1. James Lovelock ismert angol ökológus
szerint az ipari társadalom a levegő, a víz és a termőföld, valamint
az élőhelyek korlátlan emissziós szennyezésével, az ásványi kincsek
rablógazdálkodás jellegű kitermelésével, a nagyméretű erdőirtásokkal a
globális ökológiai egyensúlyt teljesen felborította. Mindezek hatására
szinte hétről hétre életközösségek tömege, növény- és állatfajok
pusztulnak ki, és tűnnek el hirtelen. Az emberiség a glóbuszt, azaz a
Földet, annak nyersanyag-, víz- és levegőkészletével, faunájával és
flórájával együtt úgy tönkretette, hogy visszafordíthatatlan
folyamatok indultak el. Lovelock állítása szerint ennek
következményeként e században katasztrofális helyzetek állnak elő,
amelyek iszonyatos társadalmi konfliktusokhoz fognak vezetni. Egyes
nagykiterjedésű földrészeken a tartós vízkészlethiány, más
területeknek vízzel történő tartós elborítása, valamint egyes
területeken a kibírhatatlanná váló éghajlatváltozás miatt hatalmas
migrációs folyamatokkal összekapcsolt élettérszerzési háborúk indulnak
majd el, amelynek során – becslése szerint – az emberiség kétharmada
elpusztul. E folyamatnak népek, nemzetek, államok és kultúrák esnek
áldozatul.
A világ hegy- és vízrajzi, gazdaságföldrajzi, nép-
és nyelvrajzi, valamint geopolitikai térképe e vízió szerint teljesen
átrajzolódik. A szertelen szén-dioxid-kibocsátás következtében beálló
légkör-felmelegedés, azaz üvegházeffektus miatt az édesvízkészlet
jelentős része eltűnik, vagy emberi fogyasztásra alkalmatlanná válik.
Ebben lényeges szerepet kap a sarkvidéki jégtömegek és a gleccserek
elolvadása következtében jelentősen megemelkedő tengerszint. Emiatt
egész földrészek tűnnek el néhány évtizeden belül, államterületekkel
együtt. Ilyen veszély fenyegeti Hollandiát, Belgiumot és Indonéziát.
Más országok területeit pedig a tengerszint jelentősen megcsonkítja, a
szárazföldi államterületet a hegyvidéki fennsíkokra zsugorítva össze.
Ez történhet meg Olaszországgal, Görögországgal, a két ibériai
állammal, Írországgal, valamint az Egyesült Királysággal és még sok
más állammal. Ez a probléma ugyanis minden tengerparti és tengerközeli
országot érint, ahol a parti sávokat és a tengerre nyitott alacsonyan
fekvő részeket a tenger vize foglalja majd el. Ezen kívül ez az
általános tengerszint-emelkedés a folyók visszaáramlása következtében
a tengerrel nem érintett szárazföldek belsejében is jelentős
területeket fenyeget elöntéssel. Ugyanakkor, a belső szárazföldi
területeknél az elsivatagosodás veszélye áll fenn a légkör
felmelegedése és a talajvízszint esése folytán. Geológusok szerint
ilyen hatások Magyarország területét is veszélyeztetik.
A nagykiterjedésű, ipari célú erdőirtások és
különösen az őserdők rohamos és nagy tömegben történő kivágása
következtében már elindult, és érezhető a veszélyes klímaváltozás. Az
amerikai őserdők kiirtása következtében a lapos északi kontinensen
évente egyre sűrűbben söpörnek végig a tornádók, árvizeket és hatalmas
pusztítást vonva maguk után a művi környezetben, egyre több
emberáldozatot követelve. Az atomhatalmak egyre gyakoribb föld- és
tengeralatti robbantási kísérletei tektonikus instabilitást idéztek
elő. Geológusok az egyre gyakoribb és egyre pusztítóbb erejű
földrengéseket erre a körülményre vezetik vissza. Mindehhez hozzájárul
a hegyeket befedő erdőrétegek irtása, ami a föld lég- és vízforgási
körének, az ökológiai egyensúlynak egyre erőteljesebb felbomlása
következtében egyre rapszodikusabbá váló, hosszan tartó nagy
esőzésekhez vezet. A nagy erővel lezúduló csapadék sárlavinákkal temet
el településeket, a tartós esőzések pedig hatalmas kiterjedésű és
hosszan tartó áradásokat vonnak maguk után. A csapadék egyre
egyenetlenebb eloszlása egyes vidékeket eláraszt, de úgy, hogy az
ottani emberi társadalmi-gazdasági életet, kulturális, valamint
politikai megszerveződést szinte ellehetetleníti, máshol pedig a
talajvízszint-csökkenéssel járó szárazság miatt várható
elsivatagosodás vált majd ki ilyen helyzetet.
