„…minden módon számon tartanak”
Barabási Albert-László: Villanások
A
legújabb webes szolgáltatás, a LifeLinear segítségével bárki nyomon
követheti a saját és a többi regisztált tag életének elektronikusan
tárolt mozzanatait. Megtekintheti például a 2010. január 7-én
17:43-kor az Astoria metrómegállóban az ismerőséről készült
figyelőkamerás felvételt, vagy a február 23-án 9:38-kor egy
bankjegykiadó-automatánál rögzített látogatását. Szinte lekérdezhető
életünk filmje.
A „szolgáltatás” természetesen csak mese, Barabási
Albert-László új könyvének játékos ötlete, amit a szerző annyira
hitelesen mutat be, hogy lesznek olvasói, akiket egy ideig sikerül
beugratnia. Arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a mai technikák
hihetetlen mennyiségű adatot rögzítenek, illetve rögzíthetnek rólunk,
így rekonstruálhatóvá válhat egész életünk. Mindennek személyiségi
jogi vonatkozásai kevésbé érdeklik a szerzőt, mint az, hogy ezek az
adatok a kutatók számára valóságos aranybányát jelentenek.
Barabási már Behálózva című, nagysikerű
könyvében olyan kutatásokról számolt be, amelyeket a kibervilág
hatalmas adathalmazai tettek lehetővé. Népszerű formában összefoglalta
azokat a jelentős mértékben neki és munkatársainak köszönhető,
áttörésszerű eredményeket, amelyek a komplex rendszerek, például az
internet, a világháló, a metabolikus reakciók, vagy a génkifejezési
folyamat vázát jelentő hálózatok szerkezetével kapcsolatosak. Új
könyve nagyon más. Olyan problémákat vet fel, amelyek megoldása még
sok kutatómunkát igényel.
Barabásit az izgatja, hogy a hatalmas és egyre
növekvő adattömeg felhasználásával milyen törvényszerűségeket lehet
megállapítani az emberek viselkedéséről. Léteznek-e egyáltalán
törvényszerűségek, vagy egy szemlélő a számtalan külső és belső hatás
következtében teljesen véletlenszerűnek látja cselekedeteinket? Milyen
szabályosságok taláhatók az egyének helyváltoztatásában? Mennyire
előrejelezhető az emberi viselkedés?
Egy cselekvéssorozat leírásánál a legegyszerűbb
feltevés a teljes, korrelálatlan véletlenszerűség. Ha egy hónap alatt
háromszáz emailt küldünk, akkor ezek véletlenszerűen bukkannak fel, de
nagyjából egyenletesen, szaknyelven: Poisson-eloszlást követve –
következésképpen az események között nagy várakozási időket nem
figyelhetünk meg, nem lesz három egymást követő nap emailezés nélkül.
Azonban a korrelálatlan véletlenszerűség feltevése nem állja meg a
helyét, amint azt email-feljegyzések, weboldalak látogatási
statisztikája, orvosi adatok és még sok más rendszer vizsgálata
bizonyította. Cselekedeteink koncentráltan, „villanásokban” zajlanak,
nem pedig egyenletesen eloszlatva. Ezek a villanások meghatározott
matematikai törvényszerűséget mutatnak: az események között eltelt
idők hatványfüggvény-eloszlásúak, vagyis olykor egészen sűrűn követik
egymást, máskor pedig nagyobb szüneteket találunk.
A hatványfüggvény-eloszlások már a hálózatoknál is
kulcsszerepet játszottak. Barabási egyrészt rámutatott a természetes
és mesterséges hálózatok szinte univerzális sajátosságára: ezen
hálózatok többségében a fokszám-eloszlás hatványfüggvényt követ,
vagyis a csomópontok kapcsolódásainak számában a nagyon kicsitől a
nagyon nagyig minden megtalálható, természetesen egyre csökkenő
gyakorisággal. Másrészt talált egy egyszerű elvet, ami ilyen
hálózatokat eredményezett: a növekvő hálózatoknál az új csomópontok
beépülése a halmozódó előny elve szerinti kapcsolódással (preferencial
attachment) történik. Ez az elv rendkívül termékenynek bizonyult a
komplex hálózatok tulajdonságainak megértésénél.
