b.) Egészség (nem beteg, nincs testi fájdalom,
érzelmi hiányérzet vagy más lelki zavar).
c.) Biztonság (előzők stabilitása, nyugodt
pihenőhely, és nem fél).
Az alapigényeket nélkülözők világszerte szaporodva
„emberi szökőárral” (humán cunamival) dönthetik romba
civilizációnkat. A hiányok megszüntetése a felesleget halmozó és
tékozló gazdaságok nyereségének méltányos lefölözésével megoldható
országos, majd világszinten. Kivétel az éhezés, ami az
élelemtermelés összes lehetőségének kihasználását kívánja meg, az
agrártermelés említett forrásokból „kifizetődő szintre” történő
támogatása által.
II. Az öröm (élvezet, siker) élményei
Az élményjavakkal elérhető, inkább szellemi hatások
eredményei tartoznak ide, amelyek ésszerűen lehetséges legnagyobb
fokú növelést érdemelnek, azonban csak az alapigények kielégítése
esetén érvényesülnek.
Az alapigények kielégítése minden embernél
követelmény, ezt Bolyai János Üdvtan-a és Toffler (1980, 343.) –
basic human needs-e – egyaránt kimondja. Szerintünk az alapigények
kielégítése a társadalmi környezetben elfogadható minimumnak
feleljen meg. Az azt meghaladó többlet értéke már mint „örömtényező”
is érvényesülhet (például a minőségi evés-ivás
élvezete), de az a vásárlóerő-igényes „anyagi termék” jellegét
megőrizve, nála sokszor nagyobb örömhatású élményjavak megszerzését
akadályozza meg, amivel a fogyasztó életminőségét csökkenti. Az
alapigények kielégítése esetén az életminőség javítása annál
gazdaságosabb, minél nagyobb mértékben és minél „gazdaságosabb”
élményjavakkal történik.
Az „élményszerű javak” vázlatos (nem teljes)
áttekintését a 2. táblázatban
foglaltuk össze. Az olvasó azt értelemszerűen kiegészítheti. (A
táblázat Szücs István szerint a „nem anyagi értékek” rendszerezését
fejezi ki.)
Közgazdaságilag ritkán értékelt a nagy mennyiségű
és időigényes háztartási munka. A téma klasszikusa Margaret Reid
(1934, Cit. In: Vasa, 2010) „háztartási termelésnek” azt tekinti,
amit más is elvégezhet; a „harmadik személy” a háztartásban, azaz
amit a háziasszony fizetetlenül végez (Vasa, 2010, 60.).
Örömszerző lehet viszont a gyermekgondozás és az
olyan házi tevékenység, amit hobbyként, szabadidő-foglalkozásként
végeznek (virággondozás, kézimunkázás, műkedvelő kézművesség stb.).
Örömkeltő tényező lehet a munkakönnyítés a háztartási munkában.
Ugyancsak örömszerző „élmény”-javaknak tekinthetők
szerintünk azok a berendezések, amelyek a háziasszony munkáját
megkönnyítik. Különösen: a gépesítés (mosógép, porszívó, mikrosütő
stb.). Hasonló hatású az élelemellátás, ill. az élőmunka-segítség
szolgáltatásként való igénybevétele is. A háztartási munkáról a KSH
„Szatellit számla” vizsgálatai adnak információt (Szép – Sík, 2001).
Kiegészítő megjegyzések
A szerző a vitatémát korábban így vetette fel: „Egy nem létező
nonprofit virtuális piacon először azt lehetne „elosztani” olcsón,
olykor ingyen, ami korlátlanul, könnyen szaporítható. Ez
mindenekelőtt a tudás, (ami anyagi javulást is hoz, morálist is) és
hozhat örömet, több boldogságot is. De ennél százszor többet
adhatunk oktató munkánkkal, és ezerszer többet, ha megtanítunk
másokat, mindenkit a művészetek és a természet csodáinak
felismerésére, élvezetére (Tomcsányi, 2004).
A hazai szakirodalomban Sebestyén Tibor (2005)
foglalkozott az „életminőség”, az „élettel való megelégedettség”
problémájával, bepillantást adva a külföldi eredményekbe is. A
Polgári Magyarország Alapítvány megbízásából készült kutatásukkal
létrehozott ASHLY- (Adjusted Happy Life Years) index, a lakosok
által valószínűleg megérhető boldog évek számát hasonlítja össze az
országok közt, és nem a személyes „öröm”-tényezőkkel foglalkozik.
Elemzése során azonban több olyan jelenséget említ, amire magunk is
utaltunk.
Mivel az életmód-gazdaságtan a jövő problémája, így
a futurológusoktól tanulhatunk leginkább. E téren Alvin Toffler
(1980) a választott mesterünk, aki várja a „harmadik hullám”
bekövetkeztét; a „második” után, amely a nagyrészt önellátó falusi
népességet városba csábította, hogy az ipari tömegtermelés munkása
és fogyasztótömege legyen. Ez egyaránt érvényes volt a takarékos
életvitelből meggazdagodott tőkés és a szegénység és gazdagság
ellentmondását erőszakos kisajátítással megoldó szocialista
iparosítás számára.
