Új szintézis felé? – Csaba László:

Crises in Economics? Studies in European Political Economy

Csaba László legújabb könyvének időszerűségéhez nem férhet kétség. A 2007 után kibontakozó pénzügyi és gazdasági válság fényében áttekintést igényel a közgazdaságtudomány elemző és prediktív kapacitása, előrejelző képessége, annak minden szükségszerű vagy kevésbé szükségszerű korlátozó tényezője. Nem nélkülözhető ugyanakkor a közgazdaság-tudomány művelőinek önvizsgálata e tudományág helyzetéről, a nemzetközileg uralkodónak tekinthető főáramú megközelítés relevanciájáról.

A szerző lényegre törő és szókimondó, sőt olykor provokatív módon fogalmazza meg gondolatait. Részletesen tárgyalja a közgazdaság-tudomány fő területeit, módszereit, valamint az elemzések eredményeit. Azok a legutóbbi évtizedekben kopernikuszi változásokon mentek keresztül. A mennyiségi elemzések előtérbe kerülésével egyidejűleg uralkodóvá vált a Csaba László által technicista ortodoxiának nevezett és bírált megközelítés.

A könyvben ugyanakkor mindvégig kiemelt figyelmet kap a közgazdasági elméletek alkalmazása, elsősorban Európában és Európára. A közép-európai átalakulás és EU-adaptáció után jól láthatóan nem sikerült elindítani számos strukturális reformot, amelyek a tartós pénzügyi stabilitás és a fenntartható fejlődés alapjait lefektették volna. Egyáltalán: a keleti bővülés folyamata elkésett vagy korai, mérlegét tekintve siker vagy balsiker volt-e? Végül: kiemelkednek-e új elméletek az alkalmazásból? Képesek vagyunk-e általános, a szélesebb globális gazdaságelemzésre vonatkozó elméleti tanulságok levonására a közép- és kelet-európai regionális tapasztalatokból?

Csaba László egyértelműen aláhúzza: a kötet nem a szokásos, a technikai elemzések finomítására szorítkozó közgazdaságtani mű. „Hatálya és megközelítése – miközben kötődik a sztenderd gazdasági paradigmához – túlnyúlik a tisztán gazdasági megközelítéseken, s azokat a természet- és a társadalomtudományok számos felismerésével egészíti ki.” A cél „a közösségi választások, intézmények, politikai lehetőségek, a társadalmi visszacsatolás endogenizálása, az új politikai gazdaságtan évtizedes tradícióival és a politikai reformok politikai gazdaságtanával párhuzamosan.” (14.) A szerző – hasonlóan korábbi műveihez, ám több tekintetben túl is lépve azokon – sajátos módon ötvözi a főáramú és az intézményi megközelítést. Minthogy ragaszkodik a sztenderd gazdasági paradigmához és elemzési eszközökhöz, a kötetben az intézményi megközelítés nem alternatívája, hanem kiegészítése a hagyományos közgazdaságtudományi szemléletnek. A szerző célja termékeny visszacsatolás, nem pedig a közgazdaság-tudomány alapvonalának megkérdőjelezése.

Az „új politikai gazdaságtan” szofisztikált megközelítését az európai gazdaság legfontosabb témaköreiben alkalmazza, minek során nagy figyelmet kapnak a jelenlegi főáramú megközelítés fókuszán kívül eső szakpolitikai területek és azok az általánosítható felismerések, amelyek igazolhatják vagy megkérdőjelezhetik a főáramú irodalom eredményeit.

A második, a kötettel azonos című fejezet rendkívül mélyreható elemzései képezik a mű elméleti alapját. A technicista ortodoxia kritikájának kiindulópontja a világ égetővé vált gazdasági nehézségei és az uralkodó közgazdasági elmélet közötti ellentmondás. Csaba László arra figyelmeztet, hogy az uralkodó megközelítés egyoldalúan axiomatikus, kizárólag a formalizálás belső szabályait követi, egyben olyan feltételezésekre és eszközökre épült, amelyeket több szaktudomány az elmúlt évtizedekben egyértelműen meghaladott. A vezető közgazdasági folyóiratokban megjelenik valamiféle módszertani kizárólagosság igénye, amely magát az elméletet és a kutatás sajátos vizsgálati tárgyát is kiszorítja.