Világkatasztrófára utaló vészjósló jelek már
vannak. Az utóbbi fél évtizedben igen nagy erejű földrengések
következtében Olaszországban egy műemlékekben gazdag város, Haitiben a
főváros, Chilében több település dőlt romba. Ezek következtében
tömegek haltak meg vagy váltak hajléktalanná. A hatalmas és több hétig
tartó esőzések következtében árvíz és sárlavina döntött romba
megszámlálhatatlan települést Kína délnyugati tartományaiban és tett
több millió embert földönfutóvá; Pakisztánban az ország mintegy ötöde
került tartósan víz alá 2010 nyarán, több ezret kitevő halottal és
tizenhatmillió hajléktalannal.
A nemzetközi és az amerikai olajlobby
nyereségvágyból még mindig gátolja, hogy az olaj által előállított
energiát környezetbarát vízből, szélből, napsugárból nyert energiák
váltsák fel. A tömeges gépkocsigyártást és gépkocsi-használatot csak
fokozza a jelenlegi gazdasági válságból történő kilábalást célzó
használtkocsi-bezúzási és új kocsikkal való kicserélési akció. Ennek
következtében pedig – annak ellenére, hogy most már a két legerősebben
környezetszennyező ország, Oroszország és az USA is hajlandó elfogadni
a szén-dioxid-kibocsátást korlátozó kiotói célokat –, a
gépkocsigyártás és -használat új lendülete miatt tovább növekszik a
szén-dioxid-kibocsátás, felerősítve a légkör felmelegedését. Ehhez még
hozzájárul Kína rohamos ipari fejlődése, és a vele járó termelési és
gépkocsi-használati emisszió-növekedés. Ennek pedig iszonyatosan káros
következménye, hogy különösen a szibériai sztyeppéken található nagy
kiterjedésű felszíni tőzegmezők lassú égésnek indulnak, sőt lángoló
tüzeket is előidézhetnek, aminek következtében további mérgező gázok
kerülnek a légtérbe.
A kilátások tehát nem jók és egyre szaporodnak azok
a vészjósló és megállíthatatlan jelenségek, amelyek Lovelock szerint a
világkatasztrófa irányába mutatnak, és amelyeket ő
visszafordíthatatlanoknak, feltartóztathatatlanoknak tart. Szerinte
ezek bekövetkezését csak késleltetni és lassítani lehet, s ennek végső
lehetősége már elérkezett. Ez az utolsó esély sem látszik azonban már
biztosnak. Az évről évre egyre nagyobb mennyiségben és egyre hosszabb
időtartamban lezúduló monszunesők nem kímélték még Észak-Indiát sem. A
Jabúna-folyón emiatt 2010 augusztusában bekövetkezett, és a kínaihoz,
valamint a pakisztánihoz hasonlóan földcsuszamlásokkal egybekötött,
tartós áradás már a fővárost, Új-Delhit is elöntéssel fenyegette.
A civilizált világ még mindig nem veszi elég
komolyan ezeket az előrejelzéseket. Bár a politikusok már a
nagyhatalmaknál is kezdenek ráeszmélni a környezetpusztításból eredő
veszélyekre, azonban a gazdasági és a pénzhatalom még mindig igyekszik
minderről nem tudomást venni, és ellenáll minden radikálisabb
környezet- és természetvédelmi akciónak. Annak ellenére teszi ezt,
hogy már terjed – miként már szó esett róla – a nap- és a
szélenergia-felhasználás. Haszonszerzési érdekből az olajlobby még
mindig a kőolajból és a földgázból kinyert energiahasznosítást, és a
kőolaj-, valamint a földgázkitermelést helyezi előtérbe. Ennek
következményeképpen a British Petrol vállalatnak a Mexikói-öböl
partjaihoz közel működő fúrótornya, illetve kútja felrobbant, s
2010-ben fél éven keresztül hatalmas mennyiségű olaj tört elő a
tengerfenékből, elszennyezve a Mexikói-öblöt. A tengervizet érintő
olajszennyezéseknek ez az eddigi legsúlyosabbika, s betetőzése
mindannak, ami évtizedek óta zajlik az óriási olajszállító tankhajók
ütközései vagy zátonyra futása miatt.
