A széles körben Magyarországon természetgyógyászatként emlegetett eljárások az alkalmazás módjától függően két főcsoportra oszthatók: komplementer az az eljárás, amely a hagyományos orvostudomány módszereit természetgyógyászati eljárásokkal igyekszik kiegészíteni (például immunitást javító természetgyógyászati szerek a szokásos kemoterápia szövődményeinek enyhítésére), illetve alternatív eljárások, melyben egy-egy betegség kezelésében a természetgyógyászati beavatkozás önmagában kíván terápiás megoldást nyújtani a konvencionális orvostudományi módszerek helyett. A rosszindulatú vérképzőszervi, onkológiai és más súlyos betegségek esetén a kizárólag alternatív gyógymódok alkalmazása nyilvánvalóan rendkívül veszélyes, és azt szerencsés módon a hazai jogi szabályozás is tiltja. A komplementer és alternatív természetgyógyászati eljárásokat gyűjtőnéven CAM-ként lehet az irodalomban és az interneten könnyen megtalálni (Complementer, Alternative, Medicine).

A természetgyógyászat, illetve CAM kérdése heves érzelmektől sem mentes vitákat vált ki a szakemberek körében, és mélyen befolyásolja a lakosság és különösen a daganatos betegségben szenvedők gondolkodását. A CAM-módszerek elterjedtsége rendkívül széleskörű, az Amerikai Egyesült Államokban a felnőtt lakosság mintegy 72%-a kerül valamilyen módon érintkezésbe velük. E hatalmas számban a döntő részt az étrendkiegészítők és fogyasztószerként hirdetett készítmények jelentik. A daganatos betegségekben Ausztráliában a CAM-módszerekhez forduló betegek aránya legalább 20–25%, és ez az arány valószínűleg nálunk sem kisebb. Szerencsére ezen belül csak töredék a konvencionális medicina helyetti alternatív ellátás. Az onkológiai és hematológiai esetekben a CAM-komplemeter kezelésmódok nagy része étrendi, életrendi, illetve immunitást erősítő célú.

A CAM-kezelésekkel kapcsolatos USA-beli állásfoglalás nagyon objektív, érzelem- és előítéletmentes. Hasonló az Európai Unió elmúlt években hozott két állásfoglalása, melyben a CAM-kezelések eredményeinek objektív, lehetőleg tanulmányszerű struktúrában történő felmérése, elemzése, a haszon és kockázat összevetése szerepel elérendő célként, de ezeknél is nagyobb hangsúlyt kap az a törekvés, amely jelzi, hogy a társadalom és a betegek ilyen széles körét érintő kérdésben az egyetemi orvostanhallgató képzés nem negligálhatja a CAM-eljárások tárgyszerű ismertetését, értékelését, egyfajta általános tájékozottság biztosítását a jövő orvosai számára. Ezen a téren hazai egyetemeinknek is van bőven teendőjük.

A CAM-módszerek értékelése nagyon nehéz, aminek több oka van. Például az, hogy számos esetben a konvencionális természettudományon alapuló orvoslás helyett a nagy és átfogó CAM-módszerek az euroatlanti ismeretektől és filozófiától eltérő, nem egyszer távol-keleti eszmerendszereken (néha ezoterikus, illetve metafizikus), közelítésmódokon alapulnak, amelyben az elért eredmények értékelése megítélése és egyáltalán a közelítésmód olyan mértékben tér el az általunk megszokottól, amely nagyon megnehezíti a közös gondolkodást. Ugyanakkor, ha a CAM Észak-Amerikában vagy az európai közösségben kíván megjelenni, úgy el kell fogadnia, hogy a jelentős végpontok (túlélés, mortalitás, klinikai válasz, remisszió, mellékhatások, szövődmények stb.) tekintetében az itteni felfogás és szabályrendszer értékmérőit és vizsgálati struktúráit (randomizáció, kontrollcsoport, prospektiv multicentrikus tanulmány stb). Sajnálatos eközben, hogy a filozófia ezoterikusságára hivatkozva jó néhány esetben nem is törekszenek olyan, az orvostudományban megszokott, objektíven jobban mérhető végpontokra, amelyekkel az elért eredmények a hagyományos orvostudomány módszereivel összevethetők vagy egyáltalán értékelhetők lennének, hanem „megelégszenek” olyan adatfeldolgozással és ismertetéssel, amely nem igazán kontrollálható. Sok eljárás még így is elégséges vonzást jelent a rászoruló betegek számára ahhoz, hogy a gyakran költséges eljárásokat igénybe vegyék. Ilyen szerencsétlen példa a Kínában végzett és Európában is terjeszkedni kívánó köldökzsinór hemopoetikus őssejt adása a gerincvelői liquortérbe immuneredetű neurodegenerativ betegségekben, igen jelentős díj ellenében. Ennél az eljárásnál soha nem törekedtek arra, hogy az elért eredmények objektíven megítélhetők legyenek (nincs kezdeti idegrendszeri, majd a kezelés befejezése utáni státuszfelmérés, ezt a küldő orvosokra bízzák), hiszen a vonzása e nélkül is megvan. Ez azért is különösen sajnálatos, mert ez az eljárás számos tanulsággal szolgálhatna a tradicionális orvostudomány számára is, például azzal, hogy a liquortérbe allogén köldökzsinórsejtek kompatibilitásvizsgálat nélkül is beadhatók, valamint lehetséges, hogy ez a módszer bizonyos esetekben hatékony is, csak nehéz az igazságot megtudni.

