„Miért foglalkozunk ma annyit az igazsággal –
többet, mint az öngondozással?”
Michel Foucault (1997)
Nánay Bence vitaindító filozófiai kiáltványa bizonyos értelemben a
szívemből szól. Az a feltevés, hogy modern korunkban az átlagosnál
alaposabb tudományos műveltség nagyon is megkövetelhető egy
filozófustól, tevékenykedjen bármely területen, legyen bármely
hagyomány vagy irányzat híve is, véleményem szerint nehezen
megkérdőjelezhető. Én magam nemcsak hogy azon filozófusok közé
tartozom, akik ennek az elvárásnak – ha talán nem is bújom
rendszeresen a Science és Nature lapokat, és laboratóriumba is csak
nagy ritkán vet a sorsom – megpróbálnak eleget tenni, de magam is
hirdettem néhány évvel ezelőtt hasonló programot a bioetika kapcsán. A
bioetika három fajtája című írásomban (Nemes, 2006a) azt
szorgalmaztam, hogy a gondolatkísérletek és tudományos-fantasztikus
elképzelések helyett helyénvalóbb lenne a bioetikai diskurzusokat
valós tudományos felismerésekre és a jelenlegi technológiai
lehetőségektől nem túlságosan elrugaszkodott dilemmákra alapozni. Ezt
a megközelítést akkor tudományos bioetikának neveztem, amit azon elv
alapján képzeltem el, hogy a bioetika részét képezheti annak, amit
gyakran tudománykutatásnak neveznek – egy olyan integrált
megközelítésnek, amely egyrészt magában foglal a tudományfilozófiából,
tudásszociológiából és tudománytörténetből származó elemeket, másrészt
azokat a sajátosságokat mutatja, amelyek a tudományfilozófia leginkább
progresszívnek tartott vonalát jellemzi: az érvelési szigorúságot
ötvözi a történeti érzékenységgel (Callebaut, 1993). Úgy gondolom,
összességében jobb, ha a bioetika közeli kapcsolatot tart fenn a
tudomány aktuális felismeréseivel, mint ha nem – még azon az áron is,
hogy ez népszerűségének csökkenésével, illetve az e területen
tevékenykedő kutatókkal szemben megkövetelt erőfeszítések
növekedésével jár.
Nánay részben hasonló nézeteket fogalmaz meg a
filozófia egészével kapcsolatban. Az ő álláspontja radikálisabb, mint
az enyém, mivel nem csupán a filozófia egyes területeire vagy
interdiszciplináris vállalkozásokra, hanem a teljes filozófiára
alkalmazza ezt az elvet. Mint írja: „[A]zt javaslom, hogy a filozófiát
tekintsük elméleti természettudománynak. Tudatában vagyok annak, hogy
ez radikális elgondolás – mint ahogy ez egy vitaindító esetében el is
várható –, de nem látok alternatívát.” Nánay Bencének a filozofálás
hagyományosabb formáival szembeni bizalmatlanságát két dolog táplálja.
Az egyik ezek közül abból a felismerésből indul ki, ami az elmúlt
években a kísérleti filozófia képviselői révén válhatott nyilvánvalóvá
a filozófusok számára, nevezetesen, hogy amikor egy filozófus a
múltban szokásosan úgy vélte, hogy meggyőző módon bizonyította be
(tipikusan egy gondolatkísérlet kapcsán) egy álláspont tarthatóságát
vagy tarthatatlanságát, akkor valójában nem tett egyebet, mint hogy a
saját, a filozófus közösség vagy egy tágabb kulturális csoport sajátos
intuícióját fejezte ki. A filozófia tehát nem lehet megbízható ismeret
forrása.
