fejlettebb technológiák révén képesek lennének
magasabb hozzáadott értékű termékek előállítására. A termelékenység
növelése ezen felül elképzelhetetlen a humántőke fejlesztése nélkül.
Az agrároktatás fejlesztése új ismereteket képes széles rétegek
számára elérhetővé tenni, ami a termelékenység növelésén túl növeli a
mezőgazdasági vállalkozások növekedési esélyeit, csökkenti a
munkanélküliséget, és megtartja a fiatalokat a mezőgazdaságban
(tömeges elvándorlás elősegítése helyett). Az agrároktatás speciális
formájaként a szaktanácsadási programok nagyobb mértékű támogatásában
is fontos szerepet kell játszania a jövő KAP-jának a szakértők
többsége szerint (EC, 2010).
A versenyképesség fejlesztésénél nagy hangsúlyt
kell fordítani a kisgazdaságok lehetőségeinek fejlesztésére is. A
Közös Agrárpolitika ugyanis jelenleg nem képes megfelelő
életszínvonalat biztosítani ezen gazdák többségének, ráadásul a kis
területen gazdálkodók helyi és regionális piaci kapcsolatai is
fejletlenek, megnehezítve a piacra jutásukat. A mezőgazdasági
munkalehetőségek alacsony száma miatt pedig éppen ezen gazdák vagy
családjuk többsége kényszerül arra, hogy végleg elhagyja a vidéket.
Különösen súlyos a helyzet az új tagországok esetében, ahol az Európai
Unió kisgazdaságainak közel fele (mintegy 4,5 millió gazdaság)
található (Csáki – Jámbor, 2009). A problémát súlyosbítja, hogy az új
tagállamok jelentős részében a kisgazdaságok az ún. duális
farmstruktúra részei, azaz relatíve sokan relatíve kis területet
művelnek meg, sokszor szaktudás és elegendő tőke nélkül. A Közös
Agrárpolitikának, a szakértők többsége szerint, fel kell ismernie ezt
a problémát, és irányított programokkal kezelnie kell azt (Csáki –
Jámbor, 2009). Ennek keretében a piacra jutási lehetőségek támogatása
és a kisgazdaságok számára célzott programok kiírása javasolt,
valamint egy mezőgazdaságból való kilépési támogatás programjának
kidolgozása is indokolt.
A versenyképesség fejlesztésének elengedhetetlen
feltétele továbbá a földpolitika reformja is. Az uniós országok egy
részében továbbra is meglévő restriktív földpolitikák és a
birtokkonszolidáció hiánya ugyanis negatív hatással van a
versenyképességre, mivel a mezőgazdaságba áramló tőke és a hatékony
gazdálkodás ellen hatnak. A restriktív tulajdonviszonyok rendezése a
jövőben elengedhetetlen feltétele a versenyképes gazdálkodásnak,
kérdés azonban, mennyire képes a KAP a mezőgazdasági földdel
kapcsolatos kérdéseket központilag kezelni (MNVH, 2010).
A megfelelő mezőgazdasági finanszírozás hiánya
továbbra is az egyik legfontosabb akadálya a mezőgazdasági
versenyképesség növekedésének. A gazdálkodók és vidéken élő
vállalkozók pénzügyi szolgáltatásokhoz (hitel, lízing stb.) való
hozzájutása elengedhetetlen feltétele a versenyképes gazdálkodásnak,
ráadásul az utóbbi évek pénzügyi válsága csak súlyosbította a
helyzetet. A KAP-nak a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fordítania a
mezőgazdaság és a vidéki vállalkozások finanszírozására, lehetőség
szerint célzott programokkal (Jámbor – Harvey, 2010).
Végül, de nem utolsósorban intézményrendszeri
változások is szükségesek a versenyképesség növeléséhez. A túlságosan
centralizált és bürokratikus intézmények megbénítják az ügyintézést,
csökkentve ezzel a támogatási programok hatékonyságát is. A KAP-nak a
jövőben az agrárpolitika kidolgozásánál az egyszerűsítés elvének
alapján a jelenleginél sokkal inkább felhasználóbarát rendszert
javasolt életbe léptetnie.