Le kell szögezni, hogy a CAM-módszerek túlnyomó része a kemény végpontos onkológiai vagy hematológiai típusú betegségekben végzett tanulmányokban nem hatnak bizonyíthatóan. Vannak azonban lényeges kivételek, amelyekre visszatérünk a részletes értékelésben.

A CAM-medicina talán legfőbb értéke, hogy a zömmel keleti vagy déli országokban a lakosság jelentős részét képező szegénységben élők mindmáig egyetlen hozzáférhető gyógyítási lehetőségét jelenti. Ezen kívül általában is igaz, hogy a tisztességgel alkalmazott CAM-módszerek mellékhatásprofilja néhány kivételtől eltekintve nagyon kedvező. Nincs döntő különbség abban, hogy vannak visszaélések a CAM-eljárásokban és a tradicionális orvoslásban is, és abban sem, hogy a hatékony kezeléseknek mellékhatásuk is lehet. Általános előnye az, hogy nyújtja azt a néha kicsit misztifikált, holisztikus szemléletet, amelyet meglátásom szerint egy jó családorvos vagy belgyógyász is képes nyújtani szerencsés esetben, s amely a tradicionális orvoslás specializálódása, tagolódása, egyre professzionálisabbá válása, protokolloknak megfelelő eljárásrendje miatt azonban háttérbe szorult, és ez várhatóan továbbra is probléma marad.

Az USA-beli és európai állásfoglalás a rendkívül nagyszámú, nem könnyen áttekinthető CAM-eljárásokat próbálja praktikus rendszerbe foglalni, és ennek megfelelően az alábbi csoportokra osztja:

1. Egységes, komplex szemléletű elméleti megalapozottságú CAM-módszerek: Ezek egy része a keleti orvostudományból jött, és időben jelentősen megelőzi a konvencionális medicina kialakulását, például: hagyományos kínai gyógymód és akupunktúra, valamint ajurveda. Más részük a nyugati országokból származik, például: homeopátia és naturopátia.

2. Tudat-test medicina: Meditáció, hipnoterápia, lelki gyógymódok, zeneterápia. Ezek jelentős része bevonult a mentális betegségek konvencionális gyógymódjai közé is.

3. Biológiai hatásfokon alapuló terápiás eljárások: Például növénykivonatok és más természetes eredetű kivonatok, például: cápaporc. Ezen anyagok egy részének van klasszikus farmakológiai hatása, más részében ez nem bizonyítható.

4. Energia-medicina: Ez a bioenergia-mezők manipulálásával foglalkozó CAM-tevékenység, melyben a testet körülvevő vagy abba bejuttatott „energiamezőket” kívánják befolyásolni legtöbbször a testre tett kéz nyomásával vagy egyéb manipulációkkal, illetve elektromágneses mezőkkel. Ilyenek a csikung, a reiki és a terápiás érintés.

5. Ízületi fájdalmak mechanikus korrekciója: (csontkovács vagy kiropraktor) Ez általában egy rövid képzési idővel megszerezhető készség, amely bizonyos ízületi panaszok esetén rendkívül hatékony lehet. Bizonyos fokig ide sorolhatók a CAM-masszázstechnikák, a jóga és a tajcsi.

