Megtartó szavak kisebbségben

Csak a rendszerváltoztatás óta kutathatók a korábbi súlyos akadályoztatások nélkül a Kárpát-medencei magyar kisebbségek is. Ezért sok a teendő, a pótolnivaló. A kutatásban és az ismeretterjesztésben is. A hazai nyelvtudomány egyik fontos kutatási programjaként (Kontra Miklós irányításával) elindította határon túli magyar nyelvészek bevonásával a szomszédos országokbéli magyarság nyelvhasználatának szociolingvisztikai leírását. Az Akadémia is szakmai és erkölcsi kötelességének tett eleget, amikor a határon túli magyar kutatókat és kutatásokat fölkarolta, s amikor létrehozta a szomszédos országok magyar nyelvi (az adott országban élő magyar anyanyelvűek anyanyelvi nyelvhasználatával foglalkozó) intézeteit. Kiadványok, tanulmányok, elemzések sora látott napvilágot, s ma már sokat tudunk az őshonos Kárpát-medencei kétnyelvű kisebbségi magyarság nyelvi világáról, nyelvpolitikai környezetéről, nyelvi gondjairól és anyanyelvi kilátásairól egyaránt.

A bemutatandó kötet mintául szolgálhat arra, milyen, az anyanyelvvel összefüggő hasznos, egyszersmind tehát hasznosítható ismereteket célszerű széles körben ismertté tenni, annak érdekében, hogy a kisebbségiek korszerű ismeretek birtokába jutva egészséges, kiegyensúlyozott anyanyelvtudattal élhessenek a mindenkori államnyelv szorításában, nyelvi kisebbrendűségi érzések nélkül, identitásuk természetes megélésével. A korszerű anyanyelvi ismereteknek része kellene, hogy legyen (Magyarországon és a kisebbségben is), hogy miképpen áll az anyanyelvközösség demográfiai, szociológiai, nyelvpolitikai szempontból, mit jelent a

(bármennyire is természetes, de az esetek többségében mégiscsak) kényszerkétnyelvűség viszonyai között élni, milyen lehetőségek vannak az anyanyelv iskolai tanulására, milyen buktatói vannak a tannyelv-választásnak, mit tesznek lehetővé az adott ország törvényei, milyen nyelvi jogai vannak a kisebbségieknek, mit jelent kétnyelvűnek lenni, milyen következményekkel jár a kétnyelvűség, mi a helyzet a magyar–magyar kommunikációval a Kárpát-medencében, amikor a magyar nyelvközösség tagjai csak itt nyolc különböző nyelvű országban élnek, mire érdemes figyelni, hogy a zökkenőmentes magyar–magyar nyelvi érintkezés megmaradjon. Kikerülhetetlen témakör a kétnyelvű környezet és a nemzeti azonosságtudat: az utóbbi gyengülésével csökken az anyanyelvet megtartani kívánó szándék, s az anyanyelvi tudás gyengülése vagy ki sem épülése hathatós elősegítője a nyelv- és identitásváltásnak. Ahhoz, hogy az egyén és a kisebb-nagyobb közösségek tudatos döntést hozhassanak, legalább hozzávetőlegesen ismerniük kell azokat a válaszokat, amelyeket a föntebb említett kérdésekre a tudomány ad. Az ezekre a kérdésekre adandó válaszokat fogalmazzák meg közérthető nyelven, képekkel, ábrákkal, térképekkel bőségesen és ügyesen szemléltetve, didaktikusan szerkesztett kiadványukban kárpátaljai magyar kutatók a kárpátaljai magyaroknak címezve, róluk és magyar nyelvhasználatukról azonban másoknak is szólva. Sikerre ítélt ismeretterjesztés, amit művelnek, csak jusson el minél több címzetthez a könyvük! (Csernicskó István szerkesztő: Megtart a szó. Hasznosítható ismeretek a kárpátaljai magyar nyelvhasználatról. Bp. – Beregszász: MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság–Hodinka Antal Intézet, 2010, 148 p.)

Kiss Jenő

nyelvész, az MTA rendes tagja