Most, Barack Obama elnöksége alatt lépett fel az
USA először igen keményen az olajszennyezéssel szemben, hatalmas
kártérítést igényelve a British Petroltól, ami nagyon helyes.
Ugyanakkor azonban az amerikai szövetségi állam felháborodik, és
nemzetközi jogi eszközökkel fenyegetve lép fel Kanadával szemben, mert
megtiltotta, hogy a kanadai tavak vizét az USA óriáscégei a floridai
ipar céljaira nagy tömegben tartálykocsikkal szállítsák el. Emiatt a
kanadai tavak vízszintje már észrevehetően csökkent. Ugyanígy még
mindig elnézi az USA azt is, hogy amerikai nagyvállalkozók őserdőket
iparszerűen, nagy területeken termeljenek ki, talajukat legelőként
hasznosítsák, s miután az állatokkal túlzsúfolt legelő a rekultiválás
hiánya miatt kimerül, szójaültetvénnyé alakítsák, a génkezelt szóját
pedig terítsék Európa piacain is.
2. Ami az Európai Uniót illeti, a környezet-
és természetvédelmi konfliktusokba még mindig nem avatkozik bele. Ez
jellemzi környezetvédelmi külpolitikáját és belpolitikáját egyaránt.
Elvárható lett volna az Uniótól, és elvárható lenne tőle még ma is,
hogy a magyar állammal együtt fellépjen az ukrán kormánynál a
Keleti-Kárpátokban folyó erdőkitermelésekkel szemben, melyek az első
Orbán-kormány idején igen komoly árvizeket okoztak nemcsak a jelenleg
ukrán fennhatóság alatt álló Kárpátalján, hanem Kelet-Magyarországon
is. A Kárpátokban ma is folyó erdőirtás következtében az árvizek ma is
kisebb-nagyobb mértékben veszélyforrást jelentenek. Ugyancsak az
Orbán-kormány idején a román–ausztrál közös érdekeltségű Aurul S. A.
(az ausztrál Esmeralda Exploration Ltd.és a román Compania Naţională a
Metalelor Preţioase şi Neferoase Remin cégek közös vállalata) által
használt nagybányai aranybánya ciángyűjtő tavának gátszakadása
következtében beállott ciánszennyezés miatt az Unió sem Romániával,
sem Ausztráliával szemben nem lépett fel, és hagyta az akkori magyar
igazságügyi miniszterrel, Dávid Ibolyával együtt, hogy mind Románia,
mind az ausztrál érdekeltségű cég a Tisza élővilágának több évre
kiható kipusztulásával okozott kárért viselt felelősség alól
kibújhassanak.
Ugyanígy nem hallatja az EU a hangját a kanadai
Rosia Montana Gold Corporation szintén ciántermelési technológiával
Verespatakra tervezett aranybánya-nyitási tervével szemben, annak
ellenére, hogy ez a Kárpát-medence nagy kiterjedésű erdélyi
területeinek igen káros természeti átalakítását idézné elő. Annak
ellenére nem hallatja hangját ezügyben az EU, hogy a kanadai cég nagy
valószínűséggel a nagybányai ciánszennyezés miatti felelősség alól
csődeljárással kibújt ausztrál cég kanadai jogutóda.
