A jog és a gazdaság közti viszony örökzöld témája a
társadalomtudományi irodalomnak. Olyan híres jogászok írtak
monográfiát e témáról, mint Rudolf Stammler és Friedrich Carl von
Savigny, többször foglalkozott ezzel a témával a jelentős
igazgatásszociológus, Max Weber, és egészen más megközelítést hozott a
jog gazdasági elemzésével az ún. chicagói iskola Richard Posner
vezetésével. A marxizmus az ún. gazdaság az alap, jog a felépítmény
teóriával operált, amelyből számos vulgármaterialista megközelítés is
származott. A 2008. őszi pénzügyi világválság bizonyos mértékben az
amerikai részvénytársasági jog felépítésére, és a tőzsdével való
közvetlen összekötésére volt visszavezethető – ez ismét kiélezte a
vitát a jog gazdaságban betöltött funkciójáról.
Nyilvánvaló, hogy két önálló, öntörvényű
rendszerről van szó, amelyek kölcsönösen tágabbak és egyben szűkebbek
is egymásnál. A gazdasági jelenségek egész sora nem részesül jogi
szabályozásban, bár természetesen egy gazdasági jelenség sincs örökre
kizárva a jogi szabályozásból. A jogi norma magatartásszabályozó
eszköz, a gazdaság viszont tele van technikai relációkkal,
folyamatszabályozást igénylő normákkal, amelyek viszont távol állnak a
jog szemléletmódjától. Másik oldalról a jog számos nem gazdasági
életviszonyt is szabályoz, társadalmi viszonyokat, politikai
viszonyokat stb.
A szocializmusból a kapitalista gazdasági
rendszerre való tranzit e téren is számos új problémát hozott a
felszínre. A jog szerepe alapvetően más a polgári demokráciákban,
amelyek egyben piacgazdaságok is, illetve a szocialista államokban. A
szocialista rendszerre áttérő országok többségére (főleg a Szovjetunió
utódállamaiban, illetve a Balkánon) amúgy is az ázsiai termelési mód
maradványainak jogi nihilizmusa volt jellemző. Persze a Marx–Engels és
Lenin által megjósolt állam és jog elhalása sem következett be 1919
után a Szovjetunióban. Ugyanakkor az 1930-as években létrejött
szocialista pártállam államigazgatási állam volt és nem jogállam. A
sztálini rendszer klasszikus időszakában a jogász „nadrágos” ember,
legfeljebb polgári útitárs, az értelmiségi foglalkozások végére kerül.
Természetesen, ahogy Sztálin halála után a szocialista rendszer
bomlik, úgy növekszik meg – viszonylagosan – a jog szerepe a
szocialista gazdaságban (a ’60-as évektől kezdve megindul a gazdaság
jogi szabályozása, megjelennek a szocialista polgári törvénykönyvek),
de a tervutasításos rendszer, az egységes és oszthatatlan állami
tulajdonjog és a tervszerződések rendszere a jogot meglehetősen
formálissá teszik a gazdaságban, immanens sajátosságait nem tudja
kibontani. Ebből a szempontból különleges a kádári gulyáskommunizmus
és soft diktatúra, melyben – különösen az 1968-as gazdasági reform
után – a gazdaság jelentős része törvényi szabályozásban részesül,
megjelenik a piaci intézmények jogi szabályozása is – a társasági jog,
a versenyjog csírái. Mindez jelentős mértékben megkönnyítette a
politikai rendszerváltozás után a magyar újkapitalizmus intézményeinek
gyors, lényegében 1988–1996 közti jogi szabályozását, lényegében
evolutív módon mentünk át a gazdasági jogban a szocializmusból a
kapitalizmusba, sőt sok tekintetben Magyarországon a gazdasági jogi
szabályozásban a rendszerváltozás úgy másfél évvel megelőzte a
politikai rendszerváltást (1988.: társasági törvény, külföldiek
befektetéseiről szóló törvény, 1989.: átalakulási törvény, 1990 eleje:
értékpapír- és tőzsdetörvény).
