törvényt” követő processzor és memória áramköri
alkalmazásokon felüli speciális, érzékelő és beavatkozó eszközökre is
kiterjedt, melyeket „More-than-Moore” összefoglaló néven említünk.
Anyagtudományi indíttatású, elfajzott villamosmérnökként kísérletes
tudományterületemen, az integrált mikronanorendszerek területén
szeretnék továbbra is olyan tudományosan megalapozott kutatásokat
folytatni, amelyek – akár már középtávon is – a gyakorlatban
hasznosítható hozadékkal járnak. Az én szakterületem – mint a
multidiszciplináris kutatások általában – elsősorban teamekben,
feladatorientált kutatócsoportokban és intenzív kooperációban
művelhető. Ez ma már elképzelhetetlen az általam vezetett intézet
nyújtotta szakmai háttér nélkül, melynek szervezése, formálása,
fejlesztése tudományos pályafutásom tekintélyes részét kitöltötte.
Ennek építését, bővítését, színvonalának emelését tartom a
legfontosabb feladatomnak a jövőben is, beleértve az ifjú tehetséges
munkatársak pályafutásának egyengetését.
Kit tart az egyetemes tudománytörténetben példaképének, nem
feltétlenül saját tudományterületéről, és miért éppen őt…
A tudománytörténet szinte valamennyi kiválósága életében vannak olyan
momentumok, amelyek példaként szolgálhatnak az utódok számára. Így
minden kutatónak számos kiváló elődje munkássága szolgál követendő
példákkal, esetemben sincs ez másként. Számomra – egy kutatómérnök
számára – mégis egy olyan sokoldalú, koncepciózus, kezdeményező,
szervező és megvalósító tudós életpályája az igazi követendő példa,
aki nem csupán saját egyéni teljesítményével, hanem az általa vezetett
csapat, intézmény kollektív eredményességével képes maradandót
alkotni, ami gyakorlatban is hasznosul.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy
tudományos pályám egy meghatározó részét a félvezető eszközfizika, az
optikai kommunikáció, a THz-es jelfeldolgozás úttörője, Nisizava
Junicsi (Jun-ichi Nishizawa) professzor irányítása alatt
folytathattam, Japánban. A Nobel-díjat háromszor is csak hajszállal
elszalasztó, hihetetlen munkabírású tudós, feltaláló, nevelő,
tudományszervező, aki személyében egyesíti a zseniális alapkutató és
műszaki alkalmazó erényeit, a számomra talán leginkább követendő
példa. Nagy öröm lenne, ha nyolcvanhárom éves kora ellenére az MTA
külső tagjai közt üdvözölhetnénk.
A tudományosság elkövetkező tíz évének eredményei közül mi izgatja
leginkább
a fantáziáját?
Bár elcsépelt szlogennek hangzik, korunk legnagyobb kihívása a
fenntarthatóság – a szó legáltalánosabb értelmében. A mai általános
rablógazdálkodással, a természeti kincsekkel, a kiművelt emberfők
intelligenciájával nem jutunk sehová. Ugyanakkor jobbára már ma is
rendelkezünk azzal a tudással, sőt azokkal az eszközökkel és
technikákkal is, melyekkel például az emberiség energiafelhasználása,
környezetszennyezése, az elosztás társadalmi igazságtalansága
drasztikusan csökkenthető lenne, megtakarítva az értékes erőforrásokat
az utánunk jövő nemzedékek számára. Azokat a tudományos eredményeket
látnám szívesen, melyek alkalmazása a nélkül segíti a fejlődést, hogy
egészségromboló, tömegpusztító mellékhatásaik révén újabb veszélybe
sodornák az emberiséget. Így jó lenne a nano-biotechnológia áldásainak
birtokában kontrollálni majd ezek összes eddig ismeretlen káros
hatásait, és mindezt olyan komplex rendszerszemléletben hasznosítani,
melynek megvalósítását szinte már a mai informatikai eszközeinkkel is
csak az akarat és koordináció hiánya korlátozza.
|