A közösségiség kortárs olvasatai

A közösségiség világában lezajló átalakulások a társadalomtudományok egyre több területének érdeklődését keltik fel. A megváltozó dinamikájú személyközi kapcsolatokon, a kommunikáció XXI. századi formai és tartalmi átalakulásán túl a közösségeinkhez kötődő attitűdök, értékek transzformációi is hosszas elmélkedések, illetve érdekes vizsgálatok tárgyát képezik. Az egyre több embert felölelő valós és virtuális közösségeknek, valamint a napjainkban is elismerésre méltó tempójú informatikai fejlődésnek hála pedig egyre több szálon és egyre több embertársunkkal tarthatunk fenn változatos minőségű kapcsolatokat.

Abban azonban viszonylag kevés átfogó és módszertanilag is megalapozott kutatás lehet segítségünkre, hogy átlássuk: a gyakorlatban miben is állhat a közösségiség korunkbeli átértelmeződése. A lentebb bemutatásra kerülő mű sem eredeti empirikus kutatásokat ismertet, hanem elsősorban a rendelkezésre álló vizsgálatok, elméletek áttekintését, valamint precíz és közérthető filozofikus eszmefuttatások felvázolását foglalja magába. Mondanivalója azonban a témakör elméleti vagy gyakorlati aspektusai iránt érdeklődők számára egyaránt hasznosnak bizonyulhat.

A kötet szerzői – akik maguk számos tudományterület művelői közül kerülnek ki – az Alkalmazott Filozófiai Társaság megalakulásának tizedik évfordulóján rendezett konferencia anyagaiból készült műben több, első látásra talán egymástól távolinak tűnő oldalról vizsgálják a közösségiség problematikáját. A legfontosabb jogi és filozófiai alapok tisztázásán túl a kommunikációelmélet, az oktatáspolitika és a globalizáció társadalmi-gazdasági kihívásai felől is szemügyre veszik, hogyan függhet össze korunkban közösségiség és instabilitás. A kötet szerzőinek döntő többsége ugyanis éppen az instabilitásban, a bizonytalanság térnyerésében véli felfedezni a szálat, amelyen haladva jobban megérthetjük a közösségeinkre jelenleg ható folyamatokat.

A mű során visszatérő motívum az egyéni és közösségi identitás kialakulásának, illetőleg átalakulásának komplex kérdésköre. A kötetben a legérettebb magyarázatot vélhetőleg Szécsi Gábor tanulmányában olvashatjuk, mely szerint a technológiai fejlődés által lehetővé tett globális társas interakciók során szerzett ismeretek helyi szinten is megváltoztatják látásmódunkat, így egyszerre viselkedünk helyi, valamint földrajzilag nem kötött közösségek tagjaként. Ezáltal a saját, helyi közösségeket immáron a globálisak szemszögéből is megítélhetjük. Ilyen értelmezési keret elődeinknek nem állt rendelkezésére, és általa egyre nehezebb lehet hagyományainkat kritika nélkül elfogadni. A jelenség egyszerre pozitív és negatív hatása, hogy egyre inkább tudatos választás tehet egy-egy közösség tagjává: minden eddiginél inkább maguk választhatunk sajátos életmódot, értékkészletet, ami cserébe akár csökkentheti is egyes közösségek fennmaradási esélyeit. Még tovább erodálhatja a helyi közösségek identitásformálásban betöltött szerepét, hogy a modern kommunikációs eljárásoknak hála, növekvő mértékben olyan emberek visszajelzéseire építhetjük fel énképünket, akik akár a helyi szinten tapasztaltak ellenében is igazolják sajátos elképzeléseinket, életvitelünket, még akkor is, ha velük szemtől szemben ritkán vagy egyáltalán nem találkozunk, és ezen elképzeléseink közvetlen környezetünk számára meglehetősen excentrikusnak tűnnek.

A kommunikáció határvonalai mellett a társadalom hagyományos határait is érinti az instabilitás szele. Példának okáért: a gyermekek és felnőttek – jórészt az internet révén – egyre hasonlóbb információkhoz férhetnek hozzá, ami által elmosódni látszanak köztük bizonyos határvonalak, és ebből kifolyólag egyes esetekben lecsökkenhet a felnőttek tekintélye is. Az instabilitás a kötet több szerzője szerint sem csak a felnőttek közösségeiben jelenhet meg, hanem részét képezheti a fiatalok világának is, mely maga is jelentős átalakuláson esett és esik át. Növekszik a

fiatalok autonómiája, így akár maguk is lehetnek a felnőttek számára mintaadók, illetve egy-egy tágabb közösség elismert szereplői. Egyre egyedibb (és esetenként kockázatosabb) életutak valósulhatnak meg, ami ugyancsak változatos hatást gyakorol a hagyományos kapcsolataink stabilitására.

