A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 KÖNYVSZEMLE

X

Sipos Júlia gondozásában

 

Teller életéről és pályájáról,
tudományos igényességgel


Ha egy mondattal akarná az ember jellemezni a könyvet, azt mondhatná, tudományos alapossággal megírt életrajz, de mondhatjuk regénynek is. „Regénynek”, mert úgy olvastatja magát, hogy alig tudja letenni az ember, és ugyanakkor szinte egyetlen állítás, esemény sincs benne, ami pontos irodalmi hivatkozásokkal vagy személyes beszélgetésekre dátum szerinti utalással ne lenne alátámasztva. Valószínűleg ez a könyv egyik olyan vonása, amelyik megkülönbözteti a Teller Edéről szóló számos írástól – beleértve magának Tellernek a saját könyveit, önéletrajzát, jegyzeteit is. Ugyanakkor a szerző munkája valódi nyomozói munka is, mert nem csak a megjelent és meg nem jelent kéziratos írásokat tanulmányozta, de utánament a fellelhető tanúknak, és a velük folytatott beszélgetésekben szerzett további információknak is. A könyv különben először Amerikában jelent meg 2010-ben, angol nyelven.

De ki volt tulajdonképpen ez a Budapesten született, németországi egyetemeken tanult fizikus, Teller Ede, akiről számtalan könyv, cikk, különböző kiadvány – és ezek mintegy betetőzéseként a jelen könyv – szól, aki a Time magazin címlapjára is felkerült (1957), és – túlzás nélkül – világpolitikai tényezőként is szerepelt. Kétségtelen, hogy jelentős tudós volt, de „…eredményei semmiképpen sem tartoznak Bohr, Heisenberg, Einstein, Dirac és mások eredményeivel egy kategóriába” – írja Pálinkás József a magyar kiadás elé írt előszóban. „Teller nem tartozott a fizika nagy megújítói közé; ehhez elkésett néhány évet, és valószínűleg alkata sem tette volna erre alkalmassá.”

Ugyanakkor azonban kétségtelenül kiváló fizikus volt, a könyv egyébként külön is foglalkozik négy jelentős molekulafizikai eredményével, nevezetesen az etánmolekula belső forgására, a gázok többrétegű abszorpciójára (BET-egyenlet), a maximálisnál kisebb számú elektront tartalmazó molekulák instabilitására (John–Teller-effektus) és a benzolmolekula szerkezetére vonatkozóval. Itt kell megemlítenünk, hogy mind e helyen, mind a könyv más részein is, ahol szakkérdésekről van szó, ezeket a szerző nemcsak pontosan, de a legkomplikáltabb jelenségeket is – mondhatjuk – közérthetően mutatja be.

Visszatérve Teller tudományos teljesítményére, azok kétségtelenül túlmutatnak a molekulafizikán, és a legtalálóbban a George Washington Egyetemen, 2002-ben felavatott emléktáblán vannak összefoglalva. A könyvben idézve: „…kiváló munkásságáért a molekulafizika területén, a csillagokban megvalósuló energiatermelés megértésében, a fúziós reakciók elméletének és alkalmazásának kidolgozásában, a nukleáris biztonság megteremtésében, valamint a tudomány és technológia területén nyújtott hosszan tartó vezetői tevékenységéért.”

Kétségtelen azonban, hogy Teller szerepe és jelentősége túlnő mindezeken, mégpedig azért, mert Lewis L. Strauss, az USA Atomenergia Bizottságának egykori elnöke szerint: „Háromfajta fizikus van: elméleti, kísérleti és politikai. Edward Teller mindhárom.”

A szerző, Hargittai István felveti a kérdést, hogy hogyan válhatott Teller jelentős tényezővé a nemzetközi szempontból fontos kérdésekben, és a következőképpen felel rá: „Elismert tudós volt, de voltak más kiváló tudósok is. Nem töltött be olyan hivatali tisztséget, ami indokolhatta volna, hogy a Szenátus sőt, az Egyesült Államok elnöke is figyelmet fordítson rá.” Viszont „…voltak olyan személyes tulajdonságai, amelyek félelmetes ellenféllé tették, mint például odaadása, következetessége, állhatatossága és az a képessége, hogy nyilatkozataival és érveivel magára vonja a médiumok figyelmét…” „Teller egyik erőssége volt továbbá az is, hogy a védelmi megfontolásokat össze tudta kapcsolni az alapkutatás támogatásával, miközben a tudományok oktatásának fontosságát is hangsúlyozta.” „Az is előnyére szolgált, hogy nem volt közvetlen anyagi érdekeltsége az általa képviselt ügyekben, s hogy érveit mindig tömören, szabad előadásban, hallgatósága számára érthető és elismerést kivéltó módon tudta előterjeszteni.”

