Gondolatok A lét hangoltsága kapcsán
Miért olvas egy fizikus egy filozófiai tanulmánygyűjteményt, pláne
miért is foglalkozik vele részletesebben? Mindenek előtt érdemes
megemlíteni, hogy – köztudomás szerint – a természettudományok közül a
fizika áll legközelebb a filozófiához, gondoljunk csak a
relativitáselmélet vagy a kvantummechanika ismeretelméleti
vonatkozásaira. Másrészt – mint azt a Nobel-díjas fizikus Wigner Jenő
tréfásan megjegyezte egyszer −, ha egy fizikus kora előrehaladtával
nem tudja már igazán a fizikát művelni, filozófiával kezd foglalkozni.
Mindezek fényében foglalkozom az alábbiakban a huszonöt tanulmányt
tartalmazó kötettel, amely alcíme szerint a tudás sokféleségét mutatja
be (Tanulmányok a tudás sokféleségéről). Az előszó szerint ezek mind
az MTA Filozófiai Kutatóintézet munkatársainak és vendégeinek 2009.
évben született munkái. Ugyancsak az előszó szögezi le a kötet
szerkesztőinek „ars poétikáját” és egyúttal a kötet összeállításának
vezérlő elvét. „…a filozófia nem nélkülözheti a sokszínűséget, a
feltett kérdések és válaszok (vagy válaszkísérletek és
választöredékek) sokoldalúságát.” „Szerintünk egyenesen őrület, s a
filozófiai látásmódnak, azaz a filozófia lényegének teljes ignorálása,
egyszóval a filozófia halála, ha a filozófiát mesterségesen kívülről,
valamilyen intézményesített hatalmi vagy parancsszóval
’egydimenzióssá’ kísérelnék meg tenni, hogy megfeleljen a modern (azaz
épp a legmodernebbnek hitt és – mint annyiszor –
megfellebbezhetetlennek, vagyis intézményesen kanonizáltnak remélt)
tudományosság követelményeinek.” Nehéz lenne – a közelmúlt ismeretében
– félreérteni, hogy miért tartják fontosnak mindezt az előszóban is
hangsúlyozni a szerkesztők.
A könyvben a tanulmányok négy, körülbelül egyforma
terjedelmű, de külön-külön tematikájú csoportban kerülnek közlésre. Az
első csoport tárgyköre a történet- és vallásfilozófia (A történelemhez
tartozunk, mielőtt történelmet írnánk címmel), a második metafizika,
fenomenológia, valamint nyelv- és politikafilozófia (Egy
felfoghatatlan mindenségbe való belevetettség), a harmadik
művészetfilozófia, továbbá magyar filozófia- és eszmetörténet
(Történelemre vonatkoztatott és politikumba átültetett áldozathozatali
etika) és végül a negyedik tudomány- és kommunikációfilozófia (Miért
bízzunk inkább a tudósokban, mint a mágusokban?).
Az adott keretek között nem lehet szó arról, hogy
minden egyes tanulmányt ismertethessünk, sőt még mindegyik külön
megemlítése se látszik kivihetőnek. Ehelyett mind a négy csoportot
igyekszem jellemezni elsősorban egy-egy tanulmány kiemelésével.
Egy-egy ilyen kiemelés természetesen nem nélkülözi a szubjektív
elemet, mégis ezen a módon ízelítőt lehet adni az egész könyv és ezen
belül az egyes tanulmánycsoportok szelleméről, mondanivalójáról.
|
|
Az első csoportból kiemelnémTurgonyi Zoltán írását,
amely az európai értékekről szól. Ebben, elsősorban a természetjogot,
az embert mint embert természeténél fogva megillető jogot állítja
előtérbe és elemzi. Megállapítja, hogy „…el kell vetnünk a
liberalizmus individualista antropológiáját, s az embert, mint
természeténél fogva társas lényt kell tekintenünk.” A tanulmány végén
pedig az összegzés: „…az emberi természetnek legalább két olyan
alapvető velejárója van – a természettörvény1 és a világ feletti
racionális emberi uralom –, amelynek kibontakozása különösen sokat
köszönhet az európai történelemnek.” Egyébként a tárgyalás során kitér
az európaitól eltérő más kultúrákra is, ezek viszonyára az európai
értékekhez, valamint az emberiség közös értékeinek kiformálódására.
A második csoportban van az a tanulmány, amelyik a
könyv címét is adta (Vajda Mihály: A lét hangoltsága). Arról van szó,
hogy az ember életében nemcsak a racionalitás játszik szerepet. Az
érzelmi elemet a „hangoltság” terminussal lehet kifejezni, és ennek a
filozófiában is jelentősége van. Egyébként két „alaphangoltság”,
érzelmi beállítódás van: az unalom és a szorongás.
A harmadik csoport tanulmányai többségükben Lukács
Györgyről, filozófiájáról, annak fejlődéséről, alakulásáról, továbbá a
„Lukács-iskoláról” és a hetvenes évek eleji ún. „filozófus perről”
szólnak. Sziklai László megállapítja, hogy „Lukács György […] a 20.
század kommunizmusának legnagyobb filozófusa.” Ugyanakkor „…a hazai és
nemzetközi népi demokratikus kommunista és munkásmozgalomban korántsem
volt egészen comme il faut.” Ismeretes, hogy 1956 után börtönbüntetést
is el kellett szenvednie. A recenzens számára mindenesetre kissé
meglepőnek tűnik, hogy Lukács és iskolája, valamint a „filozófus per”,
a mai magyar filozófiai gondolkodók tevékenységének ennyire az
előterében áll.
Maga a negyedik csoport és azon belül Laki János
írása – érthetően – áll a recenzenshez a legközelebb. Mint mráláttuk,
ez a csoport, illetve tanulmányai a tudomány és technika fejlődése
által felvetett problémákkal foglalkoznak, Laki János pedig elsősorban
a tudományos eredmények megbízhatóságával (Demarkáció: a megbízhatóság
episztemológiája a címe tanulmányának). Számos találó megállapítása
közül idézzük: „A globális tudomány standardizált: ugyanazt az
irodalmat olvassa, ugyanazokat a műszereket használja, ugyanazokra a
(gyakran máshol előállított) empirikus adatokra hagyatkozik, ugyanazon
konferenciákon vesz részt, internetes levelezőlistákhoz és fórumokhoz
csatlakozik, ugyanannak a közösségnek ír mindenki.”
A kötet a benne lévő tanulmányokkal valóban
tanúsítja korunk filozófiájának sokszínűségét és ugyanakkor a mai
magyar filozófiai gondolkodók széles körben történő tájékozódását.
(Gábor György – Vajda Mihály szerkesztők: A lét hangoltsága. Budapest:
Typotex, 2010, 369 p.)
Berényi Dénes
az MTA rendes tagja
|
|