Vidékfejlesztés
A közéleti és szakmai vita negyedik kulcsterülete a vidékfejlesztés, a
KAP második pillére körül bontakozik ki. Az első és legfontosabb
kérdés, hogy vajon a közös agrárpolitika minden terület igényeinek
megfelel-e? Lehet-e egyetlen közös politikát a különböző adottságú
vidéki térségekre alkalmazni. A hozzászólások többsége alapján a
válasz egyértelmű: nem. Világos ugyanis, hogy a jelenleg is működő
Közös Agrárpolitikát az EU–15-ök körülményeire és adottságaira
tervezték. Kérdéses ugyanakkor, hogy vajon ezek az adottságok
mennyiben adaptálhatók az új tagországokra. Ahogyan Matthew Gorton és
munkatársai (2009) kimutatják, a KAP nem működik megfelelően az új
tagországokban (1) az EU–15 és az új tagállamok vidéki térségeinek
alapvető eltérései; (2) a farmszerkezet eltérései; (3) a két pillér
közötti forrásmegosztás elégtelensége és (4) a vidékfejlesztési
programok elégtelen végrehajtása miatt. A szerzők kiemelik ezen felül,
hogy a vidékfejlesztési politika által kínált „közös menürendszer” sem
az új, sem a régi tagországokban nem képes a valódi problémákat
kezelni. További probléma, hogy a jelenlegi uniós vidékpolitika számos
különböző forrásból és programból tevődik össze, megosztva a
vidékfejlesztési, a regionális és a kohéziós alapokat is, nem is
beszélve a rendszer átláthatatlan voltáról.
A fenti problémák alapvető szemléletváltást igényelnek. Először is
végig kellene gondolni a vidékpolitika, a regionális politika és a
kohéziós politika közötti átfedési pontokat, és el kellene dönteni
azok egymáshoz való viszonyát. Másodszor, a szakmai és közéleti
hozzászólások a jövőbeni vidékpolitika két fő céljának annak
integráltságát és célzottságát tarják. Előbbi jelző alatt a jelenleg
futó mindenfajta vidékfejlesztési program és támogatási forma közös és
átlátható politikába való összefogását értik, míg utóbbinak célja,
hogy a meghirdetett programok jobban fókuszáljanak a meglévő
problémákra, és ne általános fejlesztést szolgáljanak.
A jövőben továbbá a vidékfejlesztési politikának
nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a vidéki szegénység elleni
küzdelemre. Célzottan a vidéki szegénység problémáit érintő programok
szükségesek, úgy mint a vidéki gazdasági növekedés elősegítése és a
vidéki infrastruktúra fejlesztése. A vidéki gazdasági növekedés a
munkahelyteremtésen keresztül a vidéki jövedelem biztosításában
játszik fontos szerepet, hozzájárulva ezzel a szegénység egyik
alapvető problémájának enyhítéséhez. A vidéki infrastruktúra
fejlesztése (oktatás, egészségügy stb.) révén pedig elérhető, hogy a
szegényebb rétegek is jobb életkörülmények között éljenek, és ezzel
megállítható a vidéki elvándorlás negatív tendenciája is (Csáki,
2007).
Fontos prioritás a helyi igények megfelelő kezelése
is. A vidékfejlesztési programokban nagyobb részt kellene kapniuk a
helyi kezdeményezéseknek, a döntéshozatalban pedig a helyi civil
szféra képviselőinek. Ezáltal a közös vidékpolitikán belül térségre
szabott programok kerülnének megvalósításra.
Végül a vidékfejlesztési politikának nagyobb
forrásokat kell kapnia a fenti célok megvalósításához. A jelenlegi két
pillér közötti torzított forráselosztást enyhíteni kell, sőt egyes
szakértők szerint a vidékfejlesztési források többségbe kerülése lenne
az ideális (Jámbor – Harvey, 2010).
Környezetvédelem
Bár a mezőgazdasággal összefüggő környezetvédelem alapvetően a
vidékfejlesztéshez tartozik a KAP-on belül, mégis érdemes külön
kezelni az agrár-környezetvédelemhez kötődő véleményeket és
hozzászólásokat a vita kapcsán. Az ötödik nagy témakör alapvetően négy
résztémát foglal magában: a közjavak, a bioenergia, a klímaváltozás és
az agrár-környezetvédelmi programok ügyét. Mivel a közjavak kérdését a
közvetlen támogatások átalakításának tervei között leírtuk, így annak
további kifejtésétől itt eltekintünk.
A mezőgazdasági bioenergia (biomassza és
bioüzemanyagok) témaköre az utóbbi években a KAP-reformoktól
függetlenül is a figyelem középpontjába került az üvegházhatású gázok
növekvő kibocsátása, a növekvő energiaárak és energiafüggőség,
valamint a mezőgazdasági munkahelyteremtési lehetőségek miatt. Számos
előnyük ellenére azonban néhány komoly veszélyt is jelentenek.
