Egy újabb Dante-könyvről

Eredeti és kiérlelt Dante-interpretációval állt elő újabb könyvében Pál József, az ismert italianista és komparatista.

Előző, Silány időből az örökkévalóba. Az Isteni Színjáték nyelvi és tipológiai szimbolizmusa (1997) című könyvében már láthatóan átgondolta a dantei főmű ikonológiáját, szimbólumainak hermeneutikáját, és kialakította alapkoncepcióját Dante egész életművével kapcsolatosan. Mostani könyve azonban ennél is tovább megy, némileg módosítja az általa korábban adott Dante-értelmezést is. Ezzel is jelentősen gazdagította az utóbbi időkben megélénkült hazai Dante-szakirodalmat.

A firenzei költő megítélését évszázadokon át az a komplexitás bonyolította és bonyolítja ma is, amely rá teljes mértékben jellemző. Az életmű interpretációja elején ugyanis minden értelmezésnek azt kell tisztáznia, hogy a költőként ismert esszéista, teológus és filozófus Dante egész opusában hogyan jelenik meg a 13–14. században élt ember összetett koncepciója és a korszellem. Pál József erre tesz kísérletet könyvében és ezért nevezi művét maga is monográfiának. Előrebocsátjuk, hogy ennek a kitételnek a könyv sok vonatkozásban meg is felel. Mindjárt jeleznénk is, hogy más vonatkozásban további elmélyült munka vár még a szerzőre, de a magyar dantisztika más képviselőire is. Arról a formai, de egyúttal tartalmi kérdésről van ugyanis szó, hogy milyen arányban kell szerepelnie a legközismertebb Dante-műnek, az Isteni Színjátéknak az értelmezésben (azon belül a Paradicsomnak) és milyenben a többi – talán nem kevésbé fontos – műnek, hogy csak Az új életre, a Vendégségre vagy az Egyeduralomra utaljak. Maga a főmű a világirodalom egyik legenigmatikusabb alkotása, tehát csak annak hermeneutikai elemzése is több lehetőséget tartogat nem is egy kutató számára.

Pál József kitűnő ismerője az Isteni Színjátéknak, értelmezése rendkívül figyelemreméltó. Ez annak a hihetetlen széleskörű erudíciónak köszönhető, ami a szerzőt jellemzi. Különösen járatos a középkori teológiai, vallási, bibliai és irodalmi témakörökben, ami megkülönbözteti őt szinte minden magyar dantológustól. Könyvének is ez adja egyedi, különleges jellegét. A költő Ravennában található sírfeliratának megfelelően Dantét „középkori teológusnak” nevezi. Ez a vitatható és a szakirodalomban is vitatott megnevezés csak akkor jogos, ha a középkor egyetemes ismereteivel rendelkező tudóst, művészt jelöl. Annak bizonyítása azonban, amely felé Pál József hajlik, hogy kizárólag csak a keresztény teológia képviselője lenne Dante, számos mellette szóló érv ellenére kiváltja a dantológusok némelyikének (az olaszok közül például Enrico Malatónak, a magyarok közül Kelemen Jánosnak és jelen sorok írójának is) az ellenvéleményét.

Viszont eldőlni látszik (éppen Pál József alapos műve alapján is) az a vita, ami az utóbbi száz évben különböző álláspontokra osztotta a Dante művével tudományos alapon foglalkozó tudósokat. Ez pedig Dante kollokációjának, korszakban történő elhelyezésének kérdése, azaz, hogy Dante mennyire tekinthető középkori, illetve humanista művésznek és gondolkodónak. E monográfia megjelenésével egy időben adta ki magyarul Mátyus Norbert azt a külföldi szerzők által írt tanulmánykötetet, amelynek már a címe is irányadó ebben a kérdésben. A Dante a középkorban címmel megjelent kötet olyan prominens szerzőket vonultat fel, mint Eric Auerbach, Étienne Gilson, Bruno Nardi vagy Charles S. Singleton. Eszmetörténeti korszakolás tekintetében mérvadó szerzőkről van szó, akik szerint nem lehet vitatni Dante gondolkodásának középkori jellegét. Pál József, aki jól ismeri a nemzetközi dantisztika eredményeit, tulajdonképpen ehhez a fő irányhoz kapcsolódik monográfiájával. De filozófiai és társadalomfilozófiai szempontból ez azt jelenti-e, hogy Dante premodern szerző, akinek az életművében nincs semmi modern? Akkor mi magyarázza rettentő népszerűségét? Számos olyan probléma marad még a tudósok számára, ami a már eldőlt kérdés továbbgondolására ösztönöz.

