Liszt Ferenc doborjáni kisgyerekkorát emlegeti
1881-ben, amikor életében utoljára látogat szülőfalujába.
Visszaemlékezését Csatkai Endre így vázolta (Csatkai, 1961): „Egy
rossz karban levő kályha láttán elmondta, hogy azt még ő tette tönkre,
mert korán érdekelték a robajok, ezért a kályhába puskaport töltött és
meggyújtotta. A nagy robbanásra berohant az apja és nem törődve a
kísérlet eredendő okával, elpáholta a fiúcskát. A Knalleffekt-et így
követte a Schlageffekt, tréfálkozott az agg művész. Szerette dobszóval
végigjárni a falut, ezért még a parasztasszonyok is haragudtak rá,
mert a lárma menekülésre késztette a baromfiakat.” Ezek Lisztnél az
erős zajélmény és a tompán rövid dobhang első emlékei. A kései
műveiben fölbukkanó disszonáns atmoszférát tápláló régi hangemlékek. A
hang befogadásának vagy elutasításának mértékei, dinamikai tartományai
kanonizálódnak, hangélmények alapján gyerekkorban rögzülnek.
Liszt Ferencet a régi korokban élt zeneszerzők
művei is foglalkoztatták. Művelődési, eszmetörténeti, bölcseleti és
személyes baráti tájékozódása során Liszt korának jelentős szerzőivel,
személyiségeivel került kapcsolatba. Pauler Ákos által dióhéjban
összefoglalva (Pauler, 1922): „Bár alapos iskolázottságban nem volt
része, a géniusz erejével és csodás fogékonyságával pótolta
műveltségbeli hiányait s férfikorában széleskörű és sokoldalú
tudományos kultúrával rendelkezett. Kimutathatólag mély benyomást tett
rá Homeros, Platon, Marcus Aurelius, Szent Ágoston, Dante,
Shakespeare, Lamennais, Lamartine, Leibniz, Pascal, Cousin, Locke,
Byron, Victor Hugo, Schopenhauer, Chateaubriand, és sok más kiváló
gondolkodó és költő.” Liszt személyes kánonjaként értelmezhető ez a
lista. Ben Arnold részletesen feltárta Liszt olvasmányait,
szellemi-művelődési-zenei érdeklődésének forrásait (Arnold, 1998).
A mai Interarts-kutatási irány heurisztikáját Liszt
Ferenc néhány ponton jócskán megelőzte, hiszen már a 19. század első
harmadában felismerte a művészeti ágak közötti kapcsolat intermediális
szellemiségét, kreatív módon alkalmazta az irodalom, a zene, az
intertextualitás, az ikonszonalitás egymáshoz kapcsolását.
Milyen irodalmi kánon hatott Lisztre párizsi
időszakában? Milyen volt az „Új német zenei iskola” kánonkörnyezete
weimari korszakában? A kánonalkotással (Gorak, 1991) rokonítható
jelenségekből is találhatunk néhányat Lisztnél? Saját korában hogyan
értékelték Liszt Ferencet, a zeneszerzőt? Amikor h-moll szonátájával
kapcsolatos egykorú értetlenségekről olvasunk, elkedvetlenedhetünk.