Igaz, az EU azzal védekezhet a tiszai
ciánszennyezés esetében, hogy akkor még sem Magyarország, sem Románia
nem volt az EU tagja. Igen ám, de Magyarországgal már volt társulási
szerződése, amely azonban csak arra irányult, hogy milyen gazdasági
előnyöket vehet ki ellenszolgáltatás nélkül Magyarországból és a
Visegrádi Négyek többi országából az Unió és tagsága. Ugyanakkor már
Romániával is folytak a csatlakozási előkészületek. Az EU-t viszont
szűklátókörűen csak az ezekből az országokból származó gazdasági
előnyök érdekelték, és nem az, hogy az erdélyi és regáti erdőirtások a
pár évvel ezelőtti hatalmas árvízet fogják előidézni Romániában. Az
sem érdekelte sem a társulási szerződés előtt, sem azt követően, hogy
az osztrákok Nyugat-Magyarország erdeit az erdőgazdálkodás alapvető
szabályait megszegve tarolták le, míg a magukéihoz nem nyúltak hozzá,
hanem karbantartották azokat.
Itt kell rátérnünk az Unió környezetvédelmi
belpolitikájára, vagyis arra, hogy miként szól bele az egyes
tagállamok közötti környezetkárosítással összefüggő konfliktusokba.
Mindezt a továbbiakban Magyarország szempontjából világítjuk meg.
Magyarország a Kárpát-medence közepén terül el. A
trianoni békediktátum óta olyan szomszédos államok veszik körül,
amelyek nem környezetóvó vízgazdálkodás esetén erősen szennyezhetik
Magyarország vizeit; és ha víztárolók és vízelvezető berendezések
nélküli árvízvédelmet, pontosabban hiányos vagy szakszerűtlen árvízi
védekezést folytatnak, nálunk az árvízveszély és/vagy -károk
hatványozottan jelentkeznek. Ilyen szempontból Magyarországra az uniós
tagállamok részéről veszélyt elsősorban Szlovákia és Románia, kisebb
mértékben Ausztria és Szlovénia jelent. Az Unión kívüli államok
részéről viszont a már bemutatott Ukrajna. Magyarország vízgyűjtő
területi jellege miatt ugyanez a helyzet a vizek eme országok részéről
történő szennyezésével kapcsolatosan is. Az ország vízgyűjtő területi
jellege miatt eme országok részéről történő vízszennyezés a magas
hegyek által körbegyűrűzött Kárpát-medencének a nyugatról keletre,
keletről nyugatra, északról délre és délről északra tartó légáramlatai
Magyarország területén kulminálnak, és az időnként egyszerre érkező
ellentétes légáramlatok is itt találkoznak. Éppen ezért Magyarország
légterének tisztaságát és ezen keresztül a lakosság egészségére,
valamint az itt termelt növényi élelmiszerek minőségére is negatív
kihatással vannak a szomszédos országok, mindenekelőtt Ausztria és
Szlovákia, valamint Szlovénia részéről a magyar határ mellett vagy
ahhoz közel létesíteni tervezett hulladékégető, atom- és vízierőművek.
Ez a három ország azért tervez ilyen létesítményeket a határainkhoz
közel felépíteni, hogy a saját országuk belső területén környezeti és
természeti károsodásra ne kerüljön sor. Ilyen a Szentgotthárdtól fél
kilométerre, közvetlenül a határ mellett osztrák részről tervbe vett
nagykapacitású hulladékégető, amely nemcsak osztrák, hanem
észak-olaszországi hulladékot is fogadna. Emellett a Rába osztrák
szakaszán a folyó mellett települt textilgyárak évek óta
megtisztítatlanul vagy rosszul megtisztítva eresztik a folyóba a
gyártásnál használt vegyszerektől szennyezett vizet, ami miatt a folyó
Szentgotthárd alatt korábban állandóan habzott, most időnként
visszatérően habzik. Ilyenek voltak még a Szlovákiában és Ausztriában
is korábban egyaránt a határainkhoz közeli területekre tervezett
atomerőművek, amelyek csak azért nem valósultak meg, mert időközben
mindkét országban elapadtak a pénzügyi források. Ide tartozik még a
Horvátország által a Dráván megépíteni erőltetett közös vízierőmű,
amellyel szemben Magyarország azért tiltakozik, mert az jelentős
magyar természetvédelmi területeket tenne tönkre a Dráva mentén. Az
Európai Uniónak ezekben az ügyekben eljárni illetékes szervei,
beleértve most már a Bizottságot is, a magyar részről kifejtett
jogszerű tiltakozások ellenére sem foglalkoztak. Az Unió ugyanis
rövidlátó és kényelmi szemlélettel a nemzeti kisebbségi
konfliktusokhoz hasonlóan ezeket a környezeti és természeti
problémákat is a tagállamok belügyének tartja. Mindez arra utal, hogy
az EU-nak nincs igazán megfelelő környezet- és természetvédelmi
politikája.
