A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

A modern magánjogi rendszerek kialakulása

és fejlődése a római jogi hagyományok alapján


A romanisztikai, civilisztikai és jogösszehasonlító szakirodalomban egyaránt lépten-nyomon hangsúlyozott és nehezen túlbecsülhető jelentőségű tény, hogy a kontinentális jogrendszerek alapjául az a római jog szolgál, melynek befolyása azokban az országokban is jelentős, ahol annak recepciójára a maga teljességében nem került sor. Nem csupán a római jogi hagyományok alapján fejlődött civil law jurisdictions-ra, illetve a részben az angolszász, részben a római jogi hagyományok alapján formálódott vegyes jogrendszerekre (mixed jurisdictions) gondolunk, hanem a common law jurisdictions körébe tartozó jogrendszerekre is.

Hamza Gábor akadémikusnak, az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszéke tanszékvezető professzorának 2009 őszén megjelent német nyelvű monográfiája római jogi alapokon vizsgálja a modern magánjogi rendszerek kialakulását és fejlődését. A mű szövege, Hamza Gábor eddig publikált német nyelvű monográfiáihoz hasonlóan, az ELTE ÁJK Római Jogi Tanszékéhez már hosszú évek óta kötődő Buzády Csongorral együtt készült.
A könyv megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében 2009. november 10-én könyvbemutató kísérte, amelyen Földi András, az MTA doktora, valamint Harmathy Attila és Vékás Lajos akadémikus polgári jogász professzorok méltatták Hamza Gábor legújabb monográfiáját.

A mű a korábbi művekhez hasonlóan mindenekelőtt – a neves polihisztor, Gottfried Leibniz terminológiájával élve – külső történeti szemléletben íródott. Ugyanakkor a Hamza Gábor által külön hangsúlyozott, számos tekintetben új megközelítésmódra tekintettel a könyvben belső történeti (dogmatörténeti) fejtegetések is olvashatók. A mű különleges értékei közé tartozik, hogy a monográfia egy több ezer(!) tételből álló többnyelvű irodalomjegyzéket tartalmaz, és nem csupán Magyarországon, hanem sokszor a nagy külföldi könyvtárakban is alig-alig hozzáférhető szakirodalmi apparátusra támaszkodik; hogy nem csupán az európai országok római jogi tradíción alapuló magánjogfejlődését vizsgálja, hanem számos, nem csupán a magyar, hanem az európai szakirodalomban is eddig egyáltalán nem tárgyalt, sokszor kevéssé ismert Európán kívüli jogrendszer bemutatásának is teret szentel.

A téma feldolgozása – a rendkívül széles vizsgálódási horizontra tekintettel – nyilvánvalóan nem lehetett teljeskörű. Egyes országok (például: Nicaragua, Panama, Guatemala) magánjogfejlődésének bemutatása – nyilván a szakirodalomhoz való hozzáférés rendkívüli nehézségeire való tekintettel – csupán vázlatos; a könyv elsősorban a law in books-ot vizsgálja, mindenekelőtt a polgári jogi kódexeket téve elemzésének tárgyává, a law in action-nek kevés teret szentel.

Ami a könyv szerkezeti felépítését illeti, a romanista megközelítésmód jelentőségét hangsúlyozó Előszót (11–15.) egy önálló tanulmánynak is beillő, a magánjog harmonizációjának főbb kérdéseit taglaló és a római jogi tradíció jelentőségét hangsúlyozó, az angol jogfejlődés, illetve jogfelfogás sajátosságaira is kitérő elemzés követi (17–37.), melyben a szerző többek között kifejti azt a – mintegy az egész magánjogtörténeti témájú munkásságának egyik vezérmotívumául is szolgáló – alaptételét, miszerint a római jog biztos alapot szolgáltat az európai jogközelítés hosszú folyamatához.

A könyv első része (38–56.) az európai magánjog kezdeteit mutatja be, melyek részben az ún. barbár jogokra, részben pedig a justinianusi római jogra vezethetők vissza. Ezt a kettős gyökeret szem előtt tartva a szerző mindenekelőtt a barbár kompilációk keletkezéstörténetét és a justinianusi kodifikáció folyamatát tekinti át, utóbbi kapcsán idézve Gottfried Leibniz híres nézetét, aki úgy vélte, hogy a justinianusi törvénymű sokkal inkább tekinthető kompilációnak, mintsem kodifikációnak. (Ez a kérdés élénk szakirodalmi viták tárgyát képezi mind a mai napig.)

