Ez a történet több szálon is szorosan kötődik az
Akadémiához. Bemutatja, hogy kiváló emberek segítségével, az Akadémia
szervezeti hátterével, a politikailag nehéz időkben is lehetett
maradandó értékeket létrehozni.
1977 tavaszán egy hónapot Svédországban töltöttem,
az MTA és a Svéd Királyi Akadémia csereprogramja keretében. Ez időben
a készletezés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkoztam, ehhez
kapcsolódott ottani munkám is. A linköpingi egyetemen találkoztam a
témakör egyik nemzetközi hírű kutatójával, Robert W. Grubbström
professzorral, s a vele folytatott rendkívül inspiratív beszélgetés
hatására a Linköping–Stockholm közötti vonatúton felmerült, és
mindjárt meg is érlelődött bennem a gondolat: szervezek egy nemzetközi
készletezési konferenciát.
Ebben az időben élte fénykorát A szocialista
vállalat kutatási program, amely az Akadémia által menedzselt öt,
Országos Távlati Tudományos Kutatási Program egyike volt. A program
Koordinációs Tanácsának elnöke Szabó Kálmán akadémikus volt – kevesen
tettek akkoriban annyit az én általam ismert körökben értelmes és
eredményességre vezető feltételek kialakítása érdekében kutatásban és
oktatásban, mint ő. Felkarolta a konferencia gondolatát (így lett a
becenevén „szocvállalat” program a rendező intézmény), s beajánlott
Csikós-Nagy Béla akadémikushoz, aki az Országos Anyag- és Árhivatal
elnökeként hozzá tudott segíteni, hogy vállalati forrásokból
összejöjjön a rendezéshez szükséges pénz.
A konferenciát Első Nemzetközi Készletezési
Szimpózium néven hirdettük meg, s tizenöt–húsz résztvevőre
számítottunk. Hamarosan kiderült, hogy „piaci résbe” tenyereltünk, s
elkezdtek özönleni a jelentkezők. 1980. szeptember 1. és 5. között
huszonöt ország közel száz kutatója jelent meg, fergeteges élmény
volt. Még a szimpózium ideje alatt felmerült annak gondolata, hogy az
együttműködést tartóssá tegyük, s megalakítottunk egy bizottságot,
amelynek az volt a feladata, hogy egy következő, két év múlva
rendezendő szimpóziumra megvizsgálja egy nemzetközi társaság
létrehozásának lehetőségét (főleg, hogy tényleg van-e tartós
nemzetközi érdeklődés iránta), s ha lehet, készítse elő a
megalakítását. A bizottság vezetését rám bízták, egy-egy amerikai,
szovjet, svéd és angol tagja volt.
Rengeteg befektetett munka, sok keserű és vicces
élmény után (ne feledjük, akkor még nem volt internet, külföldre még
telefonálni is csak módjával lehetett – no és nekem sem apparátusom,
sem helyem nem volt a szervezéshez) 1982 augusztusában ki is mondtuk a
Nemzetközi Készletezési Tudományos Társaság (International Society for
Inventory Research) megalakítását. A sikerhez nem kevés segítséget
jelentett, hogy a közgazdász szakma egyik legnagyobb tekintélyű
alakja, a Nobel-díjas Kenneth J. Arrow vállalta az elnöki posztot. Én
„első elnökhelyettes és főtitkár” funkciót kaptam, hogy a szakmai és a
szervezési vonalnak is a tetején lehessek. Megegyeztünk, hogy a
társaság székhelye Budapest, itt leszünk bejegyezve, s itt működik a
titkárság.