|
|
3. Ugyanakkor fel kell vetni, hogy
Magyarországnak sem volt az előző kormányok idején megfelelő
környezet- és természetvédelmi politikája. Igaz, az Antall- és
Boross-kormány idején a környezet és a természet védelméről, az
energiagazdálkodásról, az atomerőművek működtetéséről, az erdő- és a
vadgazdálkodásról, valamint a vízgazdálkodásról korszerűnek mondható
törvények születtek, amelyek az integratív környezet- és
természetvédelmet, továbbá a környezeti és természeti károkért az
egész okozati folyamatra kiterjedő komplex és objektív, sőt az
atomkároknál az abszolút felelősségi mércét a kár-kauzalitás
valamennyi résztvevőjére kiterjeszti. A tényleges gyakorlat azonban
mindezzel szembemegy.
Az első szociálliberális, a Horn-kormány
környezettisztítást csak a privatizálásra került olyan gazdasági
létesítmények esetében végzett, amelyeknél az új, a leendő külföldi
tulajdonos ilyen igénnyel lépett fel. Ez az energiaszektornál
jelentkezett. Egyébként a szociálliberális politika – különösen
második kormányzásának időszakában – a globális kül- és belföldi
gazdasági hatalom érdekeit előtérbe állítva a környezet érdekeit
másodrendű kérdésként kezelte.
A második szociálliberális kormányzás szinte teljes
időszakát az ország légterét érintő honvédelmi érdekekre hivatkozva
végigkísérte a radar-lokátorügy. A Horn-kormány honvédelmi
minisztériuma a lokátort először mindenáron a Mecsek-hegység csúcsára
akarta felépíteni; ha ez realizálódott volna, Európában egyedülálló
növényi élőhelyek pusztultak volna el végérvényesen. Hogy erre nem
került sor, a lakosság szívós ellenállásának, és a helyszín részükről
történt állandó őrzésének volt csak köszönhető. A honvédelmi
minisztérium meghátrált, és mint alternatívát, a Tubest vette célba.
Az, hogy ebből sem lett semmi, ugyancsak a lakosság és a köztársasági
elnök, Sólyom László erélyes, demonstratív fellépésének és végül a
bíróság fellebbviteli fórumának, s nem a kormánynak és a közigazgatási
hatóságoknak volt köszönhető.
A Medgyessy–Gyurcsány szociálliberális kormány
emellett takarékossági okokból leépítette a környezet- és
természetvédelmi, valamint az erdőfelügyelőségek és a természetvédelmi
parkok munkatársi létszámát, a megmaradtak munkáját pedig nem
ellenőrizte megfelelően. Általánossá vált a felügyeleti munka részben
korrupciós, részben a romló közbiztonság okozta félelem miatti
elnagyolása és az egyre szaporodó jogsértések feletti szemhunyás.
Erdőket taroltak le illegálisan szervezett fatolvaj-csoportosulások,
amelyeket kormányiniciatíva folytán, liberális módon megértően,
megélhetési bűnözésként kezeltek az eljárni hivatott hatóságok.
Eklatáns eset erre, hogy a Sajóládony térségében fekvő, Natura 2000
rendelet hatálya alá eső, értékes fafajtákkal borított védett erdőt a
fatolvajok szinte teljesen letarolták, és ugyanilyen sorsra jutott a
Mátra egyik természetvédelem alatt álló erdeje is. Egyre szaporodott a
korrupciós segédletű orvvadászat, az erdő- és vadfelügyelők
lefizetésével külföldi vadászok részéről történő vad- és madárelejtés,
valamint német és főleg olasz vadászok részéről ezek csemege
élelmiszerkénti kicsempészése az országból. Összesítve elmondható,
hogy az erdő- és fagazdálkodásban, de ugyanígy a vadgazdálkodásnál is,
nem az egészséges erdő- és vadállomány fenntartása, hanem a gazdasági
haszonszerzés volt mindeddig a cél. Erre utalnak a nagy kiterjedésű
tarvágások és az erdőkben a vadállomány túlszaporítása.