Teller kétségtelen eredménye, amelyért kitartóan, számos ellenféllel és akadállyal dacolva küzdött, az amerikai hidrogénbomba létrehozása, „…amely biztosította, hogy a két szuperhatalom évtizedekig

 

 

békében élt egymás mellett.” Ezért is nevezték gyakran „a hidrogénbomba atyjának”, amelyet sokszor formálisan visszautasított, valójában azonban hízelgett neki, hogy így hivatkoztak rá. Teller törekvésének tudható be különben Los Alamos mellett a második fegyverkutató laboratórium létrehozása is Livermore-ban.

A könyv részletesen szól számos tévedéséről is, amelyeken azután úgy lépett át – nem véve tudomásul tévedéseit –, mintha azok nem is léteztek volna. Ilyen volt például az atomcsendegyezménnyel kapcsolatos álláspontja, a nukleáris sugárzás káros hatásainak lebecsülése, a nukleáris robbantások polgári célú felhasználásának szorgalmazása. Kivihetetlennek bizonyult, és rengeteg anyagi áldozatba került az ún. Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI), vagy, ahogy röviden hivatkoztak rá: a Csillagháborús terv, amely mellett kiállt, és zsákutcának bizonyultak ezzel kapcsolatos kutatásai is (röntgenlézer, „ragyogó kavicsok”). Bár van olyan álláspont, hogy ez is hozzájárult a Szovjetunió térdre kényszerítéséhez, mert gazdaságilag-technikailag számára vállalhatatlan versenyre kényszerítette.

Úgy tűnik egyébként, „…mintha egyénisége különálló részekből állt volna, amelyek között alig volt átfedés.” „A külvilág előtt és különösen életének második felében arrogáns volt, magabiztos, erőszakos, türelmetlen: gyakran önkényesen döntött másokat érintő kérdésekben, visszaélt katonai és politikai vezetők körében kialakult valós vagy vélt befolyásával, és minden vitát megnyert. A magánember ezzel szemben tele volt kételyekkel önmaga iránt, igényelte feljebbvalóinak jóváhagyását, kollégáinak barátságát és elismerését.” „Létezett egy harmadik, elbűvölő, kedves Teller is, akinek volt humora és öniróniája, udvarias volt és nagyvonalú.”

Élete során háromszor is száműzetésbe kényszerült: egyszer Magyarországról, majd Németországból az antiszemitizmus miatt és harmadszor Amerikában a fizikus közösségből, amikor 1954-ben Robert Oppenheimer ellen tanúskodott az Atomenergia Bizottság Személyügyi Biztonsági Bizottságának meghallgatásán. A kiközösítés fájt neki, de ez azzal is járt, hogy egyre kevésbé érzett „…felelősséget a kutatói közösség iránt, miközben a ’katonai-ipari komplexum’ kedvencévé vált.”

A könyv többek között kitér Teller zsidó és magyar identitására is. Előbbit sohasem tagadta meg, ha nem is volt a szó szoros értelmében vallásos, s magyar identitása is mindig fontos volt számára. Egyébként a rendszerváltás után Magyarországon különös tisztelettel fogadták, sok esetben külföldi államfőknek kijáró, megkülönböztetett bánásmóddal.

Ami a könyv szerkezetét illeti, lényegében időrendben halad a magyarországi gyermek- és serdülőkor bemutatásától a németországi, és angliai közbenső állomásokon keresztül életének amerikai fejleményeiig tizenkét fejezeten keresztül. Ezeket előzi meg a szerző előszava a magyar kiadáshoz, illetve az eredeti amerikai kiadáshoz írt előszó, továbbá Pálinkás József és Lax Péter előszava. A könyv végén utószót találunk (Richard L. Garwin), továbbá Teller Ede életének kronológiáját, a kötetben szereplő személyek névjegyzékét, tárgy- és névmutatót, köszönetnyilvánítást és végül a szerző magyarul megjelent könyveinek válogatott jegyzékét.

Meg kell még említenünk, hogy a könyv folyamatosságát megszakítva bekeretezett oldalakon tér ki egy-egy Teller életében fontosabb személy bemutatására, így szerepel például Oppenheimer, Hans Bethe, Maria Goeppert-Mayer stb.

Azt gondolom, nem lehetne méltóbban befejezni ezt az ismertetést, mint Richard L. Garwin utószavából vett mondatokkal. Garwinnal, akinek jelentős szerepe volt a hidrogénbomba létrehozásában, de később kiemelkedő szerepet töltött be a nukleáris fegyverek betiltását és megsemmisítését sürgető mozgalomban, a recenzensnek többször is alkalma volt személyesen találkozni. „Hargittai könyve tanulságos olvasmány, amelyből magam is sokat okultam, nemcsak Teller vonatkozásában.” „Amikor befejeztem az olvasást, úgy éreztem, nemcsak ismereteim gazdagodtak, de bölcsebb is lettem.” (Hargittai István: Teller Budapest, Akadémiai, 2011. 563 p.)

Berényi Dénes
az MTA rendes tagja