Magyarország 2025 – Lehet másként is?! Komplex jövőalternatívák és mozaikok

a jövőből

A Magyar Tudományos Akadémia előző elnöke, Vizi E. Szilveszter kezdeményezésére, a IX. Osztály Jövőkutatási Bizottságának vezetésével és a Budapesti Corvinus Egyetem Jövőkutatás tanszékének hatékony közreműködésével 2006-ban indult el az a kutatás, amelynek célja igazán egyedinek számít a hazai tudományos életben. Egyrészt azért, mert a kutatók azt tűzték ki célként, hogy a tudomány eszközeivel szisztematikusan feltárják, a ma fiataljai miként látják életüket 2025 Magyarországában. Ez önmagában nagy kihívást jelentő vállalkozás, hiszen hagyományosan számos csapda nehezíti a komplex modelleket készítő tudósok vizsgálódásait, kiváltképpen, ha mindezt előrejelzés készítésének keretében teszik. Másrészt – a nemzetközi trendekkel összhangban – már nem pusztán a tudomány elefántcsonttornyában modellezett eredményeket olvashatunk a 2010-ben egy kétkötetes tanulmánykötet formájában megjelent alkotásban, hanem egyenesen a szakértői állásfoglalások és a laikus vélemények metodológiailag összekapcsolt szintézisét ismerhetjük meg.

Tartalmában a könyv a kutatásvezető szintézisével kezdődik, amelyben megismerhetjük a kutatás célját, módszertanát és a legfontosabb eredményekként értékelhető komplex jövőalternatívákat. Utóbbiak mellett kiemelendő a Nováky Erzsébet – a Jövőkutatási Bizottság jelenlegi elnöke – által kidolgozott metodológia, ugyanis enélkül a kutatás fent részletezett két egyedi vonása nem tudott volna empirikus valósággá válni; a kutatási célnak megfelelő modellezési eljárások kiválasztása és összekapcsolása pedig a hazai és a nemzetközi jövőkutatás metodológiai megújításának is tekinthető.

Szintén dicséret illeti a könyvet szerzőkként jegyzők munkáját, akiknek kutatásai termékeny módon járultak hozzá a komplex jövőalternatívák kidolgozásához, de emellett önálló olvasmányként is érdekes jövőinformációkat, következtetéseket tartalmaznak. A könyv második szerkezeti egységét jelentő Mozaikok a jövőből rész tartalmazza ugyanis azokat a változásokat bemutató kutatási eredményeket, amelyeket a demográfiai-társadalmi folyamatok, a technikai-technológiai fejlődés, illetve a természeti környezet, település és gazdaság jövőbeni alakulásának területén várnak az elemzők. E szakértői tanulmányok összefoglaló eredménye „szakértői félelmek, remények” formájában került tárgyalásra, és a komplex módszertan egyik fontos bemenetét jelenti.

Fontos, hogy a fenti szegmentálás önmagában kiemeli a jövőkutatás tudományterületének egyik elvitathatatlan érdemét: képes hitelesen képviselni azt az elvet, mely szerint a modern problémákat kizárólag a szaktudományok szintjén már nem lehet hatékonyan megvizsgálni és megoldani. A könyvben részletezett alapelvek első része, a komplexitás is arra utal, hogy a valóság minél több területét kell bevonni a vizsgálatba ahhoz, hogy hiteles megközelítést nyerjünk a jövőben várható valósághoz. A másik alapelv, a participativitás demokratikus szellemében pedig a jövőalternatívák kidolgozásába mindazok tevékeny részvételét fogadják, akiknek a jövőjét vizsgálják, és akiktől elvárható, hogy közreműködnek majd a kívánatosnak ítélt alternatívák megvalósításában. A harmadik alapelv, az alternativitás érvényesítése elengedhetetlen egy olyan kutatásban, amely demokratikus jövőváltozatok alkotását tűzi ki célul: ez ugyanis azt jelenti, hogy a jövőbeni problémákra alternatív megoldásokat adnak, és ezekhez alternatív utakat, eszközválasztásokat jelölnek ki. Ezen elvek következetes érvényesítése végigvonul a könyvön, mind módszertanilag, mind az empirikus részekben.

A participativitás elve mentén kérdőíves felmérés keretében megkérdezésre kerültek azok a fiatalok, akik 2025-re várhatóan döntéshozó pozícióba kerülnek. Középiskolások és egyetemisták egyaránt mintába kerültek, de a legnagyobb jelentőséget az ezerfős reprezentatív mintán végzett középiskolai lekérdezésnek szentelték a szerzők. Szintén a második szerkezeti egységben található tanulmányok között olvashatóak ezek a kutatások, amelyek tehát a fiatalok jövőről való vélekedését, jövőhöz való viszonyulását tárgyalják. E kutatási eredmények „nem szakértői vélekedések” formájában jövővárakozásokként – a szakértői félelmek és remények mellett – a megközelítés másik fontos bemenetét adják. Ehelyütt érdekességképpen megjegyzendő, hogy a középiskolások és az egyetemisták jövővárakozásait klaszterelemzéssel vizsgálva a következő homogénnek tekinthető, beszédes elnevezésű csoportokat sikerült elkülöníteni: céltalanok, rettegők, racionálisak, tudatosak, kallódók, nyitottak, jó gyerekek a középiskolások

körében, és élettervező-mérnökök, kincstári optimisták, vészmadarak, céltudatos simulékonyak és kallódók az egyetemisták körében. A klaszterek jellemzőit és a fiatalok kapcsolódó világképét a könyv releváns fejezetei részletesen tárgyalják, míg maguk a homogén csoportok a komplex jövőalternatívák fontos inputjaként szolgálnak.