A második szociálliberális kormányzás időszakában a
felületes környezetvédelmi felügyeleti ellenőrzések következtében
egyre növekedett az illegális szemétlerakás, valamint a veszélyes
anyagokkal dolgozó termelőüzemek részéről a mérgező hulladékok
lerakása, melyek eltávolítását és megsemmisítését a felügyelőségek
bírság kiszabása mellett előírták, ám gyakran a szennyező vállalat
időközbeni csődbe jutása és felszámolása miatt sem a bírság
befizetésére, sem a hulladék eltávolítására nem került sor. Igen
sokszor fordult elő, hogy a hulladéklerakás ellen tiltakozó lakosságot
ezek a vállalatok inzultálták, amit a hatóságok közömbössége miatt
tehettek meg. A hatóságokhoz történő lakossági bejelentések
legtöbbször eredménytelenek maradtak. Budapest külső kerületei és
aglomerációs övezete különösen veszélyeztetett terület ilyen
szempontból.
Hogy mindebben milyen szerepet játszottak a
profitorientált szociálliberális kormányok, kiderült abból, hogy
tömeges hulladékot termelő német cégek részére titokban lehetőséget
biztosítottak a hulladék-bérlerakásra, vagy legalábbis szemet hunytak
a területet bérbe adó cégek tevékenysége felett. A második
szociálliberális kormány és többnyire az ilyen politikai
beállítottságú önkormányzatok tették lehetővé, hogy Dunaújváros és
Gyöngyös területén, azaz a Duna partján és a Mátra alján koreai
gumiabroncsgyárak, Budapesten a Hajógyári-szigeten, valamint a
Velencei-tó partján Sukorón környezetet és természetet erősen
megkárosító óriáskaszinók épüljenek. Szerencsére a város szocialista
vezetésével együttműködő liberális gazdasági miniszternek e tervekből
csak az elsőnek a kivitelezésére adódott lehetősége. E
szociálliberális kormányzásnak és Miskolc önkormányzatának közös
felelőssége, hogy a Sajó árterületére engedélyezte az Auchannak a
bevásárlóközpont megépítését és az ezzel összefüggő olyan
területrendezést, amely megakadályozta a Sajó áradásakor a
vízelvezetés lehetőségét. Ennek a következménye lett, hogy
Felsőzsolcát 2010 tavaszán elöntötte a huzamos esőzések miatt megáradt
Sajó, és a kisváros egyharmada romba dőlt. Ezzel összefüggésben kell
utalni arra is, hogy Észak- és Kelet-Magyarországon eme esős időszak
folyóáradásai azért öntöttek el számos nagyobb és kisebb települést,
mert a Medgyessy–Gyurcsány-kormány semmit sem tett a védőgátak
megerősítésére és karbantartására, s nem folytatta az első
Orbán-kormány által elindított áradáskezelő víztároló rendszerek
kiépítését.
4. Mindezek vetületében úgy tűnik, hogy a
jelenlegi jogforrási szabályozás mind nemzetközi jogi, mind európai
jogi, mind pedig uniós tagállami jogi vonatkozásokban erőtlen, és
ezért alapvető korrekcióra szorul. Arra való tekintettel, hogy minden
valószínűség szerint az utolsó időszakában vagyunk annak, hogy az
emberi társadalmat – beleértve az Unió és Magyarország társadalmát is
– meg lehessen menteni a környezeti-természeti katasztrófától,
teljesen új jogi szabályozási és végrehajtási rendszerre van szükség.
A nemzetközi egyezményekkel való operálás nem elég. Egyes országok
aláírják, egyesek viszont nem. Sokan azok közül is, amelyek aláírják,
nem tartják be, és kijátsszák azokat. Uniós szinten az irányelv a
környezetvédelemnél szintén kevés, mivel a tagállamoknak megvan a
lehetőségük arra, hogy saját jogforrásrendszerükben felpuhítsák az
irányelvben foglaltakat. Ezen kívül – mint erről több helyen is szó
esett –, sem a nagyhatalmak, sem maga az Európai Unió nem veszi még
elég komolyan a kérdést. A nagyhatalmak vonatkozásában lásd a Riói és
a Kiotói Egyezményt, míg az EU esetében a tagállami környezetkárosító
konfliktusokba történő be nem avatkozási magatartást. Ugyanígy nem
lehet arról sem hallani, hogy az EU határozottan fellépett volna az
Unión kívüli országokból akár egy, akár pedig több tagállamot érintő
környezetkárosítással vagy veszélyeztetéssel szemben.