A másik tényező, ami Nánay szerint el kell hogy
gondolkodtassa a filozófia jövője iránt aggódókat az, hogy a filozófia
hatékonyságát tekintve elmarad a tudományok mögött: míg a
természettudományok látványos fejlődési ívet írnak le, a filozófia
leginkább egy helyben toporog. Ezen a ponton jelenik meg a nevezetes
idézet Stephen Hawkingtól: „A filozófia halott. Nem tartott lépést a
tudományok (különösen a fizika) legújabb fejleményeivel. A tudósok
lettek mára a felfedezés fáklyájának hordozói a világ megismerésében”.
Látnunk kell, hogy az említett két pont egy irányba mutat (akár úgy is
mondhatjuk, hogy az első képezi az erős, míg a második a gyenge
tézist). A filozófia egész megalapozása azért szorul radikális
újragondolásra, mert mára kiderült, hogy mai állapotában nem elég
progresszív, nem képes felvenni a versenyt a természettudományokkal.
Ezért aztán nincs más alternatíva, mint az, hogy „[a] filozófiának […]
úgy kellene viszonyulnia a tudományokhoz, mint az elméleti biológiának
a biológiához”.
Ha jól értem, eszerint az elméleti biológia
önmagában is a filozófia része, sőt annak egyik paradigmatikus
megnyilvánulási formája. Kétségkívül van némi vonzerő ebben a
megközelítésben, bár én nem hinném, hogy az elméleti biológia
filozófia lenne, illetve (átfedéseik ellenére) teljességgel
azonosítható lenne a biológia filozófiájával. Érdekességként említenék
néhányat a Journal of Theoretical Biology című lap legtöbbet idézett
cikkeinek címei közül: Prediction of Apoptosis Protein Subcellular
Location Using Improved Hybrid Approach and Pseudo-Amino Acid
Composition (Az apoptózis protein szubcelluláris helyzetének
előrejelzése továbbfejlesztett hibrid megközelítés és pszeudo-aminosav
kompozíció alkalmazásával); ’Universal’ Microstructural Patterns in
Cortical and Trabecular, Extracellular and Extravascular Bone
Materials: Micromechanics-based Prediction of Anisotropic Elasticity
(„Univerzális” mikrostrukturális mintázatok a kortikális és
trabekuláris, extracelluláris és extravaszkuláris csontállományban: Az
anizotropikus elaszticitás mikromechanikai előrejelzése); Using Chou’s
Amphiphilic Pseudo-Amino Acid Composition and Support Vector Machine
for Prediction of Enzyme Subfamily Classes (A Chou-féle amfifilikus
pszeudo-aminosav kompozíció és szupport vektor gép alkalmazása enzim
alcsalád osztályok előrejelzésére) (URL1). Így nézne ki tehát a jövő
filozófiája? Vagy ezek a cikkek máris napjaink fel nem ismert
filozófiai csúcsteljesítményeit jelentenék? A magam részéről
egyetértek azzal, hogy a biológia filozófiájának történetén belül a
leginkább pozitív fejlemény a biológia tudományával való viszony egyre
szorosabbá válása, mint ahogy azzal is, hogy nem könnyű meghúzni a
határt a szaktudományok, az elméleti tudományok, illetve az egyes
szaktudományok speciális filozófiái között, de azért összességében
nehezemre esne a címekben megjelenő témákat egyértelműen filozófiai
kérdéseknek tekinteni. A Nánay Bence által körvonalazott program
értékeléséhez mindenképpen fontos az elméleti tudomány fogalmának
precízebb meghatározása, ezzel együtt annak a meghatározása is, hogy
az elméleti tudományként felfogott filozófia milyen viszonyban áll a
szaktudományok filozófiáival, a tudományosan tájékozott filozófiával
vagy tudományos felismeréseket magyarázati korlátokként alkalmazó
filozófiai megközelítésekkel.
