A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. Alapítva: 1840
 

KEZDŐLAP    ARCHÍVUM    IMPRESSZUM    KERESÉS


 HAT ÉVTIZED, HARMINC OTDK • VÁLTOZATLAN CÉLOK, NÖVEKVŐ TEKINTÉLY

    (A TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI MOZGALOM KETTŐS JUBILEUMOT ÜNNEPELT)

X

 

A felsőoktatási tehetséggondozás leghatékonyabb formája, a tudományos diákkör 2011-ben ünnepelte hat évtizedes fennállását. Az első intézményi tudományos diákköri konferenciákat ugyanis 1951-ben rendezték az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Ezt követően vált országos mozgalommá a TDK. Így 1955-ben Tudományos Diákkörök Első Országos Konferenciája néven már országos konferencia lebonyolítására is sor kerülhetett. Az első OTDK-n 109 pályamunkát mutattak be a hallgatók tizenkilenc szakkonferencián (Anderle, 2011). Most, ötvenöt évvel később, 2011 áprilisában az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), valamint tizenhat egyetemi és főiskolai kar a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fővédnökségével a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciát szervezte meg.


A XXX. Jubileumi Országos
Tudományos Diákköri Konferencia


Az OTDK rendszere


Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákra hagyományosan minden második év tavaszán kerül sor. A 2003. évtől kezdve bővült a tudományterületi szekciók száma tizenhatra. Az OTDK a legnagyobb hallgatói tudományos fórum, amely egyben verseny is, ahol szekciókon belül a hasonló témájú pályamunkák tagozatokban „mérkőznek” az I., II., III. helyezésekért. A tagozatok zsűritagjai (a pályamunkák bírálói) a tudományos élet jeles képviselői. A hallgatók számára a részvétel már maga is dicsőség, hiszen az intézményekben bemutatott 11 651 pályamunkából végül 4169 szerepelt a XXX. Jubileumi OTDK-n. A zsűritagoktól kapott visszajelzés és értékelés pedig jelentős segítség a szakmai előrehaladásban.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia rendező intézményeire az OTDT szakmai bizottságai tesznek javaslatot, amelyet az OTDT hagy jóvá a felhívás elfogadásával. A rendező intézmények számára a tanács szervez felkészítéseket, amelyeken a minőséget biztosító legfontosabb kérdésekről és a központi szabályokról folyik az egyeztetés.


A XXX. Jubileumi OTDK előkészítése


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a TDK-munka hatékony támogatásának érdekében a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia meghirdetését követően áttekintette azokat a kérdésköröket, amelyekben fejlesztés látszott szükségesnek. A fő szempont a minőségbiztosítás fokozása volt, amelyet segített az, hogy az Országos Tudományos Diákköri Tanács szakmai közreműködőként részt vett az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben folyó TÁMOP- 4.1.4 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban című kiemelt program megvalósításában. Ennek jegyében a tudományterületi szekciók felülvizsgálták bírálati szempontrendszerüket, annak érdekében, hogy a pályamunkák értékelése minél egységesebb lehessen. Kiemelt kérdésként jelent meg továbbá a fokozott hallgatói részvétel a tanács és szakmai bizottságai munkájában. Ezért az OTDT azt a döntést hozta, hogy a tanács és a szakmai bizottságok számára lehetővé teszi a helyettesítő hallgatói tagok mandátummal történő delegálását. A hallgatói képviselő akadályoztatása esetén a helyettes vehet részt a munkában és a tanács ülésein.