Érthető, ha Barabási a villanások magyarázatához is
egy elvet keresett. A megkonstruált modell itt is egyszerű: az
elképzelés szerint cselekedeteinket valamilyen preferencialista
alapján szervezzük, és a feladatok közül mindig a legfontosabbat
választjuk. Ez a magja a sorbanállási feladatnak, melynek megoldása
elvezet a hatványfüggvény-eloszlású várakozási időkhöz. Ezt az elvet a
villanásoknál Barabási ugyanolyan általánosnak érzi, mint a halmozódó
előnnyel történő kapcsolódás elvét a hálózatoknál.
Az emberek helyváltoztatásában is felfedezhetők
szabályszerűségek. Ezek vizsgálhatók akár mobiltelefon-adatok
segítségével. A szolgáltatók rögzítik, hogy a telefonáló mikor melyik
toronyhoz van legközelebb. Az így kirajzolódó mintázat elárulja, hogy
bizonyos önhasonlóság figyelhető meg a különböző egyének által bejárt
utak között. Legtöbbünk viszonylag szűk körben mozog a lakás, a
munkahely és esetleg még néhány helyszín között, néhányan valamelyest
nagyobb távolságokat tesznek meg, s vannak egészen kevesen, akik
rendszeresen nagy utakra mennek. A megtett utak nagysága szerinti
eloszlás – micsoda meglepetés! – hatványfüggvény.
Az olvasó, miközben ámul a hatványfüggvények
mindenhatóságán, helyenként úgy érzi, hogy bizonyos felismerések
meglehetősen kézenfekvőek. Nem meglepő, hogy a napi (heti stb.)
periodicitás meghatározza cselekedeteink ritmusát, mint ahogy az sem,
hogy helyváltoztatási mintázatunk nem ugyanolyan, mint amilyen az
állatok élelemkeresésre irányuló mozgásából adódik. A szakembert
zavarhatja, hogy a szerző a „véletlenszerűt” |
|
leszűkített értelemben használja, mintha kizárólag
a Poisson-folyamatok lennének véletlenszerűek. Mindezek apróságok, a
lényeg: a hatalmas adatmennyiség alapján leszűrhető, új
törvényszerűségek azonosítása izgalmas, magával ragadó kaland.
Barabási úgy gondolja: a fenti törvényszerűségek
feltárása hozzájárul, hogy jósolhatóvá váljék az emberi viselkedés,
legalábbis valószínűségi kijelentések szintjén. Ha valaki meg akarná
valósítani a LifeLineart, nem kellene egy személy követéséhez
végignézni minden felvételt, és alakfelismerővel azonosítani az
illetőt (ami kivitelezhetetlen feladatnak tűnik), hanem elegendő a
cselekvési mintázatainak alapján a valószínű pályákat követni.
Barabási így ír: „Az én nézőpontomból ennek az új tudománynak az egyik
legfontosabb felfedezése a következő: ha egész létünket számok,
képletek és algoritmusok segítségével fejezzük ki, kiderül, hogy
valójában sokkal jobban hasonlítunk egymáshoz, mintsem gondolnánk.
Elismerem, mindenki azt teszi, amit a legjobbnak tart, és akkor,
amikor tudja, meg amikor a legalkalmasabbnak érzi az időt rá. […] Ha
azonban a cselekvéseinket és azok időzítését vesszük szemügyre,
olyan mintázatokra bukkanunk, amelyek […] több milliárd embernél
megfigyelhetők. Egyidejűleg villanások és szabályosságok jellemeznek
minket.”
Nagyon érdekes az etikai kérdésekkel foglalkozó
fejezet. A kormányzat a terrorizmus elleni küzdelem jegyében, a
magáncégek pedig a profitnövelés céljából nyilvánvalóan foglalkoznak
viselkedéselemzéssel és -előrejelzéssel. Mi más lenne az USA Totális
Információtudatosítás (Total Information Awarness) programja, vagy a
Google számos praktikája szokásaink, érdeklődésünk kifürkészése
érdekében? Barabási üzenete az, hogy a nyilvános kutatás az egyetlen
(bár nem túl erős) biztosíték arra, hogy a kormányzat és a magáncégek
ilyen jellegű machinációiba bepillanthassunk. Ugyanakkor fenntartásai
vannak a magánélet feltétlen prioritásával kapcsolatban, és példának
állítja a székely falvak nyilvános, közösségi életét, amiben a
„privacy” számára nem sok hely marad.