Hát, lett kalamajka. A sajtóban megjelent hírre
reagálva másnap felhívott egy akkori, magát illetékesnek nevező
miniszterhelyettes, és szó szerint üvöltött velem, hogy hogyan
merészeljük, ki adott erre engedélyt stb. (Elég kínos volt, mert a
szimpózium titkársági asztalánál álltam, amikor beszéltünk, s a hangja
kihallatszott a telefonból…)
|
|
Meg nem ijedtem, mert erre az időre a Rajk
Kollégium igazgatójaként már hozzászokhattam az ilyen számonkérésekhez
– de azért nem esett jól látni, hogy ami sikersztorinak indult, az
könnyen kínos bukássá válhat a hazai közegben. Hosszú kálvária
kezdődött, bajos lenne leírni minden állomását. Kiderült, hogy az eset
példa nélkül állt: nem volt olyan nemzetközi tudományos szervezet,
amelyet Magyarországon jegyeztek be. Azt mondták, kell egy felügyeleti
szerv – sok forduló után ismét az Akadémia segített ki: természetesen
a már említett Szabó Kálmán és Csikós-Nagy Béla, és mellettük az első
szimpóziumon részt vevő Kornai János támogatásával vállalta a
felügyeletet. Hónapokba telt, amíg sikerült szerezni a Magyar Nemzeti
Banktól egy engedélyt, hogy kezelhessünk külföldről jövő pénzt. Az
illetékes jogi fórumok finoman szólva nem szerették az
alapszabályunkat. De a kitartás elérte jutalmát: az 1983
szeptemberében megjelent első hírlevélben ugyan említettünk kisebb
bürokratikus nehézségeket, de nem erre, hanem a működés megkezdésének
örömteli aktusára helyeztük a hangsúlyt.
A társaság ma is működik, persze az Akadémiától
függetlenül. Úgy vélem, rendkívül sokat tettünk egy pozitív
országimázs kialakításáért az eltelt több mint három évtizedben. A
kétévente rendezett szimpóziumokon és más rendezvényeken kutatók
százai vettek részt a világ minden részéről, s minden alkalommal
elismerés övezte azt a közeget, amellyel itt találkoztak. Legutóbbi,
2010-ben rendezett szimpóziumon közel százötvenen voltak. Az
International Journal of Production Economics nevű rangos folyóirat
különszámai alkalmanként ötven–hatvan cikket közölnek a szimpózium
anyagából. Kétévente rendezünk PhD-hallgatóknak nyári egyetemet,
évente van szekciónk a legnagyobb amerikai közgazdasági konferencián.
Kezdettől fogva jelentős figyelmet fordítottunk arra, hogy a társaság
a hazai közélet felé is nyisson. Eredetileg az akadémiai felügyelet
technikai támogatására hoztuk létre a társaság magyar tagozatát,
amelyet aztán sikerült értelemmel is megtölteni, s egyik
alapítója-elődje lett a rendszerváltáskor megalakult Magyar
Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságnak. Számos
szimpóziumhoz kapcsoltunk „magyar napot”, amikor a külföldi vendégek
hazai vállalatvezetőknek tartottak előadást. Minden szimpózium
alkalmából rendezünk egy egész napos kirándulást, melynek délelőttjén
egy-egy hazai vállalat meglátogatása a program. Számos életre szóló
barátság, s igen sok kutatási együttműködés született a találkozókon.
Úgy vélem, az is nagyon fontos, hogy ezek a szimpóziumok legalább
harminc fiatal magyar kutatót indítottak el a nemzetközi tudományos
élet felé. Nekem személy szerint is mérhetetlenül sokat jelentett, s
jelent ma is: országútnyi szélességű pályát nyitott a nemzetközi
tudomány felé. S mindez nem valósulhatott volna meg, ha a sokat, s nem
mindig ok nélkül bírált Akadémia, s a megnevezett, a nehéz helyzetben
is messzire tekintő, szellemi nagyságot igazoló akadémikusok nem
álltak volna a kezdeményezés mögé.
Kulcsszavak: MTA, Svéd Királyi Akadémia, Rajk Kollégium,
International Society for Inventory Research, International Journal of
Production Economics, Magyar Logisztikai és Készletezési Társaság
|
|