A magyar geográfia egyik legaktívabb, nemzetközileg
legelismertebb képviselője volt Teleki Pál, aki nemcsak tudományos
munkásságával, hanem politikai, közéleti tevékenységével is gyakran
került a figyelem fókuszpontjába. Életműve számos szálon kapcsolódott
kora világtörténelmi eseményeihez.
Számos külföldi földrajzi társaság választotta
tiszteleti tagjává. New Yorkban a Columbia Egyetem 1936-ban
díszdoktori címmel tüntette ki. Munkásságának reális értékelését
szülőföldjén, a második világháború befejezését követően az 1990-es
politikai rendszerváltásig politikai szempontok akadályozták. Életműve
és a politikai földrajz terén elért eredményei – ellentmondásai és
kudarcai ellenére is – érdemesek az utókor figyelmére.
Személyét és tevékenységét hosszú ideig egyoldalú,
elfogultságoktól terhelt, olykor szándékosan hamis beállításban
ismerhette meg a közvélemény. A pályatársak és tanítványok évtizedekig
hallgatásra kényszerültek. Műveit eltávolították a közkönyvtárakból;
könyvei, térképei évtizedekig hozzáférhetetlenek voltak. Szomorú tény:
Magyarországon földrajztanárok nemzedékei szerezhettek diplomát
anélkül, hogy a kortársai, diákjai által nagyra becsült földrajztudós
akár egyetlen írását olvasták volna. Portréjának és tevékenységének
vázlatos bemutatása hasznos tanulságokat jelenthet, s felidézhetjük a
kort, melynek történelmi koordinátarendszere alapvetően meghatározta
munkásságának kereteit.
A pályakezdés évei
Teleki Pál 1879. november 1-én, arisztokrata család gyermekeként
született Budapesten. Családja erdélyi származású volt. Kastélyuk
Pribékfalván, Erdély északi részén ma is megtalálható. Teleki Pál a
piarista gimnáziumban szerzett érettségi után a budapesti
Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatott tanulmányokat.
Egyik tanítványa, Gunda Béla néprajzprofesszor visszaemlékezése
szerint egyetemi előadásaiban gyakran hivatkozott Afrika egyik utolsó
fehér foltját eltüntető, felfedező utazó nagybátyjára, Teleki
Sámuelre, aki 1887–88-as expedíciója során a fekete földrész utolsó
ismeretlen tájait tárta fel, s a XIX. század legeredményesebb magyar
földrajzi felfedező utazói közé tartozott.
Teleki Pál kisgyermekként áhítattal hallgatta az
erdélyi Marosvásárhely tőszomszédságában található Sáromberkén
nagybátyja kalandos afrikai utazásának izgalmas történeteit, a Rudolf-
és a Stefánia-tavak, valamint egy működő tűzhányó, a Teleki-vulkán
felfedezésének részleteit. Nem titok, hogy az egzotikus afrikai
néprajzi tárgyakkal, vadásztrófeákkal, vadállatok kikészített bőrével
berendezett sáromberki kastély falai között ragadta meg fantáziáját a
Föld természeti jelenségeit, az emberek életkörülményeit oly
sokoldalúan magyarázó tudomány, a geográfia.
E múzeumnak beillő környezetben ébredt fel
érdeklődése a világ megismerése, s az e törekvéshez legtöbb támpontot
adó tudomány, a földrajz iránt. Nem véletlen, hogy első publikációja
Ázsia földrajzi felfedezésének tárgykörében született. Egyetemi
tanulmányai alatt szoros kapcsolatba került Cholnoky Jenő
földrajzprofesszorral.
Cholnoky Jenő és másik mestere, Lóczy Lajos
világhírű Ázsia-kutató, a Transz-Himalája felfedezője adott ösztönzést
arra, hogy Teleki Pál Kelet-Ázsia történeti földrajzának kérdéseiben
folytasson kutatásokat.
