Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor
Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor c. kötet 2011 márciusában
jelent meg Erdősi Gyula és Kádár Katalin szerkesztésében.
A Pontus Kft. gondozásában immár a harmadik
kötetével jelentkezett az Iskolateremtő könyvsorozat. Ez a kötet a BME
egyetemi tanáraira, az MTA doktoraira, Ladó Lászlóra és Kindler
Józsefre emlékező könyvek után jelent meg. Bár indíttatásuk,
végzettségük és szakmai pályájuk különböző, a szocializmus nehéz
éveiben életükkel és munkásságukkal mindhárman az ország
felemelkedését szolgálták, amiben nehéz helyzetükben is mindvégig
hittek. Közös bennük, hogy legfőbb feladatuknak a jövő generációk
nevelését tartották. Példájuk igen becses megújulásra érett
társadalmunknak. Wilhelm Röpke írta: „Egyre inkább meggyőződésemmé
válik annak rendkívüli fontossága, hogy a társadalomban kell lennie
egy nem nagy, de mégis mértékadó csoportnak, amely bizonyos
megváltoztathatatlan normákért és értékekért felelősséget érez. Ezt a
felelősségérzetet azzal is megpecsételi, hogy az említett értékekhez
életpéldájával is a legkeményebben ragaszkodik. Természetes
nemességnek, nobilitas naturalis-nak nevezhetném ezeket az embereket,
akiket a társadalom sohasem nélkülözhetett.
Ma pedig, amikor annyi minden szétmállik és inog,
még nagyobb szükségünk van erre a természetes nemességre, erre az
elitre, amely nemesi címét csak a legmagasabb szintű teljesítményből
származtatja. Az ilyen életet természetes méltóság övezi. Az emberek
készségesen elismerik tekintélyét.” (Röpke, Wilhelm: Emberséges
társadalom – Emberséges gazdaság. Aula, 2003)
Munkájukkal és egész, lemondásokkal teli
életútjukkal, amelyre a szilárd jellemesség, érett ítélőképesség,
makulátlan magánélet, a közösségért végzett munka, a jogért és
igazságért való bátor és rendíthetetlen kiállás jellemző minden
élethelyzetben – mindnyájunknak példát mutattak.
A Simonyi-kötet szerkezete az emlékállítás
szándékának megfelelően tagolt. Pálinkás József akadémikus, az MTA
elnöke az Előszóban meleg szavakkal ajánlja az olvasó figyelmébe a
közel hetven emlékező írását. Vajta László, a BME dékánja a
visszaemlékezés-kötet hősét az egyetemi ifjúság elé állítja példaként,
majd a szerkesztő ismerteti a kötet felépítését, melyben a barátok,
munkatársak, tanítványok és tisztelők visszaemlékezései ismertetik meg
az olvasót Simonyi Károly professzor életével és munkásságával.
Mérey Imréné visszaemlékezése a kiváló
tudós-professzor életútjának és emberi drámájának rövid bemutatása,
amelyből kirajzolódnak a kiváló adottságokkal rendelkező, karizmatikus
vezető, a kitűnő pedagógiai érzékkel megáldott egyetemi oktató, a
felkészültségével és empatikus hozzáállásával hallgatósága és
munkatársai tiszteletét mindenkor kiváltó, megnyerő személyiség
jellemző vonásai.
Keszthelyi Lajos akadémikus gondolatai nyitják meg
a barátok megnyilatkozásait. Kifejti, hogy Simonyi munkássága,
tevékenysége országos jelentőségű volt. Részecskegyorsítók
megépítésével előbb Sopronban, majd a Központi Fizikai Kutató
Intézetben (KFKI) meghatározó szerepe volt az atommagkutatás
megalapozásában. Bemutatja Simonyi tevékenységét a forradalomban, majd
az ezért elszenvedett mellőzését. Ő maga ötven éven át volt a
professzor úr barátja, és ő volt az egyedüli, aki 1956-ban kiállt
főnöke mellett.
Szlávik Ferenc tanítványként közelről ismerte a
professzort. A KFKI nyugalmazott igazgatójaként megírt emlékezésében
Simonyi Károly kiváló személyiségjegyeit, sokoldalú intellektusát,
fegyelmezett és fáradhatatlan munkabírását, emberségét emeli ki,
személyes történetei megosztásával hozza emberközelbe kedves
professzorát.
A tisztelők, barátok, munkatársak, tanítványok
hosszú sora írta meg személyes hangú megemlékezését, melyekből
kirajzolódik Simonyi professzor személyiségének sokoldalúsága.
Simonyinak kitűnő iskolája volt, ez hatotta át egész életét. Olyan
professzorai voltak a harmincas években, mint: Bay Zoltán,
Muttnyánszky Ádám, Pattantyús-Ábrahám Géza, Pogány Béla, Szentmártoni
(Stachó) Tibor, Verebély László és mások.
A Műegyetemen közel ötven évet dolgozott. Huszonhat
évesen a Bay Zoltán-iskola tagja volt, a Műegyetemen az Atomfizika
Tanszék tanársegédje, a Bay-laboratórium munkatársa. Részt vett a
Hold-
|
|
radar kísérletben. Erről az időszakról emlékeznek
Bay Zoltán özvegye Herczegh Júlia, Bay Zoltán unokaöccse, Bay Zoltán
és Takács Lajos, az MTA rendes tagja, aki munkatársa volt, továbbá
első doktorandusza, a nyolcvannyolc éves Gergely György, az MTA
doktora és mások.