A homeopátiáról kicsit részletesebben

Rendkívül divatos, az európai hagyományokra és történetre visszatekintő módszer, neve egy görög szóösszetételből származik. A ’homeo’ a hasonlóságot, a ’pátia’ (pathia) a szenvedést vagy érzékelést jelenti az összetételben, ezért hasonlóságokon alapuló vagy hasonszenvi gyógymódnak nevezik. Bár a hagyományokat a középkorra vetítik vissza, az egységes elméletet és a korai gyakorlatot az 1755-ben született Samuel Hahnemann orvos nevéhez köthetjük, aki több mint nyolcvan évig élt, és tapasztalatait első, Organon rövidített címmel megjelent könyvében tette közzé, amit ma is a homeopátia egyfajta bibliájának tekintenek.

A homeopátia alapjaihoz Hahnemann úgy jutott el, hogy találkozott maláriás betegekkel, akiket akkoriban a kínafakéreg kivonatával kezeltek (ebben a hatóanyag a kinin lehetett) az akkori orvostudomány hagyományos módszerei szerint. Hahnemann pedig kínafakéreg-darabkákat fogyasztott, amelyekben nyílván nagyobb adag kinin vagy egyéb anyagok is lehettek, amely gyomorfájdalmat, izomtüneteket, szívdobogást és lázat is okoztak neki. Ennek alapján jutott arra a különös következtetésre, hogy olyan anyaggal kell a betegséget kezelni, mint ami azt okozza, ugyanis Hahnemann a kinin mellékhatásait úgy élte meg, mintha azok a malária tünetei lennének. Ez teremtette meg az alapját azon elgondolásának, hogy egy adott betegségre a hasonszenvi elv alapján a betegséget kiváltó tényezővel is lehet hatni (elsősorban a krónikus betegségekben), persze a saját tapasztalatából is okulva ezt a betegséget okozó anyag nagy hígításaival lehet csak megtenni. Általában úgy gondolta, hogy a hagyományos orvostudomány és annak hatóanyagai csak tompítják és elnyomják a betegségeket, melyek egy látszólagos kezelés okozta javulás után krónikussá válnak, majd újra fellobbannak. Hahnemann eredeti koncepciójában nagyon nagy szerepe volt a holisztikus szemléletnek, mert a hasonlóság elvén alapuló gyógymódot kezdettől összekötötte a beteg ember egészségének, lelkiállapotának, környezetének komplex közelítésével (holisztikus szemléletmód) és a betegségi tényező és a komplex közelítésből alakított ki nagyon gondosan egyénre szabott kezelésmódokat. Gyakran úgy, hogy az általa használni kívánt hatóanyag százszoros vízben történő hígítását harmincszor elvégezte (ún. c30 hígítás), amely egyfajta próba volt (Prüfung, mai angol-nemzetközi nyelvhasználatban Proving). A másik csatlakozó elképzelése a miazmák elmélete volt. A miazma fogalmát Hahnemann úgy határozta meg, hogy ez egy, a betegség miatti különleges életerőromlás. Három miazmatípust határozott meg, amelyből igazán nagy jelentőségűnek csak egyet tartott, ez volt az ún. spora, azaz a viszketéssel járó miazma. Ilyen miazmával magyarázta többek között a viszketéssel járó urtiáriát (csalánkiütés), és számos nem viszketéssel járó komoly betegséget: az asztmát, epilepsziát, sárgaságot és a daganatos betegségeket. Miazma tanát követői azóta jelentős mértékben tovább tagolták, illetve bővítették.

