Teller életéről és pályájáról,
tudományos igényességgel
Ha egy mondattal akarná az ember jellemezni a könyvet, azt mondhatná,
tudományos alapossággal megírt életrajz, de mondhatjuk regénynek is.
„Regénynek”, mert úgy olvastatja magát, hogy alig tudja letenni az
ember, és ugyanakkor szinte egyetlen állítás, esemény sincs benne, ami
pontos irodalmi hivatkozásokkal vagy személyes beszélgetésekre dátum
szerinti utalással ne lenne alátámasztva. Valószínűleg ez a könyv
egyik olyan vonása, amelyik megkülönbözteti a Teller Edéről szóló
számos írástól – beleértve magának Tellernek a saját könyveit,
önéletrajzát, jegyzeteit is. Ugyanakkor a szerző munkája valódi
nyomozói munka is, mert nem csak a megjelent és meg nem jelent
kéziratos írásokat tanulmányozta, de utánament a fellelhető tanúknak,
és a velük folytatott beszélgetésekben szerzett további információknak
is. A könyv különben először Amerikában jelent meg 2010-ben, angol
nyelven.
De ki volt tulajdonképpen ez a Budapesten
született, németországi egyetemeken tanult fizikus, Teller Ede, akiről
számtalan könyv, cikk, különböző kiadvány – és ezek mintegy
betetőzéseként a jelen könyv – szól, aki a Time magazin címlapjára is
felkerült (1957), és – túlzás nélkül – világpolitikai tényezőként is
szerepelt. Kétségtelen, hogy jelentős tudós volt, de „…eredményei
semmiképpen sem tartoznak Bohr, Heisenberg, Einstein, Dirac és mások
eredményeivel egy kategóriába” – írja Pálinkás József a magyar kiadás
elé írt előszóban. „Teller nem tartozott a fizika nagy megújítói közé;
ehhez elkésett néhány évet, és valószínűleg alkata sem tette volna
erre alkalmassá.”
Ugyanakkor azonban kétségtelenül kiváló fizikus
volt, a könyv egyébként külön is foglalkozik négy jelentős
molekulafizikai eredményével, nevezetesen az etánmolekula belső
forgására, a gázok többrétegű abszorpciójára (BET-egyenlet), a
maximálisnál kisebb számú elektront tartalmazó molekulák
instabilitására (John–Teller-effektus) és a benzolmolekula
szerkezetére vonatkozóval. Itt kell megemlítenünk, hogy mind e helyen,
mind a könyv más részein is, ahol szakkérdésekről van szó, ezeket a
szerző nemcsak pontosan, de a legkomplikáltabb jelenségeket is –
mondhatjuk – közérthetően mutatja be.
Visszatérve Teller tudományos teljesítményére, azok
kétségtelenül túlmutatnak a molekulafizikán, és a legtalálóbban a
George Washington Egyetemen, 2002-ben felavatott emléktáblán vannak
összefoglalva. A könyvben idézve: „…kiváló munkásságáért a
molekulafizika területén, a csillagokban megvalósuló energiatermelés
megértésében, a fúziós reakciók elméletének és alkalmazásának
kidolgozásában, a nukleáris biztonság megteremtésében, valamint a
tudomány és technológia területén nyújtott hosszan tartó vezetői
tevékenységéért.”
Kétségtelen azonban, hogy Teller szerepe és
jelentősége túlnő mindezeken, mégpedig azért, mert Lewis L. Strauss,
az USA Atomenergia Bizottságának egykori elnöke szerint: „Háromfajta
fizikus van: elméleti, kísérleti és politikai. Edward Teller
mindhárom.”
A szerző, Hargittai István felveti a kérdést, hogy
hogyan válhatott Teller jelentős tényezővé a nemzetközi szempontból
fontos kérdésekben, és a következőképpen felel rá: „Elismert tudós
volt, de voltak más kiváló tudósok is. Nem töltött be olyan hivatali
tisztséget, ami indokolhatta volna, hogy a Szenátus sőt, az Egyesült
Államok elnöke is figyelmet fordítson rá.” Viszont „…voltak olyan
személyes tulajdonságai, amelyek félelmetes ellenféllé tették, mint
például odaadása, következetessége, állhatatossága és az a képessége,
hogy nyilatkozataival és érveivel magára vonja a médiumok figyelmét…”
„Teller egyik erőssége volt továbbá az is, hogy a védelmi
megfontolásokat össze tudta kapcsolni az alapkutatás támogatásával,
miközben a tudományok oktatásának fontosságát is hangsúlyozta.” „Az is
előnyére szolgált, hogy nem volt közvetlen anyagi érdekeltsége az
általa képviselt ügyekben, s hogy érveit mindig tömören, szabad
előadásban, hallgatósága számára érthető és elismerést kivéltó módon
tudta előterjeszteni.”
