Mindazok számára, akik ismerik Szilárd Leó munkásságát, a fenti cím meglepő, mert Szilárdot éppen arról ismerték, hogy kiváló volt a helyzetfelismerése, és a jövőt is meg tudta jósolni. Voltak azonban kivételek, és ha ezeket számba vesszük, azzal nem emléke iránt vagyunk tiszteletlenek, hanem előrelátásának pontosabb körvonalazásával még jobban kiemeljük ítélőképességének erejét.

Szilárd 1964-ben halt meg, és írásaiban nyomát sem találjuk annak, hogy elképzelte volna a Szovjetunió összeomlását, bár hozzá kell tenni, hogy ezt az összeomlást a szovjetszakértők még húsz évvel később sem tudták volna elképzelni. Erőfeszítései inkább arra irányultak, hogy elősegítse a két nagy tábor békés egymás mellett élését, és az 1950-es–1960-as időszakban ez sokkal előremutatóbb volt, mint akkor a Szovjetunió összeomlására számítani.

Szilárd eddig számon tartott legnagyobb tévedése az volt, hogy nem ismerte fel Marshall Nirenberg felfedezésének fontosságát. Nirenberg tette meg az első lépést a genetikai kód feltörésében azzal, hogy munkatársával együtt a poliuracilból kimutathatóan polifenilalanint állított elő. Ezzel megállapította azt, hogy az UUU nukleinsav-bázis triád a fenilalanin aminosavat kódolja, és ezután már inkább kitartó munkára, mint újabb nagy gondolatokra volt szükség a teljes genetikai kód összeállításához.

Nirenbergnek azonban nem volt könnyű a nyilvánosság elé lépnie felfedezésével. Ismeretlen kutató volt olyan témában, amellyel a biokémia több jól ismert kutatója foglalkozott abban az időben. Ráadásul munkahelye, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Institutes of Health – NIH), abban az időben még messze nem volt olyan tekintélyes kutatóhely, mint ma. Nirenberg az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA (PNAS), szerette volna közölni felfedezését, de ahhoz meg kellett nyernie egy akadémikus támogatását, és ekkor gondolt Szilárd Leóra.

Szilárdot nem sokkal azelőtt (1961 áprilisában) választották meg az USA Nemzeti Tudományos Akadémiája tagjául, és azt is tudták róla, hogy kiváló fizikusként a modern biológia iránt is érdeklődik, érzékeny ez iránt a terület iránt, sőt maga is végzett elismert kutatásokat ezen a területen. Szilárd ebben az időben – 1961-ről van szó – Washingtonban lakott, szokása szerint egy szállodában, és Nirenberg ott, a Dupont Szállóban kereste fel, hogy beszámoljon neki felfedezéséről, és segítségét kérje a kéziratának megjelentetéséhez.

Nirenberg saját elmondása szerint egy teljes napot töltött Szilárddal, aki hatalmas forgalmat bonyolított le találkozásuk alatt is az irodájául kinevezett szállodai előcsarnokban. Ebben az időben, John F. Kennedy elnöksége idején, úgy tűnt, hogy „van vevő Szilárd sokszor meglepő javaslataira”. Viszont vagy nem eléggé tudott Nirenbergre figyelni, vagy Nirenberg nem tudta elég jól előadni eredményeit, mert a végén Szilárd nem vállalta a kézirat továbbítását a PNAS felé, mondván, a téma túl távol van saját területétől. Nirenberg végül még ugyanabban az évben, a moszkvai nemzetközi biokémiai kongresszuson ért el átütő sikert felfedezésének bemutatásával, és attól kezdve egyenes út vezetett a genetikai kód megfejtéséhez és Nirenberg 1968-as Nobel-díjához.
Vezér Erzsébet, a Petőfi Irodalmi Múzeum egykori kiváló munkatársa 1982. május 2-án, Chicagóban rögzített beszélgetést Faludy Györggyel, és a beszélgetés egyik részletében szólt Faludy Szilárd Leóról. Szilárddal kapcsolatban újdonságot tartalmaz Vezér interjúja, amennyiben kiderül, hogy milyen elképzelései voltak Szilárdnak az atomrobbantások békés felhasználását illetően, közvetlenül a második világháború befejezését követően. Itt tehát nem a nukleáris energia termeléséről van szó, amely Szilárd elképzeléseiben attól kezdve szerepelt, amióta először felvetődött benne a nukleáris láncreakció gondolata, hanem kifejezetten atomrobbantások alkalmazásáról.