Egyrészt veszélyeztetik az élelmiszer-termelést, mivel mezőgazdasági
alapanyagokat használnak fel, akárcsak a feldolgozóipar. Ezzel növelik
az élelmiszerárakat, ami különösen válságok idején súlyosbító tényező.
Másrészt tömeges elterjedésükkel veszélyeztetik a föld- és
vízkészleteket is. Legnagyobb problémájuk azonban, hogy továbbra sem
támasztható alá egyértelműen az energiamérlegük, illetve a megtérülési
mutatójuk, azok döntően a számítás módjától függenek (Jámbor – Harvey,
2010). A jövő közös agrárpolitikájának azonban nem szabad feltevésekre
építenie, így a bioenergia iparág támogatása csak a tények ismeretében
indokolt.
A klímaváltozás alapvetően nem mezőgazdasági
probléma, mégis érinti a szektort is. A legfrissebb becslések szerint
az üvegházhatású gázok kibocsátásához a mezőgazdaság 13,5%-al járul
hozzá világszerte, míg a klímaváltozás is komoly hatással van a
mezőgazdaságra, megváltoztatva a termelési adottságokat. Nem ismerjük
azonban pontosan az érintett helyszíneket és a hatások mértékét sem,
ahogy még a vita után sem világos, hogy a KAP-nak a jövőben a
kutatás-fejlesztési források növelésén kívül milyen intézkedésekkel
kellene küzdenie a klímaváltozás káros hatásai ellen (Jámbor – Harvey,
2010).
Az agrár-környezetvédelmi programok kulcsfontosságú
szerepet töltenek be a mezőgazdasággal összefüggő környezetvédelmi
tevékenységekben, ösztönözve a gazdákat a fenntartható gazdálkodási
gyakorlatra való átállásra. Számos előnyük ellenére azonban kevéssé
ismertek ezen ösztönzők ökológiai hatásai, illetve nem világos
működésük hatékonysága sem (Jámbor – Harvey, 2009). A jövőbeni cél, a
vita szereplőinek többsége szerint, ezen a területen a
monitoringrendszer fejlesztése, a gazdálkodók viselkedésének és
prioritásainak jobb megértése és a rendszerre való tényleges
átállással járó előnyök feltérképezése kell legyen. Többen felvetik a
fenntartható földgazdálkodási rendszer központi bevezetésének és a
közvetlen támogatások agrár-környezetvédelmi részének erősítési
gondolatát is.
Következtetések
A Közös Agrárpolitikáról szóló szakmai és társadalmi vita főbb
területeit tekintette át a cikk; lezárásként a vitából levonható főbb
következtetéseket szedtük pontokba.
1. A Közös Agrárpolitika reformjának átfogónak és
teljesnek kell lennie, nem szabad részmegoldásokra törekednie. A KAP
eredeti céljait felül kell vizsgálni, és a jövő agrárpolitikájának a
21. századi kihívásoknak megfelelő célokra kell koncentrálnia.
2. A Közös Agrárpolitikát az EU–15-ök adottságai és
igényei alapján tervezték, azonban az új tagországok tapasztalatai azt
mutatják, hogy az ezen adottságokra épülő egységes agrárpolitika nem
terjeszthető ki univerzálisan. A jövőben egy sokkal inkább fair
agrárpolitika kialakítása a cél, amely figyelembe veszi az új
tagországok igényeit is.
3. A közvetlen támogatások rendszere jelen
formájában nem hatékony, ezért átalakításra szorul. Az enyhébb
változatok szerint biztonsági hálóvá és a közjavak biztosításának
eszközévé kell alakítani, erőteljesebb nézetek szerint pedig
fokozatosan le kell építeni őket.
4. Biztosítani kell a jövőben is Európaszerte a
megfelelő élelmezés- és élelmiszer-biztonságot. Ennek keretében a
KAP-nak kiemelt célja kell legyen az egészséges élelmiszerek
elfogadható áron való biztosítása és eljuttatása a fogyasztókhoz.
5. Az élelmiszer-előállításhoz kapcsolódóan a
KAP-nak figyelembe kell vennie a globális élelmiszerláncban
bekövetkezett változásokat is. Segítenie kell a gazdákat az új
körülményekhez való adaptációban, és erősítenie kell pozíciójukat az
ellátási láncon belül.
