• A technológiai fejlettség arra is képes, hogy a „hétköznapok
emberének szeme elől” elrejtse az összefüggéseket, például a „látható
reklámok és a láthatatlan szeméthegyek között, a látható nyomor és a
láthatatlan szeméthegyek között”.
• Elengedhetetlen az etika újragondolása, az értékek – gazdasági
ésszerűség, haladás és jólét, etika és politika, autonómia, globális
és lokális, felelősség és szabadság – újraértelmezése.
• A jó és rossz tudatos megkülönböztetésének képességére nevelés
(Lányi, 2007).
A társadalmi tőke változásainak vizsgálatai mutatják, hogy a
társadalmi tőke alacsony foka szorosan korrelál az értékvesztett,
anómiás állapottal. A társadalmi tőke meghatározásának alapkategóriái:
az együttműködés – kölcsönösség, közösségiség (családi kötődés; hidak:
barátok, kollégák; társadalmi csoportokhoz való tartozás) és a bizalom
(család, barát, intézmény). A társadalmi tőke forrásai a normák
közvetítői – az előbbiekből is következtethető – a család, az iskola,
a társadalmi és önkéntes szervezetek.
Az utóbbi néhány évtized kutatásai bizonyították, hogy a születésszám
és az anómia közötti összefüggés kapcsolatba hozható a társadalmi
kapcsolatok dezintegrálódásával, a társadalmi tőke előrejelzi a
várható élettartamot, az egészségi állapotot (Skrabski, 2008). Fő
veszélyforrások a bizalomhiány, a versengő, rivalizáló attitűd, az
irigység.
Skrabski Árpád és munkatársai vizsgálatai bizonyítják, hogy a
társadalmi bizalmatlanság mértéke 1995 és 2002 között csökkent, de
jelentősen emelkedett 2002 és 2006 között. A férfiaknál a rivalizálás
mértéke 2006-ban volt a legmagasabb, a megkérdezettek 33%-át
jellemezte. Ez az eredmény a korai férfihalálozás előrejelzője
(Strabski, 2008; Kopp, 2008).
Az anómia változásának vizsgálatával jelentősen emelkedtek 2002 és
2006 között az értékvesztés, a jövőkép nélküliség értékei. A
kilátástalanságot jelző anómiamutatók a krónikus stressz
kialakulásával, az egészségi állapot, az életminőség romlásával járnak
együtt. Igen jelentősen nőtt (52%-ról 69%-ra) viszont azok aránya,
akik úgy vélekedtek, hogy „az ember egyik napról a másikra él, nincs
értelme előre terveket szőni”, 72%-ról 82%-ra emelkedett azok száma,
akik úgy gondolják, hogy „minden olyan gyorsan változik, hogy az ember
azt sem tudja már, hogy miben higgyen,” s azok száma, akiknek az volt
a véleményük, hogy „manapság alig tudok eligazodni az élet dolgaiban.”
(Kopp et al., 2008; Skrabski, 2008)
A vizsgálatok eredményeivel való szembesülés is azt erősíti, hogy a
XXI. század emberének értékvesztése a globalizáció következménye,
melynek alapvető oka, hogy
• az emberiség életfeltételei jelentősen megváltoztak,
• a modern életforma nem biztosítja az egyensúlyt,
• nem számolnak az emberi alkalmazkodóképesség korlátaival,
• nincs egyetemes érték, nincs morál,
• nincsenek életvezetési minták,
• a siker elhalványítja a felelősséget,
• az eszköz szentesíti a célt,
• a tudomány nem alkalmas az életvezetésre, a tudomány szakértelem,
mely eszköz a problémák feltárására, az elmélet megalkotására.
Mi a megoldás?
A tudományok összefogása. Lányi András (2007) szerint az új
szemléletmód alapja a fenntartható társadalom alapelvei:
• Az ökoszisztéma-elv, miszerint a fenntartható társadalom működésének
elvei nem kerülhetnek ellentmondásba az evolúció törvényeivel. „Az
ember szabadságának mértékét az erkölcsi törvény szabja meg”, melynek
alapja a felelősség.