Ami az intuíciók szorításából való kitörési
lehetőségeket illeti, nem gondolnám, hogy a kísérleti filozófia
metafilozófiai felismerését könnyen ki lehetne játszani. Úgy gondolom,
hogy a kísérleti filozófia alaptézise sokkal erősebb annál, mint hogy
a természettudományok iránti érdeklődés erősítésével el tudnánk
intézni. A kísérleti filozófia drasztikus eltávolodást jelent a
filozófia történeti fogalmától és önképétől. Nánay nem pontosan
mutatja be a kísérleti filozófia programját, amikor azt írja, hogy „ez
a megközelítés ugyanúgy az intuícióinkra épít, mint a naívabb,
karosszékből való filozofálás – csak éppen a szociálpszichológiából
ellesett módszerekkel gyűjti ezeket az intuíciókat.” Valójában a
kísérleti filozófia nem (bizonytalan) intuíciókra épít, hanem egy
tudományos megközelítésre, amely ez esetben a filozófiai vonatkozású
nézetek, intuíciók szakszerű kutatását jelenti (Nemes, 2006b). A
kísérleti filozófiával éppen az a gond, hogy nem alkalmas arra, hogy
filozófiai kérdéseket megválaszoljon, erre azonban nem is tesz
kísérletet, megmarad a filozófiai gondolkodás természeti-társadalmi
jelenségként való leírásánál és magyarázatánál. További kérdés, hogy
mennyiben jelent filozófiai előrelépést a filozófiai intuíciók
kognitív tudományon alapuló feltárása a társadalomtudományi
módszereket alkalmazó megközelítésekhez képest. Vélhetően végső soron
e Nánay által megfogalmazott előfeltevés mögött sem más, mint egy
filozófiai intuíció húzódik meg.
Ezen megjegyzések után rátérek a vitaindítóra
adandó válaszom legfontosabb pontjára. Nánay filozófiakritikája,
illetve -víziója arra az előfeltevésre épül, hogy a filozófia
kizárólagos célja és feladata a világ megismerése. Vegyük
észre, hogy ez a szempont jelenti a kiindulópontot mindkét korábban
említett kritikai pont esetében: (1) a filozófia mai állapotában nem
alkalmas a világ hatékony megismerésére, mivel nem tudományos tényeken
és módszereken alapul, hanem alapvetően intuitív
|
|
jellegű, illetve (2) a filozófia nem tekinthető a
„világ megismerése fáklyahordozójának”,1
ezt a szerepet a tudomány vette át. Mindebből az következik, hogy ha
tesztelni akarjuk Nánay azon állítását, hogy a ’filozófia = elméleti
tudomány’ koncepcióval szemben nem mutatkozik alternatíva, azt a
tézist kell vizsgálat tárgyává tennünk, hogy a filozófiának lehet-e
más célja, mint a megismerés. A következőkben amellett érvelek, hogy
nemcsak hogy lehet a filozófiának más célja is, hanem a filozófia
eredeti értelmében éppenséggel nem elsősorban a megismerésre irányuló
emberi vállalkozás volt.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb filozófiai
fejleménye annak felismerése, hogy a filozófiát eredetileg sokkal
inkább tekintették egyfajta életformának, mint a megismerés egy
eszközének (és főleg nem a tudományok szolgálójának). A filozófia
életmódként való felfogása a nemrég elhunyt francia
filozófiatörténész, Pierre Hadot nevéhez fűződik. Hadot szerint csak
akkor érthetjük meg helyénvaló módon az antik filozófia kimagasló
alakjainak életét és filozófiai tevékenységét, ha felismerjük azt a
történeti tényt, hogy számukra a filozofálás nem elsősorban a
filozófiáról való beszéd vagy a világ objektív megismerésére tett
elméleti erőfeszítés volt, hanem olyan konkrét gyakorlatok
elsajátítása és alkalmazása, amelyek révén életüknek magasabb
minőséget biztosíthattak. „Filozófus módjára élni: ez a valóság
egészen más rendjét feltételezi, mint a filozófiai diskurzus.” – írja
Hadot (2010). Az antik filozófia legfontosabb sajátossága Hadot
értelmezése szerint az, hogy konkrét technikákat, egyfajta
lelkigyakorlatot nyújt az ember számára ahhoz, hogy filozofikus életet
élhessen. Ennek a szemléletnek is – bár a későbbiekben (főként a
filozófia erőteljes intézményesülésével) jórészt háttérbe szorult –
akadtak képviselői. Hadot szerint a filozófia életmódként való
megközelítésének éppúgy jó példáját fedezhetjük fel Szókratészban,
Epiktétoszban vagy Nietzschében, mint Marcus Aureliusban,
Montaigne-ben vagy Rousseau-ban.