6. A mezőgazdaság még mindig fontos gazdasági
ágazat, ennek felismerése az agrár-versenyképesség fejlesztésének
kulcskérdése. A versenyképesség fejlesztésének elengedhetetlen
feltétele a kutatás-fejlesztési források növelése, valamint az oktatás
és szaktanácsadás, a földpolitikák és a mezőgazdasági finanszírozás és
intézményrendszer fejlesztése.
7. A versenyképességhez kapcsolódóan kiemelten
fontos a kisgazdaságok speciális támogatása. A nagy számban, különösen
az új tagországokban jelen lévő kis gazdaságokat szinte teljesen
kizárja a jelenlegi uniós agrárpolitika, amelynek a jövőben célzott
politikai csomagot kell kidolgoznia ezen csoport speciális igényeit
figyelembe véve.
8. A vidékfejlesztési politika mindig is fontos
szerepet játszott a vidéki életszínvonal alakításában. A jövőben
kiemelt cél a vidékpolitika, a regionális politika és a kohéziós
politika közötti kapcsolat tisztázása. Ennek keretében a KAP
vidékfejlesztési politikájának a jövőben integrált és célzott
programokban kell gondolkodnia a „közös menürendszer” használata
helyett, valamint nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a helyi igények
biztosítására.
9. A vidékfejlesztéshez kapcsolódó kiemelt cél a
vidéki szegénység kezelése. Komplex megközelítés és magas szintű,
átfogó programok szükségesek a vidéki szegénység speciális
problémáinak megoldására.
10. Végül, de nem utolsósorban a KAP-nak kiemelt
célja kell legyen a vidéki környezet és biodiverzitás megőrzése, a
klímaváltozás elleni küzdelem és a megújuló energiaforrások
támogatása. Az agrár-környezetvédelmi programok hatékonyságát felül
kell vizsgálni, és fejleszteni kell a monitoring-rendszerüket.
Kulcsszavak: Közös Agrárpolitika, reform, társadalmi vita
IRODALOM
Bureau, Jean-Christophe – Mahé,
Louis-Pascal (2008): CAP Reform beyond 2013: An Idea for a Longer
View. Notre Europe Report, Paris
Csáki Csaba (2007): Változó prioritások a
világ agrártermelésében. Fejlesztés és Finanszírozás. 1, 10–22.
Csáki Csaba – Jámbor Attila (2009): The Diversity of Effects of EU
Membership on Agriculture in New Member States. Policy Studies on
Rural Transition, No. 2009-4. October 2009. FAO Reg. Office for Europe
and Central Asia. •
WEBCÍM >
EC – European Commission (2009): The CAP
in Perspective: from Market Intervention to Policy Innovation.
European Commission DG Agriculture and Rural Development. Agricultural
Policy Perspectives Briefs, No.1, December •
WEBCÍM >
EC – European Commission (2010): The
Common Agricultural Policy after 2013: Public Debate, Summary Report.
Brussels, Belgium •
WEBCÍM >
Gorton, Matthew – Hubbard, C. – Hubbard,
L. (2009): The Folly of the European Union Policy Transfer: Why the
Common Agricultural Policy (CAP) Does Not Fit Central and Eastern
Europe? Regional Studies. 43, 10, 1305–1317.
Jámbor Attila – Harvey, David (2010):
Review of the Challenges of CAP Reform. Discussion Paper Series No.
27. Centre for Rural Economy, Newcastle University, UK •
WEBCÍM >
MNVH – Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
(2010): Összefoglaló a Közös Agrárpolitika társadalmi vitájával
kapcsolatban. 2010. június •
WEBCÍM >
Swinnen, Johan F. M. (2009): On the Future
of Direct Payments. Paper Presented at the BEPA Workshop. February 26,
2009, European Commission, Brussels •
WEBCÍM >
Zahrnt, Valentin (2009): Public Money for
Public Goods: Winners and Losers from CAP Reform. ECIPE Working Paper,
No. 08/2009, Brussels, Belgium •
WEBCÍM >
LÁBJEGYZETEK
* 1. Miért van szükség egy európai Közös
Agrárpolitikára? – 2. Mit várnak az EU polgárai a mezőgazdaságtól? –
3. Miért kell megreformálni a Közös Agrárpolitikát? – 4. Milyen
eszközökre van szüksége a jövő Közös Agrárpolitikájának?
|