Egyetemi éveim (ezen belül is 1964) óta a Mössbauer-spektroszkópia nukleáris anyagvizsgáló módszerét alkalmazom elsősorban a kémia különböző területein. Mindig nagyon izgatott, hogy új anyagok Mössbauer-spektrumait elsőként ismerjem meg, és ezen keresztül egyedülálló információkhoz jutva tudjak hozzátenni egy cseppet az adott szakterületi tudomány ismeretanyagának nagy tengeréhez.

Számos olyan történetem van, amely valamelyik tudományos eredményemhez kapcsolódik. Az egyik ilyen történet abból az időből származik, amikor 1996–1997-ben, közel egy évig vendégprofesszor voltam a University of Brasilia nevű egyetemen Brazília fővárosában. Már Brazíliába utazásom előtt tudtam, hogy brazil kutatók foglalkoznak geológiai és mágneses vizsgálatokkal az Antarktiszon, sőt Brazília állandó megfigyelőállomást tart fenn az Antarktisz King George-szigetén, amelynek a munkájára és eredményeire kormányszinten is odafigyelnek. Még kiutazásom előtt kapcsolatba léptem az illetékes kollégákkal, és megállapodtunk abban, hogy a Mössbauer-spektroszkópiát is beiktatjuk majd az Antarktisz-kutatás vizsgálati módszerei közé, továbbá, hogy küldenek majd antarktiszi tengeri üledék- és talajmintákat a Mössbauer-spektroszkópiai és röntgendiffrakciós vizsgálataink részére. A minták nem sokkal Brazíliába menetelem után meg is érkeztek. A Mössbauer-mérésekhez először is létre kellett hozni egy Mössbauer-laboratóriumot. A berendezések és tartozékok beszerzése igen gyorsan megtörtént, mivel az ügyintézést és a beszerzés pénzügyi fedezetét a CNPq megfelelőképpen biztosította. Ezután heteken belül felépítettem és beüzemeltem a 20–300 K hőmérséklettartományban két Mössbauer-spektrométerrel mérő és mind a mai napig működő Mössbauer-laboratóriumot. Közben a laboratóriumban lévő kollégákat is sikerült egy lelkes és egyre eredményesebben dolgozó csapattá formálni, sőt az egyik kollégával, Vijayendra Garggal személyes barátság is született közöttünk.

Úgy gondoltam ekkor, hogy kezdődhet az Antarktisz-minták mérése. Azonban egy-két héttel az után, hogy a mérések elkezdődtek, nem várt technikai problémák léptek fel. Az első az volt, hogy elfogyott a méréshez szükséges hélium-metán gázkeverék, aminek beszerzése akkor itthon egy nap alatt megoldható volt. Miután – mit sem sejtve – megkértem egy kollégámat, hogy másnapra cseréltesse ki a palackot, azt felelte, hogy ez lehetetlen, mivel legközelebb csak az 1200 km-re lévő São Paulóban készítenek ilyen gázkeveréket, ami csak hetek alatt szerezhető be, és megkérdezte, hogy miből szándékozom finanszírozni. Természetesen a projektünkből, gondoltam, aminek anyagi fedezetét az első dolgom volt megérkezésem után megtekinteni, amikor is káprázott a szemem a hatalmas összegtől, amit a papíron láttam, csak azt felejtették el megmondani, hogy a pénz határozatlan időre be van fagyasztva. És ehhez jött még az is, hogy majdnem minden nap volt egy-két percnyi hosszú áramszünet, ami sokszor éppen a mérés befejezése előtt történt, megsemmisítve egy teljes hét mérési eredményeit is. Nem állítom azt, hogy nem fordult meg a fejemben akkor az is, hogy az első repülővel véglegesen hazautazok a feleségemmel együtt, de csakhamar úrrá lett rajtam a fanatikus elszántság, hogy megküzdök a nehézségekkel, és megmérem, megismerem azt, amit szeretnék. Az első lépés ehhez az volt, hogy a saját jövedelmemből álltam a laboratóriumban fellépő fenntartási költségeket, amihez a büszke brazil kollégák is a jövedelmük mértékében hamarosan mind önkéntesen