A szerző azonban különbséget tesz a főáram és az ortodoxia között. A főáram mindenkor meglehetősen széles körben tűr meg a maga soraiban eltérő nézeteket és versengő közelítésmódokat. Ám az ortodoxia szellemi alapállás. Annak kemény magja a már fentebb jelzett módszertani kizárólagosság igénye, amely ellenáll az új megközelítések befogadásának.

A technicista ortodoxiát azonban alapvető kihívások érik – a társtudományok részéről is. Az ortodox megközelítés számos axiómája tarthatatlanná vált. Elég itt a korlátozott racionalitás jelenlétének igazolására, vagy a bizonytalanság beépítésére utalnunk, mint újabb fejleményekre. Csaba László fontos megállapítása, hogy a főáram – éppen módszertani irányultsága miatt – képes (lehet) a technicista ortodoxia meghaladására és a korábban vele szemben állónak vélt feltevések beépítésére. A társtudományok irányában történő nyitás jó példája lehet a térbeliség szempontja érvényesítésének igénye, az új gazdaságföldrajz irányzatának megjelenése.

Csaba László a módszertani sokszínűség, a heterodox újjászületés mellett érvel. A módszertani pluralizmus a valódi problémák megválaszolásának reális esélyével egyidejűleg a társtudományok eredményeinek eddigieknél jobb felhasználására is lehetőséget nyújtana.

A kötet további fejezetei az előzőekben kifejtett elméletek és analitikai kapacitás alkalmazását és tesztelését végzik el. A szerző alapos elemzései bizonyítják, hogy a jó minőségű gazdaságelmélet képes elemezni és értékelni a szisztematikus változás gyakran bonyolult eredményét.

Izgalmas témakör a posztkommunista változások pályáiban mutatkozó – a transzformáció második szakaszának évtizednyi idő óta középpontban álló – tartós eltérések okainak feltárása. (A kötet második része – A poszt-tranzíciós változások elméletei a régi és az új Európában – III-IV. fejezete tárgyalja a témakört.) A különbségek magyarázatának alapvető tényezőjét az állam részvételének nagyságában és minőségében azonosítja. Aláhúzza a pályafüggőség kiemelkedő jelentőségét.

A kötet kiemelten vizsgálja azt a makroökonómiai kisiklást és intézményi stagnálást, amely az EU 2004. évi bővülését kísérte. A kisiklást magyarázó fő tényezőket mint diagnózist rendszerezte. A túlzott politikai szembenállás, az inga állandó mozgása a gazdaság/konszolidáció, illetve a társadalom/újraelosztás szempontjai között, a csatlakozás utáni „reformfáradság”, a széleskörű bizalomvesztés, az átláthatóság hiánya, az európai integráció útkeresése a legutóbbi évtizedben egyaránt annak tényezői. Az államtól való függés jellemzi továbbra is a magánszektor jelentős részét. A populizmus új fajtája központi szerepet játszik a kedvezőtlen irányú folyamatokban. A szerző elemzését pedig az új típusú makroökonómiai populizmus új politikai gazdaságtanának nevezhetjük.

A következőkben (a harmadik részben, – Az europaizáció elméletei cím alatt – az V–VIII. fejezetekben) az elemzés az EU–27 országcsoportjára irányul. Részletesen s rendkívül meggondolkodtató módon vizsgálja a kibővülés, az EU helyzete és jövője, illetve a gazdasági átalakulás és az europaizáció témaköreit.

A kötet negyedik része, s egyben befejező fejezete a krízis fő gazdaságelméleti kihívásaira adható válaszokat fogalmazza meg. A központi kérdés a következő: mi érhető el, illetve mi nem érhető el megfelelő módon összehangolt és szakszerűen végrehajtott állami politikákkal demokratikus rendszerben. A tárgyalt tapasztalatok többsége az átalakuláshoz kapcsolódik, ám szélesebb körben is érvényes tanulságokat hordoz.

A múlt század egyik legnagyobb megoldatlan rejtélye a technológiai és a gazdasági megvalósíthatóság közötti kölcsönhatás, illetve a társadalmi-gazdasági rendszerek aktuális teljesítménye. Miközben a gazdasági teljesítmény globális szinten nő, a szegénység – a legfejlettebb országokat is beleértve – növekedik. A nemzetközi tárgyalások és a közgazdaságtudományi kutatások között is növekvő figyelem irányul a haladás fejlesztési, disztribúciós komponensére, a tradicionális, az aggregált kibocsátásra koncentráló szemlélet helyett.