Hadot ugyan csak a kilencvenes évektől tett szert
jelentős nemzetközi ismertségre, majd vált a nemzetközi filozófiai
élet egyik új csillagává, ezt megelőzően is jelentős hatást gyakorolt
Michel Foucault-ra, aki élete utolsó éveiben az Hadot-éhoz nagyban
hasonló nézeteket fejtett ki az antik filozófiával összefüggésben.
Foucault szóhasználatában az antik filozófiai gondolkodás központi
eleme az öngondozás volt, ami elsődlegesen azt etikai reflexió egy
sajátos hozzájárulása az én kialakításához (Foucault, 2001). Az
életmódként, illetve létezés- vagy életművészetként felfogott
filozófia számos követőre talált, például Alexander Nehamas, Richard
Shusterman és John Kekes vagy a hazájában rendkívül népszerű német
Wilhelm Schmid személyében. Hadot és Foucault nyomán jelentős lépések
történtek a filozófiatörténet újraértelmezésére és egy olyan
filozófia-felfogás kidolgozására, amely egyaránt alternatívát kínálhat
az analitikus és a kontinentális filozófiai megközelítésnek. Ami
különösen fontos, az az, hogy a filozófiának ez a koncepciója képezi
alapját a filozófiai praxis világszerte egyre inkább terjedő
mozgalmának. A filozófiai praxis fő célkitűzése az, hogy a filozófiai
készségeket és tudást az életünkben felmerülő kérdések megoldására
használjuk, visszatérítve ezzel a filozófiát eredeti felfogásához. A
filozófiai praxis szokásos felfogásában egy filozófus arra irányuló
tevékenységét jelenti, hogy filozófiai segítséget, iránymutatást
nyújtson a nem filozófus fél számára. Ennek formája lehet egyéni
konzultáció, szervezeti tanácsadás, filozofálás gyerek és felnőtt
csoportokkal vagy filozófiai kávéház (Schuster, 1999; Kovács, 2008;
Sárkány, 2009). Mindeközben a boldogság, a bölcsesség, az élet
értelme, a jó élet és hasonlók kiléptek a tabutémák közül az akadémiai
filozófia világában is – elég olyan jeles szerzők újabb munkáira
utalni, mint Owen Flanagan, Hilary Putnam, Sissela Bok vagy Hubert
Dreyfus.
A filozófia történetében a filozófia praktikus,
akár terápiás felfogása mindvégig jelen volt. Az antik filozófiai
iskolák számára a filozófia célja elsődlegesen a lélek gondozása volt,
a jó élet elérésének segítése. Az Epikurosznak tulajdonított, e
vonatkozásban gyakorta idézett mondás szerint: „Üres az a filozófiai
beszéd, amely nem gyógyít egyetlen emberi gyötrelmet sem. Épp ahogy
semmi haszna az orvoslásnak, ha nem űzi el a test betegségeit, a
filozófiának sincs haszna, ha nem űzi el a lélek szenvedését.” Az
orvosi analógia gondolatmenetem számára is fontos. Nánay a filozófiát
a természettudományok vonatkozásában pozicionálja, ami azt is maga
után vonja, hogy a filozófia célját és funkcióját a megismerésben és
tudásban jelöli ki. Az orvoslás (bármily közeli kapcsolatban is legyen
azzal) célját tekintve radikálisan eltér a tudománytól: célja nem az
igazság feltárása, hanem emberek gyógyítása. Úgy vélem, a tudomány és
az orvoslás közötti különbségtétel analógiája a filozófia funkcióinak
meghatározásában is hasznos lehet. Nem állítom, hogy a lélekgondozás
vonatkozásában a mai filozófia jobban áll, mint a tudományokkal
szembeni állítólagos versengésében. A jó életre vonatkozó
megfontolások, előírások mára leginkább a pszichiáterek,
pszichológusok és népegészségügyi szakemberek hatáskörébe kerültek.