Nagyon jellemző és tanulságos az egyik legismertebb, influenza ellen hatásosnak mondott homeopátiás termék története. Joseph Roy francia orvos a spanyolnáthaként ismert influenza áldozatainak vérét vizsgálta, és azokban oszcilláló-pulzáló baktériumokat látott. Később e baktériumokat számos más beteg vérében és testnedveiben is megtalálta. Elnevezte őket oscillococcusoknak, és úgy hitte, hogy sok betegséget, például az ekcémát, a reumát, a tuberkulózist, a kanyarót és a rákot is ezek okozzák. Tovább kutatott, és így talált rá a pézsmakacsára, amelynek a májában hasonló képleteket vélt látni. A pézsmakacsa májának és szívének kivonatát hígította fel először pankreász- (hasnyálmirigy) nedvben és cukorban, majd homeopátiás sorozathígításokkal tovább. Ezt tartalmazza a készítmény, melynek természetesen semmi köze sincs az influenza vagy a többi felsorolt betegség kóroktanához, ám napjainkban évi húszmillió dollárnyi készítmény fogy az Egyesült Államokban, ami a homeopátia hígító szabályait figyelembe véve egyetlen kacsa szívéből és májából előállítható (kis túlzással egy húszmillió dollárt érő kacsáéból).

A homeopátiás készítményeknek külön könyvük volt és van, amely valamiféle választékot, választási lehetőséget jelenít meg. A készítmények hatóanyaga lehet növényi, állati, ásványi és egyéb természetes eredetű (még újabban természeti jelenség, például hanghatás, villám kivonata), a kiszerelési formájuk legtöbbször valamiféle golyócska formájú, amelyekben cukor, alkoholszármazékok és a homeopátiás készítmény szerepel. Az előállításnál százszoros (C), vagy tízszeres, decimális (D) hígítások szerepelnek, és ezek is fel vannak tüntetve a készítményeken. Hahnemann elvének megfelelően nagyon nagy hígításokról van szó, és főleg a nem gyógynövény alapú homeopátiás szereknél az elv az, hogy a hígításoknál a hatást a hígítás közbeni hang, fény, rázási effektusokkal tovább lehet növelni. A hígítás olyan mértékű a Hahnemann féle ajánlott koncentrációkban is, amelyekben ahhoz, hogy egyetlen molekula hatóanyagból bevételre kerüljön, 1041 számú golyócskát kellene bevennie, a folyadékból pedig 2,534 liternyit, ami a föld tömegének 10 milliárdszorosa, de vannak ennél még nagyobb hígítások is. Ez a hígítási elmélet természetesen teljes ellentmondásban van a természettudományos alapokon működő világképpel és orvoslással, mely ellentmondást úgy oldanak fel a homeopátia képviselői, hogy a vízmolekulák megőrzik a nagy hígítások során ott levő hatóanyag molekuláris arculatát, „imprintjét”. Ezt az elméletet fizikusok és a kvantummechanika is megvizsgálták. A fizika és kémia eszközeivel leírható, hogy a vízmolekulákban bekövetkező változások ezredmásodpercek alatt lezajlanak és eltűnnek, így ez a hipotézis tudományos módszerekkel nem támasztható alá.

A homeopátiás készítményeket általában a GMP (good medical practice, ez esetben a gyógyszergyártási technológiának való megfelelés) technikai követelményeinek megfelelő körülmények között és annak megfelelő precizitással állítják elő Európában. A homeopátiás készítményeket az Európai Unió törzskönyvi hatósága (EMEA) befogadottnak tekinti, ha azt valamelyik tagállam gyógyszerhatósági intézete befogadta. Adataim szerint az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) mintegy 250 ilyen készítményt fogadott be az EMEA-ban érvényes szabályok szerint. A gyártási technológiára, kiszerelésre, tárolhatóságra, standardizációra vonatkozó követelmények megfelelnek a hagyományos gyógyszerektől elvártnak, és amennyiben ún. komplex, több hatóanyagú homeopátiás készítményről van szó, akkor hivatalos elvárás az indikáció hivatalos közzététele és a készítményen való feltüntetése, illetve az adott indikációban való hatékonyságot igazoló tanulmány engedélyezés előtti bemutatása, hasonlóan, mint a hagyományos gyógyszerek esetében. A nagy különbség a gyógyszerekhez képest az, hogy egykomponensű készítménynél, ha nincs hivatalos indikáció feltüntetve, meglepő módon az engedélyezéshez semmiféle hatásvizsgálat vagy a hatékonyságot bizonyító dokumentáció nem szükséges, elegendő pusztán a technológia bemutatása.