A Vezér–Faludy-beszélgetésben Faludy elmondja azt, milyen (távoli) rokonság kötötte össze Szilárddal, és miben állt egyébként kapcsolatuk. Itt Faludy enyhén téved, amikor arról beszél, hogy Szilárd Berlinben Einstein asszisztense volt, mert bár dolgoztak együtt, és számos közös szabadalmuk is született, nem voltak intézményesített kapcsolatban. Faludy téved, amikor arról beszél, hogy Szilárd a fasori evangélikus iskolába járt – ahová később Faludy is – mert Szilárd nem oda járt; középiskoláit a VI. Kerületi Főreálgimnáziumban végezte. Az pedig egyenesen fantáziálásnak tűnik, hogy amikor Szilárd „a háború alatt nyugatra ill. keletre ment a frontok miatt, akkor állandóan álltak a vonatok, mert keresztbe jöttek az uránium-szállítmányok.”

Viszont mindenképpen reálisnak tűnik Faludy elbeszélésében, hogy Szilárd illusztris magyar társaságnak számolt be Polányi Laura manhattani otthonában az atombombáról és esetleges jövőbeli békés alkalmazásáról, mindössze hetekkel az első atomrobbantásokat követően. Faludy itt megjegyzi, hogy számára, személy szerint valószínűleg életmentő volt a Japánban ledobott két atombomba. Az amerikai hadsereg katonájaként részt kellett volna vennie a partraszállásban és a szigetország elfoglalásában, ami hatalmas veszteségekkel járt volna mind amerikai, mind japán részről.

Faludy beszámolójának részleteivel nem foglalkozunk, mert bár érdekesek, ellenőrizhetetlen, hogy valóban az 1945-ös beszélgetés résztvevői, beleértve Szilárdot, pontosan azt mondták-e és úgy, ahogy arra Faludy harminchét évvel később emlékezett. Van azonban az elbeszélésnek egy vonatkozása, amely teljesen hitelt érdemlőnek tűnik, függetlenül attól, hogy az idézett állítások szó szerint úgy hangoztak-e el vagy sem, ahogyan azokat Faludy elmondja. Szilárd az atomrobbantásokra utalva közölte, hogy ilyen „atom-napok” lesznek „Észak-Szibériában és Észak-Kanadában, hogy ott pálmaerdő meg datolya fog nőni, hogy elolvasztják

az Északi-tenger jegét, megváltozik a Föld éghajlata, és így tovább, amit a jelenlevő tudósok, Jászi [Oszkár] is, derűs nevetéssel fogadtak, mondván, hogy akkor a tenger húsz méterrel magasabb lesz és elönti New Yorkot, Milánót stb. Rettenetes veszekedés volt.”

Akkori szemmel nézve, Szilárd elképzelése nem tűnik rendhagyónak, mert az első eufóriában sokan vártak sokkal többet a nukleáris lehetőségektől, mint ami végül megvalósult. Ennek fényében inkább meglepő és elismerésre méltó, hogy az akkor már hetvenéves Jászi Oszkár abban a pillanatban felismerte az említett lépések veszélyes következményeit. Jászi társadalomtudós volt, 1875-ben Nagykárolyban született, tagja volt Károlyi Mihály kormányának, majd 1919 áprilisától emigrációban élt, és az Ohio állambeli Oberlin College politológia professzoraként dolgozott. Oberlinben halt meg 1957-ben. Az atombomba megjelenésének hatásaira gondolva, Faludy szerint Jászi a környezeti károsodásoknál is tovább ment következtetéseiben: „Jászi, aki mindig nagyszerűen tudott nagy vonalakban gondolkozni, ha jól emlékszem, azt mondta, hogy ez a bomba a földi életet provizórikussá tette. Nekünk eddig a Föld egy ronda, kényelmetlen, huzatos szálloda volt, nem volt elég ennivaló, stb., de állt és biztos volt. Most bármelyik pillanatban a levegőbe röpülhet, és ez megváltoztatja az emberi viszonylatokat. Az emberi pszihózis most állandó pszichotikus állapottá lesz. Hogy lehet ezek után azt kívánni, hogy például vigyázzanak erre a városra, szépítsék, hogy még az unokáknak is legyen…”