Példamutató oktató és tudós volt, harminckét évesen
lett tanszékvezető professzor, aki munkásságát a magyar műszaki
értelmiség, a természettudományos és egyetemes kultúra egységének
kialakítása érdekében fejtette ki. Tanszékvezető egyetemi tanárként
vezetésével 1951-ben épült meg Sopronban az első magyarországi
részecskegyorsító, erről az időről írta meg emlékeit Takács Ernő, az
MTA doktora és Verő József akadémikus.
A Műegyetemen megalapította az Elméleti
Villamosságtan Tanszéket, 1952-ben már Kossuth-díjas tanszékvezető
professzorként szervezte meg a Központi Fizikai Kutató Intézetben az
Atomfizikai Osztályt. Később a KFKI igazgatóhelyettese lett.
Munkatársai jelentős nemzetközi eredményeket értek el. Tanítványaiból
munkatársakat nevelt. Erről írt többek mellett az országból 1956-ban
menekülni kényszerült Schmidt György, Kálmán J. Gábor és Temes C.
Gábor valamennyien Simonyi-tanítványok, az USA egyetemein kiválóan
helytálló professzorok, továbbá az itthoniak, Csurgay Árpád, Roska
Tamás, Pap László akadémikusok, Ferencz Csaba és Sallai Gyula az MTA
doktorai.
Az emlékezésekből mozaikszerűen tárul fel Simonyi
Károly nehéz élete. 1956-ban a KFKI Forradalmi Bizottságának
elnökeként gondoskodott róla, hogy ne kerüljön sor a szélsőséges erők
összeütközésére, és ne sérüljenek meg az intézetben a nagy értékű
berendezések és műszerek. Józan helytállását a KFKI állami és
pártvezetése nem méltányolta, sőt olyan helyzetet teremtett, hogy
állásáról önként mondott le. Ugyanez megismétlődött a Műegyetemen
tizenhárom évvel ezután: távozni kényszerült a maga alapította
tanszékről. A nehéz években számíthatott Németh László író
barátságára, vele előadássorozatot is tervezett. E barátságra
emlékezett az író lánya, Németh Judit, az MTA rendes tagja.
Iskolateremtő munkáját itthon nem folytathatta. Meg
kellett válnia legtehetségesebb tanítványaitól, akik félve találkoztak
vele. Ezekről az időkről is írt Berceli Tibor, Veszely Gyula és
Zombory László, az MTA doktorai, akik később maguk is műegyetemi
tanárként képviselték Simonyi Károly szellemiségét.
1971-ben egy szemeszter erejéig külföldön, Németországban vállalt
munkát. Vendégtanárságáról a szemtanúk, Hans-Georg Unger és Klaus
Schünemann professzorok írtak. Hallgatói felismerték magára
maradottságát, mellőzését. Felkérték, hogy a vári kollégiumban
beszéljen, amiről kedve van, szívesen követik, hallgatják előadásait.
Lehetetlen helyzetében, hallgatóinak szeretete és szolidaritása
mellett képes volt ismét újat alkotni. 1973 Nagycsütörtökén megtörtént
a csoda: Simonyi ötvenhét évesen megtalálta önmagát. Az ELTÉ-n kezdte
el azt a sikeres előadássorozatot, amin felbuzdulva nekilátott A
fizika kultúrtörténete megírásának. Élete hátralevő részében döntően
ezzel foglalkozott. Az emlékírások közül sokan emlékeznek erre az
időre, így Gyulai József, Michelberger Pál, Náray-Szabó Gábor, Vámos
Tibor, az MTA rendes tagjai. Ez a nagy mű hozta meg a professzornak a
kiemelkedő sikert és megérdemelt elismerést.
A kötet mondanivalóját a Simonyi Károly és
tudásközössége című CD-összeállítás teszi teljessé, amely
korszakonként taglalja életét, munkásságát és vázlatos ecsetvonásokkal
kálváriáját a Műegyetemen. A mellékletet Várszegi Asztrik főapát úr
ajánlja az olvasó figyelmébe. Követendő példaként említi Simonyi
Károly alázatát és szeretetet sugárzó személységét. A visszaemlékezők,
tisztelők, barátok, munkatársak és tanítványok vallják, hogy a
professzor úr (kb. 150 CV-vel jellemzett) tudásközösségében
létrehozott, a kultúrák ismeretén, az interdiszciplináris probléma
megközelítésen alapuló szellemiség követendő példa a jövő nemzedékek
számára is.
E recenzió írója nem ismerhette személyesen a
professzor urat, de a 60-as évek végén NDK-s mérnökhallgatóként ő is
Simonyi német nyelvű könyvéből tanulta az elméleti villamosságtant. A
személyes visszaemlékezések összegyűjtésével ez a kötet nemcsak méltó
tisztelgés az akadémikus szakmai munkássága előtt, de sokoldalúan
mutatja be az EMBERT, aki nevét A fizika kultúrtörténeté-vel tette
halhatatlanná. Köszönet érte. (Erdősi Gyula – Kádár Katalin szerk.: Az
iskolateremtő Simonyi Károly professzor. Pontus Kft., 2011)
Bársony István
villamosmérnök
|
|