Az OTDT online rendszere


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a XXIX. OTDK nevezésével kapcsolatos tapasztalatok értékelését követően új online rendszer fejlesztését határozta el. Az új szoftver kidolgozását és beüzemelését a XXX. Jubileumi OTDK Informatika Tudományi Szekciójának rendező intézménye, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara vállalta magára. A fejlesztés célja az volt, hogy az intézményi TDK-konferenciák, az OTDK, valamint a Pro Scientia Aranyéremre beérkező pályázatok adatait egyetlen rendszer kezelje és tárolja. Korábban ezeket az adatokat külön adatbázisok tartalmazták. Az intézményi Tudományos Diákköri Tanácsok elnökei által beküldött dokumentumok alapján az OTDT Titkársága vezette többek között azon hallgatók és pályamunkák listáját, akik jogosultságot szereztek a következő OTDK-n történő részvételre. Az így kialakult adatbázist vetette össze a Titkárság az OTDK-ra nevezett pályamunkák adataival, megállapítva, hogy van-e jogosultsága a szerzőknek arra, hogy részt vegyenek az OTDK-n. Ez az új informatikai rendszer hiányában korábban jelentős humánerőforrás-befektetést igényelt, aminek biztosítása egyre nehezebbé vált a többi aktuális teendő mellett. A régi rendszer az OTDK-szekciók szervezőinek kiszolgálását is nehezítette, hiszen csak hetekkel a nevezés lezárultát követően kaphatták meg a pályamunkák adatait.

A fejlesztéshez koncepció készült, amelynek egyeztetését követően alakult ki a végleges álláspont a fő elemekről, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a nevezés és az OTDK lebonyolításának megújításához. A XXX. Jubileumi OTDK-t követően azonban a fejlesztés további folytatása szükséges, hiszen lényeges elemek megvalósítására (például a szekciók rendezői számára az adatbázishoz való hozzáférési jogosultság stb.) sajnos még nem kerülhetett sor. E nélkül az országos fórumok korrekt szervezése már megoldhatatlan. A TDK-sok számának dinamikus növekedése pedig igényli a magas szintű informatikai támogatást.


A XXX. Jubileumi OTDK-t megelőző intézményi TDK-konferenciák


Az intézményi TDK-konferenciák célja, hogy a hallgatók a tudományos diákköri tevékenység keretében végzett kutatásaik eredményeit nyilvánosság előtt bemutathassák, azokról visszajelzést kapjanak, valamint a zsűritagoktól kapott észrevételek segítsék további szakmai tevékenységüket. Az intézményi TDK-konferenciákon a pályázók helyezéseket, díjakat nyerhetnek, továbbá a zsűri javaslatot tehet az OTDK-n történő bemutatásra. A konferenciákról jegyzőkönyvek készülnek, amelyeket az OTDT titkárságához kell megküldeni elektronikusan és hitelesítve postai úton is.

A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára először még a XXIX. OTDK szekcióinak megkezdését megelőzően, 2009 márciusában szereztek jogosultságot hallgatók. Az intézményekben 1713 szekcióban rendeztek TDK-konferenciát, amelyeken 13 520 hallgató 11 651 pályamunkát mutatott be. Felkészülésüket 14 154 témavezető segítette. A XXX. Jubileumi OTDK intézményi összesített számadatait az 1. sz. táblázat tartalmazza.


Határon túli hallgatók részvétele a tudományos diákköri munkában és az OTDK-n


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács fontos célkitűzése volt a XXX. Jubileumi OTDK-t megelőzően, hogy bővítse a határon túli magyar hallgatók részvételét. Az előző OTDK-k adatai azt mutatták, hogy egyre kevesebb nevezés érkezik ezekről a területekről. Annak érdekében, hogy ez a tendencia megforduljon, az OTDT a Magyar Rektori Konferenciával együttműködve nemzetközi megállapodásokat kötött. Így elsőként a romániai partnerekkel, a tudományos diákköri konferenciákat szervező Országos Magyar Diákszövetséggel, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel, valamint az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságával. A megállapodás értelmében az OTDT szakmai bizottságaiba a romániai aláírók meghívott tagot delegálnak az érdekképviselet ellátására, továbbá a megfelelő tájékozottság biztosítására. A szerződésben az OTDT Romániában az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát ismerte el első fordulós TDK-konferenciának, amelyen a hallgatók jogosultságot szerezhetnek az OTDK-n történő részvételre. A megállapodást a Magyar Rektori Konferencia kolozsvári ülésén, 2010. június 11-én írták alá.

A romániai megállapodás megkötését követően 2011. február 4-én, Debrecenben került aláírásra a felvidéki, a kárpátaljai és a vajdasági együttműködési nyilatkozat. A szerződések aláírói magyar részről az OTDT, a Magyar Rektori Konferencia és a Felsőoktatási és Tudományos Tanács. A felvidéki partnerek: a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Selye János Egyetem, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Diákhálózat. A kárpátaljai partnerek: a GENIUS Jótékonysági Alapítvány és az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara. A vajdasági partnerek: a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Felsőoktatási és Tudományügyi Bizottsága.