A polgári demokratikus állam jogállam, az állami
tevékenység is a jog uralma alatt áll. A jog társadalmi szerepe tehát
általában igen nagy. Ugyanakkor a gazdaság piacgazdaság, amelyben a
magántulajdon dominál. A gazdaságban ezért nem a közérdek joga, a
közjog az elsődleges, hanem a civiljog, amely a piaci partnerek
egyenjogúságán alapul. (Ezt fejezte ki a magyar irodalomban Eörsi
Gyula ún. autonóm struktúra elmélete.) Emellett a jog a
piacgazdaságban csak szubszidiárius szerepet tölthet be – elsődleges a
piac „láthatatlan keze”, a piaci önszabályozás. Erős piac azonban csak
erős állam mellett lehetséges, a globalizált világgazdaságban az
államnak is versenyképesnek kell lennie. Az állam pedig elsődleges
eszközként a jogot használja fel a piaci játékszabályok
megállapítására, a piac ösztönzésére, adott esetben viszont a piac
kiegészítésére és korrigálására.
A gazdaság jogi szabályozása formalizál és
stabilizál, módot ad az üzleti kockázat előzetes felmérésére,
kiszámíthatóságot, kalkulálhatóságot biztosít a vállalkozók számára. A
jog nyilvános, azonos szituációkban a gazdasági szereplőket egyenlően
kezeli. Természetesen gazdasági szereplők működhetnek önszabályozás
alapján is, lásd például a tőzsdei önszabályozást, de a tőzsdei
ügyleteknek is jót tesz mögöttes jogterületként a szerződéseknek
(mondjuk a Polgári Törvénykönyvben található) általános szabályozása.
A közjogban, a büntetőjogban a jogi normák
imperatívak, azaz feltétlen érvényesülést kívánnak. Más a helyzet a
gazdaságot szabályozó civiljogban. Itt a jogszabályok jelentős része
diszpozitív, azaz eltérést engedő, a gazdasági élet résztvevői (jogi
terminológiában a felek) közös megegyezéssel eltérhetnek például a
gazdasági szerződésekre vonatkozó szabályok túlnyomó többségétől. A
jogszabály magatartásmintákat állít fel: általában így kell adásvételi
szerződést kötni, egy egyszerű adásvételnél általában ez a szerződés
tipikus tartalma. Ha azonban a gazdasági szereplők adott
életviszonyaira nem megfelelő a gazdasági jogi mintaszabályzás –
például biztosítékokat akarnak kikötni, részletfizetésben állapodnak
meg stb. – úgy a felek eltérhetnek a mintegy modellt képező
jogszabálytól. Egyébként a civiljogban a kötelező jogszabályok jó
része sem imperatív, hanem kogens, azaz csak a jogszabálytól való
eltérés teszi semmissé. A gazdasági civiljog alapvető szankciója, a
kártérítés ugyancsak nem büntető jellegű, hanem reparatív, a károsult
kárát kell megtéríteni, főszabályként sem többet, sem kevesebbet.
A jog egyébként – jogági, jogintézményi
tagoltságánál fogva – alkalmas a gazdasági jelenségek finomítására,
variánsokat kínál az üzleti döntéshozó számára. Egy ingatlant
hasznosítani lehet tulajdonjog jogcímen, haszonélvezeti vagy
használati (ún. idegen dologbeli) jogcímen, bérleti kötelmi jogcímen,
ellenérték fejében vagy ingyen. Egy állami monopóliumot magánszemély
hasznosíthat hatósági engedély útján vagy koncessziós szerződés
megkötésével, illetve esetleg koncessziós társaságba való belépéssel.
A jog tehát nem egyszerűen átfordítja a jog nyelvére a gazdasági
cselekvéseket, nem egyszerűen tükröz, hanem beviszi a jellegzetes jogi
szemléletmódot, a jogi kultúrát, a jogi nyelvet és stílust a
gazdálkodási formákba.
Természetesen a jog immanens sajátosságai – például
a tradíciók fenntartására való törekvése a stabilitás biztosítása
érdekében – adott esetben ütközhetnek a gazdaság flexibilitásával,
rugalmasságával. Jogi szemléletmódban a Polgári Törvénykönyv az első,
egy főkönyvelő számára viszont egy adóhivatali leirat fontosabb a
Ptk.-nál. A gazdasági jogpolitika „művészete” éppen abban áll, hogy
összeegyeztesse e két eltérő szemléletmódot, megfelelő középutat
találjon a gazdasági igények és a jogállami szabályozás között.
