Amióta a tudomány szakágazatokra szálazódott szét és főleg, amióta mindennapi életünk elsőrendű alakítójává vált, természetesen megjelentek a tudományok jellegéről, értelméről, értékéről szóló viták. Hol vannak az egyes tudományterületek diszciplináris határai, mi az, amire a társadalomnak igazán szüksége van, hol helyezkedjék el a tudomány a társadalmak szervezeti rendszereiben? Mindez egyre élesebben, amióta a tudomány már a nemzeti jövedelmek számottevő részét igényli, a tudományok műveléséhez szükséges ráfordítások, kutatási eszközök, képzés költségei természetes növekedést követelnek, a tudomány művelése némileg iparszerűvé vált, a kutatók és segédszemélyzetek légióival, és azzal a kiválasztódási mechanizmussal, amely ebből a légióból kiemeli a legtehetségesebb alkotó szellemeket és a legígéretesebb, világot forgató gondolatokat.

Ez a folyamat hol élesebb, hol udvariasabb vitákat gerjeszt nemcsak az egyes tudományterületek között, a beláthatóan rövidebb távon eredményt hozók és korszakokat alkotó nagytávú feladatok értékelésében, hanem az egyes tudományterületeken belül is, harcban a támogatásokért, társadalmi tekintélyért, életpályák alakításáért.

Ez a vita folytonos, de mai, gyorsan változó és erőforrásokban, pozíciók lehetőségeiben korlátozott világunkban élesebbé vált, különösen a tudományok alkalmazása és a kíváncsi tudomány értékvilágaiban, így jellegzetesen a műszaki tudományok nagyon is nem homogén tevékenységi spektrumában. A példa persze általánosabban is érdekes, mutatis mutandis egész tudományos világunkban. Az itt közölt írás ezért vitaindítónak készült, óvakodik az egyszerű ítéletektől, receptosztogatástól, és a szerzője reméli, hogy ez az óvatosan közelítgető szemléletet szolgálhatja a nézetek a tudományhoz méltó módon megfogalmazott vitája.

Mint minden fogalom, a tudomány fogalma is változó tartalmú, és e változó tartalomnak is változóak a határai. Valójában megegyezéses fogalom, de mint minden fogalom-megegyezés, alá van vetve az őt jellemző valóságnak, illetve a valóságról alkotott időszerű ismereteknek. A tudomány éppen ezeknek a valóságról alkotott ismereteknek az összességét van hivatva összefoglalni, és így a fogalom adott tartalmi értelmezése válik többé-kevésbé tartósan érvényesnek tekintett és annak is tekinthető megegyezéssé.

A megismerési folyamat eredménye így a tudomány elsőrendű tartalma.

Nem is olyan nagyon régen az olvasás és az alapműveletek ismerete is tudománynak számított, a jól-rosszul megfigyelt élettani jelenségek értelmezése úgyszintén. A megismerési folyamat maga, annak módszerei és a módszerekből összesített megismerési módszertan lett a tudomány másik ismertető jellemzője.

Ezekből következik, hogy ma azt tartjuk tudománynak, ami a világ megismerésének állásáról szól, és tudományos tevékenységnek az ebben a megismerésben kipróbált módszerei alkalmazását.

Így alakulnak a határok is. A filozófia volt a tudományok egységes, összefoglaló kezdete, ma a filozófiából elsősorban azokat az elemeket tekintjük tudománynak, amelyek a megismerés módszertanához tartoznak. A filozófiának más elemei átkerültek az emberrel foglalkozó tudományokba, így például a pszichológiába és a szociológiába. A teológia és az ehhez kapcsolódó lételmélet (ontológia) azért nem tekinthető tudományos diszciplínának, mert nem a tudománynak ma elfogadott megismerési módszereivel működik, és így nem szolgálhat cáfolható vagy bizonyítható eredményeket.