Lóczy Lajos – aki 1877–1880 között a Széchenyi Béla
vezette expedíció tagjaként jelentős geológiai kutatómunkát végzett
Kínában – felismerte tanítványa kimagasló képességeit, szerteágazó
érdeklődését és szorgalmát.
Lóczy Lajos mellett állhatatosan képezte magát, s
elsősorban történeti földrajzi kutatómunkát végzett. Társalgási
szinten beszélt angolul, németül, franciául, románul, olvasott
hollandul és olaszul. Ifjú éveiben beutazta Nyugat-Európát, ahol
Párizs, Amszterdam, Bécs, München, Hága, Róma, Velence és Firenze
könyvtáraiban és archívumaiban búvárkodott. Ha az antikváriumokban
földrajzi könyv, vagy térképritkaságokra bukkant, nem sajnált pénzt,
energiát, fáradtságot, hogy megszerezze készülő munkájához.
Első eredmények a tudomány mezején
Kilencesztendős fáradozást követően olyan
nagyszabású művet adott közre, mely világhírűvé tette őt.
A Genfben, 1909-ben megrendezett Nemzetközi
Földrajzi Kongresszuson mutatta be: Atlasz a Japáni szigetek
kartográphiájának történetéhez című impozáns munkáját, melyet a
Francia Földrajzi Társaság Jomard-díjjal1
ismert el. Teleki e művel alapozta meg tudományos pályafutását, s
tette nemzetközileg ismertté a nevét.
Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez című,
1903-ban benyújtott doktori disszertációjában már felvillan későbbi
tudományos felfogásának és módszerének néhány alapvonása. A
dialektikus szemlélet, a jelenségek kialakulása, változása, fejlődése,
okainak keresése, a több tudományág eredményeinek hasznosítása, a
komplex látásmód és az interdiszciplinaritás már jelentkeznek
munkájában.
A szakirodalom alapos ismerete, az eltérő nézetek
ütköztetése, a kritikai vélemények összevetése már előrevetíti a
későbbi nagyformátumú tudós szemléletének alapjait. Ezért a földrajz
mellett földtani, biológiai, antropológiai, történeti és szociológiai
tanulmányokat is folytatott, melyek nagyban hozzájárultak későbbi
polemikus gondolkodásmódja, a vitákat kedvelő módszere kialakításához.
A Magyar Földrajzi Társaság 1906-ban választotta választmányi tagjául.
Nagy hatással volt világképének és szemléletének
formálására az első, 1912-es amerikai utazása, melynek során
megismerte az Amerikai Egyesült Államok tájait, nagyvárosait,
legjelentősebb iparvidékeit, legfontosabb mezőgazdasági
termőterületeit és természeti értékeit, s igen hatékony politikai
rendszerét és közigazgatását. A tanárával, Cholnoky Jenővel megtett út
részleteit, az őket ért élményeket Cholnoky Jenő két évtizeddel
később, a második világháború idején, könyv formájában is
megjelentette. Az amerikai út nagy hatással volt Teleki Pál
személyiségére. Új megvilágításba kerültek a tudomány lehetőségei és a
politika céljai közötti kapcsolatok, s felismerte a nemzeti
feladatokat, melyek eléréséhez igen komoly muníciót adhat a föld
rajztudomány. A Magyar Földrajzi Társaság Havass Rezső elnökkel együtt
létrehozott gazdaságföldrajzi szakosztálya új kutatási irányokat adott
a tudománynak.
Teleki Pál leírta a táj és az ember kapcsolatát.
Hajdú Zoltán professzor értékelése szerint 1917-ben, direkt módon is
megfogalmazta fajfelfogását, mely igen fontos összetevője Teleki
tudományos nézeteinek – majd később politikai tevékenységének is.