Az együttműködések eredményeként a határon túli résztvevők száma az előző OTDK-hoz viszonyítva megduplázódott a XXX. Jubileumi OTDK-n. Emellett fontos szakmai párbeszédek is megkezdődtek, amelyek meghatározóak lesznek a jövő szempontjából. A Fizika, Földtudományok és Matematika Szakmai Bizottság tervei között pedig az szerepel, hogy 2015-ben a szekciót Kolozsvárott rendezik meg.


A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióüléseiről


A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióüléseinek megrendezésére 2011. április 6. és 29. között került sor. A konferenciasorozatra 4470 pályamunkát neveztek be a szerzőik, amelyek közül a tizenhat tudományterületi szekció 410 tagozatában végül 4169-t mutattak be. A zsűrik 403 első, 481 második és 443 harmadik helyezést osztottak ki (a XXX. Jubileumi OTDK szekcióinak részletes adatait a 2. számú táblázat tartalmazza). A szekciók beszámolói a rendkívül nagy érdeklődés mellett a magas szakmai színvonalat emelték ki. A rendező intézmények jó házigazdái voltak az eseménynek, biztosították a tudományos konferencia és a verseny feltételeit is. Lehetőséget teremtettek a különböző helyről érkező, hasonló érdeklődésű fiatalok számára a párbeszédre. A szakmai programok mindenhol kulturális rendezvényekkel egészültek ki, s ennek eredményeként a XXX. Jubileumi OTDK a tudomány és tehetség valódi ünnepévé válhatott.

A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián pályamunkát bemutató fiatalok 46%-a alapképzésben (BA, BSc) vett részt, a helyezést elérők esetében ez az arány 41%. Mindez azt mutatja, hogy az osztott képzés nem okozott fennakadást a TDK-ban, a BA, BSc képzés integrációja sikeresnek tekinthető.

 

 

A konferenciasorozat összköltségvetése 2011-ben mintegy 300 millió Ft volt. Ennek biztosításához a Nemzeti Tehetség Programból nyújtott támogatás jelentős segítséget adott (60 millió Ft), amit azonban az intézményeknek további forrásokkal kellett kiegészíteniük.


Az OTDT XXX. Jubileumi Országos
Tudományos Diákköri Konferencia alkalmából odaítélt kitüntetései


A XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően a tagozati első helyezettek pályázhattak a Pro Scientia Aranyéremre, valamint a felsőoktatási intézmények megküldhették felterjesztéseiket a Mestertanár Aranyérem kitüntetésre. A beérkezett Pro Scientia Aranyérem pályázatok száma 260 volt. A kitüntetés odaítélésének feltétele az OTDK-n elért első helyezés. A pályázók közül a teljes hallgatói életút figyelembe vételével történik meg a kitüntetettek kiválasztása. Először az OTDT szakmai bizottságai választották ki tudományterületük legjobbjait (legfeljebb öt hallgatót). Felterjesztéseiket a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Főbizottság három albizottsága véleményezte, a kitüntetettek személyéről pedig a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Főbizottság döntött. Összesen negyvenöt fiatal nyerte el a Pro Scientia Aranyérmet, ketten a művészetek területén elért kimagasló eredményeikért Pro Arte Aranyérem, egy fiatal pedig a középiskolás korban nyújtott kiemelkedő kutatómunkájáért Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült. Az Aranyérmesek közül többen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Innovációs Alapítvány, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának különdíját is elnyerték, továbbá valamennyien megkapták Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának pénzjutalmát, és immár másodízben a Tomcsányi Pál akadémikus által adományozott, a doktori iskolák számára írott Általános kutatásmódszertan című tankönyvet.