Volt olyan nézet, amely – a maga elvont fogalmi világa révén – a matematikát is valami tudományon túli tevékenységnek tekintette, ez a nézet azonban ma a matematikának mint a tudományos kutatás alapmódszerének gyakorlatában tarthatatlanná vált.
Az angolszász nyelvhasználatban a science megnevezés a tudományra leszűkített fogalomként szigorúan a természettudományokra vonatkozik. Megismerve az emberi és állati viselkedés természettudományos mozgatóit, az emberrel foglalkozó tudományok gyorsan bővülő természettudományi alapú eszköztárát, ez a szűkítés sem tartható, káros a humán tudományok fejlődése szempontjából is.

A bennünket most érdeklő határkérdést, a tisztán megismerés célú, a kíváncsiságunkból ösztönzött tudomány és az alkalmazott tudományok elválasztását ezen általános megfontolások után vesszük sorra. Ilyen az orvostudomány és a mérnöki tudományok problematikája. A kérdésnek van gyakorlati jellege is, hiszen mögötte számos anyagi és társadalmi pozíciós érdek is meghúzódik. Miből kell ezt és azt finanszírozni, mik legyenek ennek vagy annak a támogatásnak az arányai, határai, milyen társadalmi szerepet, megbecsülést kap az, aki a tudományt és aki az alkalmazást (esetleg alkalmazást is, elméleti tudományt is) műveli?

Ez a problémakör tehát nagy gyakorlati és társadalmi jelentőségű, azaz valós, érdemes ezzel szembenézni.

Mindenekelőtt visszatérünk a tudomány módszereinek kérdéséhez, mert ez lesz a fő kapaszkodónk az érvelések során.

A megismerési definícióból is következőleg szűrődik le a megismerés verifikálásának gondolatsora, az eredmények nyilvánosságának, megismételhetőségi bizonyításának és cáfolási lehetőségének kritériumai. Erre történt utalás a teológiával kapcsolatban, de a sor jól bővíthető az áltudományokként elhatárolhatókkal és az egyéb, nem bizonyított, nem bizonyítható ismeretnek tekintett nézetek tengerére.

Az alkalmazott tudományok ennek a kritériumnak nemcsak hogy megfelelnek, hanem a nem gyakorlati célú tudományokkal szemben sokszorosan erősebbek a követelményeik. Az élet és a vagyon gyakorlati érdeke ezt követeli. A verifikálási kritériumok gyakorlati tartalma a tudomány fejlődésével módosul, általában szigorodik, gondoljunk csak azokra a geometriai méretekre, anyagtisztasági követelményekre, időbeli és megfigyelési számosságokat előíró lehetőségekre, amiket főleg éppen a gyakorlati tudomány és a tudomány gyakorlata hajt előre.

A gyakorlati célú tudományos tevékenység többi kritériuma sem sokban különbözik a kíváncsiság hajtotta „tiszta” tudománytól. A nyilvánosság kritérium legfeljebb csak átmeneti időre válhat felfüggesztetté, és ez a felfüggesztettség azzal jár, hogy az adott eredmény, annak szerzője ebben az időszakban nem részesülhet a tudományos értékelés elismerést szerző, stimuláló áldásaiban és gyötrelmeiben, viszont igényt tarthat ennek megfelelő kompenzálásra.

Ez a kényelmetlen, rejtegető állapot és több más bölcs társadalmi, törvényi intézkedés igyekszik azt ösztönözni, hogy a gazdasági érdek és az ismeretek nyilvánossága érdekének konfliktusa ne hátráltassa a haladást. Ilyen elsősorban a szabadalmak rendje és a gyógyszerek generikussá nyilvánításának intézménye. A tudomány társadalmi szervezeteinek egyik fontos feladata a tudomány etikájának őrzése, a tudományos nyilvánosság sokoldalú védelme. Ezek mind, persze ugyanúgy, mint bármely hasznos és jószándékú társadalmi elv és berendezkedés, nem érvényesülnek ideális módon, de mutatnak olyan hasznos törekvéseket, melyek a tudományos erkölcsöt, a lehetséges

közhasznúság elvét általában támogatják. A nyilvánosság, transzparencia érvényesülésében nem kis szerepe van a versenynek, akár a közvetlen gazdasági versenyben, akár a kutatási támogatásokért folyó versenyben. Mindez persze szintén nem csak ideálisan érvényesül a versenyek működésében.