A termelés és fogyasztás elválása folytán jött
létre az őket összekötő piac, ami nélkülözhetetlen, mind a
szocialista, mind a kapitalista „indusztrialista” fejlődés esetén
(106, 282 pp). Az egyiknél ennek hiánya, a másiknál ennek túlhatalma
vezetett katasztrófához.
Ez volt Toffler szerint a társadalomgazdasági
fejlődés „második hulláma” (Toffler, 1980, 331.), ami szegénységet
és gazdagságot hozott létre, míg az „első hullám” jellemzője az
alapszükségletek terén való paraszti önellátás volt (Toffler, 1980,
335.), ami nyilván a helyi piaccal és a kisiparral való közvetlen
cserével is járt. A gyártástechnológiák és iparcikkek szédületes
fejlődése még az indusztrialista útnak kedvezett, de a
biotechnológiával megerősödő élelmiszertermelést Toffler már az
elsőhöz hasonló harmadik hullámba sorolja (Toffler, 1980, 343.),
aminek jellemző alakja a „producter × consumer = prosumer”, a saját
céljára termelő. A harmadik hullám eleme a nem sorozatban történő
tömeges, hanem a személyi igényekhez igazodó gyártás (az egykori
szabó helyén az öltönyt testreszabó automata), a „do it yourself”
barkácsolás (Toffler, 1980, 270.), a gazdaságilag nem értékelt
családi házimunka (Toffler, 1980, 273.). De az elektronikus úton
otthon végzett „részmunkaidős” bérmunka vagy vállalkozás, a
fogyasztó bevonása a terméktervezésbe (Toffler, 1980, 280.), mind
ezt az új hullámot jelzik.
Ez a gazdasági magatartásforma már kevésbé felel
meg a homo oeconomicusnak, aki a közgazdasági törvények szerint él,
és a természeti világ adottságaihoz csupán alkalmazkodik
cselekményeivel. Közelebb áll az egykor általunk leírt, kis birtokán
gazdálkodó „homo agrariushoz”, aki a természettel való szoros
kapcsolata folytán nem mindig a közgazdaságilag okszerű életirányt
követi, de gyakran a gazdaságosság elveivel ellentéteset is, a
szubjektív testi és lelki tulajdonságainak megfelelően, amit az tesz
lehetővé, hogy munkájának termékei primer életszükségleteit így is
fedezni tudják (Tomcsányi, 1946, 11.). Ezzel előképe a prosumernek,
ami viszont magatartási irányt mutat a ma kis földjén gazdálkodónak.
De fontos az, amire már Adam Smith is rámutatott, hogy „a
mezőgazdaságban a természet együtt dolgozik az emberrel” bár az
ember csinál mindent, gazdálkodása életforma is, ami az
„élményjavak” élvezetét munkája mellett nagyobb mértékben lehetővé
teszi, mint az a gyári munkás esetében lehetséges.
Vasa László (2010, 84.) is utal arra, hogy a vidéki
térségekben az életminőséget negatívan befolyásolhatja a
munkanélküliség, a szabadidő kulturális eltöltésének hiánya; de ezt
ellensúlyozza pozitív hatásával a természet közelsége, a nyugalom,
az olcsóbb lakás, és az „immateriális” kötődés a tájhoz, a
tradíciókhoz, a kis közösségi hálózatokhoz. Ezt a családi gazdaságok
előnyeként is értékeli. A korszerű technikával nagyobb területen
folyó versenyképes mezőgazdasági termelés megtartása azonban ettől
függetlenül szerintünk változatlanul létkérdés, a lakosság
élelmiszer-ellátása és a külkereskedelmi mérleg szempontjából.
A saját célra (fogyasztásra) való értékelőállítás
(termelés), a „prosum” is már nemcsak szabadidős foglalkozás, hanem
nemzetgazdasági tényező lesz. A tulajdon helyett a tevékenységet
értékeli legtöbbre e korszak gazdaságetikája (Toffler, 1980, 386.).
Nagy feladata a nevelésnek, hogy erre irányítsa a fiatalságot
(Toffler, 1980, 349.), és a média feladatai is nagyok ebben a
fogyasztást befolyásoló reklám mellett (Toffler, 1980, 388.), vagy
olykor annak ellensúlyozására. Az új hullám emberének többször kell
magának dönteni (Toffler, 1980, 376.), nem elég a nyájat követni.
Elképesztően nagy feladat David Riesmann „kívülről irányított” újabb
nemzedékét, illetve Erich From „marketing oriented” típusát legalább
részben „belülről irányítottá” tenni. Vagyis morális célok, értékek
követésére visszavezetni az egykoriakhoz hasonlóvá téve, de
ugyanakkor a művészet, zene, sport, természet stb. iránti
érzékenység megtartásával, ami az újabbakra jellemző.