• A megértés és tisztelet elve, mely a haszonelvű gondolkodás helyett
a használat elvét érvényesíti.
• A lokalitás elve a helyi közösségek működésében, „az egyenrangúságon
alapuló szerződésekben”, a kulturális és természeti létfeltételek
megőrzésében realizálódik.
• A különbség elve az az érték, amely a minőségi különbségek
tiszteletét és a különbözés jogát tartja szem előtt. A társadalmi
igazságosság nem vezethető le az egyenlőségi elv alkalmazásából.
• A szabad technológiaválasztás elve: a hatékonysági hajsza mutatói a
technológia fejlődésében mérhetők a leglátványosabban. Ez a hajsza
milliókat foszt meg a megélhetéstől, „s hadjáratot indít a tartósság
és a minőség ellen”. Helyette olyan „technológia” szükséges, amely
elősegíti az egyéni tudás, a kezdeményezőkészség, az alkotókedv, a
testi-lelki egészség megőrzését.
• A jövő nemzedék jogai: az emberhez méltó élet lehetőségének
biztosítása úgy, hogy az örökölt „örökséget”, az emberiség kulturális
és természeti kincseit legalább olyan állapotban örököljék, ahogy az
előző nemzedék hagyta utódul. (Lányi, 2007)
Kopp Mária így fogalmazott: „az ember kísérleti alannyá vált egy
világméretű laboratóriumban” (Kopp, 2002). Miért? Mert az emberiség
története – úgy is mondhatjuk: a nevelés története – folyamán
kialakult értékek, magatartásminták, normák átörökítése súlyosan
sérült a modern társadalomban. Ez a sérülés gátolja az érett, felelős
személyiség kialakulását. Ezért létrejött egy új tudomány, a
magatartástudomány, mely az emberi magatartás törvényszerűségeit és
fejlesztésének lehetőségeit vizsgálja az ember és környezete közötti
kölcsönhatások folyamatában. Tárgya: az emberi személyiség valamennyi
tevékenységének, a magatartási minták kialakulásának, egészséges
fejlődésének és zavarainak megismerése az egyén szintjén, a társas
kapcsolatokban, kulturális, szociális, gazdasági, ökológiai
kölcsönhatásokban (Kopp, 2001). Az új tudomány művelése során kilenc
tudomány eredményeire támaszkodnak a tudósok. Ez a kilenc tudomány: az
orvostudomány, a pszichológia, a biológia, a politikatudományok, a
neurofiziológia, a neuroanatómia, az etika, az antropológia és a
szociológia. Nagyon helyesen, a felsorolt tudományok eredményei nélkül
az új tudomány művelése, a „vállalt célok, feladatok” megválaszolása
nem lehetne teljes, valósághű, komplex, döntő jelentőségű a
magatartásszabályozás alapkérdéseiben, a megküzdési stratégiák
megfogalmazásában; az okok és következmények megértetésében a
természeti környezet (ökoszisztéma), az információszféra (fogalmi,
jelképi, gondolati, érzületi környezet), a technoszféra (gazdasági,
gépi környezet), és a szocioszféra (család – közösségek – nemzet)
összefüggéseiben (Lázár, 1997, 2001).
Mi az alapvető kérdés munkánk szempontjából? Hol van a pedagógia akár
segéd- vagy társtudományként ezen igen fontos tudomány művelésében?
A tények feltárásában, az okok, a problémák megfogalmazásában is
szerepe van a neveléstudománynak. 1950-ig ezt senki nem vonta
kétségbe. De a leglényegesebb az a tényező, hogy a helyzetkép
feltárása döbbenetes tényeivel jelentős mozgósító, motivációs erő
lehet egyes tudósoknál, iskoláknál, embereknél.
A feladat ennél jóval több! Először is a magatartástudomány
eredményeit közvetíteni kell, vagyis meg kell ismertetni, az
összefüggéseket meg kell láttatni, a cselekvést elő kell segíteni.
Másodszor a cselekvési stratégia nem épülhet másra, mint évezredes
örökségünkre, a nevelésre, ami nem más, mint értékközvetítés; a jó és
a rossz megkülönböztetésének képessége; a normák és minták közvetítése
és gyakoroltatása.