Teller kétségtelen eredménye, amelyért kitartóan,
számos ellenféllel és akadállyal dacolva küzdött, az amerikai
hidrogénbomba létrehozása, „…amely biztosította, hogy a két
szuperhatalom évtizedekig
|
|
békében élt egymás mellett.” Ezért is nevezték
gyakran „a hidrogénbomba atyjának”, amelyet sokszor formálisan
visszautasított, valójában azonban hízelgett neki, hogy így
hivatkoztak rá. Teller törekvésének tudható be különben Los Alamos
mellett a második fegyverkutató laboratórium létrehozása is
Livermore-ban.
A könyv részletesen szól számos tévedéséről is,
amelyeken azután úgy lépett át – nem véve tudomásul tévedéseit –,
mintha azok nem is léteztek volna. Ilyen volt például az
atomcsendegyezménnyel kapcsolatos álláspontja, a nukleáris sugárzás
káros hatásainak lebecsülése, a nukleáris robbantások polgári célú
felhasználásának szorgalmazása. Kivihetetlennek bizonyult, és rengeteg
anyagi áldozatba került az ún. Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (SDI),
vagy, ahogy röviden hivatkoztak rá: a Csillagháborús terv, amely
mellett kiállt, és zsákutcának bizonyultak ezzel kapcsolatos kutatásai
is (röntgenlézer, „ragyogó kavicsok”). Bár van olyan álláspont, hogy
ez is hozzájárult a Szovjetunió térdre kényszerítéséhez, mert
gazdaságilag-technikailag számára vállalhatatlan versenyre
kényszerítette.
Úgy tűnik egyébként, „…mintha egyénisége különálló
részekből állt volna, amelyek között alig volt átfedés.” „A külvilág
előtt és különösen életének második felében arrogáns volt, magabiztos,
erőszakos, türelmetlen: gyakran önkényesen döntött másokat érintő
kérdésekben, visszaélt katonai és politikai vezetők körében kialakult
valós vagy vélt befolyásával, és minden vitát megnyert. A magánember
ezzel szemben tele volt kételyekkel önmaga iránt, igényelte
feljebbvalóinak jóváhagyását, kollégáinak barátságát és elismerését.”
„Létezett egy harmadik, elbűvölő, kedves Teller is, akinek volt humora
és öniróniája, udvarias volt és nagyvonalú.”
Élete során háromszor is száműzetésbe kényszerült:
egyszer Magyarországról, majd Németországból az antiszemitizmus miatt
és harmadszor Amerikában a fizikus közösségből, amikor 1954-ben Robert
Oppenheimer ellen tanúskodott az Atomenergia Bizottság Személyügyi
Biztonsági Bizottságának meghallgatásán. A kiközösítés fájt neki, de
ez azzal is járt, hogy egyre kevésbé érzett „…felelősséget a kutatói
közösség iránt, miközben a ’katonai-ipari komplexum’ kedvencévé vált.”
A könyv többek között kitér Teller zsidó és magyar
identitására is. Előbbit sohasem tagadta meg, ha nem is volt a szó
szoros értelmében vallásos, s magyar identitása is mindig fontos volt
számára. Egyébként a rendszerváltás után Magyarországon különös
tisztelettel fogadták, sok esetben külföldi államfőknek kijáró,
megkülönböztetett bánásmóddal.
Ami a könyv szerkezetét illeti, lényegében
időrendben halad a magyarországi gyermek- és serdülőkor bemutatásától
a németországi, és angliai közbenső állomásokon keresztül életének
amerikai fejleményeiig tizenkét fejezeten keresztül. Ezeket előzi meg
a szerző előszava a magyar kiadáshoz, illetve az eredeti amerikai
kiadáshoz írt előszó, továbbá Pálinkás József és Lax Péter előszava. A
könyv végén utószót találunk (Richard L. Garwin), továbbá Teller Ede
életének kronológiáját, a kötetben szereplő személyek névjegyzékét,
tárgy- és névmutatót, köszönetnyilvánítást és végül a szerző magyarul
megjelent könyveinek válogatott jegyzékét.
Meg kell még említenünk, hogy a könyv
folyamatosságát megszakítva bekeretezett oldalakon tér ki egy-egy
Teller életében fontosabb személy bemutatására, így szerepel például
Oppenheimer, Hans Bethe, Maria Goeppert-Mayer stb.
Azt gondolom, nem lehetne méltóbban befejezni ezt
az ismertetést, mint Richard L. Garwin utószavából vett mondatokkal.
Garwinnal, akinek jelentős szerepe volt a hidrogénbomba
létrehozásában, de később kiemelkedő szerepet töltött be a nukleáris
fegyverek betiltását és megsemmisítését sürgető mozgalomban, a
recenzensnek többször is alkalma volt személyesen találkozni.
„Hargittai könyve tanulságos olvasmány, amelyből magam is sokat
okultam, nemcsak Teller vonatkozásában.” „Amikor befejeztem az
olvasást, úgy éreztem, nemcsak ismereteim gazdagodtak, de bölcsebb is
lettem.” (Hargittai István: Teller Budapest, Akadémiai, 2011. 563 p.)
Berényi Dénes
az MTA rendes tagja
|
|