Csaba László elemzései, illetve a reform politikai gazdaságtanának szélesebb irodalma alapján az azonos irányú folytonos (egy vagy két választáson átívelő) reformokra vonatkozó elkötelezettség megkerülhetetlen követelményét emeli ki. A harmadik generációs reformok – legalábbis a változások alapvonalait tekintve – különösképpen megkívánják a széleskörű társadalmi konszenzust.

A kötet tehát szélesebb politikai gazdaságtani megközelítést képvisel, szemben a technicista ortodoxiával. E szélesebb ívű megközelítés alapján keres új közgazdaságtudományi válaszokat az új kihívásokra. A közgazdaságtudomány relevanciájának növelése két síkon értendő. „Elméleti szinten, annak a képessége, hogy értelmezünk és elemzünk új jelenségeket, képességet arra, hogy „ha-akkor” típusú hipotéziseket fogalmazzunk meg és oksági láncot hozzunk létre. Emellett az eredmények empirikusan helyben ellenőrizhetők legyenek, és lehetőleg vezessenek el az alkalmazáshoz a szélesebb közjó szolgálatában, azaz javítva sok más emberi lény megélhetését és életminőségét.” (218.)

A szerző felhívja a figyelmet a nemzetközi közgazdaság-tudományi szakirodalomban fokozatosan kialakuló változásra, az új, komplexebb, a technikai ortodoxiától távolodó növekvő számú megközelítésekre. A közgazdaság-tudomány új szintézisre törekvő megközelítésében továbbra is a piaci koordináció tölt be meghatározó szerepet. Ugyanakkor a jelenlegi krízis tapasztalatainak elemzése a transznacionális szintű (különösen a pénzügyi) szabályozás jelentőségét is igazolja. Hasonló a helyzet az európai integrációnak a kötet által részletesen elemzett témakörével. A jó minőségű intézmények meghatározó szerepe a tranzíciós folyamatokban, illetve a sikeres strukturális reformok megvalósítása során is kimutatható.

A relevancia analitikai értelmében és politikai, normatív értelemben egyaránt megkerülhetetlen. Következésképpen a kipróbált, konvencionális tudományos sztenderdek színvonalas, az új institucionista megközelítéssel történő együttes alkalmazása „bizonyítottan releváns és időszerű mind tudományos, mind politikai perspektívából. A pozitív, új platform részletes kidolgozása kétségkívül monográfiák sorozatát kívánja meg, beleértve talán a következőt a jelenlegi szerzőtől.” – írja befejezésül Csaba László. (220.)

Csaba László nagyívű gondolatmenet alapján felépített legújabb kötete széles körben ad útmutatást, továbbgondolandó útmutatót a közgazdaság-tudomány, illetve más tudományágak gazdaságtudományok iránt is érdeklődő művelői számára. Kitűnően épít a szerző imponáló szakirodalmi (és a társtudományok területére is érvényes) tájékozottságára és teoretikus kvalitásaira, másfelől a tranzíció és az európai gazdasági folyamatok területén szerzett széles körű alkalmazási tapasztalataira. E két dimenzió egyesítése különös kihívást jelent, amelyre a szerzők többsége nem vállalkozik, s amelyet – tegyük hozzá – Csaba László kiválóan teljesített.

Külön kiemelést igényel a felhasznált gazdag szakirodalmi háttér, amely a nemzetközi tudományosság szempontjából mérvadó, kiváló s az esetek többségében a legújabb műveket tartalmazza. Külön aláhúzandó a magyar szerzők (közöttük a fiatalabb nemzedék tagjai) műveinek hazai közgazdász szerzőknél szokatlanul széles körű hivatkozása.

Hatása azonban nem csupán ez a hazai közgazdaságtudományra, noha ezt sem lehet eléggé hangsúlyozni. A kötet, ahogyan idézett zárómondata is egyértelművé teszi, inspirálni kívánja e tudományszak művelőit a módszertani pluralizmus alapján megvalósítandó új szintézisben történő közreműködésre. Csak remélni lehet, hogy e folyamat a nemzetközi és a hazai tudományosságban egyaránt előrehalad. Csaba László mindehhez eddigi írásaival és e kötettel is lényegesen járult hozzá. A tudományos közösség kíváncsian várhatja a – befejezésben is ígért – folytatást. (Csaba László: Crises in Economics? Studies in European Political Economy. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2009.)

Halmai Péter

egyetemi tanár, közgazdász