Richard Wagner Londonból Lisztnek írt elismerő levelét viszont dupla
örömmel veszi tudomásul még az utókor is. A zenebefogadó közönségen
sok múlik, a már ismert és kanonizált zeneművek felől áthallási
képességek épülhetnek ki az öntörvényű, újabb világot föltáró zenei
műalkotások felé. A zene alakulástörténetében, a zeneszerzők részéről
Liszt újításait felismerte Ferruccio Busoni, Wagner, Claude Debussy,
Gustav Mahler, Ravel és Bartók. Mahler többször is szívesen vezényelte
Liszt Szent Erzsébet legendája című, részben wagneri kezdeményezéseket
követő oratóriumát. A hatástörténet a zenei formanyelvben
metamorfózisokat működtet, az allegóriák, a metaforák, a szimbólumok,
a nyitott áthangolódások, a kontrasztok, a zenei fantáziák sokszínű
világa ez. Liszt néhány művében a zenei impresszionizmus korai
jellemzői is feltűnnek. A Liszt-zeneművekből jó példa erre: Vándorévek
III. no.4. Villa d’Este szökőkútjai.
Liszt művészete összetett zenei formakapcsolatokat
tartalmaz. Ennek van egy zenei alaktani-zeneesztétikai és egy másik
külső kapcsolattörténeti vonatkozása. Liszt
német–osztrák–francia–magyar–olasz–spanyol–orosz–lengyel–angol–cseh
zenei kapcsolatait érdemes lesz hatástörténeti értelmezési igénnyel a
„szó-kép-zene kölcsönviszonyok” halmazába illesztett módon kutatni
(Szegedy-Maszák, 2007). Liszt latin, francia, olasz, német, osztrák,
magyar, spanyol, orosz, angol, amerikai és lengyel irodalmi
kapcsolatainak föltárása fontos előzetes tényezőket tartalmaz irodalmi
kánonjának megállapításához. Liszt irodalmi kapcsolatainak irodalmi
közvetítőkön, személyeken, irodalmi műveken, zeneműveken átszövődő
részleteire vonatkozó korábbi kutatásokat is fontos megemlíteni
(Hankiss, 1941; Liszt, 1959).
Jelentős tény: a hang, a szó, a kép, a zene
kölcsönhatásának és az idősíkok egymásba nyitásának következményeként
a képzelet, a képzőművészet és az építészet együttes élményének
hatására Liszt fölismerte a művészeti ágak egymáshoz kapcsolódó
szellemiségét. Hangsúlyozta, hogy a zene az irodalom társművészete.
Liszt Ferenc Hector Berlioznak írja levelében (Takács, 1941) első
olaszországi útjáról: „Csodálkozó szemem előtt megnyílt a művészet a
maga teljes pompájában. Láttam egész egyetemességében, egész
egységében. Minden nap érzései és gondolatai megerősítettek abban a
meggyőződésemben, hogy a géniusz művei rejtett rokonságban vannak
egymással. Ráfael és Michelangelo jobban megértetik velem Mozartot és
Beethovent, Giovanni Pisano, Fra Beato, Francia megmagyarázzák nekem
Allegrit, Marcellot, Palestrinat. Tiziant és Rossinit két egyforma
fényű csillagnak látom. A Colosseum és a Campo Santo az Eroica
szimfóniával és a Requiemmel rokonok. Dante Orcagnában és
Michelangeloban talált visszhangra.” Az abszolút zene és a programzene
egymástól eltérő koncepciójának érvényesülése kétféle hatástörténetet
bontakoztat ki. A társművészetek zenéhez közelítését vizsgáló
hermeneutika kidolgozása, a művészeti területek egymással viszonos
hatása értelmében, időszerű feladat (Szegedy-Maszák, 2008).
Liszt Ferenc zenéje társművészeti kapcsolatai miatt
előhívó, emlékeztető művelődési szereppel rendelkezik. Zeneműveiben az
irodalmi hagyományból előhívja Torquato Tasso, Petrarca, Dante,
Shakespeare, Goethe, Friedrich Schiller, Ludwig Uhland, Johann
Gottfried Herder, Nikolaus Lenau, Garay János, Petőfi Sándor, Alphonse
de Lamartine, Pierre-Jean de Béranger, François-René de Chateaubriand,
Gottfried August Bürger, Lord George Gordon Byron, Christian Friedrich
Hebbel, Emil Kuh, Heinrich Heine, Victor Hugo, Jókai Mór, Alexandre
Dumas, Hoffmann von Fallersleben, Joseph Victor von Scheffel, Georg
Herwegh, Ferdinand Freiligrath, Emanuel von Geibel, Friedrich von
Bodenstedt, Henry Wadsworth Longfellow, Lord Alfred Tennyson és Lev
Nyikolajevics Tolsztoj műveit (Arnold, 1998).
Az utókor az előadóművész és a zeneszerző Liszt
munkásságában előremutató értékeket talál. Liszt Ferenc felismerte az
egyébként különálló művészeti ágak egymásba kapcsolódó, összekötődő
szellemi áramlását. Távlatos felismerése a saját korszakában
érintkezett Richard Wagner összművészeti elképzeléseivel és a jövővel,
(Gesamtkunstwerk; Fusion of the Arts; Interarts Studies). Liszt az
irodalmi művek hatásán túl még a képzőművészeti alkotások
hatásstruktúráit is zeneműveibe építette. A Liszt Ferenc
felismeréseiben rejlő társművészeti lehetőségeket (Packer – Jordan,
2001) technikai-zenei eszközökkel a 20–21. századi audiovizualitást
kiterjesztő elektronikus médiaművészet, a multimédia világa
fejlesztheti tovább.