A szekciókban a Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetett fiatalok számának megfelelő arányban 47, a szakmai bizottságok által a felsőoktatási intézmények jelöltjeiből legfeljebb öt kiválasztott és rangsorolt oktató, kutató érdemelte ki a Mestertanár Aranyérem kitüntetést. Emellett az OTDT Elnöksége a Mestertanár Aranyérem Szabályzatban foglaltaknak megfelelően tovább hét kitüntetés odaítéléséről határozott.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2011-ben is odaítélte három professzornak legrangosabb elismerését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet (amelyet minden alkalommal egy közéleti személyiségnek, egy természettudósnak és egy társadalomtudósnak adnak át). Az OTDT három szenior mester számára Máriás Antal Emlékérmet, TDK-t támogató munkájáért öt személynek OTDT Arany Kitűzőt adományozott. Az OTDT Elnöksége 2011-ben megalapította a TDK-t segítő publicisztikai tevékenység elismerésére az OTDT Újságírói Díjat, amelyet 2011-ben első alkalommal ítélt oda.

A kitüntetéseket a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, 2011. november 23-án az OTDT-nek a XXX. Jubileumi OTDK befejezése alkalmából rendezett ünnepi ülésén adták át.

Az OTDT Elnöksége 2011-ben az ünnepi év alkalmából megalapította a XXX. Jubileumi OTDK Emlékérem kitüntetést, amellyel a TDK érdekében hosszú időn keresztül végzett eredményes oktatói, kutatói és közéleti tehetségsegítő tevékenységet ismerte el. Az odaítélés során az Országos Tudományos Diákköri Tanács 16 szakmai bizottsága összesen 140 főre tett javaslatot. A szakmai bizottsági hatáskörben odaítélt emlékérmeken túl az OTDT Elnöksége további 60 elismerést adományozott. Az Emlékérmek átadására 2011. október 27-én került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavár Rendezvényközpontjában. Erre az alkalomra jelentette meg a tanács A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951–2011) c. kötetet (szerkesztője Anderle Ádám professzor).

A Pro Scientia Aranyérem és a Mestertanár Aranyérem kitüntetettjeit az OTDT 2011-ben megjelent Almanach kötete részletesen bemutatja. A kiadványban megtalálható a XXX. Jubileumi OTDK Emlékéremmel kitüntetettek listája is.


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács újjáalakulása


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2011 őszén, a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően újjáalakult. Tudományterületi szakmai bizottságaiban megújult az intézményi képviselet, s mind a tizenhat szakmai bizottság elnököt és elnökhelyettest választott, immár egységesen négy évre. A megválasztott elnökök és elnökhelyettesek megbízólevelüket a tanács 2011. november 4-i ülésén vették át. Az OTDT ugyanezen ülésen ismételten újabb öt évre megválasztotta elnökét (aki 1987-től tölti be ezt a pozíciót) és négy alelnökét, továbbá az elnökség tagjait (szintén öt évre). A választásoknak köszönhetően a folyamatos működés biztosított, hiszen a következő OTDK előkészítése már megkezdődött, így az újonnan megválasztott tisztségviselők átgondoltan tervezhetnek.


Az OTDT jövőképe


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács célkitűzése, hogy a hagyományok tiszteletben tartásával, az értékek megőrzésével és a színvonal fenntartásával, sőt emelésével párhuzamosan fejlessze az intézményi tudományos diákköri tevékenységet, annak országos fórumát, az OTDK-t, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat. Ennek jegyében 2010-ben, Kecskeméten megrendezte a TDK–Felsőoktatás–Minőség konferenciát, amelyen a felsőoktatási intézmények TDT-elnökei, titkárai, felelősei (mintegy 250-en) folytattak párbeszédet az aktuális kérdésekről. Ezen a rendezvényen fordult elő először az, hogy a tizenhat tudományterületi szakmai bizottság ugyanazon időpontban ülésezett. Itt tárgyaltak első alkalommal a TDK-eredményességi mutatóról, amelynek célja a felsőoktatási rangsorokban eddig használt torz mutatószám kiváltása. A konferencián elhangzottak alapján a TDK-eredményességi mutató kidolgozása folyamatban van.


Kiváló TDK-műhely elismerés


A tanács fontosnak tekinti az eredmények megfelelő visszacsatolását és nyilvántartását, ezért a jövőben bevezeti a Kiváló TDK-műhely címet, amellyel a felsőoktatási intézményekben és a kutatóintézetekben működő, bizonyítottan eredményes tudományos diákköri műhelyeket tervezi elismerni a szakmai bizottságok és az intézményi/kari TDK-tanácsok együttműködésével.


