2. 2010 végén a Nagy Hadronütköztetőben
(LHC) megkezdődnek a nehézion- ütközéses kísérletek. Erre készültünk
az elmúlt tíz évben az LHC ALICE-együttműködésben részt vevő magyar
csoporttal. Szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehetek ezekben a
kísérletekben. Különösen érdekes, hogy az attométeres tartományban
vizsgálhatjuk az anyag kollektív tulajdonságait, a téridő szerkezetét,
a vákuumállapot gerjeszthetőségét. Örülnék, ha az ALICE-kísérletben a
magyar csoport aktív közreműködésével 2012–14-ben megépülő új detektor
hozzájárulhatna az attométeres skálán jelentkező fizikai folyamatok
pontos kiméréséhez, az eredmények értelmezéséhez, az elméleti modellek
továbbfejlesztéséhez. Az így MEGszerzett tudás várhatóan önmagában is
érdekes lesz és nagy hatást gyakorol azokra a döntésekre, hogy milyen
irányba folytassuk a kutatásainkat a rá következő tíz-tizenöt évben.
3. Középiskolás koromban nagy érdeklődéssel olvastam a híressé
vált kutatók életútjáról szóló könyveket. Norbert Wiener Matematikus
vagyok című könyve nagy hatással volt rám, mert betekintést adott egy
számomra addig teljesen ismeretlen életfelfogásba.
Nagyon megragadtak Kármán Tódor, Wigner Jenő,
Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede életútjának mozzanatai,
csakúgy, mint Marie Curie, Maria Göppert-Mayer és Chien-Shiung Wu
asszony küzdelmes életének, tudományos érvényesülésének legfontosabb
állomásai, hogy csak néhányukat említsem a teljesség igénye nélkül.
Egyetemista koromban aztán találkozhattam Simonyi Károllyal, Zimányi
Józseffel, Németh Judittal, majd később Gyulassy Miklóssal és Fái
Györggyel, hogy megkaphassam tőlük azt a tudást, hogy magyarként
miként is kutathatok. Ezen hatások így, összességükben alakították ki
bennem azt a sajátos „fizikus vagyok” szemléletet, azt a kutatói
hozzáállást és kutatói életmódot, amely nagyban hozzájárult ahhoz,
hogy kutatási terveimet, elképzeléseimet sikeresen valósíthattam meg
az elmúlt évek során. Mindannyiukat példaképnek tartom, külön-külön,
és együttesen is.
4. A Nagy Hadronütköztetőben 2009-ben létrejöttek az első
proton–proton ütközések, és ezzel megkezdte fizikai programjának
végrehajtását a berendezés, amely a következő tíz-tizenöt évben
jogosan viseli majd a „világ legnagyobb gyorsítója” címet. Az elméleti
számolások jóslatai szerint három-négyévi adatgyűjtés után biztos
információnk lesz arról, hogy létezik-e és milyen tulajdonságokkal
rendelkezik az elemi részecskék tömegét adó Higgs-bozon. Öt-nyolc év
után megtudhatjuk, vajon léteznek-e szuperszimmetrikus részecskék,
esetleg párhuzamosan megtaláljuk az Univerzum sötét anyagát alkotó,
nagyon gyengén kölcsönható részecskét, részecskéket. Ezek a
„tervezett” felfedezések. Biztos vagyok benne, hogy az LHC még több
meglepetéssel, nem tervezett felfedezéssel szolgál majd, amelyek
nagymértékben módosíthatják a mikrovilágtól alkotott elképzelésünket,
modelljeinket. Továbbá kíváncsian várom, hogy látunk-e majd a
részecskefizikai céllal folytatott kísérletekben olyan jelenségeket,
amelyek információval szolgálnak az eddig eléggé rejtőzködő
gravitációs kölcsönhatásról. Ilyen szempontból nagyon szeretném látni,
hogy a gravitációs detektorok, így például a VIRGO-detektor, (amely
mellett magyar kollégák is dolgoznak) kimutassa a gravitációs
hullámokat. Nagyon örülnék annak, ha 2020 körül Magyarországon épülne
a következő generációs, még nagyobb érzékenységű Einstein–Eötvös
Gravitációs Teleszkóp, s ennek mérési eredményeit együtt
tárgyalhatnánk az akkor épülő Szuper-LHC kísérleteinek meglepő
híreivel.
|