A harmadik hullám nem Aldous Huxley Szép új
világ-a, vagy George Orwell 1984-e, hanem a gyakorlatban
megvalósítható utópia: praktópia (Toffler, 1980, 360.). Az ismert
„utópista szocialisták”, Morelly abbé, Robert Owen, Saint-Simon
gróf, Charles Fourier, Pierre-Joseph Proudhon, Étienne Cabet, Louis
Blanc, Edward Bellamy elgondolásait áttekintve nem találtunk
átfedést az általunk ajánlottakkal.
Ám büszke örömmel ismerhettünk fel hasonlatosságot
a Bolyai Marosvásárhelyen kéziratban fennmaradt, befejezetlen
Üdvtan-ában leírtakkal. Bolyai az általános egyenlőség alapján
jól szervezett munkával az alapszükségletek megtermelése után
megmaradó, megtakarított idő „tanra” (szellemiekre) való fordítását
tartja kívánatosnak. Felismeri a „közösségi munka” örömét, és
elképzelhetőnek tartja a „közös”(-en szervezett) fogyasztást is. A
nevelés, oktatás szabályozását kívánja, de még az életmódot és
fogyasztást érintő női divat helyes mederbe terelését is
szükségesnek tartja. A „kellemes érzetek” megbecsülését is ajánlja,
melyek a jó zene, a szép vidék, a sétálás, lovaglás, hintázás…
öröméből fakadnak.
Dolgozatunkat gondolatébresztőnek szántuk, amelynek
szűkebb és tágabb körű megvitatása a társadalmi célok
újraértelmezéséhez vezethet, és így sor kerülhetne a gyakorlati
megvalósításra érdemes részek programjának kidolgozására, aminek
néhány eleme már e tanulmányban olvasható volt.
Kulcsszavak: életmód-gazdaságtan, életminőség,
életstílus, fogyasztási szokások, megelégedettség, élményjavak,
jóléti állam, hivatáskultusz, sport, alapigények (basic human needs)
IRODALOM
Berend T. Iván (2003): A
jóléti állam: válság és kiutak. Magyar Tudomány. 10, 1273–1278.
WEBCÍM >
Bolyai János (1850 körül):
Üdvtan. In: Benkő Samu: Bolyai János marosvásárhelyi kéziratai I.
Fogalmazványok a Tanhoz, illetőleg az Üdvtanhoz. Erdélyi
Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2003.
Capra, Fritjof (1987):
Uncommon Wisdom. Conversations with Remarkable People. Bantam Books,
Toronto–New York német kiadás: (1988): Das Neue Denken. Scherz
Verlag, Bern–München–Wien
Griffiths, Bede (1982): The
Marriage of East and West. Fount (Kelet és nyugat házassága. Filosz,
Bp., 2006)
Hasse, Rolf H. – Schneider, H.
– Weigelt, K. (szerk.) (2006): A szociális piacgazdaság lexikona.
Magyar Almanach, Budapest
László Ervin (2008):
Világváltás – A változás harmonikus útja. Nyitott Könyvműhely,
Budapest
Sebestyén Tibor (2005): Életminőség és boldogság. Polgári Szemle. I,
5,
WEBCÍM >
Szentes Tamás (2009): Ki, mi
és miért van válságban? A leegyszerűsítő nézetek és szemléletmód
kritikája. Napvilág, Budapest
Szép Katalin – Sík Endre
(2001): A háztartási termelés pénzértéke. Statisztikai Szemle. 79,
7,
Szlávicz Ágnes (2010): A
„Dolgozó magyarok 2006” dolgozói elégedettség felmérés módszertani
elemzése. SZIE doktori (PhD) értekezés. Témavezető: Nemes Ferenc
WEBCÍM >
Toffler, Alvin (1980): Die
Zukunftschance. (The Third Wave) C. Bertelsmann, München
Tomcsányi Pál (1946): A
földmívelő ember boldogulásának erkölcsi és természeti tényezői.
Egyetemi doktori értekezés. Kézirat
Tomcsányi Pál (2004):
Általános kutatásmódszertan a doktorképzésben, távoktatási,
szaknyelvi, tananyag-fejlesztési tapasztalatok és testamentum.
Bevezető előadás a szerző 80. születésnapján tartott tudományos
konferencián. In: Tomcsányi Péter (szerk.): A kutatási módszerek
fejlesztése a piactudományok tapasztalatai alapján. MTA Marketing
Bizottság, 9–19.
Tomcsányi Pál – Tomcsányi
Péter (2001): Piaci áruelemzés és marketing termék-stratégia
elméleti háttere és gyakorlati alkalmazása. (PHARE-támogatással)
Eszterházy Károly Főiskola, Eger
Vasa László (2010): A
háztartás-gazdaságtan elméleti alapjai. Műegyetemi, Budapest
|