
országok súlyát jelentősen növelni kell.
2. Véget kell vetni az antidemokratikus
gyakorlatnak, a vezetésbe minden ország érdem szerint jelölhessen
képviselőket.
3. Az apparátusba a neoliberálisok mellett jelentős
súllyal kerülhessenek be más közgazdasági iskolák képviselői.
4. A hitelek feltételességi (például gazdasági
restrikciós) előírásait meg kell szüntetni, mert azok prociklikus
hatásúak, és ellentmondanak a fejlődő országok érdekeinek és
szükségleteinek.
5. Az IMF hitelkihelyezéseit a krízishelyzetekre
kell korlátozni (lásd China Economic Net, 2009. 04. 26.; CRI Online,
2008. 11. 24.)
A kínai nyilatkozatokban állandóan visszatérő
gondolat a globális pénzügyi rendezettségre, stabilitásra való
törekvés, elsősorban a felügyelet, a kontrollmechanizmusok erősítése
útján. Ahogy Ven Csia-pao miniszterelnöktől már idéztük: „Szükség van
pénzpiaci reformra, de még inkább szükség van pénzpiaci felügyeletre”
(China Economic Net, 2009. 04. 26.; CRI online, 2008. 11. 24.).
A pénzügyi rendszer stabilizálásának másik eleme a
kínai vélemény szerint az árfolyamstabilitás erősítése részben a
tartalékvaluta-rendszer diverzifikálása útján. Közvetlenül a G20
áprilisi tanácskozása előtt Hu Csin-tao kínai elnök is azt
nyilatkozta, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszert diverzifikálni kell,
és felhívta a Nemzetközi Valutaalapot, hogy erősítse azon országok
felügyeletét, amelyek tartalékvalutát bocsátanak ki, különösen a
pénzkibocsátási politikájukat. Ez a felhívás azt a kínai félelmet
tükrözi, hogy a gazdaság felpörgetése érdekében az USA jelentős
pénzmennyiséget pumpál a gazdaságba, ami inflációs veszéllyel járhat.
Infláció esetén pedig értéktelenedhetnek a dollárkövetelések, köztük a
kínai tartalékok, és Kínát is inflációs nyomásnak teheti ki (Dow
Jones).
Pár nappal a G20 áprilisi ülése előtt a Kínai
Központi Bank kormányzója, Zsou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan)
jelentős, és nagy nemzetközi visszhangot keltett javaslattal élt:
felvetette egy „szuperfüggetlen tartalékvaluta” szükségességét. A
koncepció a Népi Bank honlapján olvasható teljes
terjedelmében (Zhou, 2009). Zsou szerint: „Elméletileg az ilyen
nemzetközi tartalékvalutát megfelelően stabil szinten kell
„lehorgonyozni”, ennek érdekében szabályozni kell a kibocsátását.
Másodszor: a kibocsátásnak elég rugalmasnak kell lenni, hogy a változó
kereslet függvényében kiigazításokat lehessen tenni. Harmadszor: a
kibocsátásnak teljesen függetlennek kell lenni bármely különálló
ország gazdasági helyzetétől és szuverén érdekeitől”.3
A globális tartalékvalutát kibocsátó ország ugyanis
a belső gazdasági igények és a globális pénzkereslet
között ingadozik – itt nyilvánvalóan elsősorban az Egyesült Államokra
utal. Például azt említi, hogy az ilyen ország nem elégítheti ki a
globális igényeket, ha például a belső inflációtól tart. Zsou szerint
az ún. Triffin-dilemma továbbra is létezik: mialatt egy ország saját
pénznemével látja el a világot, nem tudja biztosítani e pénznem stabil
értékét (árfolyamát).4 Ezért a jelenlegi
rendnek több a hátránya, mint az előnye.
Zsou szerint nem valami vadonatúj dolgot kell
kitalálni, csak vissza kell nyúlni John Maynard
Keynesnek a 40-es években kidolgozott javaslatához, a bancor-hoz,
amely pénznem értékét harminc reprezentatív árucikkhez kötötték volna.
Az IMF-ben 1969-ben létrehozott elszámolási pénznem, az SDR is hasonló
szerepet tölthetne be, ha a jelenlegi kibocsátási limitjét
felszabadítanák, és a nemzeti tartalékképzés mellett
a kereskedelmi és pénzügyi tranzakciók elszámolására is (elszámolási
egységként, nem mindennapi használatban) alkalmassá tennék.5
Arról is szól, hogy éppen azért kell az SDR-nek (mely azonban nem
elégítheti ki teljesen a tartalékvaluta szerepét) nagyobb jelentőséget
adni a közeljövőben, mert a független globális pénznem létrehozása
hosszabb időt igénylő, sok politikai egyeztetést követelő folyamat.6
Rövid távon pedig már az is eredmény, ha a
nemzetközi közösség és főleg az IMF felismeri a jelenlegi rendszer
rizikóit, bevezeti a rendszeres felülvizsgálatot (monitoring) és
értékelést (assessment), és idejekorán figyelmeztető jelzéseket ad.