A homeopátia rendkívül népszerű, a xix. században, majd a XX. század második felében is reneszánszát élte. A hazai jóhiszemű szakemberekből álló homeopátiás társaság a MOTESZ-nek (Magyar Orvostudományi

Egyesületek Szövetsége) is tagja. Képzéseket, továbbképzéseket is meghirdetnek. Ugyanakkor a homeopátia hatékonyságát mindezidáig nem sikerült meggyőző módon bizonyítani. A legtöbbet e tárgykörben a The Lancet-ben 2005-ben megjelent tanulmányt, illetve metaanalízist idézik, amelyben száztíz tanulmány adatait vonták össze, ahol különféle betegségekben összehasonlítható csoportokban adtak hagyományos kezelést vagy homeopátiás gyógymódot. E sokat vitatott metaanalízis nagyon határozott következtetése az volt, hogy a homeopátia alkalmazásával klinikai hatékonyság egyetlenegy esetben sem volt igazolható, az a placebóval megegyező mértékű volt, és így a homeopátiát a placebohatással azonosították, valószínűleg túlzott egyszerűséggel. A homeopátiás oldal kritikája az volt, hogy ezek a tanulmányok csak a homeopátiás készítmények alkalmazásáról szóltak, és ezen esetekben nem alkalmazták a Hahnemann-féle komplex holisztikus szemléletmódot. Azóta újabb és újabb tanulmányok kerültek a Cochrane adatbázisába (több mint száztíz), melyekből az derül ki, hogy több mint 60%-ban a tanulmányok szerkezete, felépítése eleve alkalmatlanná teszi a vizsgálatot következtetések levonására. Mintegy 30%-ban semmiféle hatás nem mutatható ki, és a vizsgálatok valamivel több mint 10%-ában mérsékelt effektivitásra utaló momentumok is dokumentálhatók. Ezek leginkább az asztma, ekcéma, pszoriázis területén, illetve az onkológia és hematológia esetében a kemoterápia okozta hányinger és gyengeség igen kismértékű javulásában körvonalazhatók.

A homeopátia így természettudományosan megalapozatlan, a hatóanyag modern értelmezése alapján nehezen követhető gyógyító célú eljárás, amely az eltelt több mint kétszázötven év alatt nagyon kevéssé volt képes hatékonyságát komolyan vehető tudományos bizonyítékokkal alátámasztani. Nagy előnye, hogy nincsenek mellékhatásai, és a betegek szemében vonzóvá teszi az eredeti holisztikus közelítésmód. A készítmények engedélyezettek, elég nagy költséggel megvásárolhatók a hazai gyógyszertárakban is, és az európai uniós országok túlnyomó részének példájára ezeken TB-támogatás nincs.

A CAM-eljárások részletesebb értékelése
a rosszindulatú vérképzőszervi betegségek
(és néhány onkológiai állapot) ellátásában

Ahogy a bevezetőben jeleztük, a daganatos betegségekben szenvedők nem kis része emberileg teljesen érthető módon a gyógyulás reményében természetgyógyászhoz, CAM-módszerekhez is folyamodik, és keres kiutat. Ez olyan mértékű, ami szükségessé teszi, hogy a tradicionális orvoslás művelői e területen is ismerjék a legfontosabb értékelhető eredményeket. Ez a vélemény tükröződik az USA-beli és az EU-s állásfoglalás azon részében, amelyben a hagyományos orvoslás és egészségügyi rendszer attitűdjét kívánja befolyásolni az adott kérdésben. Ezt jelzi az is, hogy az innovatív terápiás lehetőségek területén talán leginkább kiemelkedő hatalmas texasi onkológiai központ, az M. D. Anderson Cancer Institute egy külön CAM-irodával is rendelkezik, amely természetesen nem ilyen eljárásokat végez, hanem igyekszik a betegeket objektíven tájékoztatni. Ugyanezt jelzi, hogy a legnagyobb nemzetközi hematológus kongresszus, az Amerikai Hematológiai Társaság kb. 25 ezer nemzetközi résztvevővel megtartott, legutóbbi, 2009-es ülésén külön szekcióban foglalkozott az onko-hematológia és a CAM viszonyrendszerével. E szekcióban szerepelt a hazánkban is jól ismert, kölni Volker Diehl professzor, aki az elmúlt évtizedek legnevesebb Hodgkin-limfóma szakértője.

