Úgy tartják, hogy a lángészt csak holta után becsüli meg a közönség. Ehhez képest igencsak „kesztyűs kézzel” bántak kortársai a felszín alatti vizek tudományának állóvizét az 1960-as évek elején felborzoló, magyar származású és 1956-os kényszerű emigrációja miatt Kanadában gyökeret eresztő – Tóth Józseffel. Az edmontoni University of Alberta professzorának, a felszín alatti vízáramlások atyjának gondolatait – a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetsége (IAH) a tudományterület fejlődése szempontjából legmeghatározóbb ma élő hidrogeológusok között – időkapszula formájában, videofelvételen is megőrizte. (WEBCÍM) .

Kézenfekvő, hogy a felszín alatti vizekkel foglalkozó vízföldtan vagy hidrogeológia tudományát évezredeken át a kútfúrás, a víznyerés motiválta. E tudomány fejlődése a XIX. századra jutott el addig, hogy átfogó modellé formálta az akkori elképzeléseket, melyet artézi szemlélet néven ismerünk. Az artézi paradigma fontos sajátossága, hogy vertikális értelemben statikus szemléletű, azaz a vízzárókon át a rétegek között nem enged meg semmiféle kommunikációt. Ez a látszólag „ideálisan” működő modell sehogyan sem fért frissen végzett diplomás ifjúként a ’80-as évek végén a fejembe. Problémáimra választ nem kaptam, így maradt a kételkedés, és nyitott kérdéseim sora.

Erdélyi Mihály, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet nagyszerű hidrogeológusa, gyötrődésemet látva kezembe adta A Magyar Medence hidrodinamikája című, 1979-ben megjelentetett művét és hozzá egy jó tanácsot: „Ha ennél is többet akar tudni, olvassa el a Journal of Geophysical Research 1962 és 1963-as évében Tóth József tollából megjelentetett cikkeket”. E tanulmányok elolvasásával szakmai sorsom végérvényesen megpecsételődött.

E pillanat jelentőségével azonban csak 1994 augusztusában szembesültem, amikor tanszékvezetőm, Mindszenty Andrea arról tájékoztatott, hogy szeptembertől – elődöm távozása miatt – kinevez a hidrogeológiai tárgyak felelős oktatójává az ELTE-n. A fejlődést mindig szorgalmazó főnökömtől szabad kezet kaptam arra vonatkozóan is, hogy legjobb belátásom szerint változtathatok a korábbi oktatási gyakorlaton. A történések csodálatos egybeeséseként szeptember első hetében – az addig csak olvasmányaimból ismert Tóth professzor – Budapestre látogatott. Egy olaj-hidrogeológiai tárgyú rövidkurzust tartott a MOL-ban kanadai PhD-lehetőséget megpályázni kívánók számára. Doktori dolgozatomon aktívan dolgozva és a nagy oktatási kihívás előtt állva egyáltalán nem tartoztam a reménybeli doktorandusz kategóriába, ennek ellenére jelentkeztem a tanfolyamra. Az ott hallottak teljesen lenyűgöztek, hiszen számos korábbi kérdésemre választ kaptam belőlük. Évekkel később, már mester és tanítvány korszakunkban Tóth professzor úgy emlékezett vissza rám, mint a legkíváncsibb hallgatóra, aki feszült figyelme és lelkesedése ellenére sem tudott betelni a hallottakkal. Talán kielégíthetetlen érdeklődésemet értékelve mondott igent tanszéki meghívásomra, elindítva ELTE-n tartott kurzusai és együttműködésünk időszakát.