A könyv második része (57–174.) az európai magánjog középkori fejlődését tekinti át. Behatóan foglalkozik a római jogot, a kánonjogot (mely Hans Schlosser szavaival a „civiljog testvérdiszciplínája”) és a hagyományosnak mondható szakirodalmi álláspont szerint a különféle feudális és városi jogokat is magában foglaló ’ius commune’ fogalmával és jelentőségével. Hamza ezt követően a német területeken, az osztrák örökös tartományokban, Németalföldön és Svájcban vizsgálja a római jog középkori továbbélését. A szerző figyelme kiterjed továbbá a pays de droit écrit-re és pays de droit coutumier-re történő kettéosztottságát egészen a Code civil 1804-es hatályba lépéséig megőrző francia magánjog középkori fejlődésének bemutatására, továbbá – eltérő részletességgel – a középkori Itália, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Anglia, Wales, Skócia, az észak-európai országok, Bulgária, Szerbia, Montenegró, Havasalföld és Moldva, valamint Oroszország középkori magánjogfejlődésének bemutatására is.

A mű harmadik, legterjedelmesebb része (175–601.) a magánjog újkori fejlődését mutatja be az egyes európai országokban, az elemzés középpontjába a polgári jogi kodifikációk kérdéskörét állítva – az egyes polgári törvénykönyvek szerkezetére, főbb sajátosságaira és tartalmi elemeire, és az egyes törvénykönyvek elméleti és történeti gyökereire egyaránt kitérve. Behatóan foglalkozik a pandektarendszerrel, illetve az ennek keretében kidolgozott általános résszel, amely alighanem a XIX. század jogtudományának egyik legjelentősebb alkotása. Jól ismert, hogy ez a szisztéma több, ma is hatályos polgári jogi kódex, így például az 1900-ban hatályba lépett, Josef Partsch német romanista szavai nyomán a pandektajog „halálát” okozó német Bürgerliches Gesetzbuch (BGB), valamint újabban például az 1966-os portugál, az 1999-ben hatályba lépett makaói vagy épp az új, 2002-es brazil Código civil alapját képezi. Magára a német polgári törvénykönyvre nézve ide kínálkozik Franz Wieacker szellemes értékelése, miszerint a BGB nem más, mint „a klasszikus liberalizmus későn született gyermeke és a pandektatudomány gyümölcse”. Ide kívánkozik Friedrich Ramm megjegyzése is, miszerint a BGB egy „elkésett nemzet elkésett törvénykönyve”. F. W. Maitland szerint pedig a BGB „a legjobb kódex, amit a világ valaha is látott”.

A német BGB-vel szemben ugyanakkor az 1811-es osztrák Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch a természetjogi megközelítés folytán némiképp módosított institúciórendszert követ. Ennek megfelelően nem tartalmaz sem általános részt, sem pedig külön kötelmi jogi részt. Bár az öröklési jognak (droit des successions) a tulajdonjogtól (droit de la propriété) való elhatárolása már jóval korábban, a francia magánjogtudomány óriása, Jean Domat tudományos munkásságában is megjelent, az osztrák ptk. önálló öröklési jogi részt sem tartalmaz.

Svájcban először a kereskedelmi jogot is magában foglaló kötelmi jog kodifikációjára került sor 1881-ben (Schweizerisches Obligationenrecht). Az Eugen Huber által kidolgozott, 1907-ben kihirdetett és 1912-ben hatályba lépett svájci polgári törvénykönyv (Schweizerisches Zivilgesetzbuch) fontos szerepet játszott a későbbi magánjogi kodifikációkban. Itt utalunk Pio Caroni szavaira, aki a svájci ZGB-t „öntudatos törvénykönyvnek” nevezi, és valóban, a ZGB tudatosan lemondott a külföldi és történeti előképek figyelembe vételéről (Hans Schlosser).