Továbbá: a kínai bankkormányzó felvetése
meggyengítené az Egyesült Államok (és dollárjának) jelenlegi
különleges világgazdasági stratégiai pozícióját. Azaz nem kevesebbet
jelent, mint a mai unipoláris világrend multipolárissá alakításának
egyik lehetséges gazdasági elemét. Kína soha sem rejtette véka alá,
hogy multipoláris világrendben érdekelt.
Obama elnök az amerikai mundért és érdekeket
védelmezve két nappal Zsou bankkormányzó közleményének nyilvánosságra
kerülése után azt nyilatkozta: nem hiszi, hogy alternatív fizetési
eszközre volna szükség, hisz a dollár éppen most erősödik (CRI-h,
2009. 03. 25.). Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter is
hasonlóan nyilatkozott, de a hosszabb távon gondolkodó szakértők közül
többen is elismerően fogalmaztak. Benn Steil, az USA Nemzetközi
Kapcsolatok Tanácsának (think thank) külgazdasági igazgatója azt
hangsúlyozta, hogy ha most még nem is aktuális a Kína által propagált
új pénznem, de Kína javaslata fontos abból a szempontból, hogy valóban
idejekorán végig kell gondolni egy új pénzügyi rend körvonalait. „Úgy
gondolom, hogy […] Zsou Hsziao-csuan nyilatkozata logikai és történeti
elemzése alapján kifogástalan. Nagyon is üdvözlendő hozzájárulás a
vitához” (China Economic Net, 2009; China Daily, 2009. 04. 25.). Jim
O’Neill, a Goldman Sachs londoni vezető közgazdásza pedig
kijelentette, hogy egy ilyen független pénznemmel a dollár szabad
árfolyamából adódó rizikó kiiktatható, a globális likviditás jól
szabályozható (International Business Times, 2009. 03. 23.). Hasonló
idézhető a gazdaságtörténet elmúlt évtizedeiből Robert Triffintől,
James Tobintól, vagy Paul Volckertől, a Federal Reserve Board korábbi
elnökétől, továbbá pl. Robert A. Mundelltől, az euró „atyjától”, aki
egyenesen lelkes a világpénz gondolatától és másoktól is (lásd:
Marshall, 2009; Garten, 2008).
Mindennél is figyelemre méltóbb, hogy az ENSZ
Közgyűlés elnöke által 2008 októberében kiküldött, a Nobel-díjas
Joseph Stiglitz vezette szakértői bizottság (négy nappal Zsou nagy
vihart felkavaró javaslatának megjelenése előtt közzétett!) jelentése
ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy egy globális
tartalékvaluta rendszerre (és egy globális gazdasági koordinációs
szervezetre) van szükség. A nemzetközi tartalékok képzésére ők az SDR
továbbfejlesztését tartják alkalmas megoldásnak (Stiglitz, 2009). Kína
víziói nem forradalmiak, a keynesi koncepción alapulnak, de
következetesebben, mint ahogy az a Bretton Woods-i rendben annak
idején megvalósult. Mivel a jelenlegi nemzetközi rend fenntartása
mellett a fejlett kapitalista centrumoknak különbözőek lehetnek a
részérdekeik, elképzelhető egy, a mainál is sürgetőbb helyzet,
amelyben létrejön Kína (a fejlődő országok) és mondjuk Európa egyfajta
összefogása a stabilabb, messzemenően ellenőrzött, jobban regulált
nemzetközi pénzügyi rendszer, azon belül egy nemzeti tartalékképzésre
alkalmas (elszámolási) világpénz létrehozása érdekében.
Összefoglalva: Kína a válság után olyan új
nemzetközi pénzügyi rendszert tart szükségesnek, amelyben: 1. a
fejlődő országok érdekeit jobban figyelembe veszik (pl. súlyuk
növelése a pénzügyi intézményekben); 2. fizetési nehézségek
áthidalására regionális segélymechanizmusokat hoznak létre; 3.
megerősítik a pénzügyi felügyeletet; 4. erősítik a világgazdaság és a
pénzügyi rendszer szabályozását; 5. a nemzetközi monetáris rendszer
reformja részeként lépéseket tesznek a rezsim diverzifikálása felé; 6.
hosszabb távon nemzeti gazdaságoktól független
tartalékvaluta-rendszert, egyben elszámolási pénzt vezetnek be.
IRODALOM
Azsia Net:
WEBCÍM
>
Batson, Andrew (2009): China Takes Aim at
Dollar. The Wall Street Journal. 24 March.
WEBCÍM >
Branigan, Tania (2009): China Is Worried
About Its US Assets, Says Premier. 13 March.
WEBCÍM >
China Daily:
WEBCÍM >
China Economic Net (2009): China’s
Proposal on Int’l Monetary System Constructive: 02 April.