Különösen tanulságos és nagyon sikeres az akut promielocitás leukémiában (fehérvérűség forma) a tradicionális medicina és a kínai gyógyászat találkozása. Ebben az akut leukémiában, amely a 80-as évek elejéig praktikusan néhány hét alatt a beteg halálához vezetett, legtöbbször az akut DIC, éren belüli. kiterjedt, súlyos vérzékenység miatt, nagy fordulatot hozott az a francia orvosok által tett eredeti megfigyelés, mely lényege szerint ebben az akut leukémiában a kóros promielociták differenciálódása és érése zavart. Ennek oka, hogy a retinolsav (A-vitamin) receptor-gén egy transzlokáció kapcsán átrendeződik, és csak nagy koncentrációjú, transzállapotú retinolsavval – ATRA, érhető el a sejtek differenciálódása, mellyel az akut DIC elkerülhető, s a promielociták békés érett sejtekké alakulnak. Ez az akut leukémia az ATRA plusz kemoterápia mellett mára a legjobban gyógyítható leukémiává vált, gyógyulási aránya 80% vagy a feletti. Az ATRA-t eredetileg az acne vulgaris (banális bőrbetegség) kezelésére szánták (de sok volt a mellékhatása). Az akut promielocitás leukémia ATRA-készítménnyel történő kezelésére egy francia–kínai kooperáció indult a 80-as évek elején, mert ez a fajta retinolsav a kínai gyógyászatban használt anyagokból egyszerűbben és nagyobb mennyiségben volt kivonható. Sanghajban majd másutt is elterjedt ez a kezelési mód. A kooperációnak azonban véget vetett a Tienanmen téri terror. Később azonban a nyugati féltekén is megindult az ATRA gyártása. Az akut promielocitás leukémia kezelésének elsővonalbeli standard eljárása ma az ATRA+ megfelelő időben kemoterápiával kombinálva. A jól reagáló esetek végleg meggyógyulnak, kisebb részükben ATRA refrakter relapszus alakulhat ki. Ekkor – egy újabb kínai megfigyelés nyomán – segíthet egy egyszerű vegyület, az arzén-trioxid.

Az ugyancsak Sanghajból és a hagyományos kínai medicinából eredeztethető közönséges arzén-trioxid újabb fordulatot hozott az akut promielocitás leukémiában. Az arzén-trioxid mint parazitaölő, a stroke és köszvény kezelésére alkalmas anyag a Ben cao gangmu 1596-os kiadásában (kínai orvosi szöveggyűjtemény) felsorolásra kerül. Kiderült, hogy az ATRA-kezelés után visszaeső akut promielocitás leukémiások arzén-trioxid adásával ismét remisszióba hozhatók. Sanghajban az akut promielocitás betegek nem is kapnak kemoterápiát, csak ATRA-t és arzén-trioxidot, mert azok olcsók (sajnos csak ott, nálunk mindkettő nagyon drága, a célzott terápiák árfekvésében vannak). Az ottani kollégák ismertetése szerint gyógyulási eredményeik 80–90% közöttiek. Mindezt alátámasztja, hogy az onkológia és az onkohematológia legfőbb, évente frissített vezérfonalának számító észak-amerikai NCCN Guideline-ban az akut promielocitás betegek kezelésére ez évtől egyszerű elsővonalbeli kezelésként az ATRA-arzén-trioxid kombinációt javasolják kemoterápia nélkül a hatvanöt év feletti esetekben, ha a kemoterápia kockázatos lenne.

Az ATRA és arzén-trioxid hatása a sejtciklus tekintetében sokrétű, differenciális, antiproliferatív és apoptózis-serkentő. Érdekes módon, más akut leukémiákban hatásuk nem igazán számottevő. Ez a látványos példa persze arról szól, hogy a természetes anyagokból és a hagyományos kínai medicina által is előállított szerekből hogyan lehetett átemelni és beilleszteni készítményeket a hagyományos tradicionális orvoslásba.