A kötetben a viszonylag optimista jövőképektől a jelen meglehetősen pesszimista értelmezéséig számos álláspont jelenik meg. Összességében elmondató, hogy a szerzők jobbára meglehetősen kritikusan értékelik a hazai és nemzetközi viszonyokat. Visszatérő motívum a közösségek eseti jellegének, széttöredezésének vagy a nehézkes közösségkeresések ecsetelése. Gábor Kálmán pedig kiemeli, hogy egyre piacibban kezdtek működni a fiatalokat szolgáló intézmények, és kulcsfontosságúnak tartja, hogy a civil szféra meg tudja-e akadályozni, hogy a fiatalok kritikátlanul elfogadjanak bizonyos fogyasztói mintákat, melyek negatívan befolyásolhatnák szocializációjukat és közösségi attitűdjeiket. Hankiss Elemér pedig abban véli felfedezni a kérdéskör egyik neuralgikus pontját, hogy nem fogadtuk felkészülten korunk (társadalmi) kihívásait, és nincsenek egységes terveink azok kezelésére.

Ám vajon olyan problémákkal nézünk-e szembe, melyekre pusztán eddigi tapasztalatainkra támaszkodva pontos megoldást lehetne nyújtani? A kötet egyes szerzői igyekeznek bebizonyítani, hogy egyes, az instabilitáshoz köthető tényezők jelen formájukban igenis példátlanok. Ez az álláspont talán a leghatározottabban Szabó Tibor tanulmányában jelenik meg, melyben számos kortárs szerző okfejtésére alapozva kifejtésre kerül, hogy az államok nem tudják uralni az új, globális léptékű problémákat, szerepük átértelmeződik – és nincs is igazán intézmény, mely helyükre lépjen a stabilitás elősegítésében.

A kötetben többször felbukkan Zygmunt Bauman cseppfolyós vagy folyékony világról szóló elmélete, melynek értelmében az elmúlt néhány évtizedben példátlan életformák és kihívások jöttek létre, a társadalmi intézmények pedig nem képesek szilárdan helyt állni. A megváltozott környezetben az egyének életei rövidtávú vállalkozások sokaságából állnak, széttöredezettek, azokat állandó bizonytalanság, instabilitás hatja át, és mindez megnehezíti a közösségszervezést, a hagyományos közösségeink összetartását is.

Szerencsére korunk változásainak optimistább olvasatai sem maradtak ki a kötetből. A közösségiségre veszélyt jelentő problémák leggyakrabban visszatérő „megoldási lehetőségeként” pedig említésre kerül a globális szintű tudatosság, lelkiismeretesség, szolidaritás kialakításának reménye. Mintha ennek elméletére utalna Stanisław Juszczyk is az interaktivitás előnyeinek kifejtésekor: a szerző szerint az egyes emberek közötti interaktivitás minősége és ereje a globális digitális hálózatok igénybe vételével jobban megérthető, ráadásul az egyének elszigeteltségérzetét is csökkentheti. Az ilyen hálózatokon zajló kommunikáció maga is közösségformáló erejű lehet, társas interakcióink pedig a világ egészen távoli részeire is hatást gyakorolhatnak. Az okfejtést továbbgondolva feltételezhető, hogy ezen interakcióink megértése nagyobb fokú tudatossághoz, lelkiismeretességhez vezetne annak vonatkozásában, ahogyan viselkedünk, ahogy hétköznapi döntéseinkkel a világ másik szegletéig elérő apró hatásokat fejtünk ki.

A kötetben bemutatásra kerülő álláspontok igen változatosak, ám az ítéletet az olvasónak kell meghoznia. Lehetséges, hogy a műben fellelhető írások, és a bennük említésre kerülő nagyszámú szerző és elméletalkotó megismerése a témakörben való további elmélyülésre ösztönöz majd. Úgy vélem, hogy a közérthető, világos megfogalmazásokban nem szűkölködő nyelvezet maga is elősegítheti, hogy az olvasó kedvet kapjon a közösségiség aktuális kérdéseinek átgondolásához. (Karikó Sándor szerkesztő: Közösség és instabilitás. Budapest: Gondolat Kiadó, 2008, 233 p.)

Papp Dénes

politológus