A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÚJ LEVELEZŐ TAGJAI

X

   

Kedves Olvasóink,

régi szokásunk, hogy az MTA új tagjait – ha csak röviden is – bemutassuk. Reméljük, hogy a Magyar Tudomány néhány kérdésére adott válaszaik legalább vázlatos képet adnak róluk. Az Akadémia most megválasztott tagjai idén a következő kérdéseket kapták:


1. Mit tart a legfontosabbnak, leghasznosabbnak kutatómunkájában,
és mit tart a legérdekesebbnek? Mert e kettő nem mindig közös halmaz…

2. Mit vár saját magától, milyen tudományos eredményt szeretne elérni
tudományos pályafutása során?

3. Kit tart az egyetemes tudománytörténetben példaképének –
nem feltétlenül a saját tudományterületéről –, és miért éppen őt?

4. A tudományosság elkövetkező tíz évének eredményei közül
mi izgatja leginkább a fantáziáját?

 


 



ZSOLDOS ATTILA (1962)


Filozófiai és Történettudományok Osztálya

Szakterület: középkori magyar történelem

Foglalkozás: osztályvezető

 


1. A hozzám hasonló középkorászok kutatómunkája javarészt a források felkutatásából és értelmezéséből áll. Előbbi a vadászat izgalma miatt kedves – többnyire nem tudható előre, hogy a következő oklevélben pontosan mi található –, utóbbi pedig a rejtvényfejtés örömét nyújtja. Mindkét tevékenységet rendkívül érdekesnek találom, nem tudok és nem is akarok sorrendet felállítani közöttük. Az, hogy e munkából mi hasznos vagy fontos, aligha ítélhető meg egyértelműen. Hasznosnak – a szó anyagelvű értelmében – nyilvánvalóan csak bizonyos fenntartásokkal mondható a történeti kutatás, hiszen nem lesz tőle több, olcsóbb vagy jobb a kenyér, mindazonáltal nem tartom szükségesnek a mentegetőzést emiatt, mivel azokkal értek egyet, akik az olyan fogalmakat, mint az ’érték’ vagy a ’haszon’ nem kizárólag anyagi javakhoz kötik, s bízom abban, hogy nem túlságosan merész annak feltételezése: a Magyar Tudomány olvasói között ők vannak túlnyomó többségben. Egyébiránt nap mint nap tapasztalom, hogy a történelem érdekli az emberek egy jelentős részét, s ha az ő kíváncsiságuk kielégítéséhez hozzájárulnak írásaim, munkám, gondolom, mégiscsak hasznos valamiképpen a szó szűkebben vett értelmében is. Azt azonban, hogy mi a fontos belőle s mi nem – azaz mi az, ami szakmai szempontból a leghasznosabb –, végképp nem nekem és nem most kell eldöntenem, ami nem is baj, mert valószínűleg tévednék. Somogy és Zala megye kialakulásáról írt rövidke dolgozatom például – nagy meglepetésemre – heves vitákat váltott ki a szakmában, miközben több, általam jóval fontosabbnak ítélt elképzelésem gyakorlatilag visszhangtalan maradt, jóllehet ezek esetében sokkal indokoltabbnak éreztem volna a vitát, már csak a kérdések súlyára való tekintettel is.

2. Szűkebb szakterületemről, az Árpád-kor történetéről az a hír járja – s nem is teljesen alaptalanul –, hogy a magyar középkor legintenzívebben kutatott időszaka. Ennek ellenére magam bőségesen látok feladatokat az Árpád-kor kutatását illetően. Ez részben azzal függ össze, hogy jelenleg – hála a levéltáros kollégák kiváló munkájának – összehasonlíthatatlanul több forrás áll a kutatás rendelkezésére, mint korábban bármikor, s a kutatási feltételek is dinamikusan javulnak, így a legtöbb esetben nincs akadálya annak, sőt, kifejezetten szükséges, hogy az eddigi tudásunk által megrajzolt képet felülvizsgálva, azt kiegészítsük, vagy éppen módosítsuk. Ugyanakkor régi adósságok is terhelik a szakma lelkiismeretét,

