A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS

 

 HOZZÁSZÓLÁS

    Pataki Ferenc Kollektív emlékezet és emlékezetpolitika című cikéhez

X

    Vásárhelyi Boldizsár
     a közlekedéstudomány doktora, c. egyetemi tanár

 

Az érdekes cikk 788. oldalán meglepetve láttam, hogy „A két háború közötti kor egyik irredenta műdala hangzott így:

„Legyen úgy, mint régen volt!

Süvegelje meg a magyart

Mind a német, mind az oláh és a tót.”

Ilyen műdalra egyáltalán nem emlékszem, viszont három perc alatt megtaláltam Jókai Mór: Összes művei nemzeti díszkiadás XCVIII. kötetének (Költemények. Budapest, Révai Testvérek, 1898) 86. lapján a Legyen úgy, mint régen volt! című verset. A vers előtt mottóként szerepel:

„Legyen úgy, mint régen volt!

Legyen úgy, mint régen volt:

Tele légyen a magyarnak

Tele légyen a magyarnak

Mint itczéje, mind pinczéje, mind a bolt.”

Maga az 1860-ban írt vers hét versszakból áll a mottó szerkezetében. Az utolsó előtti versszak kívánsága, „hogy becsülje meg a magyart mind a német, mind az oláh, mind a tót.” Süvegelésről ebben a versben nincs szó, viszont az ugyancsak 1860-ban írt Proféczia című vers ötödik szakaszában mondja Jókai:

 

 

„Beteljesül a vén nóta:

»Süvegelje meg a magyart.«

Mert süveget fog hordani

Duna, Tisza és Drávapart.”

              (Költemények, 1898, 86.)

Felhívom a figyelmet arra is, hogy már Jókai „vén nótá”-nak nevezi a „két háború közti irredenta műdalt”. Nem véletlen, hogy ezek a versek, továbbá az Adjon Isten, Fogadj Isten című verse (Költemények, 1898, 82–83.) 1860-ban keletkeztek, amikor az osztrák önkényuralom esetleges enyhülésének reménye megjelent. Az utóbb idézett vers nagyon barátságosan köszönti a román, szlovák, szerb, zsidó és a német „polgártársakat” azzal, hogy „nyújtsunk kezet köszöntésre…”

Sajnos Jókai versei nem lettek olyan népszerűek, mint regényei, és még inkább sajnos, hogy utóbbiakat is elfelejt(et)i a mostani kollektív emlékezet. Ebből ered a sok emésztetlen, valóságalapnak híjával lévő, egymásnak ugrasztásra alkalmas ordas eszme.