A Tehetségútlevél program


A közoktatásban bizonyítottan tehetséges fiatalok számára, annak érdekében, hogy mihamarabb bekerülhessenek a felsőoktatási tehetséggondozásba, az OTDT elindítja a Tehetségútlevél programot. Ennek keretében a végzős osztályok osztályfőnökei számára olyan online felület kialakítására kerül sor, amelyen lehetőségük lesz arra, hogy tehetséges tanítványaik számára útlevelet adjanak, amely tanúsítja eddigi eredményeiket. Az útleveleket az OTDT online rendszerén keresztül megkapják az intézményi TDT-elnökök, akiknek a feladata az lesz, hogy mielőbb, már a beiskolázást követően felvegyék a kapcsolatot a hallgatókkal, és segítsék őket a TDK-munkába történő bekapcsolódásban.

A 2011. évben a Tehetségútlevél program pilot projektjeként az Oktatási Hivatal segítségével a 2011/12 évben tanulmányaikat megkezdő OKTV-döntősök listáját az OTDT eljuttatja az érintett felsőoktatási intézmények TDT-elnökeihez, kérve őket arra, hogy feltétlenül vegyék fel velük a kapcsolatot és segítsék őket.


A XXXI. Országos Tudományos
Diákköri Konferencia


Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2011. november 4-én elfogadta a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia központi felhívását. A hagyományoknak megfelelően a konferenciasorozat meghirdetésére a XXX. Jubileumi OTDK ünnepi zárásán került sor. Ugyanezen alkalommal a szekciók ügyvezető elnökeinek megbízólevelei is átadásra kerültek. A szekciók felhívásait 2012 februárjában fogadja el az OTDT. Ugyanakkor az intézményekben már tavasszal megkezdődött a helyi TDK-konferenciákkal a felkészülés.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács a tapasztalatok alapján jelentős változásokat vezet be, amelyeket a központi felhívás már tartalmaz is. A legjelentősebb ezek közül az, hogy a szekciók felhívásainak megjelenését követően a hallgatóknak fel kell tölteniük pályamunkáikat, ezzel biztosítva azt, hogy az OTDK-ra valóban azt a művet, alkotást nevezzék be, amellyel a jogosultságot megszerezték. Az online rendszer fejlesztése is folyamatos. Az OTDT célja, hogy a szekciók munkáját segítse, ezért számukra is jogosultságot fog kialakítani, továbbá a pályamunkák bírálói és a zsűrik tagjai is a rendszeren keresztül tudják majd a dolgozatokat, alkotásokat megtekinteni és értékelni.


A TDK jövője


A rendkívül sikeres XXX. Jubileumi OTDK iránti szakmai és társadalmi érdeklődés egyaránt azt bizonyítja, hogy az eltömegesedő felsőoktatásban egyre fontosabb szerepet kap a minőség kérdése, amelynek nélkülözhetetlen része a tehetséggondozás. A TDK kiépült szervezeti keretei, hagyományokat megőrző fejlődése ehhez biztosítanak keretet. Szerepét az elfogadás előtt álló felsőoktatási törvény is kellő súllyal rögzíti. A TDK a felsőoktatás és a magyar tudományos élet szempontjából egyaránt kiemelt jelentőségű hungarikum. Hatása pedig az egész társadalomban érzékelhető.


Cziráki Szabina

az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára
OTDT.titkar(kukac)ofi.hu


Szendrő Péter
az MTA doktora,

az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke
 


 

IRODALOM

Anderle Ádám (szerk.) (2011): A magyar tudományos diákköri konferenciák története (1951–2011). Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Tudományos Diákköri Tanács Titkársága, Budapest, 27–31.