Bizonyos kínai gomba poliszaharidák immunmodulátor tulajdonságúak, és javítják a tumorellenes immunitást. Jelenleg Kínában is és Japánban is gomba poliszaharid proteinként vannak szabad forgalomban (poliporus versicolor, polisticutus versicolor, trametes versicolor, ganoderma). Ezen immunstimuláns hatás részletes immunvizsgálatokkal is jól dokumentálható, elsősorban a cd40 ligandkötődés befolyásolására. Hasonló hatású a Maitake gomba is. Ezekben a gombákban a legfontosabb poliszaharid hatóanyag a béta-glukán, amelyet a közeljövőben tisztított formában fognak előállítani, és várhatóan gyógyszerként törzskönyvezni. Hasonlóképp sikert ígér a Yale Egyetemen dolgozó Yung-Chi „Tommy” Cheng munkássága, aki négy kínai gombafajból előállított olyan hatóanyag (THY906) törzskönyvi tanulmányain dolgozik, amely egyszerre tudja megszüntetni a kemoterápia okozta hányingert, hasmenést, lázat és hasi görcsöket, és nagyon jó adjuváns lehet a mellékhatások kivédésére.

Általában fontos törekvésnek látszik a keleti orvostudományból származó hatóanyagok közül néhánynak a bevizsgálása a korszerű onkológiai vagy hematológiai szemlélet jegyében és módszereivel. Körülbelül hétezer ilyen hatóanyag ismert, amelyből kb. százötvenet használnak a keleti országokban nagyobb gyakorisággal, s közülük kb. tíz-tizenötről feltételezik, hogy a modern hematológiai vagy onkológiai terápiában szerepük lehet.

További eredmények az onkohematológiában CAM-módszerekkel:

1. Homeopátia: Nyolc kontrollált homeopátiás tanulmány, melyek az onkológiai vagy hematológiai kezelések mellékhatásainak és szövődményeinek csökkentére irányultak, igazán meggyőző hatékonyságot nem igazoltak, az adatbázisok alapján a haszon/kockázat arány kedvező voltának megítélése nehézségekbe ütközött. A homeopátiás kezelés mellékhatásai és szövődményei elhanyagolhatók.

2. Akupunktúra vagy akupresszúra: Általában a „neiguan” (p6.) ingerlésével használják erre a célra; az akupunktúrás tanok szerint (ún. csi-áramlás) helyes irányba fordíthatja a gasztrointesztinális áramlást. A kezelés a hagyományos antiemetikus (hányásellenes) kezeléssel kombinációban valószínűleg hozzátett annak a hatásához. Egymagában való hatékonysága nem bizonyítható, illetve nem látszik elégségesnek a kemoterápia okozta hányás teljes kivédésére. Mellékhatás azonban alig észlelhető.

3. Kínai hagyományos gyógymód és gyógynövények előrehaladott inoperábilis pankreász karcinómában: A hagyományos kínai medicina olyan holisztikus filozófiára épülő komplex kezelési mód, amelyben az elvek kiegészülnek gyógynövényi hatóanyagokkal, étrendi eljárásokkal, akupunktúrával és masszázzsal. Hat, valamennyire értékelhető klinikai tanulmány, illetve esetbeszámoló adatai állnak rendelkezésre, melyek között szerepel négy randomizált tanulmány is. Ezekből szerény mértékű túlélés-javulás mutatható ki a hagyományos kínai orvoslás önmagában vagy kemoterápiával történő alkalmazása esetén. A mellékhatás-profil nagyon kedvező. Az illetékes fórumok azonban nem tartják a pozitív hatás bizonyítását megfelelően meggyőző mértékűnek, tekintettel a tanulmányok bizonytalanul megfogalmazott körülményeire, feltételeire és kivitelére. Maga az inoperábilis pankreásztumor nem ideális választás a hatékonyság remélésére.

Kommentár

A komplementer és alternatív gyógymódok (CAM) a hagyományos orvostudomány, az onkológia és a hematológia gyors és látványos fejlődése ellenére rendkívül nagy figyelmet és társadalmi érdeklődést kapnak. A nehéz helyzetbe kerülő beteg vagy családja minden lehetséges kiutat megpróbál megtalálni. A rosszindulatú daganatos betegségek esetén a természetgyógyászat szó szerinti értelemben vett alternatív útja (azaz a beteg csak alternatív gyógyászatban részesülhet, és el kell kerülnie a tradicionális orvoslás által javasolt, gyakran hatékony vagy gyógyító erejű műtétet, kemoterápiát vagy célzott kezelést) végtelenül károsnak minősül. Határozott véleményem szerint az ilyen alternatív gyógymódokkal kapcsolatos gyakorlat teljesen egyértelműen erkölcstelen, megalapozatlan, elfogadhatatlan, s félrevezető magatartás esetén a büntető törvénykönyvbe kell ütközzék. Nagyon fontos lenne, hogy a nagy többséget képező jóhiszemű és jószándékú természetgyógyászattal foglalkozó szakemberek az alternatív gyógymódokat a fent leírt tisztességtelen módon alkalmazó kollegáikat soraikból kirekesszék. Teljesen más a megítélése a jószándékú, a tüneteket, a mellékhatásokat enyhíteni kívánó, jó értelemben vett holisztikus közelítésmódra támaszkodó, komplementer, kiegészítő természetgyógyászati eljárásoknak. Ezek értéke, jelentősége (ára!) azonban összhangban kell legyen a beavatkozás hasznával, lehetséges mellékhatásaival, és nem szabad, hogy bármilyen mértékben megzavarják a tradicionális medicina bevált és hatékony eljárásainak bármelyikét.