Mindezt figyelembe véve, helyes lenne olyan
ENSZ-határozatot alkotni, amely egyrészt a háborús agresszióhoz, a
vele összekapcsolt szankciókhoz hasonlóan bevezetné a környezet- és
természetkárosító agresszió üldözését, másrészt elvi éllel kimondaná,
hogy környezet- és természetvédelmi ügyekben az egy tagállam egy
szavazat elve melletti szótöbbségi szavazással lehessen környezet- és
természetvédelmi ENSZ-határozatot elfogadni, amely az ellene szavazó
tagállamra is kötelező lenne. Ezzel az előírással helyes lenne az ENSZ
alapokmányát kiegészíteni. Ezen túlmenően az ENSZ tagállamai minden
évben kötelesek lennének jelentést adni arról, hogy a környezet- és
természetvédelmi ENSZ-határozatokat miként hajtották végre. Ami pedig
az EU-t illeti, ugyancsak az EU alkotmányát jelentő Lisszaboni
Szerződésbe kellene beépíteni azt, hogy az EU-nak kötelessége fellépni
minden olyan, kívülről jövő környezet- és természetkárosítás esetében,
amely akár egy, akár több tagállamot érint, és ha szükséges, az ENSZ
megfelelő fóruma és/vagy nemzetközi bíróság elé vinni az ügyet. Ezen
kívül, ugyancsak a Lisszaboni Szerződés kiegészítéseként kellene
előírni, hogy az Európai Bizottság minden tagállamok közötti
környezet- és természetvédelemmel kapcsolatban keletkező konfliktust
köteles lenne figyelemmel kísérni, és abban akár egyedi határozattal
is állást foglalni. Az ilyen egyedi határozattal szemben keresettel
lehetne fordulni az Európai Bírósághoz, amely az ügyben végérvényesen
határozna. Ezen kívül, ha valamely tagállam egy másik tagállammal
szemben környezet-, illetve természetvédelmi kérdést érintő vitájában
keresettel élne az Európai Bíróság Törvényszéke előtt, köteles lenne a
főtanácsnok mellett objektív módon fellépni, és az uniós álláspontot
kifejteni. Ezen túlmenően ugyancsak a Lisszaboni Szerződésbe foglalva
kellene előírni azt, hogy környezet- és természetvédelmi kérdésekben
az Unió csak a rendeletalkotás jogával él, és a környezet-, valamint a
természetvédelmi rendeletek végrehajtásáról és hatályosulásuk
mikéntjéről minden egyes ország évi jelentést lenne köteles küldeni a
bizottságnak. A bizottság e jelentéseket a szakminiszterek tanácsával,
a szakbizottságokkal megtárgyalná, és annak eredménye alapján
terjesztené állásfoglalás végett a parlament elé. A parlament ennek
megfelelően adna ki minden évben környezet- és természetvédelmi
állásfoglalásokat, amelyek szintén rendeleti erővel bírnának.
Ez a problémának a jogforrási oldala. Ahhoz
azonban, hogy a megfelelő végrehajtás is megtörténjen, az előbb
kifejtett jelentés- és információáramlaton kívül egy hatékony
ellenőrző apparátust is helyes lenne kialakítani, amit szubordinációs
jelleggel lehetne az INTERPOL-ba és az egyes tagállamok rendőri
szervezetébe beépíteni, amely kifejezetten a környezeti és természeti
károk elleni védekezésre specializálódna, ideértve az erdő- és a
vadvédelmet, valamint a művi környezet védelmét is. Ennek az
ellenőrző-kényszerítő rendőri szervezetnek lenne a feladata, hogy a
megfelelő feljelentéseket megtegye a szakfelügyelőségek felé, amelyek
feladata a szükséges közigazgatási intézkedések megtétele, beleértve a
bírságkiszabást, valamint szükség esetén a büntető feljelentés
megtételét is. Az ügyek esetleges korrupciós elkenésének elkerülése
érdekében pedig a szakfelügyeleti hatóság a környezeti
rendőrhatóságnak köteles jelentést adni, amely az intézkedéséről
visszajelzést kell, hogy küldjön. Minderre azért van szükség, mert a
jogszabályok végrehajtását kijátsszák. Eklatáns példa erre Thaiföld
esete, ahol szigorú előírások tiltják az őserdők fáinak a kivágását, a
sérült fák kivágásának a kivételével. A fafeldolgozó cégek viszont ezt
úgy játsszák ki, hogy bennszülötteket bérelnek fel arra, hogy
okozzanak sérüléseket a kitermelésre szánt fákon, amit bemutatnak a
fakivágást engedélyező hatóságnak, amely esetleg szintén le van
fizetve.