WEBCÍM >
China Economic Net:
WEBCÍM >
CRI-e – China Radio International:
WEBCÍM >
CRI-h – China Radio International:
WEBCÍM >
CNN net:
WEBCÍM >
CNN (2009): China Backs Alternative to
U.S. Dollar. CNN.com. 25 March. WEBCÍM
>
Dow Jones:
WEBCÍM >
Dow Jones Deutshland:
WEBCÍM >
Farkas Péter (2008): A kedvezményezettek kritikái a fejlesztési (ODA)
segélypolitikákról. In: Kiss Judit (szerk.): Milyen legyen
Magyarország nemzetközi segélypolitikája? VKI–MEH, Budapest, 265–304.
Farkas Péter – Szabó Zsolt (2008): Kína
szerepe a nemzetközi pénzügyi rendszerben. In: Inotai András – Juhász
Ottó (szerk.): A változó Kína. IV. Kína a nemzetközi gazdasági
erőtérben. MTA–MEH projekt. 187–222.
Forbes:
WEBCÍM >
Gang, Yi (2008): Statement by Dr. Yi Gang
Deputy Governor of the People’s Bank of China. IMF International
Monetary and Financial Committee. 11 October.
Garten, Jeffrey E. (2008): We Need a Bank
Of the World. The Financial Crisis Is Global, and Only an
International Central Bank Can Deal with It. Newsweek. 3 Nov.
WEBCÍM >
Gazdasági Rádió (2009): Ázsia
mentőakcióban. május 3. WEBCÍM
>
Hamlin, Kevin (2009): China’s Currency
Reserves Rise Least in Eight Years. (Update 2) 11 April.
WEBCÍM >
International Business Times: China
Promotes Overhaul of Global Monetary System.
WEBCÍM >
Keidel, Albert (2008): The Global
Financial Crisis: Lessons for the United States and China. Carnagie
Endowment for International Peace 2008.
WEBCÍM
>
Krugman, Paul (2009): China’s Dollar Trap.
The New York Times. 2 April.
WEBCÍM
>
Marshall, Andrew Gavin (2009): The
Financial New World Order: Towards a Global Currency and World
Government. The Centre for Research on Globalisation (CRG), Montreal,
6 April. WEBCÍM
>
MTI:
WEBCÍM
>
MTI Menedzsment Fórum:
WEBCÍM
>
Patalon, William III (2008): Foreign
Bondholders – and Not the U.S. Mortgage Market – Drove the
Fannie/Freddie Bailout. 11 September.
WEBCÍM
>
Ran, Zhang: China Now 5th Largest Gold
Holder (2009): China Economic Net. 25 April. WEBCÍM
>
Stiglitz, Joseph (2009): Recommendations
by the Commission of Experts of the President of the General Assembly
on Reforms of the International Monetary and Financial System. Draft.
A/63/XXX Agenda item 48, 19 March. WEBCÍM
>
The Guardian: Who Owns America’s debt?
WEBCÍM
>
The People’s Bank of China – Statistics:
WEBCÍM
>
The Wall Street Journal.
http.//online.wsj.com WEBCÍM
>
U.S. Department of the Treasury: Major
Foreign Holders of Treasury Securities. WEBCÍM
>
Yahoo News:
WEBCÍM >
Zhou Xiaochuan (2009): Reform the
International Monetary System. The People Bank of China. 23 March.
WEBCÍM
>
LÁBJEGYZETEK
1 Kína már 2007 óta
érzékelte a pénzügyi rendszer erősödő törékenységét, és erre fel is
hívta a nemzetközi közösség figyelmét (Farkas-Szabó, 2009, 187–222.).
<
2 2008-ban a kínai
valutatartalékok átlagban csak 4,5–4,7%-os hozamrátát biztosítottak
(Ran, 2009).
<
3 Zsou nem foglalkozik a
kapitalista gazdaságok fejlődésének ciklikus természetével. Válságok
ugyanis például az aranystandard idején is voltak. Az azonban
bizonyos, hogy a szilárdabb árfolyamú „független” elszámolási egység
hozzájárulhatna a stabilabb valutaárfolyamok megteremtéséhez (pláne,
ha egyben visszatérnének a Bretton Woods-i rendszerhez hasonló,
többé-kevésbé kötött árfolyamokhoz).
<
4 A dollár mint
legfontosabb (tartalék)valuta kibocsátója, az USA az egész világnak
hitelez, így a pénzkibocsátás haszna, a seigniorage, a bevételeit
gyarapítja, ráadásul – a dollárkereslet miatt – bizonyos határok
között anélkül növelheti nemzeti pénznemének kibocsátott tömegét, hogy
komolyabb inflációs nyomással kellene számolnia.
<
5 Oroszország felvetése
nagyon hasonló volt a kínai középtávú javaslathoz: szintén az SDR
nemzetközi tartalékvaluta szerepét javasolta megerősíteni.
<
6 Azzal, hogy a G20 2009.
áprilisi értekezletén felhatalmazták az IMF-et 250 milliárd dollárnyi
SDR pótlólagos „teremtésére”, tulajdonképpen megtették az első kis
lépést a kínai és orosz javaslatokban is szereplő globális
likviditásteremtés és az SDR szerepének erősítése irányában.
<
|