A hemopoetikus (akár köldökzsinórból) származó őssejtekkel kapcsolatos manipuláció nagy szakmai hozzáértést, figyelmet, különleges szakmai, jogi és etikai körülményeket igénylő magas tudományos szinten végezhető beavatkozások. A hazai rendszer és a nemzeti őssejt-transzplantációs bizottság megfelelő szakmai fórumot és biztosítékot jelent e feltételek és elvárások megvalósítására, de még jobban törekedni kellene arra, hogy ezek a szakmai utak megkerülhetetlenek legyenek. A jónak látszó szabályozás és rendszer ellenére Magyarországon sem lehetett elkerülni az őssejtkoncepcióval való „naiv” visszaéléseket (például az őssejteket serkentő étrendkiegészítők), vagy más, akár jószándékú, de nem megfelelő szakmai és tudományos környezetben zajló (tudományos következtetésre nem alkalmas és nem megfelelően biztonságos) sejtterápiás kezdeményezéseket.

E sorok írója osztozik a CAM-módszerekkel kapcsolatos, erőteljesen szkeptikus nézetekben, az objektív véleményalkotást mégis nagyon fontosnak tartja. A CAM-módszerek létezése az európai közösségben és hazánkban is erőteljes, valóságos, melyet nem tudomásul venni struccpolitika, a puszta tagadás vagy tiltó attitűd pedig értelmetlen és főként hatástalan (utóbbi még vonzóbbá is teheti a CAM-eljárásokat). Ebben a helyzetben – véleményem szerint is – a helyes közelítés az Európai Unió állásfoglalásával összhangban, csakis a tényeken, eredményeken nyugvó, objektív, tárgyilagos, előítélet és indulatok nélküli (sine ira et studio), de világos és határozott vélemény és állásfoglalás lehet. Bizonyos – valójában nagyon kisszámú – természetgyógyászatból, hagyományos kínai orvoslásból származó hatóanyag (például a csupa transzretinolsav vagy az arzén-trioxid akut promielocitás leukémiában) komoly szakmai értéket is jelenthet. Több más hatóanyag is ígéretesnek bizonyulhat a jövőben. Az azonban már ma is egyértelmű, hogy orvostársadalmunk a mainál sokkal tájékozottabb kell legyen a CAM-eljárások tekintetében.

Fentiek egyértelműen indokolják, hogy az orvosegyetemi képzésben a CAM-ismereteknek megfelelő bemutatásra kell kerülniük, s hogy az orvosoknak e kérdésekben a jelenlegi véletlenszerű ismereteiknél, benyomásaiknál sokkal tudatosabbaknak és tájékozottabbaknak kell lenniük. Ismerjék a CAM-eljárások lényegét, tudják azokat értékelni, ismerjék a mellékhatásaikat, s így valóban világos formában és objektíven tudják informálni betegeiket. Félreértés ne essék: semmiképp sem kívánom a CAM vagy a természetgyógyászat orvosegyetemi oktatását olyan formában befogadni, amely az eljárásokat készségként kívánja a hallgatókkal elsajátíttatni (ilyenfajta képzésnek egyetemeinken véleményem szerint nincs helye, ez szereptévesztés lenne). A cél olyan objektív ismeretrendszer és tájékozottság nyújtása, amely a betegek felvilágosításához és a teendők mérlegeléséhez elengedhetetlenül szükséges.
 

Kulcsszavak: CAM, homeopátia, egyetemi oktatás