Kulcsszavak: jogalkotás, ellenőrzés, környezet, környezetrombolás,
ipar, éghajlatváltozás, sivatagosodás, felmelegedés, globalizáció,
Európai Unió
IRODALOM
Balázs Péter – Maresceau, Marc (szerk.)
(1995): Az európai megállapodás végrehajtásának jogi és elméleti
kérdései. OMIKK, Budapest
Balogh Tamás (2007): A román állam
felelősségének néhány vonatkozása a Tisza ciánszennyezésével
kapcsolatban. Jogtudományi Közlöny. 7–8, 304–309.
Brust, Harald (1996): Útibeszámoló.
Szövetkezeti Kutató Intézet, Budapest
Csák Csilla (2008): Környezetjog I.
(Általános rész) Novotni, Miskolc
Fodor László – Prugberger Tamás (1996): A
környezetjog rendszere, elméleti és gyakorlati kérdései.
Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest
Fodor László (szerk.) (2003):
Környezetjogi előadások. Bíbor, Miskolc
Fodor László (2000): Integratív környezeti
jog. Bíbor, Miskolc
Fodor László (2004): A Zengő hegyére
tervezett lokátorállomás engedélyezésének környezetjogi vonatkozásai.
Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Iuridica et Politica.
XXII . Miskolci Egyetem, Miskolc, 231–266.
Günther Hagen (1989): Haftung für
Umweltschaden. In: Umweltrecht in Mittel- und Osteuropa. Warschauer
Gespräche zum Umweltrecht. Boorberg Verlag,
Stuttgart–München–Hanover–Berlin, 137–151.
Keresztes Imre (2010): Pusztító áradás és
állami tehetetlenség Pakisztánban. Szélsőséges ideajárás. HVG. 33,
23–24.
Lovelock, James (1990): Gaia. A földi élet
egy új nézőpontból. Göncöl, Budapest
Lovelock, James (2010): Gaia halványuló
arca. Akadémiai, Budapest
Major István – Bonilla, Oriel Herrera
(2006): A globalizáció hatása a trópusokra és az emberiség jövőjére.
Polgári Szemle. 1, 6–18. •
WEBCÍM >
Prugberger Tamás (2009): A magyar agrár-
és élelmiszergazdaság, valamint a természetvédelem jogilag is jelentős
krízisproblémái. In: Bobvos Pál (szerk.): Reformator Juris Cooperandi.
Tanulmányok Veres József 80. születésnapja tiszteletére. A Pólay
Elemér Alapítvány könyvtára, 28. Szeged, 468–463.
Prugberger Tamás (2001): A globalizáció és
a környezetvédelem neuralgikus kérdései a jogalkotás, a jogkövetés és
a jogalkalmazás síkján. Magyar Közigazgatás. 10.
Prugberger Tamás (1993): A
környezetvédelmi jogi szabályozás rendszerének jogelméleti
vonatkozásai és a főbb kodifikációs tennivalók. Magyar Jog. 8,
Pusztai László – Szabó Gábor (2010): Árvíz
utáni fejcserék. Hullámverés. HVG. 25, 13–15.
Szabó Gyula (2000): Ciánkatasztrófa a
Tiszán. HVG. 19, 115–119.
Szabó Gábor – Pusztai László (2007):
Óriási szénerőmű épül Tőketerebesen? HVG. 28, 69.
Szilágyi János Ede (szerk.) (2008):
Környezetjog II. (Különös rész) Novotni, Miskolc
Vajna Tamás (2009): Kiszáradó
Magyarország? Kúttalan utakon. HVG. 46, 42–43.
|
|