A műszaki tudomány gyakorlati célokat szolgál, és így, ahogy mondtuk, alkalmazott tudomány. A kíváncsi tudománytól a szétválás főleg a finanszírozási eljárások azon rovatánál ugrik ki, amely a kutatás hasznosságára, alkalmazási lehetőségére vonatkozik. A keveredés természetesen a finanszírozó célfüggvényeihez történő alkalmazkodásban máris jelentkezik, a talpraesett kutató ennek megfelelően interpretálja igényét. A mundus vult decipi, ergo decipiatur – a világ arra vágyik, hogy megcsalják, ezért meg is csalatik – ősi elve itt is érvényesül.

Hosszú sorát idézhetjük azoknak a kutatási melléktermékeknek, amelyek eltérve a kíváncsi alapcéltól lényegesen módosították a technológia és más alkalmazások menetét, de olyan kutatási szépségeknek is, amelyek később roppant hasznosaknak bizonyultak. Legalább ennyi mély alapprobléma adódott, amelyek viszont az alkalmazások során merültek fel. A tudományon belüli kapcsolódások, a korán meglátottak és a csak később felismertek nemcsak összeérnek, hanem egymás elengedhetetlen szerves lényegei, a valóság egészének részlenyomatai. Nem véletlenül hasonló ez agyunk funkcionalitásainak elosztott összműködéséhez.

A műszaki tudománynak van lényeges jellemzője is. Ez a már némileg körüljárt szintézis. Az alkalmazási cél általában megköveteli ezt a szintézist, a valóság kevésbé elvonatkoztatható jellege, ezért a kérdésfeltevései miatt. Az alaptudományok elvontsága az alkalmazásban kapcsolódva lép át a valóság konkrét bonyolultságába. A műszaki kutatót ez a széles felkészültség-ismeret és asszociációs, kombinációs kreatív képesség különbözteti meg az alkalmazó fejlesztőtől. Kevésbé igaz ez a különbség a kíváncsi alapkutatóra, hiszen neki is rendelkeznie kell ezzel a szintézis-zsenialitással. A zsenialitás szó itt fontos utalásként került alkalmazásra. A fejlettebb technikájú és tudományú népek nyelvében nem véletlenül szerepel a műszaki tudományra és annak művelőjére alkalmazott ’ingeniator’, ’ingenium’ eredetű és a ’genius’-ra, a szellemre utaló megnevezés. A magyarba ültetett, a régi földmérő feladatból származó mérő, mérnök főnév csak az egyik fontos feladatát jelzi.

Így kaphatunk kulcsot a műszaki kutatás, illetve a műszaki kutató és az alkalmazó, fejlesztő követelmény-elválasztásra, amit a feladathoz szükséges szintetizáló alaptudás és képesség jellemez. Ez a követelmény más színvonalú alapismeretekre és alkotóképességre utal, amit egy jól kidolgozott képzési rendszer is megfelelően adagol. Másképp oktatják a matematikát a hivatásos matematikai kutatásra készülők számára, mint a mérnököknek, az előbbieknél a definíciós és bizonyítási szigorúságot erősítik, az utóbbiaknál a matematika sokoldalú modellalkotó szemléletét. Maga az alkalmazás, mint a kutatási folyamatnak a műszaki területen elengedhetetlen lépése, szükségszerűen kapcsolja a tevékenységeket egészen a kivitelező szakmunkásig.

Az alaptudományok és a műszaki alkalmazások közötti összefüggés lehetőséget ad többféle ellentmondásra is. Így, egyfelől, az alkalmazási jelentőségre hivatkozva tudományosan értékesíteni lehet az alapkutatások szintjén ismert vagy csak másodlagos eredményeket és a gyengébb szereplőket. Másfelől, az alkalmazás szintézisében nagyjelentőségűvé váló és ezeket az összefüggéseket súlyos felkészültséggel és alkotó elmével felhasználó innováció lebecsülhető az absztrakció vélt magasságából.