Pál József, azon túl, hogy rendkívül járatos a Dante-szakirodalomban, kiváló ismerője a modern irodalomtudományi módszereknek. Művében ezeket juttatja érvényre: a hermeneutikát, a jelelméletet, amelyek segítségével értelmezni tudja a középkori szimbolizmus tartalmát. S ebben jelenik meg Pál József könyvének egyik legfontosabb módszertani előfeltevése és megoldási módja. Szerinte ugyanis külön kell választani a jelet és a dolgot, amit a jel ábrázolni kíván. S ez Dante esetében rendkívül fontos elvnek bizonyul, hiszen a dantei szöveg jelentéstartalma igen sokrétű és sokrétegű. A szövegtestben „ami lényeg volt, a teremtett világon túlra mutatott, a láthatatlan valóság viszont főleg másként, szimbólumokon keresztül, allegorikus módon jelenhetett meg.” A szavak Dante főművében – Pál József szerint – elrejtették, majd az értő olvasó számára feltárták, és feltárják „isteni tartalmukat”.

Pál József monográfiájának – véleményünk szerint – ideológiai tartalma is van: osztani látszik azokat a középkori felfogásokat, hogy a világ duális, egy földi és egy égi világra oszlik. A művész, jelen esetben Dante ezt ábrázolja, és a helyes irodalomtudományi módszer, jelen esetben a

szerzőé, feladata ezt a kettősséget felszínre hozni. Dante esetében ez jól működik, mert a középkori világot jól ismerő Pál József képes feltalálni azokat a rejtett üzeneteket, amelyek a szavak, a fogalmak és az utalások mögött vannak. „A tapasztalati világ teremtményei […] jelzik Isten láthatatlan dolgait”, és mi a jelben ráeszmélünk az isteni „igazságra, a dolgok mibenlétére”. A Danténál található sok szimbólum pedig a „hármas struktúra szerint elképzelt mindenséget zárja magába és tükrözi: a láthatatlan Teremtőt, a teremtett világot és a »tanút«, a kapcsolatot felismerő és (mint Isten analogonja, részben) építő embert” (74.). A természet, a realitás – szerinte – legfeljebb csak kiindulási pontként van jelen az Isteni Színjátékban. A főmű leglényegesebb üzenete (ez már korábbi könyvében is szerepelt), hogy a látomásos utazás célja és Dante célja az „istenlátás leírása”. A szépség pedig „a teológiai igazság ábrázolásának szükségszerű velejárója” (13.). A szerzőnek ezek a megállapításai vitathatóak és vitatottak is a szakirodalomban, de egyben ezek Pál József könyvének eredeti aspektusai is.

Pál József könyvében állást foglal abban az irodalomtudományi vitában, hogy vajon kell-e az elemzésnek figyelembe venni az elemzett művek történelmi hátterét, korának társadalmi-tartalmi összefüggéseit vagy sem. A strukturalista és posztstrukturalista elméletek ezeket a szempontokat másodlagosnak vagy éppen elhanyagolhatónak tartották. Pál József könyvének kifejezett érdeme, hogy felvállalja a dantei életmű történeti és eszmetörténeti hátterének bemutatását. Sőt, éppen ebből vezeti le a világirodalom legolvasottabb szerzője művének értelmezését, és von le belőlük érvényes következtetéseket.