 

intézmény

intézményi konferencián bemutatott pályamunkák száma a XXX. Jubileumi OTDK-ra javasolt pályamunkák száma  A XXX. Jubileumi OTDK-n bemutatott pályamunkák száma a XXX.
Jubileumi
OTDK 1–3. helyezések száma
Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérmes hallgatók száma

Általános Vállalkozási Főiskola

34

22

11

3

0

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

6

6

4

0

0

Budapesti Corvinus Egyetem

568

398

210

89

7

Budapesti Gazdasági Főiskola

135

35

31

8

0

Budapesti Kommunikációs
és Üzleti Főiskola

50

34

28

10

1

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

1095

438

349

138

5

Debreceni Egyetem

1173

617

402

116

2

Dunaújvárosi Főiskola

80

21

13

2

0

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

6

4

3

1

0

Eötvös József Főiskola

95

51

17

3

0

Eszterházy Károly Főiskola

309

202

133

32

0

Eötvös Loránd Tudományegyetem

843

734

543

231

13

Gábor Dénes Főiskola

34

8

6

0

0

Harsányi János Főiskola

10

8

4

0

0

Kaposvári Egyetem

80

52

36

5

0

Kecskeméti Főiskola

73

44

30

5

0

Kodolányi János Főiskola

86

36

12

2

0

Károli Gáspár Református Egyetem

124

106

64

14

1

Károly Róbert Főiskola

145

82

45

15

0

Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

14

14

5

1

0

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

4

4

4

1

0

Miskolci Egyetem

545

324

180

32

0

Magyar Képzőművészeti Egyetem

31

18

16

5

1

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

20

12

14

8

0

Mozgássérültek Pető András
Nevelőképző és Nevelőintézete

7

4

4

0

0

Modern Üzleti Tudományok Főiskolája

29

10

4

0

0

Nemzetközi Üzleti Főiskola

6

4

2

1

0

Nyíregyházi Főiskola

168

82

44

8

0

Nyugat-magyarországi Egyetem

395

268

156

40

1

Óbudai Egyetem

256

108

54

12

0

Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem

3

2

2

0

0

Pannon Egyetem

265

211

147

38

0

Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola

1

1

1

0

0

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

246

232

136

48

2

Pécsi Tudományegyetem

801

508

359

111

2

Rendőrtiszti Főiskola

144

108

58

24

0

Semmelweis Egyetem

903

178

98

39

5

Sola Scriptura Teológiai Főiskola

3

1

1

0

0

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

1

1

1

1

0

Széchenyi István Egyetem

489

152

73

17

1

Szolnoki Főiskola

50

26

16

0

0

Szent István Egyetem

523

340

181

61

0

Szent Pál Akadémia

3

3

3

1

0

Szegedi Tudományegyetem

1110

726

502

152

4

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

5

4

3

0

0

Tomori Pál Főiskola

7

4

0

0

0

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

124

99

57

21

2

Zsigmond Király Főiskola

32

31

15

4

0

Határon Túli Intézmények

398

211

79

16

0

Középiskolás Diákkonferenciák

122

80

13

1

1

Mindösszesen

11 651

6664

4169

1327

48


1. táblázat
• A XXX. Jubileumi OTDK összesített intézményi adatai

 


 

  Szekció Bemutatott pályamunkák száma I. helyezett pályamunkák száma II. helyezett pályamunkák száma III. helyezett pályamunkák száma különdíjas pályamunkák száma
1

Agrártudományi

325 29 32 37 33
2

Állam- és Jogtudományi

267 31 32 14 49
3

Biológia

268 29 34 32 19
4

Fizika, Földtudományok és Matematika

313 39 41 28 70
5

Had- és Rendészettudományi

126 19 21 11 30
6

Humán Tudományi

483 45 60 48 11
7

Informatika Tudományi

118 15 16 10 19
8

Kémiai és Vegyipari

183 16 16 30 0
9

Közgazdaságtudományi

494 43 56 56 51
10

Műszaki Tudományi

381 32 41 53 48
11

Művészeti és Művészettudományi

269 25 26 25 1
12

Orvos- és Egészségtudományi

216 18 29 25 38
13

Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi

260 20 31 35 28
14

Tanulás- és Tanításmódszertani - Tudástechnológiai

77 9 10 7 22
15

Társadalomtudományi

285 22 24 21 23
16

Testnevelés- és Sporttudományi

104 11 12 11 15
 

összesen

4169 403 481 443 467


2. táblázat • A XXX. Jubileumi OTDK szekcióinak összesített adatai