A folyamat gondolatmenete könnyen átváltható a többi, gyakorlati célú kutatási feladatra, az orvostudományra a biológustól az ápoló személyzetig, a szociológustól a kérdőívek feldolgozójáig és a szolgáltató alkalmazottig.

Még egy fontos jelzés. A matematikában azt a tételt ítélik mélynek, amely nemcsak egy adott feladat megoldását, ellenőrzését szolgálja, hanem további gazdag gondolkodást, új alkalmazásokat, módszereket generál, újat alkotó módon változtat szemléletet.

A meghatározás erősen alkalmazható a műszaki tudományokra, itt is a tudomány és a többi fontos műszaki tevékenység különbségének jellemzésére. A műszaki tudomány által naponta megújuló és többségében áldásos mesterséges környezetünk, amely elválaszt bennünket a természeti lények kegyetlen világától, e tudományterület általános érvényességeinek és sajátos voltának demonstrációja. Sok olvasó itt megbotránkozhat ezen a mondaton, de ha az ember mai és lehetségessé váló holnapi életvilágát tekintjük, összehasonlítva a vad természet és a korábbi embergenerációk éhes, vérengző, rövidebb életű, gyötrelmes és kegyetlen világával, érdemes elfogadni ezt a valóságunkat.

A verifikálás során a lényeges különbség az, hogy a műszaki újdonság bizonyító próbája a legtöbbször az elkészült, új feladatokat, új módon megoldó mű. Az elkészülés pedig sokszor nem is évek, hanem évtizedek, sok mástól függő erőfeszítés eredménye. A bizonyítás az elkészülés után a használat statisztikája, tapasztalatgyűjteménye, ritkábban lehet ezt a hosszú és sokfajta módon befolyásolt átfutást a kivitelezési terv fázisában elkerülni. Maga a tervezés is általában hosszabb időt igénylő és nem független folyamat. A műszakihoz a gyakorlattal való kapcsolat vonatkozásában hasonló tudományoknál sem különb a helyzet, gondoljunk egy új gyógyszer vagy gyógyító eljárás kutatásának, bevezetésének és próbájának tartamára.

A publikáció csak ezek után érheti el az egyébként megkívánt szakmai hitelességet.

Az innovációk történelme gazdag az eredetvitákban. Ezeknek a vitáknak a ténybeli háttere majdnem mindig a gondolattól az átütő bizonyító alkalmazásokig vezető utak állomásainak értékelése. Mivel a feladatot valahol a gyakorlati igény vagy az igényre megérett technológiai-társadalmi állapot veti fel, és a megvalósításban is, éppen a szintetikus jelleg miatt, sok résztvevő lépésenkénti hozzájárulása lehet értékelendő, az elismerés nagy nehézséggel járhat. Az elismerés azonban, és ezek között a tudományos elismerés nagy erő az innováció útjain, sőt remélhetőleg előbb-utóbb ezek a babérok lényegesebbek lesznek, mint a szerzők közvetlen anyagi érdekei.

Így egyszerű receptek nem nagyon alkalmazhatók. A szakmai közélet szigorú, de innovatív beállítottságú működése, annak nyilvánossága, a szabályokat erős precedensekkel kibővítő gyakorlata, az eredményes és etikai vonatkozásokban is súlyos grémiumok tekintélye önálló, társadalmi és szakmai érték. Ehhez sincsenek igazi receptek, ökölszabályokból szerkesztett szabályzatok. Viszont általános értékteremtő erőfeszítéseink során érdemes efelé az igényideál felé törekedni. Ez a konklúzió nem különbözik az emberi együttélés más nehéz, de szép törekvéseitől.
 

Kulcsszavak: tudomány, alkalmazott tudomány, műszaki tudomány, verifikáció, érték