Genetikai vizsgálati módszerek
A hagyományos kromoszómavizsgálatok ma is nélkülözhetetlenek.
Segítségükkel feltérképezhetők a számbeli kromoszóma-eltérések, és sok
hibás génátrendeződés is kimutatható. Hátránya, hogy a myeloma sejtek
ritkán osztódnak, ezért sokszor sikertelen ez a típusú vizsgálat.
Létezik olyan eljárás is, amely segítségével nem osztódó sejteken is
kimutathatjuk az ismert genetikai eltéréseket. Ezeket a módszereket ma
már bevonjuk a mindennapi betegdiagnosztikába is, eredményeiket
felhasználjuk a prognózis és az alkalmazandó terápia meghatározásában.
A génexpressziós vizsgálatok ma még elsősorban a
kutatás céljait szolgálják. Ezekkel a vizsgálatokkal az adott
betegségben szerepet játszó génekre lehet következtetni a működő és
néma gének által rajzolt mintázat alapján.
Az úgynevezett epigenetikus változások, ami alatt a
DNS aminosavsorrendjétől független biokémiai folyamatokat értjük,
szintén fontosak a gének működésének befolyásolása szempontjából, ezek
myeloma multiplexben játszott szerepéről is egyre több ismerettel
rendelkezünk.
A daganatos plazmasejtek kialakulása
Az egészséges szervezetben a plazmasejtek kialakulása egy érési
folyamat végső állomása. Ez a folyamat a csontvelőben lévő, a
vérképzés irányában elkötelezett őssejttel kezdődik, mely még sokféle
sejtté képes alakulni, majd az érés további állomásai a
nyirokcsomókban mennek végbe. E folyamat során a sejt genetikai
állományának különféle szakaszai jutnak szerephez, szigorúan
meghatározott módon és sorrendben, míg végül érett plazmasejtek
keletkeznek. A plazmasejt visszajut a csontvelőbe, ahol már igen
ritkán osztódik tovább, és ellátja feladatát: termeli az immunrendszer
hatékony működéséhez nélkülözhetetlen ellenanyagokat. Ha ebbe a
többlépcsős, összehangolt folyamatba hiba csúszik, eredményképpen
daganatsejt alakulhat ki. A sejtek tumoros átalakulásában a sejt
mikrokörnyezetének is nagy jelentősége van. A daganatsejt genetikai
állományában a sejtmegújulást vezérlő tényezők (onkogének) aktívan
működnek, míg a tumor kialakulását gátló tényezők (tumorszupresszor
gének) nem jutnak kellő szerephez. A sejtekben normálisan jelenlévő
halálprogram (apoptosis) sem működik megfelelően.
A rosszindulatú plazmasejtekben megfigyelhető
genetikai eltérések nem egyformák. Egyre többet ismerünk fel ezek
közül, és egyre több hiba jelentősége válik ismertté.
Az új genetikai ismeretek felhasználása
A myeloma multiplex kialakulását gyakran megelőzi egy olyan állapot,
amikor csak a kóros fehérjék mutathatók ki, a betegség tünetei nélkül
(MGUS = monoclonal gammopathy of unknown significance). A MGUS-ban és
myelomában egyaránt megfigyelhető genetikai eltérések a betegség
kialakulásában szerepet játszó onkológiai történésekre utalnak, míg a
csak myelomában jelen lévő eltérések másodlagosan, a betegség
progressziója során kialakuló eseményeknek tekinthetők.
A genetikai eltéréseket felhasználhatjuk a betegség
osztályozásában.
A megismert genetikai eltérések alapján a myelomás
betegek két alcsoportra oszthatók: a betegek 55–60%-a a normálisnál
több kromoszómával rendelkezik (hiperdiploid), a többieknek a
normálisnál kevesebb kromoszómája van (non-hiperdiploid).
A betegség prognózisának meghatározásában számos
egyéb, már korábban is alkalmazott paraméter mellett, a genetikai
elváltozások is részt vesznek. A hyperdiploiditás kedvezőbb prognózist
jelent, mint amikor kimutatható a kromoszómák vagy részeik törése,
elvesztése.
A genetikai eltérések megismerésének legfontosabb
gyakorlati következménye, hogy meghatározható a betegség várható
időtartama, illetve az alkalmazott terápia milyensége.
A megismert genetikai eltéréseket felhasználhatjuk
új módon ható gyógyszerek tervezésében is.
A leírtak jól példázzák, hogy a betegség genetikai
hátterének megismerése segíti a gyógyítást és a gyakorló orvos
munkáját.
Kulcsszavak: myeloma multiplex, plazmasejt betegségek,
prognosztikus faktorok, genetika
IRODALOM
Chng, Wee J. – Gonzalez-Paz, N. –
Price-Troska, T. – Jacobus, S. – Rajkumar, S. V. – Oken, M. M. – Kyle,
R. A. – Henderson, K. J. – Van Wier, S. – Greipp, P. – Van Ness, B. –
Fonseca, R. (2008): Clinical and Biological Significance of Ras
Mutations in Multiple Myeloma. Leukemia. 22, 12, 2280–2284.
Conte, L. Guillermo – Braggio, E. –
Figueroa, G. – Fonseca, R. (2009): Genetic Markers As Prognostic
Factors in Multiple Myeloma. Revista médica de Chile. 137, 4, 552–558.
WEBCÍM >
González, David – van der Burg, M. –
García-Sanz, R. – Fenton, J. A. – Langerak, A. W. – González M. – van
Dongen J. J. – San Miguel, J. F. – Morgan G. J. (2007): Immunoglobulin
Gene Rearrangements and the Pathogenesis of Multiple Myeloma. Blood.
110, 9, 3112–3121.
Henry, Travis – Fonseca, Rafael (2007):
Genomics and Proteomics in Multiple Myeloma and Waldenström
Macroglobulinemia. Current Opinion in Hematology. 14, 4, 369–374.
Jagannath, Sundar (2008):
Pathophysiological Underpinnings of Multiple Myeloma Progression.
Journal of Managed Care Pharmacy. 14, 7 Suppl., 7–11.
WEBCÍM >
Munshi, Nikhil C. (2008): Investigative
Tools for Diagnosis and Management. Hematology. American Society of
Hematology Education Program. 298–305.
WEBCÍM >
Raab, Marc S. – Podar, K. – Breitkreutz,
I. – Richardson, P. G. – Anderson, K. C. (2009): Multiple Myeloma. The
Lancet. 25 Jul., 374, 9686, 324–339.
Rajkumar, S. Vincent – Buadi, Francis K.
(2007): Multiple Myeloma: New Staging Systems for Diagnosis, Prognosis
and Response Evaluation. Best Practice & Research Clinical
Haematology. 20, 4, 665–680.
Yeung, Joanna – Chang, Hong (2008):
Genomic Aberrations and Immunohistochemical Markers As Prognostic
Indicators in Multiple Myeloma. Journal of Clinical Pathology. 61, 7,
832–836.
Zhan, Fenghuang – Huang, Y. – Colla,
S. – Stewart, JP. – Hanamura, I. – Gupta, S. – Epstein, J. – Yaccoby,
S. – Sawyer, J. – Burington, B. – Anaissie, E. – Hollmig, K. –
Pineda-Roman, M. – Tricot, G. – van Rhee, F. – Walker, R. – Zangari,
M. – Crowley, J. – Barlogie, B. – Shaughnessy, J. D. Jr. (2006): The
Molecular Classi-fication of Multiple Myeloma. Blood. 108, 6,
2020–2028.
|