Kulcsszavak: Liszt Ferenc műveinek kutatása, Liszt Ferenc zenéje és
a társművészetek, irodalom és zene, hang-szó-kép. Interarts Studies
IRODALOM
Arnold, Ben (1998): Liszt as Reader,
Intellectual, Musician. In: Saffle, Michael (ed.): Analecta Lisztiana
I: Proceedings of the „Liszt and His World” Conference Held at
Virginia Polytechnic Institute and State University, 20–23 May 1993.
Franz Liszt Studies Series no. 5. Pendragon, Stuyvesant, NY, 37–60.
Bartók Béla (1989): Önéletrajz
(1921–1923). Bartók Béla Írásai. 1. köt. Közreadó: Tallián Tibor.
Editio Musica, Budapest, 32.
Csatkai Endre (1961): Liszt Ferenc és
Sopron. Soproni Szemle. 3, 19. •
WEBCÍM >
Gárdonyi, Zsolt – Mauser, Siegfried
(1988): Virtuosität und Avantgarde. (Untersuchungen zum Klavierwerk
Franz Liszts.) Schott, Mainz
Gibbs, Christopher H. – Gooley, Dana A.
(eds.) (2006): Franz Liszt and His World. Princeton University Press,
Princeton–Oxford
Gooley, Dana A. (2004): The Virtuoso
Liszt. Cambridge University Press, Cambridge, NY
Gorak, Jan (1991): The Making of the
Modern Canon. Genesis and Crisis of a Literary Idea. Athlone Press,
London–Atlantic Highlands, NJ •
WEBCÍM >
Hamilton, Kenneth (ed.) (2005): The
Cambridge Companion to Liszt. Cambridge Univ. Press, Cambridge •
WEBCÍM >
Hamilton, Kenneth (2008): After the Golden
Age. Romantic Pianism and Modern Performance. Oxford University Press,
Oxford •
WEBCÍM >
Hankiss János (1941): Liszt Ferenc, az
író. Rózsavölgyi és Társa, Budapest
Kleist, Heinrich von (1992): A gondolat
fokozatos születése a beszéd folyamán. (fordította Klemm László).
Orpheus. 1, 109–113.
Kregor, Jonathan (2010): Liszt as
Transcriber. Cambridge University Press, Cambridge •
WEBCÍM >
Liszt Ferenc válogatott írásai. I–II.
(1959): Vál., bev. Hankiss János. Liszt Ferenc Zeneműkiadó, Budapest
Moortele, Steven Vande (2008): Beyond
Sonata Deformation: Liszt’s Symphonic Poem Tasso and the Concept of
Two-Dimensional Sonata Form. Current Musicology. 86, 41–62. •
WEBCÍM >
Packer, Randall – Jordan, Ken (eds.)
(2001): Multimedia. From Wagner to Virtual Reality. W. W. Norton &
Company, New York.
Pauler Ákos (1922): Liszt Ferenc
gondolatvilága. Budavári Tudományos Társaság, Budapest
Rosen, Charles (1998): The Romantic
Generation. Harvard University Press, Cambridge,
Massachusetts–Cambridge University Press, Cambridge, UK
Samson, Jim (2004): Virtuosity and the
Musical Work. The Transcendental Studies of Liszt. Cambridge
University Press. Cambridge, Cambridge, UK •
WEBCÍM >
Szegedy-Maszák Mihály (2007): Szó, kép,
zene. A művészetek összehasonlító vizsgálata. Pozsony, Kalligram
Szegedy-Maszák Mihály (2008): Hang és szó,
nemzeti és világművészet. Alföld. 3, 32–43. •
WEBCÍM >
Szerző Katalin (1986): „Il celebre
maestro...”: egykorú tudósítások Lisztről a Gazzetta Musicale di
Milano hasábjain (1870–1886). Magyar Zene. 1, 39–43.
Takács Menyhért (1941): Liszt Ferenc érzelmi világa. Lélektani
adalékok a romantikus zene esztétikájához. Országos Széchényi
Könyvtár, Budapest, 83.
Vikárius László (1999): Modell és
inspiráció Bartók zenei gondolkodásában. Jelenkor, Pécs
Williamson, John (2001): Progress,
Modernity and the Concept of Avant Garde. In: Samson, Jim (ed.)
(2002): The Cambridge History of Nineteenth-Century Music. Cambridge
University Press, Cambridge, UK, 287–317. •
WEBCÍM >
|