A környezetpedagógia az a tudomány, amely elősegíti a problémák
felismertetését és az értékek újrateremtését.
Kulcsszavak: fenntarthatóság, tudománypolitika, a tudósok
felelőssége, környezetpedagógia, a pedagógia megújulása, etika,
erkölcs
IRODALOM
Hammond, Allen (2000): Melyik világ? – 21.
századi forgatókönyvek (Which World? – Scenarios for the 21st
century). Island Press,Washington DC–Covelo, CA
Glatz Ferenc (2007): Ökológia: tudomány,
politika, etika. In: Kóródi Mária (szerk.): Remény a fennmaradásra.
Fenntartható-e a fejlődés? Kossuth, Budapest, 15–18.
Juhász–Nagy Pál – Zsolnai László (1992):
Humánökológia: Az ökológia reménytelen reménye. ELTE
Természettudományi Kar, Budapest, 19–20., 25–33.
Kopp Mária (2001): A magatartástudomány
alapkérdései. In: Buda Béla – Kopp M. – Nagy E. (szerk.):
Magatartástudományok. Medicina, Bp., 23–46.
Kopp Mária (2002): A magyar lelkiállapot.
In: Albert Gábor – Tenke S. – Tőkéczki L. (szerk.): Szárszó 1992–2001.
Magyarországi Református Egyház, Budapest, 358–362.
Kopp Mária – Székely A. – Skrabski Á.
(2008): Mi magyarázhatja a magyar férfiak idő előtti egészség-romlását
és halálozási arányát? In: Kopp Mária (szerk.): Magyar állapot 2008.
Semmelweis, Bp.,, 212–218.
Kovátsné Németh Mária (2006): Legnagyobb
erőforrás az oktatás. Ernst F. Schumacher A természetről és a modern
világ problémáiról. Tanító. XLIV, szeptember, 7, 3–5.
Lányi András (2007): A fenntartható
társadalom. L’Harmattan Kiadó, 12–47., 50–56. •
WEBCÍM >
László Ervin (2007): Káoszpont. In: Kóródi
Mária (szerk.): Remény a fennmaradásra. Fenntartható-e a fejlődés?
Kossuth, Budapest, 250.
Lázár Imre (1997): Környezet és
magatartástudomány. Kiegészítő jegyzet a környezetegészségügyi
hallgatók számára. Népegészségügyi Iskola, DOTE, Debrecen.
Lázár Imre (2001): Humán ökológia és
orvosi antropológia. In: Buda Béla – Kopp Mária (szerk.):
Magatartástudományok. Medicina, Budapest, 315–372.
Mátyás Csaba (2010): Széljegyzet egy rossz
üzenethez – újból, de nem utoljára a klímaváltozásról. Erdészeti
Lapok. március, 89. •
WEBCÍM >
Persányi Miklós (szerk.) (1988): Közös
jövőnk. A Környezet és Fejlesztés Világbizottság jelentése.
(fordította Balla Andrea et al.) Mezőgazdasági, Budapest, 68–69.,
93–121., 394–400.
Rapaics Rajmund (1925): Növények
társadalma. Atheneum, Budapest
Skrabski Árpád (2008): A társadalmi tőke
változásai Magyarországon az átalakulás időszakában. In: Kopp Mária
(szerk.): Magyar lelkiállapot. Semmelweis, Bp.
Varga Attila (2004): A Magyarországi
Ökoiskola Hálózat működése. In: Albert Judit – Varga Attila (szerk.):
Lépések az ökoiskola felé. Országos Közoktatási Intézet, Budapest
Vida Gábor (2007): Fenntarthatóság és a
tudósok felelőssége. Magyar Tudomány. 12, 1600–1606. •
WEBCÍM >
Vida Gábor (2008): Helyünk a bioszférában.
Typotex, Budapest, 12–17.
Wheeler, Keith – Bijur, Anne Perraca
(2001.): Fenntarthatóság pedagógiája. A remény paradigmája a 21.
században. Körlánc Könyvek 12. Körlánc Egyesület–Luwer, Budapest
|