Hajdú Zoltán szerint: „A társadalmi biológia híveként úgy ítélte meg,
hogy ez a tudomány lesz képes a társadalom fejlődési
törvényszerűségeinek a feltárására. Véleménye szerint a faj, s az
ember nem mint halandó egyed, hanem mint az életet megőrző életegység
érvényesül és hat a földfelszín életében, a tájban. Az emberiség egy
fajt képez, s ez olyan életegységet jelent, amelyet az együtt élő
emberek nemzedékről nemzedékre alkotnak. A faj és a táj szimbiózisban
élnek, részeik, alkotóelemeik nem egyneműek, hanem egymást
életfolyamataikban támogatók, kiegészítők.”
A Magyar Tudományos Akadémián tartott
székfoglalójának címe: A földrajzi gondolat története, mely munka nagy
ívű, történeti alapokra helyezett ismeretanyagra alapozva kívánta
meghatározni az új geográfia helyét, fogalmát, feladatait.
A geográfia a politika szolgálatában
Magyarország függetlenné válása, az Osztrák–Magyar Monarchia
felbomlása, valamint az első világháborús katonai vereség meghatározó
módon orientálta Teleki Pál tudományos munkáját.
Magyarországnak szembesülnie kellett mindazon
nemzetiségeinek elszakadási törekvéseivel, melyek a háborús kudarcot
követően felerősödtek és realitássá váltak. Ezért Teleki tudományos
tevékenységének fő célja 1918 őszétől az volt, hogy megőrizze a
Kárpát-medence földrajzi egységét, Magyarország
területi integritását. Felismerte, hogy a háborút követő
béketárgyalások a nemzetiségi kérdést helyezik a középpontba, ezért
megkezdte Magyarország néprajzi viszonyait, a nemzetiségek
elhelyezkedését aprólékosan bemutató nagy műve, a híres „Carte Rouge”
azaz Vörös Térkép elkészítését.2 Kollégái,
Bátky Zsigmond, Kogutowicz Károly, Littke Aurél és Nopcsa Ferenc
közreműködésével megkezdték a munkálatokat, hogy az ország nemzetiségi
viszonyait a lehető legrészletesebben, térképi ábrázolásban mutassák
be. A néprajzi térképhez az 1910. évi népszámlálás adatait vették
figyelembe, alapjául az 1:200 000 méretarányú topográfiai térképet
választották.
A népességet kifejező pontokat nemzetiségenként
eltérő színnel szerkesztették arra a háttértérképre, amely később a
népességet arányszáma szerint mutatta be. A térképen a népességszámmal
arányos nagyságú területet színeztek ki oly módon, hogy minden
négyzetmilliméter egy adott népességszámot jelölt. A szerkesztés során
az 1 mm² – 100 fő érték bizonyult célszerűnek. Teleki térképén a
magyarokat vörös, a németeket narancs, a szlovákokat zöld, a románokat
lila szín jelölte. A magyarlakta területek szembeötlő kiemelése miatt
kapta a mű a „Vörös Térkép” elnevezést.
Papp-Váry Árpád térképész professzor véleménye
szerint: „A térkép tudományos szempontból teljesen korrekt, a
tényleges helyzetnek megfelelően, szakmailag megtámadhatatlan módon
tükrözi az egyes népek térbeli elhelyezkedését. Nem igaz az elmúlt
évtizedek azon állítása, hogy eleve tendenciózus munka, amelynek célja
az ország területi integritásának a megvédése.”
A párizsi béketárgyalásokra 1920. január 4-én
induló magyar küldöttség igen tekintélyes bizonyító anyagot vitt
magával a Kárpát-medence földrajzi egységének bemutatása és védelme
céljából. A tervezett területi feldarabolás ellen összegyűjtött
érvanyag volt hivatva bizonyítani, hogy vízrajzi, domborzati
szempontból, valamint népességi, gazdasági szempontból milyen
veszélyeket rejt a Kárpát-medence politikai feldarabolása. A
közlekedési, elsősorban a vasúthálózat szétdarabolása, a
termőterületek és a piacok elválasztása, a szerves fejlődésben
kialakult városhálózat egymástól való szétválasztása igen jelentékeny
gazdasági gondokat vetítettek előre.