A Szovjetunióban, és még korábban, Oroszországban, már foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy a nagy szibériai folyók irányát északiról délire fordítsák, és ezzel megvalósítsák a közép-ázsiai haszontalan földek öntözését és így hasznosítását. A nukleáris robbantások lehetősége a háború után megerősítette ezekhez az elképzeléseknek a támogatását, de azután fokozatosan mégis elhaltak az erre irányuló törekvések.

Az Egyesült Államokban az 1950-es évek második felében Teller Ede volt a zászlóvivője az atomrobbantások békés célú alkalmazásainak, amelyeket, többek között, új alaszkai kikötők létesítésére fordítottak volna, amihez óriási földtömegek mozgatására lett volna szükség. Külföldi projekteket is terveztek. Az USA Atomenergia Bizottságának keretében megvalósítandó programnak az Ekevas Projekt (Project Plowshare) nevet adták, utalva a bibliai idézetre: „Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Izajás 2. 4.).1 Hogy fogalmunk legyen az elképzelések megvalósításához szükséges robbantások nagyságáról, a Hirosima és Nagaszaki fölött felrobbantott atombombáknál ezerszer nagyobb erejű hidrogénbombákat alkalmaztak volna, és nem egyet-egyet, hanem sorozatban.

Szilárd nevét sehol sem találjuk ezekben a projektekben, mert addigra már rég letett arról, hogy ilyen terveket szőjjön. Realistaként felmérte a nehézségeket, amelyek természetesen nem egymástól függetlenül, de a környezeti sugárszennyezésben és a népességnek a sugárszennyezéstől való félelmében jelentkezett. Teller sokáig kitartott a tervek megvalósítása mellett, és azzal is megpróbálkozott, hogy külföldi sikerekkel teremtsen nagyobb kedvet a hazai vállalkozásokhoz, de ebben sem járt eredménnyel. Ennek megfelelően a nukleáris robbantások békés építési célokra történő hasznosítása, különböző okok miatt, valóban csak elképzelés maradt. Azt már sohasem tudhatjuk meg, hogy Szilárdot vajon Jászi és a manhattani magyar társaság reagálása ébresztette-e rá arra, hogy e vonatkozásban is kövesse saját jól bevált receptjét: Szilárd ugyanis arról volt híres, hogy bármilyen esemény vagy kutatási eredmény értékelésében mindenkinél korábban foglalkozott a hosszútávú következményekkel.

Ma, amikor az emberi tevékenységnek olyan lehetséges hatásai is napirenden vannak, mint a globális felmelegedés, szinte megnyugtató arra gondolni, hogy még egy olyan zseniális természettudós számára is, mint Szilárd Leó, hasznos lehetett ellenvéleményeket mérlegelni, bármilyen irányú is lehetett saját és vitapartnereinek meggondolása.
 

Megköszönöm William Lanouette-nek, Szilárd Leó kiváló életrajza szerzőjének, hogy felhívta a figyelmemet Faludy György Szilárdról szóló visszaemlékezésére, és elküldte nekem Vezér Erzsébet feljegyzését, valamint Peremiczky Szilviának, hogy segített kiválasztani a megfelelő bibliai idézetet.
 

Forrás: Vezér Erzsébet alig több mint kétoldalas feljegyzése 1982-ben készült Faludy-beszélgetéséről.
 

Kulcsszavak: Szilárd Leó, Jászi Oszkár, Teller Ede, Marshall Nirenberg, genetikai kód, atombomba, nukleáris robbantások, környezetátalakítás, globális felmelegedés
 

IRODALOM

Hargittai Magdolna (ed.): Marshall W. Nirenberg. In: Hargittai István (2002): Candid Science II: Conversations with Famous Biomedical Scientists. Imperial College Press, London, 130–141.

Hargittai István (2010): Edward Teller: A Life of Influence and Controversy. Prometheus, Amherst, New York

Hargittai István (2006): Az öt világformáló marslakó, Vince, Budapest