 

Liechtenstein magánjogfejlődésének külön tárgyalása már csak azért is kiemelkedő jelentőséggel bír, mert ez a témakör jószerével teljesen ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt, de a nemzetközi szakirodalomban is csak kevesen foglalkoztak vele. A szerző rámutat például arra, hogy az osztrák magánjog automatikus recepciója 1843-ig tartott Liechtensteinben. Érdemes felhívni a figyelmet e helyütt arra a körülményre is, hogy míg Ausztriában az Anschluss óta a Johann Heinrich Thöl által favorizált szubjektív szisztémát követő, 1897-es Handelsgesetzbuch hatályos, addig Liechtensteinben a mai napig a francia Code de commerce-hez hasonlóan objektív rendszert követő 1861-es Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch van hatályban.

Az olvasó a könyvben túlnyomórészt tudománytörténeti, valamint kodifikációtörténeti fejtegetésekkel, illetve a törvényi jog bemutatásával találkozhat; talán későbbi kutatások tárgyát képezheti majd az összehasonlító magánjogtörténeti vizsgálat kiterjesztése a bíró alkotta jogra is. A törvényi jog bemutatása általában részletekbe menő, és impozáns forrás-, valamint szakirodalmi apparátusra támaszkodik, ám talán nem mindenhol kellően részletes. Portugália újkori magánjogfejlődésének ismertetése során például a mind szerkezeti, mind pedig tartalmi szempontból a BGB erőteljes hatását tükröző, a későbbi portugál nyelvű (az 1999-es makaói, vagy éppen az új, 2002-es brazil kódexre is utalhatunk) kodifikációkra nagy hatást gyakorló 1966-os portugál Código civil, illetve ennek hatástörténete nézetünk szerint részletesebb bemutatást is igényelhetett volna. A pandektarendszert követő kódex igen terjedelmes, 396 cikket tartalmazó – többek között a törvény értelmezésére, a jogügyleti nyilatkozatok általános szabályaira, a jogügyletek érvénytelenségére, a házasságkötési képességre és a házasság legalapvetőbb szabályaira, az extrakontraktuális felelősségre, a jogi tényekre, a jogviszonyokra, a jogképességre, a feltételre és az időhatározásra, az elévülésre, a bizonyításra, a vélelmekre kiterjedő – általános résszel kezdődik, amit a kötelmi jog, a dologi jog, a családjog, s végül az öröklési jog követ.

Hamza Gábor külön hangsúlyozza a Hexabiblosz jelentőségét, amely Görögország területén egészen 1946-ig, a szerkezetében a pandektarendszert követő, a BGB hatását egyes konkrét jogintézmények tekintetében is tükröző egységes polgári jogi kódex (Astikos kodix) hatályba lépéséig élő jog volt. Bár maga a szerző is utal arra, hogy Harmenopulosz, Thesszaloniki város bírája (katholikos krites) Hatoskönyve szerkezetét tekintve sok tekintetben a modern pandektarendszert vetíti előre, és Görögország újkori magánjogfejlődésének bemutatása kapcsán részletesen elemzi a görög ptk. szerkezetét is, mégis hiányolhatjuk a Hexabiblosz és az Astikos kodix szerkezetének felettébb izgalmas összehasonlító vizsgálatát. A Hexabiblosz-ban a bíráknak szóló Előszót követően az első könyvben személyi jogi szabályok olvashatók, míg a második könyvben dologi jogi, a harmadik könyvben pedig kötelmi jogi szabályok szerepelnek. A negyedik könyvben a házassági jog került elhelyezésre, az ötödik könyv pedig az öröklési jogot tárgyalja. Igen modern rendszer; dologi jogról leválasztott, önálló öröklési jog, személyi jogi szabályokról leválasztott önálló házassági jogi szabályok, valamint külön könyvben elhelyezett dologi és kötelmi jogi szabályok. Igen, valóban a modern pandektarendszer előfutára! A Hexabiblosz hatodik könyvében pedig kártérítési jogi rendelkezések szerepelnek. Külön vizsgálatot érdemelne annak kimutatása, hogy a Hexabiblosz szerkezete miképpen vetítette elő a modern pandektarendszert, illetve hogy maga a Hexabiblosz (közvetlenül, vagy csupán a BGB közvetítésével?) miképpen befolyásolta a pandektarendszerű görög ptk. szerkezetét.

