Újraiparosítás és a környezeti ipar

Az elmúlt harmincöt évben az ipar visszaszorulása (a dezindusztrializáció) jellemezte a fejlett országok gazdaságának átalakulását. Egy sor hagyományos iparág – például a bányászat, vas- és acélipar, textilipar – csaknem teljesen eltűnt az európai és észak-amerikai gazdaság szerkezetéből. E termékeket vagy import helyettesítette, vagy a termelést kitelepítették az „olcsó” országokba. A következmény jól ismert: az ipari foglalkoztatás és az ipar hozzájárulása a bruttó hazai termékhez alaposan lecsökkent, s a különböző jellegű szolgáltatások foglalkoztatják a munkaerő 70–75 százalékát. A szerkezeti változás komoly társadalmi válságot okozott a hagyományos ipari körzetekben, és új típusú gazdaság- és területfejlesztési politikát igényelt. A fejlett országokban a válasz az ipari szerkezetváltás volt: a hagyományos ipar leépülésével párhuzamosan újraiparosítás kezdődött: új, tudásalapú, innovatív ipari ágazatok fejlődtek. Ez az új ipar kevesebb, de képzettebb munkaerőt igényelt, mint a hagyományos, és általában a fejlett, gyakran nagyvárosi régiókba telepedett, a kutatás-fejlesztési, pénzügyi-szolgáltatási koncentrációkhoz. A területfejlesztési politika fő feladata lett a régi iparvidékek újraiparosításának vagy új gazdasági funkciók meghonosításának támogatása.

Ez a folyamat Kelet-Közép Európában – így hazánkban is – sajátos módon játszódott le. Az ipar szerkezeti átalakulása jóval később kezdődött, Magyarországon az 1980-as, több, gyengébben fejlett országban (például: Bulgária, Románia) csak az 1990-es években. A hagyományos ipar összeomlása rövid idő alatt zajlott le, és az általános tranzíciós válság kísérte, ezért következményei igen súlyosak voltak. Ekkor (1990–93 között) szűnt meg hazánkban egymillió munkahely, melyet a mai napig nem sikerült pótolni. Az újraiparosítás a tranzíciós válság lecsillapultával indult meg, s e folyamatot főleg a külföldi transznacionális vállalatok kihelyezett termelő (olykor kutatási) egységei formálták, a hazai tőke gyenge részvétele mellett. Az új, tudásalapú ipar az ország legfejlettebb régióiba települt, jelentős részben a Budapest–Bécs-tengely mentén, hozzájárulva ezzel a területi egyenlőtlenségek éles növekedéséhez. A magyar területfejlesztési politikának is egyik kulcskérdése, hogy milyen jellegű, szerkezetű újraiparosítást támogasson, mely a.) bevezethető a kevéssé fejlett régiókban is; b.) képes foglalkoztatni a helyi munkaerőt és helyi infrastruktúrát c.) feltehető a tartós növekedése, és d.) hosszú távon is jó feltételekkel rendelkezik helyben, nem fenyegeti a gyakori áthelyezések veszélye. A kötet szerzői feltételezik, hogy a környezeti ipar megfelel a fenti feltételeknek, s a jelenleginél jóval nagyobb szerepet játszhat az újraiparosításban, hozzájárulhat az elmaradott, depressziós térségek foglalkoztatás-bővítéséhez. A publikáció alapját az MTA Regionális Kutatások Központjában végzett interdiszciplináris kutatás adta, melyet a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium finanszírozott.

Tizenhárom tanulmány elemzi a környezeti ipar különböző vonatkozásait Magyarország adottságait és szükségleteit számba véve ( például a globális felmelegedés lehetséges hatásai a

mezőgazdaságra vagy a biomasszára alapozott energiatermelés kedvező feltételei). Az első két tanulmány (Horváth Gyula és Lux Gábor) tollából széleskörű áttekintést ad az újraiparosítás és a környezetmenedzsment sajátosságairól, jelentőségéről Közép-Európa regionális gazdaságában. Fontos megállapítás, hogy ipar nélkül napjainkban sincs gazdasági fejlődés: a többségbe került szolgáltató szektort is jelentős részben az ipar – kutatási, szállítási, kereskedelmi, pénzügyi stb. – igényei éltetik. 2005-ben – tehát a válság kitörése előtt – a legfejlettebb közép-európai gazdaságok (a szlovén, cseh és szlovák gazdaság) elérték az ipari foglalkoztatottak 1990. évi létszámát, míg a leggyengébbek (például a szerb, bulgár és román ) ipari létszáma csak fele volt a tizenöt évvel korábbinak. Ez utóbbi országok a tudásalapú, innovatív ipar meghonosításához nem rendelkeznek jó feltételekkel. (A magyar adat, a lengyelhez hasonlóan: az 1990. évi létszám kétharmada). Fodor István és Suvák Andrea tanulmánya hasznos definíciókat ad a környezeti ipar fogalmáról, értelmezéséről: ez korántsem közismert, hiszen sajátos termékek és szolgáltatások együtteséről van szó, a víztisztító berendezések gyártásától az energiafű-termelésig és az ökológiai kutatásokig. A szerzők a környezeti ipar világtermelését – kereskedelmét is elemzik. A nemzetközi piacot – kevés kivétellel – a világ nagy gazdaságai uralják. Nem tűnik egyszerűnek a magyar gazdaság betörése e piacra, mely piac bizonyára gyors bővülés előtt áll. Oláh Lajos tanulmánya optimista a hazai környezeti ipar innovatív fejlődését – ezzel piacra jutását – illetően is.

A tanulmányok többsége a környezeti ipar egy-egy vonatkozásával foglalkozik: ezek főleg vidéki/mezőgazdasági régiókat érintenek. A fő figyelmet a környezeti problémák (például a klímaváltozás lehetséges hatásai a mezőgazdaságra) és a vidék alternatív energiatermelő kapacitása kapják. Csupán egy tanulmány (Czeglédi Gergő) foglalkozik – Budapest példáján – a környezeti ipar és a fenntartható városfejlődés kapcsolatával. Ez a problémakör több figyelmet, többoldalú megvilágítást érdemelt volna. Végül gyakorlati hasznú lehet az a néhány esettanulmány, melyek bemutatják a környezeti ipar alkalmazását Északkelet- Magyarország néhány területfejlesztési programjában.

Általános az egyetértés abban, hogy a fenntartható globális jövő nem nélkülözheti a környezetvédelmet, az ésszerű környezethasználatot. Az is közkeletű vélekedés, hogy ennek akadálya a gazdasági érdekek és a környezeti érdekek konfliktusa: a környezetbarát gazdaság a fogyasztás csökkentését, gazdasági hasznot nem hozó védelmi beruházásokat igényel. Ez az érdekes könyv a környezetgazdálkodásnak egy gazdaságilag is vonzó oldalát mutatja be: a környezeti ipar lehetséges szerepét a foglalkoztatás bővítésében, az elmaradott térségek fejlesztésében. Érdemes lenne magyarul is megjelentetni a helyi gazdaság szereplőinek okulására. (Baranyi Béla – Fodor István eds.: The Role of Environmental Industry in the Regional Reindustrialisation in Hungary. Debrecen–Pécs: MTA Regionális Kutatások Központja, 2009, 232 p.)

Enyedi György