A Villanások egy rendhagyó tudós rendhagyó
könyve. Már megjelenése is szokatlan, hiszen tudományos
ismeretterjesztő könyvnél legfeleljebb a szöveget közvetlenül
alátámasztó illusztrációkra vagy grafikonokra számítunk – ehelyett itt
Részegh Botond csíkszeredai festő művészi grafikáival találkozunk.
Megismerkedhetünk számos tudománytörténeti érdekességgel Siméon Denis
Poissonnak az esküdtszékek megbízhatóságáról, illetve tévedési
arányáról írt tanulmányától Albert Einsteinnek Theodor Kaluza
szerencsétlen sorsában játszott szerepéig. Bepillantást nyerünk a
tudományos kutatás folyamatába, ahogy az adatok vizsgálata nyomán
felbukkanó ötletből kétségek és remények közepette, tévedések és
intuíció, véletlenek és szívós munka nyomán erdmény születik.
Élvezetes anekdotákat olvashatunk Hasan Elahi médiaművészről, akinek
utazásai az FBI zaklatását váltották ki, vagy Gary Kanist
fegyverkereskedőről, aki megszállott résztvevője a „wheresgeorge.com”
címen futó, a bankjegyek útját követő internetes játéknak, és így, ha
öntudatlanul is, lényegesen hozzájárult az epidemiológiai
kutatásokhoz.
A legszokatlanabb mégis az, hogy a könyv több mint
egyharmadát egy történelmi esszéregény adja Dózsa Györgyről, az 1514.
évi parasztfelkelés vezéréről. Barabási magyar gyökereihez és erdélyi
szülőföldjéhez való ragaszkodásán túl személyes motivációval is
indokolja érdeklődését: úgy tűnik, egyik őse nem elhanyagolható
szerepet játszott a történelmi eseményekben. A magyar múlt egy fontos
villanásának széleskörű forrásfeldolgozáson alapuló elemzése átszövi a
könyvet, és alkalmat ad a szerzőnek a jósolhatóság, a szabad akarat és
a véletlenek viszonyáról való elmélkedésre. Ahogy látom, a külföld ezt
a sajátosan magyar vonatkozású betétet részben megértéssel, részben
furcsállva fogadja. A magyar olvasó számára azonban ettől a könyv csak
még érdekesebb.
A könyvet Kepes János fordította és a Nyitott
Könyvműhely adta ki. Az ő érdemük, hogy néhány héttel az eredeti,
angol kiadás után magyarul is megjelenhetett, bár így a lektorálásra
nem maradt elég idő. Nem szerencsés például a könyv alcíme: „A jövő
kiszámítható”, hiszen a szerző ilyen állítást nem tesz. Az angol alcím
szerényebb és pontosabb: „A cselekedeteink mögött rejlő mintázatok”
(The Hidden Pattern Behind Everything We Do). A szövegben maradtak
hibák, amelyek nem zavarják a megértést, de célszerű a későbbi
kiadásokban kijavítani őket.
A Villanások az első népszerűsítő híradás
egy teljesen új tudományágról, amit – elég szerencsétlen módon –
számítógépes társadalomtudománynak (computational social science)
kezdenek nevezni, és ami az óriási, digitális adathalmazok elemzése
alapján tanulmányozza az emberek viselkedését és a társadalom
működését. A könyv gondolatgazdag, informatív, helyenként vitára
sarkall, de végig élvezetes, nemesen szórakoztató. Olvasása után, ha
nem is tudjuk kiszámítani a jövőt, jobban látjuk, hogy merre halad a
tudomány. (Barabási Albert-László: Villanások – a jövő
kiszámítható. Budapest: Nyitott Könyvműhely, 2010, 300 p.)
Kertész János
fizikus, BMGE |
|