A magyar magánjogfejlődést bemutató fejtegetések értéke többek között, hogy azok nem csupán a magyar magánjog külső történetét, hanem a hazai jogtudomány, illetve jogi oktatás történetét is behatóan tárgyalják, a legújabb kori magyar jogi romanisztikából Visky Károly, Brósz Róbert, Pólay Elemér, Benedek Ferenc és Diósdi György nemzetközileg is nagyra értékelt munkásságát is méltatva.

A mű negyedik része (602–723.) az európai magánjogi tradíciók hatását vizsgálja számos Európán kívüli ország – a legrészletesebben az amerikai kontinens országainak – vonatkozásában, a szerző e tárgykörben korábban publikált kutatásaihoz képest itt is részletesebben, illetve szélesebb spektrumban, egyes országok esetében azonban csak dióhéjban. Hamza Gábor behatóan elemzi például a római jognak az Egyesült Államok jogfejlődésére gyakorolt, általában kevéssé ismert, ám korántsem elhanyagolható hatását. Az 1994-es, a kontinentális jogi hagyományokat messzemenően őrző, dogmatikájában és terminológiájában is a római jogi tradíció továbbélését mutató, ugyanakkor angolszász jogi elemeket is szép számban tartalmazó, szerkezetében a svájci ZGB hatását tükröző québec-i polgári törvénykönyv, valamint a szintén a római jogi hagyományok továbbélését mutató louisianai ptk. is részletesebb elemzést nyer.
Különösen behatóan foglalkozik a szerző a „jogi nagyhatalomnak” tekinthető Brazília jogfejlődésével, illetve az új brazil ptk.-val is. A mind szerkezetében, mind tartalmában az új portugál ptk. – és ezáltal persze a BGB – hatását tükröző, igen modern 2002-es brazil Código civil meglehetősen terjedelmes általános részt (Parte geral) tartalmaz; ennek első könyve a személyek jogát, második könyve a dolgokra vonatkozó legfontosabb szabályokat tartalmazza, harmadik könyve pedig többek között a jogi tényekről, ezen belül a portugál ptk.-hoz hasonlóan ebben a kódexben sem definiált jogügyletről, a képviseletről, továbbá a feltételről, az időtűzésről, a jogügyleti hibákról, a jogügylet érvénytelenségéről, a megengedett és a meg nem engedett aktusokról, az elévülésről, illetve a bizonyításról szól. A brazil kódex különös része (Parte especial) pedig elsőként a kötelmi jogot tárgyalja, majd a dolgok jogát, ezt követően a családjogot, s végül az öröklési jogot tartalmazza.
Hamza Gábor kitér továbbá egyes ázsiai országok jogfejlődésének bemutatására, így például a római jogi tradíció megismerésére újabban óriási súlyt helyező Kína magánjogfejlődésének elemzésére is, és részletesen foglalkozik a vegyes jogrendszernek tekinthető dél-afrikai jog főbb vonásaival, fejlődésével és forrásaival is.

A mű tartalmi mondanivalóját rövidítésjegyzék (725–729.), nagy gonddal összeállított, többnyelvű irodalomjegyzék (731–770.), részletes forrás-, név-, cím- és tárgymutató (771–801.), valamint a német mellett angol, francia, olasz és spanyol tartalomjegyzék egészíti ki.

Hamza Gábor immár harmadik, német nyelven megjelent, a modern magánjogok kialakulását és fejlődését a nemzetközi szakirodalom vezérmunkáihoz képest is hallatlanul széles horizontban és imponáló adatgazdagsággal bemutató monográfiája kétségtelenül újabb mérföldkő a téma hazai és nemzetközi szakirodalmában egyaránt. A mű számot tarthat a római jog, a magánjogtörténet és a jogösszehasonlítás szakembereinek figyelmére. (Gábor Hamza: Entstehung und Entwicklung der modernen Privatrechtsordnungen und die römischrechtliche Tradition. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2009, 826 p.)

Siklósi Iván

tanársegéd, ELTE ÁJK Római Jogi Tanszék