Ez az értelmezés pedig filológiailag rendkívül pontos. Mint italianista, vizsgálja Dante nyelvi megoldásait, például hogy bizonyos kifejezések (forma, rosa stb.) hányszor szerepelnek és milyen szövegösszefüggésben. A filológiai munka így kapcsolódik fontos tartalmi kérdésekhez. Figyelemre méltó az is, ahogy Dante tudatos rímszerkesztési módját elemzi. Kimutatja, hogy a költő kezdetektől, már Az új élet verses részeitől kezdve, milyen átgondoltan választja meg rímeit. A főműben a „tudós rímek”, a precíz verselési technika az egész kompozíció szerves része, és a dolce stil nuovo időszakától kezdve jellemzik őt, ám a „szent rímek” (Szent Bernát imájában) már a főmű sajátosságai. Pál József kimutatja, hogy Beatrice nevével csak hét rím hozható összefüggésbe, ami Beatrice rejtett lényegét adja vissza (például dice és felice), amelyek sokszor ismétlődnek is a szövegben (172.). Ebben is egyik fontos alapgondolatát látja szerző igazolódni: „nemcsak a költészet teológia, de a teológia is költészet” (46.).

Nem szokványos, de igen eredeti viszont a könyv felépítése: előbb tárgyalja az irodalomelméleti kérdéseket, azokat a poétikai problémákat, melyek alapján elemzését el fogja végezni, utána kezdi a dantei életpálya és életút bemutatását. Közben hosszú kitérőket tesz apróbbnak tűnő középkori teológiai kérdések ismertetésére. Lenyűgöző az az ismeretanyag, amit könyvében a középkori teológiával kapcsolatosan felhalmoz Szent Anzelmtől, Petrus Lombardustól Szent Ágostonon és Szent Tamáson át Poitiers-i Petrusig, például. Mindez nehezíti is a könyv olvasását, hiszen olykor olyan részletproblémákra tér ki, aminek a megértése a mai átlagos értelmiségi olvasó számára sem kis nehézséget okoz. Ezért úgy véljük, hogy Pál József könyve, a benne felhalmozott hatalmas erudíció, tudásmennyiség okán inkább csak a szűk szakma figyelmére tarthat igényt. Ez ugyanakkor érdeme is, hiszen számos részkérdésre ad hiteles és elfogadható magyarázatot.

Azért is fontos kiemelni Dante-könyvével kapcsolatosan, hogy Pál József komparatista is egyben, mert – mint az Akadémia Kiadónál korábban megjelent Világirodalom című kötet főszerkesztője, – ebben a könyvében is utal azokra a vonatkozásokra, amelyek Dantét a világirodalom és az európai művészet számos más alakjához (például Lessinghez, Mozarthoz, Baudelaire-hez, Adyhoz, József Attilához stb.) köti. Különösen fontos kiemelni azokat a párhuzamokat, amelyeket Dante és Goethe között talál a szerző. Mindketten ugyanis szimbólumokon és allegóriákon keresztül törekedtek a „lét mélyebb érzéséhez és értéséhez” (62.). Érdekesek azok a szempontok is, amelyek Dante és Michelangelo művészete között felfejthetők. Ez utóbbival kapcsolatban Pál József felidézi, hogy Michelangelo két szonettet is írt Dantéról, rabszolgái a terhet cipelő pokolbéli gőgösöket idézik, és a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának hármas tagozódása is dantei ihletésű lehetett.

A kötet tipográfiai megjelenése is különleges. Lapjai a Codex Italicus 1 megsárgult, a 14. századból származó Isteni Színjáték kódex lapjait kölcsönzik, ami kissé megnehezíti a szöveg olvasását, de igen tetszetős. Ráadásul benne az eredeti kódex – amit Pál József olasz kollégákkal közös kiadásban jelentetett meg Veronában, 2006-ban – képi anyaga is jelen van. A nemzetközi hírű szerző talán ezzel is valamilyen folytonosságot sugall a dantei életmű és saját felfogása között. (Pál József: Dante. Szó, szimbólum, realizmus a középkorban, Budapest: Akadémiai Kiadó, 2009.)

Szabó Tibor

egyetemi tanár
Szegedi Tudományegyetem