Amire rámutatok, az az, hogy a filozófia lehetőségeinek és jövőjének
firtatásakor ez a szempont komoly alternatívát jelent.
Tekintve, hogy a gyakorlati filozofálás, azaz az
életmódként felfogott filozófia, illetve ezzel együtt a filozófiai
praxis rohamosan terjed szerte a világban, leginkább pedig Európában
(Nemes, 2011), nagy kár lenne hazai filozófiai életünkre ráerőltetni
egy olyan filozófiafelfogást, amelyből a filozófiai kultúrájukat
illetően nálunk előrébb járó országokban éppen kiábrándulnak az
emberek. Mind több filozófus érzi úgy, hogy az akadémiai világ és az
ott megszokott témák túl szűkre szabják a filozófia lehetőségeit, a
kívülállók pedig egyre inkább elfordulnak tőle. Nánayval szemben úgy
gondolom, hogy a filozófia válságának nem kizárólagos megoldása a
tudománnyal való kapcsolat erősítése, sőt, a tudományos nyelvezet
sokakat még inkább eltávolít a filozófiától. Legalább ennyire fontos
lehet a filozófia eredeti küldetéséhez való visszatérés, ennek révén
pedig az, hogy a filozófiát újra hozzáférhetővé és fontossá tegyük az
emberek szélesebb rétegei számára, rámutatva arra, hogy a filozófia
nem az akadémiai körök kiváltsága, hanem mindannyiunk életének
megkerülhetetlen része.
Kulcsszavak: Nánay, filozófia, tudomány, kísérleti filozófia,
Hadot, filozófiai praxis
IRODALOM
Callebaut, Werner (1993): Taking the
Naturalistic Turn: How Real Philosophy of Science Is Done. The
University of Chicago Press, Chicago–London
Foucault, Michel (1997): The Ethics of the
Concern for Self as a Practice of Freedom. In: Rabinow, Paul (ed.):
The Essential Works of Michel Foucault. Vol. 1: Ethics: Subjectivity
and Truth. The New Press, New York, 281–301.
Foucault, Michel (2001): A szexualitás
története. III. Törődés önmagunkkal. Atlantisz, Budapest
Hadot, Pierre (2010): A lélek iskolája.
Lelkigyakorlatok és ókori filozófia. Kairosz, Budapest
Kovács József (2008): A filozófiai
tanácsadás. In: Kopp Mária (szerk.): Magyar lelkiállapot 2008.
Semmelweis, Budapest, 88–104.
Nemes László (2006a): A bioetika három
fajtája. Fundamentum. 1, 5–22.
Nemes László (2006b): Filozófiai
intuícióink, mint kognitív korlátok: Kísérleti filozófia és kognitív
tudomány. In: Kubinyi Enikő – Miklósi Ádám (szerk.): Megismerésünk
korlátai. Gondolat, Bp., 259–282.
Nemes László (2011): Salons, Cafés and
Pubs: The European Tradition of Doing Philosophy in Public. In: Balogh
B. – Baltatescu, S. – Bernáth K. – Bíró-Kaszás É. – Hatos A. (szerk.):
Proceedings of the International Conference: European, National and
Regional Identity. Editura Universitatii din Oradea, 831–846.
Sárkány Péter (2009): Bevezetés a
filozófiai lélekgondozásba: Kortárs megközelítések alapján. Többlet.
1, 81–104.
Schuster, Shlomit (1999): Philosophy
Practice: An Alternative to Counseling and Psychotherapy. Praeger
Publishers
URL1
LÁBJEGYZETEK
1 Kiemelés tőlem N. L.
<
|
|