Teleki Pál 1920-ban megjelentette Magyarország
gazdasági térképekben című művét, valamint Fodor Ferenc és Cholnoky
Jenő közreműködésével Magyarország gazdaságföldrajzi térképét.
Összesen 111 térkép és tíz grafikonoldal képezte a béketárgyalások
térképanyagát, melyek felölelték az ország természeti viszonyait, a
népesség és a vallások elterjedését, az írni-olvasni tudók arányát, s
az ország iparát, mezőgazdaságát szemléltető atlaszt. E művek
megszületésénél vitathatatlan Teleki tervező, irányító, koordináló
szerepe.
Teleki Pál térképszerkesztői munkásságának
értékelésénél hivatkoznunk kell A statisztika és a térkép a gazdasági
földrajzban című tanulmányára, mely a mai napig aktuális kérdésekhez
kapcsolódik.
Az ok-okozati összefüggések feltárása, elemzése jelentékeny módon
járul hozzá mindazon tények bemutatásához, melyek a földfelszín
alakulásán túl a politikai formációk kialakulását is
megmagyarázhatják.
A trianoni döntés hatása és következményei
Az első világháborút lezáró, 1920. június 4-én aláírt trianoni
békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette eredeti területének
több mint kétharmadát, s több mint hárommillió magyar szakadt el az
anyaországtól, s került a határokon túlra. A történelmi Magyarország
felosztása 23,4 millió lakost érintett. Romániához került 5,3 millió,
Csehszlovákiához 3,5 millió, Jugoszláviához 4,1 millió, Ausztriához
0,3 millió, s így Magyarországnak 7,6 millió lakosa maradt.
Magyarország 10,2 millió magyar lakosából 3,3 millió került más állam
fennhatósága alá négy különböző országban. Az 1920. évi trianoni
békeszerződéssel öt felé felosztott magyar nemzet lakosai egymással
igen sokrétű gazdasági, politikai, kulturális és személyes
kapcsolatokban álltak, ezernyi személyes szál kötötte össze őket, s
egy természeti földrajzi, illetve gazdasági földrajzi egységben éltek
a Kárpát-medencében. Az új határok sűrűn lakott területeket,
hagyományos közigazgatási egységeket, sőt olykor évszázados
településeket – például Komárom – vágtak ketté. Nagyon sok kisebbségi
sorba került magyar veszítette el munkahelyét, egzisztenciáját,
vagyonát, s menekültként a megcsonkított országban próbált megélhetést
találni.
A Kisantant államok területe együttesen 683 ezer
km² volt, lakossága pedig 47 millió. Ez a szövetségi rendszer állott
szemben a 93 ezer km²-en élő, 7,6 millió lakossal, azaz
Magyarországgal. A gazdasági és katonai erőviszonyok ismeretében szó
sem lehetett arról, hogy újabb konfliktusban érvényesítsék érdekeiket
a magyarok.
Teleki Pál számára azonban hosszú távon az volt a
fő cél, hogy az elszakított országrészeket Magyarország
visszakaphassa.
Ez a magyarság számára fájdalmas tény indította meg
a revíziós törekvéseket, melyek akkoriban az egész társadalom egységes
kívánságát tükrözték.
Teleki Pál a revíziós gondolat vezéregyéniségeként
két évtizeden át küzdött nemzetközi síkon azért, hogy az elszakított
területek visszakerüljenek Magyarországhoz. Az általa 1926-ban
megalapított Államtudományi Intézet Rónai András vezetésével sokrétű
kutató- és gyűjtőmunkát végzett a közép-európai térség, ezen belül
elsősorban a kárpát-medencei utódállamok földrajzi, népességi,
gazdasági, közlekedési viszonyainak minél részletesebb dokumentálása
céljából. E munka legnagyobb eredménye a Rónai András által
szerkesztett Közép-Európa atlasz.
