A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS

 

 A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÚJ LEVELEZŐ TAGJAI

X

   

Kedves Olvasóink,

régi szokásunk, hogy az MTA új tagjait – ha csak röviden is – bemutassuk. Reméljük, hogy a Magyar Tudomány néhány kérdésére adott válaszaik legalább vázlatos képet adnak róluk. Az Akadémia most megválasztott tagjai idén a következő kérdéseket kapták:


1. Mit tart a legfontosabbnak, leghasznosabbnak kutatómunkájában,
és mit tart a legérdekesebbnek? Mert e kettő nem mindig közös halmaz…

2. Mit vár saját magától, milyen tudományos eredményt szeretne elérni
tudományos pályafutása során?

3. Kit tart az egyetemes tudománytörténetben példaképének –
nem feltétlenül a saját tudományterületéről –, és miért éppen őt?

4. A tudományosság elkövetkező tíz évének eredményei közül
mi izgatja leginkább a fantáziáját?

 


 

 

LÉVAI PÉTER (1962)



Fizikai Tudományok Osztálya • Szakterület: magfizika • Foglalkozás: igazgatóhelyettes, tudományos tanácsadó, MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet, Elméleti Főosztály


1. Az elmúlt huszonöt évben az erősen kölcsönható maganyag és kvarkanyag tulajdonságaival, elméleti leírásával és ezen extrém anyagi állapotok kísérleti vizsgálatával foglalkoztam. Kutatómunkámmal hozzájárulhattam ahhoz a közös tudáshoz, amely lehetővé teszi, hogy pontosan leírhassuk a földi laboratóriumokban végrehajtott nagyenergiás nehézion-ütközésekben lezajló folyamatokat. Ezzel a tudással felvértezve már az ősrobbanás utáni mikromásodpercektől pontosan nyomon követhetjük a korai Univerzum fejlődését. Így tudományos alapossággal megismerhetjük a ma minket körülvevő világegyetem kialakulásának kezdeti korszakát és így jobban megérthetjük a minket körülvevő világ jelenlegi formáját. Ezt a tudást nagyon fontosnak, hasznosnak és egyúttal nagyon érdekesnek találom.

Erre a tudásra nagy gyorsítók segítségével tettünk szert, amelyek megépítése, folyamatos üzemeltetése minden korban rendkívüli technikai, technológiai kihívást jelentett. Ezek a berendezések mindig a legmodernebb, még éppen megvalósítható elemeket, összetevőket használják. Ez áll a Genf melletti CERN-kutatóközpont Nagy Hadronütköztetőjére is, amely az elmúlt tizenöt évben épült meg. Jelenleg ez a világ legnagyobb gyorsítója. Minthogy Magyarország is tagja a CERN-nek, ez egy magyar kutatóberendezés is, külföldi székhellyel. Legfontosabbnak azt tartom, hogy ez a berendezés a lehető legnagyobb hatékonysággal működjön, és egy korábban soha nem vizsgált energiatartományban gyűjtsön fizikai adatokat. Ez az egyszeri lehetőség egyben a legérdekesebb is számomra: kíváncsi vagyok, hogy mit tanulunk a kísérletekből, és az miként fogja átalakítani a közeljövőnk hétköznapjait – itt eszünkbe juthat a World Wide Web (www), ami köztudomásúan a CERN-ben született a 90-es évek elején, az akkori kísérletek eredményeinek nemzetközi együttműködésben történő kiértékelésének elősegítésére, a hatékonyság növelésének eredményeként.

 

2. 2010 végén a Nagy Hadronütköztetőben (LHC) megkezdődnek a nehézion- ütközéses kísérletek. Erre készültünk az elmúlt tíz évben az LHC ALICE-együttműködésben részt vevő magyar csoporttal. Szerencsésnek érzem magam, hogy részt vehetek ezekben a kísérletekben. Különösen érdekes, hogy az attométeres tartományban vizsgálhatjuk az anyag kollektív tulajdonságait, a téridő szerkezetét, a vákuumállapot gerjeszthetőségét. Örülnék, ha az ALICE-kísérletben a magyar csoport aktív közreműködésével 2012–14-ben megépülő új detektor hozzájárulhatna az attométeres skálán jelentkező fizikai folyamatok pontos kiméréséhez, az eredmények értelmezéséhez, az elméleti modellek továbbfejlesztéséhez. Az így MEGszerzett tudás várhatóan önmagában is érdekes lesz és nagy hatást gyakorol azokra a döntésekre, hogy milyen irányba folytassuk a kutatásainkat a rá következő tíz-tizenöt évben.

3. Középiskolás koromban nagy érdeklődéssel olvastam a híressé vált kutatók életútjáról szóló könyveket. Norbert Wiener Matematikus vagyok című könyve nagy hatással volt rám, mert betekintést adott egy számomra addig teljesen ismeretlen életfelfogásba.

Nagyon megragadtak Kármán Tódor, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede életútjának mozzanatai, csakúgy, mint Marie Curie, Maria Göppert-Mayer és Chien-Shiung Wu asszony küzdelmes életének, tudományos érvényesülésének legfontosabb állomásai, hogy csak néhányukat említsem a teljesség igénye nélkül. Egyetemista koromban aztán találkozhattam Simonyi Károllyal, Zimányi Józseffel, Németh Judittal, majd később Gyulassy Miklóssal és Fái Györggyel, hogy megkaphassam tőlük azt a tudást, hogy magyarként miként is kutathatok. Ezen hatások így, összességükben alakították ki bennem azt a sajátos „fizikus vagyok” szemléletet, azt a kutatói hozzáállást és kutatói életmódot, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kutatási terveimet, elképzeléseimet sikeresen valósíthattam meg az elmúlt évek során. Mindannyiukat példaképnek tartom, külön-külön, és együttesen is.

4. A Nagy Hadronütköztetőben 2009-ben létrejöttek az első proton–proton ütközések, és ezzel megkezdte fizikai programjának végrehajtását a berendezés, amely a következő tíz-tizenöt évben jogosan viseli majd a „világ legnagyobb gyorsítója” címet. Az elméleti számolások jóslatai szerint három-négyévi adatgyűjtés után biztos információnk lesz arról, hogy létezik-e és milyen tulajdonságokkal rendelkezik az elemi részecskék tömegét adó Higgs-bozon. Öt-nyolc év után megtudhatjuk, vajon léteznek-e szuperszimmetrikus részecskék, esetleg párhuzamosan megtaláljuk az Univerzum sötét anyagát alkotó, nagyon gyengén kölcsönható részecskét, részecskéket. Ezek a „tervezett” felfedezések. Biztos vagyok benne, hogy az LHC még több meglepetéssel, nem tervezett felfedezéssel szolgál majd, amelyek nagymértékben módosíthatják a mikrovilágtól alkotott elképzelésünket, modelljeinket. Továbbá kíváncsian várom, hogy látunk-e majd a részecskefizikai céllal folytatott kísérletekben olyan jelenségeket, amelyek információval szolgálnak az eddig eléggé rejtőzködő gravitációs kölcsönhatásról. Ilyen szempontból nagyon szeretném látni, hogy a gravitációs detektorok, így például a VIRGO-detektor, (amely mellett magyar kollégák is dolgoznak) kimutassa a gravitációs hullámokat. Nagyon örülnék annak, ha 2020 körül Magyarországon épülne a következő generációs, még nagyobb érzékenységű Einstein–Eötvös Gravitációs Teleszkóp, s ennek mérési eredményeit együtt tárgyalhatnánk az akkor épülő Szuper-LHC kísérleteinek meglepő híreivel.