A szakértői és a laikus várakozások feszítik ki tehát azt a lehetőségteret, amelyben döntéseinkkel hatással lehetünk a jövőre, jelen esetben Magyarország 2025. évi helyzetére. E lehetőségtér azonban meglehetősen sok instabilitást tartalmaz, amely később, a módszertan következő grádicsát jelentő szcenáriókban kerül feloldásra. Ezzel összefüggésben a participativitás, vagyis a kutatásban való laikus részvétel indokoltságát az is aláhúzza, hogy a lehetőségtér utal arra: még a döntéshozói pozícióból érkező szakértői-tudományos állásfoglalások-találmányok sem tudnak társadalmi szintű valósággá válni, csak akkor, ha meghatározó társadalmi csoportok támogatásában részesülnek. A szakértői remények így tudnak megsemmisülni társadalmi bázis hiányában – és ellenkezőleg: a szakértői félelmek akkor tudnak megvalósulni, ha a közönyös társadalmi csoportok nem vállalják a jelzett problémák megoldásában való részvételt.

A metodológia egyik fontos újítása, hogy a szakértői és a laikus véleményeket szcenáriókban, azaz alternatív forgatókönyvekben és komplex jövőalternatívákban vonatkoztatták egymásra a kutatók. E forgatókönyvek két szcenárióváltozó, az értékek és a társadalmi-gazdasági fejlődés mentén válnak szét a közösségi versus egyéni értékek, valamint a növekedés-fejlődés versus stagnálás-hanyatlás tengelyre. A legsikeresebbnek ítélt „Egyén a közösség hálójában” szcenárió a közösségi értékek dominanciája mentén megvalósuló növekedés-fejlődés esetén tud létrejönni. Az „Individualisták társadalma” már az egyéni értékek térnyerése irányába mozdul el, bár szintén makroszintű növekedés közepette; ennek ellenére egy kevésbé összetartó, egoista világot valósít meg. A „Magunkra hagytak, magunkra maradtunk” forgatókönyv már stagnálásba fordul, és kallódó atomizált egyének szomorú egymás mellett élését mutatja be. Az „Együtt sodródunk és dagonyázunk” szintén beszédes szcenárió-elnevezés, amely találóan mutatja be a céltalan és felelőtlen, de valamiféle közösségi formációkat alkotó egyének kiüresedett, nem valós értékek talaján megvalósuló cselekvéseit. A könyv a szcenáriók tartalmát részletesen bemutatja, hozzárendelve őket az empirikus vizsgálatban részt vevő fiatalok korábban azonosított klasztereihez. Fontos előrelépés a hagyományos szcenárióelemzésekhez képest, és egyben a kutatás második metodológiai újítását jelenti, hogy az elemzésben ezt követően vizsgálatra került, mennyiben támogatják a forgatókönyvek megvalósulását bizonyos jövőintegráló erők. Definíció szerint a négy erőként azonosított felelősség, közösségi lét, tevékenység és kreativitás együttesen befolyásolja azt, hogy e forgatókönyvek tartalmilag mit jelentenek majd a közösségeknek.

A könyv igazi módszertani nóvuma mindazonáltal a komplex jövőalternatívák megalkotása, vagyis annak felmérése, hogy az egyes szcenáriók megvalósulása mely szakértői előrejelzéseket támogatná. Utóbbiak korábban félelmek és remények formájában kerültek pozitív és negatív töltetű megfogalmazásra, és az egyes forgatókönyvekkel való tartalmi egymásra vonatkoztatások a „Reményekkel előre”, a „Nem jut mindenkinek”, „A félelem nem visz előre” és a „Közösen is okosan kell cselekedni” elnevezésű komplex jövőalternatívákban kerülnek részletes bemutatásra.

„Lehet másként is?!” – teszi fel a költői kérdést a kutatócsoport vezetője. Bár ő ezt követően a tudatos társadalmi összefogás és felelős cselekvés mentén kibomló kedvező jövőváltozatok megvalósulása mellett érvel, mi most az újszerű kutatási cél megvalósítását, a kreatív, mégis szisztematikus módszertan bemutatását és alkalmazását, valamint az eredményeket alátámasztó szakértői tanulmányokat tartalmazó könyvet olvasva is azt állapítjuk meg, hogy igen. Igen, lehet a tudományt a tudományos közösség legjobb hagyományainak figyelembevételével, ugyanakkor az új kor teremtette elvárásokhoz alkalmazkodva, kreatív módszertannal, nemzetközi szinten is vállalható minőségben dolgozva előre vinni. Záró gondolatként pedig külön kiemeljük a könyv igen demokratikus szerzői összetételét, amelyben szenior kutatók és fiatal tehetségek egyaránt helyet kaptak, ezzel is összefogásra és a fiatalok támogatására buzdító példát állítva a magyar tudományos élet szereplői számára. (Nováky Erzsébet (alkotó szerk.): Magyarország 2025. Budapest: Gazdasági és Szociális Tanács, 2010, 560 p.)

Szél Bernadett

doktorjelölt, Budapesti Corvinus Egyetem