A jognak természetesen nemcsak az a feladata, hogy
magatartásmintákkal segítse a gazdaságot. Sok esetben a
jogszabályoknak ki kell egészíteniük a gazdasági önszabályozást, sőt
korrigálniuk is kell a gazdasági élet vadhajtásait, a súlyosabb
zavarok esetében pedig a gazdasági bírságolással, illetve a gazdasági
büntetőjog eszközeivel szankcionálniuk is kell a közérdekellenes, a
közjót sértő gazdasági magatartásokat. Erre persze elsősorban nem a
megtorlás, a reparáció jegyében, hanem a prevenció, a megelőzés
érdekében kell sort keríteni.
Ilyen jellegzetes korrigálási terület a versenyjog. A piaci verseny
konkurenciaharc, de azt csak tisztességes eszközökkel lehet folytatni.
A jog tiltja a tisztességtelen versenycselekményeket, például a
megtévesztő reklámot, érvénytelennek nyilvánítja a
piacfelosztó-versenykorlátozó kartell-megállapodásokat, engedélyhez
köti a bizonyos nagyság feletti vállalati fúziókat, szankcionálja a
gazdasági erőfölénnyel vagy monopolhelyzettel való visszaélést. A
szerződések teljesítésénél a feleknek jóhiszeműen kell eljárniuk, az
esetleges érdekkonfliktusok ellenére együttműködési kötelezettségük
van. Az erkölcstelen szerződés a jogi megítélés szempontjából
érvénytelenséget idéz elő. Általában helytelen a jogszabályok
kijátszására törekvő üzleti magatartás, a szerződések teljesítésénél
kiskapuk keresése. A jogokkal rendeltetésszerűen kell élni, a joggal
való visszaélés tilos.
A társasági jogban a méltányosság jegyében a jog
kiépíti az individuális és kollektív kisebbségvédelem, valamint a
hitelezővédelem eszköztárát. Például a kft. és az rt. tagjai
(részvényesei) nem felelnek – felszámolás esetén sem – a társaság
tartozásaiért, tehát ilyen esetben a hitelezők kielégítetlenül
maradnak. Ha azonban a tagok (részvényesek) kiürítik a vállalatot, azt
csalárd csődbe viszik, a társasági törvény biztosítja a
|
|
felelősségátvitelt, tehát a tartozásokat a
tisztességtelenül eljáró tagoknak vagy magánvagyonukból kell
kielégíteniük, vagy az az új társaság felel a megszűnt társaság
tartozásaiért, amelyet a társaságból kivitt vagyonból alapítottak. Az
utóbbi évtizedek jogfejlődésében egyre jobban kiépül a társaságok
vezető tisztségviselőinek önálló kárfelelőssége is.
Érdekes ebből a szempontból a jogfejlődés menete,
illetve a jogkeletkezés módja is. Jog háromfajta módon keletkezet,
nevezetesen szokásjogi úton, bírói precedensjog alapján, illetve
törvényhozás (jogszabályalkotás) révén. Lassú, evolutív fejlődés
esetén a szokásjog, illetve a precedensjog kerül előtérbe – lényegében
így keletkezett Angliában a később a gyarmatosítás révén a világ
legnagyobb gazdasági jogrendszere, az angol–amerikai jog. Hasonló volt
a helyzet – bár fordított előjellel – az elkésett és felemás polgári
fejlődés folytán a német jogcsaládban (ahová stílusjegyeit tekintve a
magyar jog is tartozik), azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy az
angol jog fejlesztésének középpontjában az autonóm bíró áll, míg a
német jogcsaládban az egyetemi-akadémiai elméleti jogfejlesztés
dominált a XIX. században (ún. Professorenrecht). Ezzel szemben egy
radikális forradalmi változás esetén előtérbe került a törvényhozás. A
francia forradalom után a napóleoni törvényhozás tíz év alatt jelentős
törvényekkel – például a Code Civil, a Code de Commerce – teljes
mértékben kiépíti a szabadversenyes kapitalizmus gazdasági jogát:
törvény előtti egyenlőség, tulajdon szentsége, szerződési szabadság,
vétkességi felelősség. A jogrendszeren belül elkülönül a közérdek
joga, a közjog a magánérdek jogától, a magánjogtól, és a xix. század
elején meg a gazdaságot szőröstől-bőröstől a magánérdek körébe
sorolták. A gazdaságban pedig viszonylag elkülönül az állampolgárok
civil joga a kereskedők szakjogától: nyilván más jogi szabályozás kell
a laikusok szerződéseire, mint amikor profi szerződik profival, ez
utóbbi kereskedelmi ügyleteket pedig a kereskedelmi törvénykönyv
szabályozza a polgári törvénykönyvtől elkülönülten.