csatlakoztak. Megindultunk. A laboratórium működött. A mérési eredmények gyűltek. Ennek híre ment, és egyre többen álltak mellénk. Az egyetem vezetése egy nagyteljesítményű szünetmentes tápegységet csináltatott a laboratóriumunk áramellátásának védelmére, a projektpénzünk befagyasztását pedig két-három hónapon belül feloldották. Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor végül előálltak az Antarktisz-minták első sorozatára vonatkozó Mössbauer-spektroszkópiai és röntgendiffraktometriai nyers eredmények. De ez csak a kezdet volt. Nagy elánnal vetettem bele magam a spektrumok és diffraktogrammok számítógépes kiértékelésébe, és csakhamar sikerült azonosítani az antarktiszi talajmintákban és üledékekben lévő ásványokat és fázisokat, amelyek első közelítésben minőségi összetételükben megfeleltek a világ más helyén lévő hasonló mintákban találtaknak. Bár a Mössbauer-spektroszkópia segítségével különösen érzékenyen volt kimutatható a különböző vasoxidok jelenléte és előfordulása ezekben a mintákban, kezdetben még semmi olyan különös eredményt nem találtam, mint amire vártam. Nem segített ebben az sem, hogy a mintákon történtek hagyományos mineralógiai és geológiai mérések is, mivel a mintákat egy egyszerű elv szerint osztályozták. Először én is ebben a rendszerben próbáltam összefüggéseket keresni hosszú, bár számomra gyorsan elrohanó nappalokon és estéken keresztül, elég sikertelenül. Később estéről estére, önkényes módon csoportosítottam a mintákat, és próbáltam korrelációt találni a különböző összetevők előfordulása között. Éreztem, hogy itt lenni kell egy kapcsolatnak. De tudtam, mint mindannyian, akik arra esküdtünk fel, hogy megismerjük a természet titkait, hogy csak akkor kaphatunk választ a kérdésünkre, ha adekvát kérdést teszünk fel a természetnek. Ellenkező esetben válasz nélkül maradunk, amit alázatosan kell tudomásul venni. Az Antarktiszra vonatkozó ismereteim bővítésére egyre több időt töltöttem a brazíliai egyetem könyvtárában. A talált cikkek hivatkozásában, sőt azoknak a hivatkozásában lévő irodalmat is igyekeztem részletesen áttanulmányozni, ami szerencsére a hadügyminisztérium – világviszonylatban egyedülálló Antarktisz irodalmat tartó – könyvtárában fellelhető volt, ahol naponta két-három órát is eltöltöttem. Felkeltette figyelmemet a kontinensek mintegy 150 millió évvel ezelőtti szétválásáról való irodalom is. Ezzel kapcsolatos részleteket olvasva eljutottam a King George-szigethez is, ahonnan a mintáink származtak, továbbá ahhoz a nem lezárt vitához, hogy a szigeten áthaladó törésvonal mentén milyen, a kontinens-szétváláshoz kapcsolódó, geológiai események történhettek. Amikor a mintáink helyét a törésvonalhoz viszonyítottan vettem tekintetbe, kibontakozott a Mössbauer-mérésekkel kizárólagosan meghatározható vasoxidok és vastartalmú ásványok jellegzetes eloszlása, bizonyítani lehetett a törésvonal egyik oldalán lévő kőzetek módosult jellegét és annak geológiai következményeit.

A megismerés örömén kívül az a megtiszteltetés ért, hogy felajánlották a következő Antarktisz-expedíción való részvétel lehetőségét, beleszólhattam abba, hogy honnan hozzák a (hajón lévő mélyfúrógépekkel) rendkívül költségesen kitermelhető antarktiszi mintákat, valamint kutatási eredményeink elismeréseképpen a brazil államelnök is fogadott.
 

Kulcsszavak: Brazília, Antarktisz, Mössbauer- spektroszkópia, áramszünet