Teleki Pál egyik tanítványa, a Herder-díjas
néprajztudós, Gunda Béla professzor debreceni előadásain többször
hangsúlyozta, hogy Teleki Pál munkásságára igen jelentős hatást
gyakoroltak a francia földrajzi kutatások, elsősorban az emberföldrajz
eredményei. Gunda Béla szavai szerint „Teleki Pál ő maga is sugározta
azt a geográfiai szellemet, amit Jean Brunhes és Vidal de la Blance az
etnográfiával összefonódva képviselt. Nem véletlen, hogy egyik
legkitűnőbb tanítványát, Hantos Gyulát (aki 1940-ben a kolozsvári
egyetemen az emberföldrajz professzoraként oktatott) Franciaországba
küldte ki tanulmányai elmélyítésére.”
Teleki Pál szoros kapcsolatot tartott fenn a szerb
geográfusokkal, Milutin Milanković-vel, valamint Jovan Cvijić-csel, s
figyelemmel kísérte a Balkán antropológiai kutatásainak eredményeit.
Tevékenyen részt vállalt a Magyar Tudományos Akadémia
Balkán-kutatásainak a szervezésében, elősegítette a terepmunkákat,
valamint számos kötet megjelenését. Teleki Pál támogatásával
készülhetett el Degen Árpád nagy monográfiája, a Flora Velebitica
(1936–38, három kötetben, Budapesten), amely a horvát karsztvidék
növényvilágát, s az emberi tevékenységgel való kapcsolatát mutatja be.
Teleki Pál földrajzi szemléletében a természeti
jelenségek, a domborzati formák, a vízrajzi viszonyok, valamint az
emberi tevékenység megnyilvánulásai egyenrangúak és egymást
kiegészítőek. Ez az interdiszciplináris látásmód tükröződik A
gazdasági élet földrajzi alapjai című nagy művében, melyben a
domborzat, a klíma, a talaj, és a növénytakaró összefüggéseiről, a
kultúrák keletkezéséről igen plasztikusan ír.
Teleki nagy figyelemmel volt a tájak
jellegzetességeire, a Párizsi-medence leírásánál vagy Mezopotámiánál
egyaránt érzékelhető remek szintézisalkotó képessége.
Teleki felfogása szerint: „a táj a földfelszíni
élet természettől befolyásolt szintézise. Sem térben, sem időben
vissza nem tér. Alföldi táj sok ezer van a világon, de Kecskemét tája
a maga sajátos szőlő és gyümölcsös kultúrájával egyetlen ilyen része a
földfelszínnek. Viszont az ukrán puszták sokban hasonlítanak a magyar
rónához. Búzát, kukoricát, napraforgót termelnek mindkettőn, hasonló
formában, részben hasonló szerszámokkal, eszközökkel. (a XX. század
elejéről van szó) Ezért is érezték magukat jól az első világháború
ukrán foglyai a nagy magyar alföldön.”
Nemzetközi feladat
a Moszuli Bizottság tagjaként
Az első világháború után a legyőzött Magyarország fiaként Teleki Pál
igen fontos feladatot kapott a Népszövetségtől. Az Irak és Törökország
közötti határkijelölés kérdésében titkára, Incze Péter társaságában
Irakba utazott, hogy földrajzi és néprajzi helyszíni tájékozódás
alapján tegyen javaslatot arra, melyik ország részévé váljon az
olajban gazdag Moszul környéki határterület. A Moszul Vilajet
lakosságában döntő többséget alkotó kurdok állami hovatartozása
világpolitikai kérdéssé vált.
A Török Birodalom bukásával – úgy tűnt akkoriban –
lehetőség nyílt a kurdok számára egy önálló állam megteremtésére. Az
első világháborút követően Mahmud Barzindjirsek 1924-ben
|