A jogi formalizmus egyébként néha csodákat is
produkál. Például a felvilágosodás nagy eszméin alapuló francia Code
Civil a rabszolgatartó római jogot recepiálta az 1800-as évek elején,
azt a római jogot, amely a középkorban kolostorok mélyén lappangott,
és szerzetes glosszátorok-kommentátorok fejlesztgették. Az ember többé
már nem lehet res corporales, hanem jogalany. Egyébként pedig az
egyszerű árutermelés Rómában ezer év alatt kifejlesztett joga
rendkívül alkalmas volt a szabadversenyes kapitalizmus szolgálatára. A
másik ilyen csoda, amikor az 1930-as években Sztálin – gyökeresen
szakítva a marxizmus–leninizmus addigi nézeteivel – formálisan átvette
a polgári államfelépítést (persze Patyomkin-faluként egy totalitárius
pártállamban), és ugyancsak formálisan átvette a szabadversenyes
kapitalizmus jogintézményeit: jogi személy, tulajdonjog, szerződés –
természetesen a szerződés nem piaci, hanem tervszerződés volt stb.
A polgári állam gazdasági jogrendszerének alapelvei
és alapintézményei az utóbbi száz évben sem változtak. Ugyanakkor a
társadalmi-gazdasági életben jelentős változások következtek be,
amelyhez a jog igyekszik adaptálódni. Ilyen például az állami
beavatkozás jogi eszköztárának kiépítése (állami szubvenciók-dotációk
joga, állami vállalatok joga), avagy a tömegtermelés-tömegfogyasztás
korában az Európai Unió által kifejlesztett fogyasztóvédelmi magánjog.
Az amatőr fogyasztót ugyanis védeni kell a professzionista
kereskedőóriásoktól. De jogi védelmi eszközök épülnek be a
munkaszerződésekbe a munkavállalók javára, egyre fontosabb jogterület
a szociális jog, kiépül a környezetvédelem joga stb.
Újabban a globalizáció és a nemzetközi
nagyvállalat-képződés állítja dilemma elé a gazdasági jogot.
Kialakulnak ugyanis a transznacionális pénzügyi intézmények, a
multinacionális vállalatbirodalmak, a repülő pénzpiac (tőzsde) is
nemzetközi. A gazdasági jogrendszerek viszont nemzeti állami jellegűek
és egymástól elszigeteltek. Miközben a multik blankettaszerződésekkel,
szokványokkal (usances), mintegy szokásjogként ténylegesen már
kialakítottak egy sajátos gazdasági világ-mikrojogot, világállam és
világkormány hiányában gazdasági világ-makrojog nincsen, legfeljebb az
olyan államintegrációk, mint az Európai Unió próbálnak harmonizálni
több-kevesebb sikerrel. A fiskális turbó- vagy szuperkapitalizmus
dübörög, a jogi korlátok még esetlegesek; mint a 2008-ban kirobbant
pénzügyi, bank-, tőzsdei világválság egyértelműen jelzi, a nemzeti
állami jogi szabályozások egyáltalán nem elégségesek a
transznacionális gazdasági folyamatok kordában tartására.
A jogalkotással azonban csínján kell bánni, adott
esetben több kárt okoz, mint hasznot. Az ún. minőségi jogalkotáshoz
nemcsak a jogszabályok technikai színvonala tartozik, hanem a jogi
túlszabályozás leküzdése is. A gazdaságot a jog nem kötheti gúzsba, a
felesleges bürokratikus adminisztratív terhek gátolják a gazdaság
fejlődését. Holland kutatások szerint a vállalkozók adminisztratív
terheinek 10%-os csökkentése kb. 2%-os adócsökkentéssel egyenértékű. A
jogrendszert karban kell tartani, és az elavult felesleges
jogszabályokat hatályon kívül kell helyezni. (Ezt hívjuk ún. múltra
irányuló deregulációnak.) Ugyancsak súlyos hiba a jogrendszer
„rángatása”, a jogszabályok állandósult módosítgatása, olyan
jogszabályszörnyek kialakítása, mint például most nálunk az
államháztartási vagy a felsőoktatási törvény, amelyeknek szinte minden
szakaszát már módosították. Régi igazság, hogy egy rossz jogszabály is
többet ér, mint egy állandóan változó jogszabály. A törvénynek le kell
ülepednie a társadalmi tudatban, csak akkor tud hatni, csak akkor tud
a jog ténylegesen megvalósulni.
