A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 Könyvszemle

X

Sipos Júlia gondozásában

 

Dante kortárs olvasata


2010. június 24 és 26 között a Római Magyar Akadémia (RMA) volt a színhelye az utóbbi évek egyik legjelentősebb nemzetközi Dante-konferenciájának, melyen a világ számos országából harmincnégy neves középkor- és Dante-kutató adott elő. A Leggere Dante oggi című konferencia fő szervezője a Rómában azon időszakban alkotói szabadságát töltő Kelemen János akadémikus, a Magyar Dantisztikai Társaság (MDT) elnöke és a konferencia ötletgazdája, valamint az RMA akkori tudományos igazgatója, Vígh Éva, a fő támogató pedig a Fondazione Rubbettino és az RMA „Fraknói” Tudományos Intézete volt. Külön megemlítendő, hogy a konferencián szekcióvezetőként megjelent az amerikai dantisztika rangos képviselője, Giuseppe Mazzotta professzor is. Az előadóként is megnyilatkozó Vígh Éva által szerkesztett, szóban forgó kötet a jelentős sajtóvisszhangot is kiváltó konferencia aktáit foglalja magában, a szerkesztő előszavával, Giuseppe Frasso nagy tekintélyű filológus bevezetésével és – az előadóként ugyancsak szereplő – Kelemen János zárszavával. (A kötet első részletes olasz szemléje az alábbi: Anna Langiano, „Tradizioni esegetiche e problematiche della traduzione nel Convegno Leggere Dante oggi”. In: Dante. Rivista internazionale di studi su Dante Alighieri, VII, 2010, 199–207.)

Frasso szónoki bevezető beszéde (Az Arno-tól a Dunáig) többek közt Danténak a magyar–olasz kulturális kapcsolatok történetében betöltött meghatározó szerepét emeli ki, röviden felvázolva a magyarországi Dante-recepció és Dante-fordítások történetét, hangsúlyozva a 2004-ben alapított MDT tudományos tevékenységének, illetve az MDT Dante Füzetek című, 2006-tól rendszeresen megjelenő folyóiratának (és más romanisztikai, irodalomtudományi és filozófiai folyóiratok, mint a Verbum, a Helikon és a Világosság) jelentőségét a Dante-kutatások terén. Michele Barbi tekintélyes Dante-kutató nyomán (egyben Vico egy híres gondolatát idézve fel) Frasso az új magyar Dante-kommentár kidolgozásának folyamatában a filológiai és a kritikai megközelítés egyenrangúságának szükségességét emeli ki. Kelemen kötet-konklúziójának (amely alapjában A filológiai és a hermeneutikai állítások asszimetriájáról című előadásának a foglalata) megfelelően is a filológia elválaszthatatlan a kritikai-filozófiai reflexiótól: „nem létezik olyan filológiai művelet, amely ne implikálna valamiféle hermeneutikai aspektust”, mivel „minden szöveg sokkal nagyobb teret enged a hermeneutikai, mint a szigorú értelemben vett filológiai interpretációnak” (392.): ez az alapja az interpretáció kreatív jellegének, mely Dante mint középkori szerző esetében is útmutatást adhat a kortárs (posztmodernkori) olvasóközönségnek.

A kötet első részének címe Kommentár, interpretáció, olvasat, a másodiké pedig Hatástörténet, recepció, fordítás. A témák, problémafelvetések igen szerteágazóak, s ezek sokféle elemzési módszerrel kerülnek kifejtésre. Jelen kritikai ismertetésben a terjedelmi korlátok és a tematikai átfedések miatt a tanulmányok közül csak néhányra hívom fel a figyelmet – fenntartva, hogy a kötet minden kontribúciója értelemszerűen egyaránt értékes. Az első részt illetően mindenképp kiemelendő Pál József Kegyelem és küldetés a Színjátékban és a Faust-ban című írása, melyben (akárcsak más írásaiban) Kelemen a két szerzőóriás életműve közti analógiákat és különbségeket teszi komparatív vizsgálat tárgyává. Saverio Bellomo, aki Dante főművének új olasz kommentárján dolgozik, írásával (A Színjáték új kommentárjához) érdekes filológiai műhelytitkokat tár fel, és fontos útmutatásokat ad a magyar dantistáknak. Hoffmann Béla munkája (Szemantikai komplikációk a szimoniákusok énekében) a Pokol XIX. énekének mélyelemzését valósítja meg, nagy hangsúlyt fektetve azon szöveghelyek jelentésének pontosítására, melyet a sok évszázados exegetikai tradíció ezidáig nem tudott megnyugtatóan tisztázni (értendő ez többek közt a 19–21. sorokban foglaltakra). A kötetben két szerző, Unn Falkeid és az alulírott foglalkozik az Egyeduralom-mal kapcsolatos interpretációs kérdésekkel. Falkeid írásában a Paradicsom VI. éneke és a Monarchia komparatív elemzését valósítja meg, míg Nagy József az új magyar Monarchia-kommentár kidolgozásának módszertani kritériumait fejti ki.