 

ezek törlesztésére is elérkezett az idő. Most folyó fő kutatásom is egyike ezeknek: az Árpád-kor világi archontológiájának összeállítását a közeljövőben, reményeim szerint befejezem. E munka arra ad választ, hogy az ország irányításában jelentős szerephez jutó tisztségeket mikor és ki viselte, ami részint az ország igazgatásának struktúrájára derít fényt, részint alapvető politika- és társadalomtörténeti következtetések levonására kínál lehetőséget. Ezen kívül számos más olyan téma foglalkoztat, amelyekről jelenleg úgy vélem, érdemes lenne alaposabb vizsgálatot szentelni nekik. Ezekről azonban még korai lenne beszélni, mivel a tudományos kutatás csak meglehetősen szűkre szabott korlátok között tervezhető, egyébként is, többnyire csak kutatás közben lehet megbizonyosodni arról, hogy egy életképesnek látszó elgondolás valóban az-e, ott pedig még egyik esetben sem tartok.

3. Példaképem, ha e fogalom azt a személyt jelöli, akihez hasonlítani szeretnék, nincs, beérem azzal, ha önmagam lehetek. Célkitűzésnek, készséggel elismerem, ez nem túlzottan nagyratörő, de az elmúlt negyvennyolc évben elég jól összecsiszolódtunk, én meg én. Természetesen jó néhány olyan tudóst felsorolhatok, akiknek tudományos teljesítményére feltétlen tisztelettel tekintek, s közülük ketten minden kétséget kizáróan jelentős hatással is voltak rám. Egyetemi éveim alatt – s nem csak a hallgatóként eltöltött időre gondolok, hanem az azt követő nyolc évre is, amikor TMB-ösztöndíjas, majd tanársegéd voltam – lenyűgözött egykori professzorom, Gerics József hatalmas tudása. Ő vezetett be a tudományos kutatás rejtelmeibe, s bár nem ő keltette fel bennem az érdeklődést jelenlegi szűkebb szakterületem, az Árpád-kor története iránt (az már korábban kialakult, ma már rekonstruálhatatlan folyamat eredményeképpen), de nyilvánvalóan döntő szerepe volt abban, hogy az érdeklődés igen rövid idő alatt elkötelezettséggé mélyüljön. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetébe kerülvén számos kiváló kollégát ismertem meg, közülük egyértelműen Engel Pál volt az, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Az ő felkészültsége nem kevésbé volt imponáló, mint Gericsé, ugyanakkor mind szakmai, mind emberi habitusát olyan nagyvonalú elegancia jellemezte, amit másban hasztalan próbáltam felfedezni.

4. Nincsenek efféle elképzeléseim, mindennek tudok örülni, mivel sok minden érdekel. Vannak persze kedvencek, ezt nem is akarom tagadni. Régebben például sokat olvastam etológiai és ökológiai tárgyú könyveket, persze, inkább csak az én tudásomnak megfelelő ismeretterjesztő írásokat, az ilyesmi most is érdekel. Örömmel olvasnék egy hatalmas Krúdy-életrajzot, mert érdekes lenne összehasonlítani a bennem élő képpel, vagy egy igazán jó és terjedelmes összefoglalást az Osztrák–Magyar Monarchia és benne Magyarország művelődéstörténetéről, különös tekintettel az irodalmi életre. A szűkebb szakmámnál maradva, örülnék annak, ha zavartalanul folytathatnánk a munkahelyemen, a Történettudományi Intézet Középkori Osztályán folyamatban lévő kutatásokat, amelyek közül a szélesebb közvélemény előtt leginkább a néhai Györffy György akadémikus által megkezdett Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza lehet ismert. Fontos eredménynek tartanám végezetül, de legfőképpen, ha újra lennének tárgyszerű tudományos viták a magyar középkorkutatásban. Annak idején magam számos vitát folytattam Kristó Gyulával, s mondhatom, ezek igen hasznosak voltak. Meggyőzni ugyan soha nem sikerült egymást, de mindkettőnk érvrendszere sokat csiszolódott a másik által felvetett új szempontok figyelembevétele következtében, s eközben emberi kapcsolatunk sem romlott meg, sőt, ellenkezőleg, mivel az a kölcsönös tiszteleten alapult, s egyébként sem egymással volt vitánk, hanem egyszerűen csak más volt a véleményünk egy-egy kérdésben. Az efféle viták, úgy tapasztalom, manapság elhalóban vannak, amit kifejezetten károsnak tartok.