A jog hatékonyságának egyik alapvető tényezője a
megfelelő jogszabály-előkészítés. Az ún. jövőre irányuló dereguláció
alaptétele, hogy előre fel kell mérni a leendő törvény
társadalmi-gazdasági hatásait, előnyeit-hátrányait, költségvonzatát. A
jogalkotás hatástanulmányokkal való alátámasztásától, a költségek
matematikai módszerekkel való gazdasági elemzésétől persze az állami
szervek irtóznak, kellő felkészültségük sincs hozzá, igyekeznek
elszabotálni, hiszen még az is kiderülhet, hogy a politikai
indíttatással kiadandó jogszabály esetleg felesleges. Modern gazdasági
jogalkotás azonban nincs hatásvizsgálatok nélkül, különben ex
hasimus jogalkotásnak is nevezhető.
A gazdasági jognak tehát biztonságot kell adnia a
gazdaság szereplői számára, és ehhez a stabil jogrendszeren túlmenően
hozzátartozik a jogalkalmazói jogbiztonság is. A jog ugyanis nemcsak
szabályoz, hanem jogvitarendezési mechanizmust is rendelkezésre
bocsát. A gazdasági jog specialitása, hogy nemcsak állami bíróságokat
biztosít a gazdaság szereplői számára, hanem – a gazdasági
önvitarendezési-becsületbírósági mechanizmusokhoz közelítő –
kereskedelmi választottbírósági lehetőségeket is nyújt részükre.
Forradalmi időkben, illetve rendszerváltozások idején érthetően a
jogalkotás kerül előtérbe, jogalkotási hajrá kezdődik, sok a
személyi-tárgyi előfeltételek nélkül kibocsátott, programadó, ún. húzó
jogszabály. Ugyanakkor a rendszer konszolidációja után érthető módon a
jogalkalmazás kerül előtérbe. A jogállamiság, a jogbiztonság
elképzelhetetlen magas szintű ügyvédi-jogtanácsosi munka, illetve
magas szintű bírói tevékenység nélkül. A bírói jogalkalmazásban pedig
biztosítani kell a kellő jogegységet, másként nincs jogbiztonság. Az
államnak továbbá gondoskodnia kell a gazdaság szereplői számára
megfelelően közhiteles és nyilvános nyilvántartásokról is –
cégnyilvántartás, telekkönyv. Ugyanakkor a nyilvántartások
nyilvánosságát össze kell egyeztetni a személyei adatok védelmével. Új
jogterületként alakul ki ezért az ún. adatvédelmi jog.
A vállalkozói jogbiztonsághoz a viszonylagos
jogalkalmazási gyorsaságnak is hozzá kell járulnia. Ahogy egyre jobban
kialakul az elektronikus kereskedelem, úgy ki kell fejlődnie az
elektronikus közigazgatásnak és az elektronikus bírói jogalkalmazásnak
is. E téren jelentős változások mennek folyamatosan végbe. Például
2008-ban bevezettük a kötelező elektronikus cégeljárást. Míg tizenöt
évvel ezelőtt akár egy évig is eltarthatott, hogy egy vállalkozó a
piacra tudjon lépni, azaz, hogy vállalkozását cégként a cégbíróság
bejegyezze, ez ma egy nap alatt megtörténhet.
A rendszerváltozás folyamatában nyilván nem
alakulhatott ki még viszonylagosan sem egységes gazdasági jogtudat,
szocialista reminiszcenciák keverednek vadkapitalista tendenciákkal.
Ahogy azonban a rendszerváltozás folyamata lezárul (Magyarországon ezt
2011-ben az új Polgári Törvénykönyv fogja legitimálni), úgy kell
fokozatosan kialakulnia egy új gazdasági jogtudatnak, vállalkozói jogi
kultúrának is.
Kulcsszavak: jog, jogalkotás, gazdaság, kereskedelem, verseny,
hatékonyság, felelősség, kartell, politikai rendszer, vitarendezés
|
|