Figyelemre méltó Luigi Tassoni A Convivio narrációja című újító szándékú munkája, mely Dante – elsősorban interpretáció- és politikaelméleti szempontból kulcsfontosságú – Vendégség-ét nem hagyományos (vagyis nem doktrinális), hanem

 

 

narratológiai szempontból elemzi. Tassoniéval bizonyos tekintetben rokon szellemiségű Horváth Kornélia Megjegyzések az Új életben kifejtett dantei poétikáról című írása, mely szintén a posztmodern irodalomelméleti eszköztár bevetésével vizsgálja Dante szövegét. Végül az első részből Szörényi László Nimród zsoltára – régi magyar nyelv Dante Poklában? című (korábban magyarul már közölt) cikkét emelném ki, melynek merész hipotézise – mint Mazzotta rámutatott – elsősorban a Dante munkássága iránti nagy tiszteletet és szeretetet emblematizálja.

A második részben két (az idősebb és a fiatal generációt képviselő) italianista figyelemre méltó – ugyanakkor egymással polemizáló – elemzése tárgyalja a Babits Mihály Dante-fordításával kapcsolatos problémákat. Sárközy Péter Az Isteni Színjáték Babits-féle magyar fordítása című (e témában korábban közölt írásai összegzését magában foglaló) tanulmányának fő tétele, hogy Babits a dantei főmű formailag és tartalmilag pontos műfordítását valósította meg, mellyel egyben a XX. századi magyar költészeti nyelv megalapozásában is meghatározó szerepet játszott (vö. 252.). Mátyus – a babitsi Dante-fordítás jelenleg valószínűleg legnagyobb szakértője – munkájának már a címében is (Hibák és/vagy interpretáció Babits Dante-fordításában) jelzi a Sárközy-féle megközelítéshez képest árnyaltabb vizsgálat szükségességét. Mátyus egyik fontos következtetésének megfelelően Babits szemléletében Dante „nem népies, nem egyszerű, nem egy »barbár«, vagy »hős« vagy »kisgyermek«, ahogy a Babitsot megelőző vagy vele kortárs kritika nagy része vallotta, hanem – a fordító szemében – azon túl, hogy költői zseni, egyben a nyelv tudósa, kutatója és formálója”; ennek lényegi következménye az, hogy „a fordító, aki hűen akarja reprodukálni a dantei szöveget, [a Dantééhez] hasonlóan nehéz, mesterkélt és kidolgozott nyelvezetet kell alkalmazzon” (268.). Juan Varela-Portas tanulmánya, Az analitikus allegória: a madridi Dante-kutatás módszertana, mint a cím is mutatja, a jelenkori dantisztika egyik legvirágzóbb európai iskolájának célkitűzéseit és tevékenységét mutatja be szemléletesen. Végül két olyan tanulmány jelentőségét hangsúlyoznám, amely Dante munkásságának késő- és posztmodern művészeti adaptációs kísérleteit vizsgálja. Az egyik a Milly Curcio-féle Dante és a jelenkori poklok, melyben a szerző nagyívű áttekintést ad Dante intertextuális jelenlétéről olyan írók művében, mint például Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Arthur Rimbaud, Victor Hugo, Franz Kafka, Marcel Proust, Primo Levi, Thomas S. Eliot, Italo Calvino, Daniele Benati. A másik, a Bárdos Judit által írt Dante és a film, melyben a filmtörténész – megtörve a konferencia irodalom-, filológia- és filozófia-központúságát – Dante két nagy jelentőségű filmadaptációs kísérletét elemzi: Giuseppe De Liguoro 1911-es Infernó-ját és Andrzej Wajda 1957-es Csatorná-ját (utóbbira röviden Curcio is kitér), megemlítve – néhány további, a filmművészetben tetten érhető Dante-utaláson túl – a fontosabb tévéfeldolgozásokat is. Bárdos fontosabb konklúziói közül kiemelendő, hogy a De Liguoro-film, bár valószínűleg a Pokol legsikeresebb filmadaptációs kísérlete, megmarad a kísérlet (a kvázi-adaptáció) szintjén, hisz tulajdonképp nem Dante szövegét, hanem Gustave Doré képi világát jeleníti meg; mindazonáltal jelentős művészeti teljesítmény, mivel „egy önálló filmnyelvvel eleveníti meg […] Dante világát” (344.). A Wajda-filmet illetően pedig egyértelmű, hogy még csak nem is adaptáció-kísérletről, hanem a Pokol egy lehetséges, a filmnyelv által megvalósított (poszt)modern interpretációjáról van szó (346.). Összességében megállapítható, hogy bár a Színjáték nagy hatást gyakorolt a filmművészetre (akárcsak a képzőművészetekre és – a konferencián sajnálatos módon nem tárgyalt – zeneművészetre), Dante főművének szigorú értelemben vett filmadaptációja valószínűleg nem valósítható meg.

Az RMA és az MDT e kulturális kezdeményezését – figyelembe véve a megvalósítás eszközeinek nyilvánvaló szűkösségét – túlzás nélkül nevezhetjük hősies vállalkozásnak, melyet a Leggere Dante oggi című kötet méltó módon dokumentál. A firenzei költő életműve iránt érdeklődő tudós közönség számára e kötet nélkülözhetetlen kutatási forrásanyag, a laikus olvasók számára pedig a kortárs Dante-kutatás korszakos jelentőségű dokumentuma. ([a cura di] Éva Vígh: Leggere Dante oggi. Interpretare, commentare, tradurre alle soglie del settecen-tesimo anniversario Roma: Aracne, 2011, 410 p.)

Nagy József

tudományos munkatárs,

ELTE Bölcsészettudományi Kar Olasz Tanszék