Ezek után nem volt kétséges számomra, hogy 1994 szeptemberétől új utakon járva kezdek tanítani. Tóth professzor tanácsára két, a nemzetközi egyetemi gyakorlatban használt könyvet, Alan R. Freeze és John A. Cherry Groundwater (1979) és Charles W. Fetter Applied Hydrogeology (1994)

című munkáit bújtam. Alig néhány fejezettel jártam saját előadásaim előtt. Két kisgyermek mellett az elmélyült tanulásra csak az éjszakák biztosítottak megfelelő nyugalmat. Egy-két év alatt kialakítottam a tananyagot, melyet valóban meggyőződéssel tudtam továbbadni. S a „mester” – látva a lelkes fogadtatást – attól kezdve gyakran hazalátogatott. Alkalmam volt – hallgatóimmal együtt – teljes félév hosszúságú kurzusokat hallgatni tőle, s miután az alapokat lefektettük, a kutatás is elindulhatott a diákokkal először szakdolgozati, később doktori szinten. Azóta sok év telt el. A tudás, melyet az ELTE-n szereznek a hallgatók, nemzetközi elismerést nyert. Hallgatóink sikerrel pályáznak külföldi egyetemek PhD és posztdoktori pozícióira. Egykori tanítványaimból szerveződött Hidrogeológia és Geotermia Műhelyünkben elsősorban a Pannon-medence felszín alatti vízáramlási viszonyainak megértésén fáradozunk. A világ élvonalába tartozó kínai, holland, ausztrál, mexikói kollégákkal nemzetközi együttműködésben kutatunk, és a medencerendszerekben gondolkodó hidrogeológiai szemlélet térnyeréséért tevékenykedünk.

Feltehetjük a kérdést, hogy miben nyújt újat az 1990-es évek végére kialakult új dinamikus hidrogeológiai szemlélet? Leginkább talán a tér- és időlépték kérdésében. Világossá vált, hogy a vizek a felszín alatt, vízválasztók és völgyek által lehatárolt medencékre kiterjedő, akár tíz-száz kilométeres távolságokat áthidaló, összefüggő áramlási rendszerekben mozognak. A kőzetekről kiderült, hogy vízáteresztő képességük skálafüggő. Geológiai időléptékben és medencékben vizsgálva, a korábban vízzárónak vélt agyagos kőzeteken keresztül is lehetséges az átszivárgás. Ugyanezek az agyagos kőzetek viszont rövidebb intervallumon, mérnöki építészeti szempontból gyakorlatilag vízrekesztőként viselkednek. A hidrogeológia tudománya a felszín alatti vízrendszerek megismerése révén tartalmilag is kibővült, és hagyományos víznyerési feladatai mellett földtani és környezeti alaptudománnyá vált.

A gyermeknevelés, a doktori dolgozat írása és az oktatás felépítésének hármas szorítását „túlélve” utólag megállapíthatom: működött a Gondviselés. A fönti szemléletváltást magam is átélhettem professzorom révén. A hidrogeológiai paradigmaváltás, a meggyőző felismerések robbanásszerű gyarapodása ellenére azonban ha országról országra eltérő sebességgel, is, halad. A legnagyobb kihívás, hogy a fejekben egy régi gondolkodást kell lecserélni. Ez bizony nem egyszerű, ha az ember nem elég kíváncsi, s nem olyan szerencsés, mint én voltam mesteremmel. Magyar tanítványaként mégis keserűen jegyzem meg, hogy rá is igaz a mondás: „Senki sem lehet próféta a saját hazájában”. Talán éppen azért nem, mert a régi reflexek teljes hátrahagyásához láthatóan időre és szellemi nyitottságra is szükség van. Gróf Széchenyi Istvánt idézve: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk.” Tóth József mindenesetre megtette ennek érdekében, ami lehetséges. S az általa mélységesen tisztelt „legnagyobb magyar” mecénási tevékenysége szellemében ő és felesége 2009-ben alapítványt tettek, magyar állampolgárságú fiatalok Kanadában folytatott hidrogeológiai tanulmányainak támogatására.
 

Kulcsszavak: Tóth József, Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetsége, artézi paradigma, dinamikus hidrogeológiai szemlélet