A nő terei
Magyarországon, Szűz Mária (Patrona Hungariae)
országában, Nyugat-Európához képest még mindig meglepően alacsony a
nők egyenjogúságát támogató nemzeti igyekezet. A témában megjelenő
munkák vagy a nők elnyomását segítő terminusok ellen agitáló
kezdeményezések csak szűk körben terjednek, és a probléma megvitatása
a kutatók egymás közti kommunikációjára redukálódik. Ezenfelül, még
mindig nagy a deficit az emberi jogok területén, sokszor nemcsak a
nemek tekintetében tapasztalható jogsértő magatartás, de a másság
tiszteletben tartásában is.
Ezért is fontos Huszár Ágnesnek, a Pécsi
Tudományegyetem kutatójának frissen megjelent tanulmánykötete, A nő
terei nemcsak a téma iránt érdeklődők, de mindenki számára. Ugyanis
arra ösztönzi olvasóját, hogy figyelmét ismét a női
esélyegyenlőtlenség és a társadalmi nem itthon még napjainkban is
méltánytalanul háttérbe szorított problematikájára irányítsa, és
mintegy kezdeményezze a máig súlyos hiányosságok megszüntetését. Teszi
mindezt úgy, hogy az első tematikus egységben a leszbikus coming-out
regények emblematikus szerzőit – itt tér ki többek között Virginia
Woolfra is –, és azok legkiemelkedőbb munkáit méltatja. De úgy is,
hogy később, a kötet második részében, górcső alá veszi azokat a
„férfias” szakmákat, ahol még ma is alulreprezentáltak a nők. Vagyis
szól a folyton üvegplafonba ütköző politikusnőkről, a katonanőkről, és
az egyházi pályán érvényesülni akaró lelkésznőkről. Jelentős hangsúlyt
kap ebben a részben a média szerepe is, konkrétan a televíziós műsorok
és a női magazinok (Nők Lapja, Cosmopolitan) sztereotípiákat
konzerváló, manipulatív jelensége. A kötetben magával a feminizmussal
két méltán híres orosz nő, Alexandra Kollontaj és Inessa Armand
politikai pályájának bemutatásán keresztül találkozhatunk. A téma
megjelenik még egy impozáns német lap, a 2007-ben harmincéves
évfordulóját ünneplő Emma ismertetésén keresztül is. Kulturológiai
megközelítése, pedig finn (Szoumineito), francia (Marianne), orosz
(anyafigura) és magyar (Szűz Mária/Patrona Hungariae)
nemzetallegóriaként mutatja be a nőt. Később a nő mint város jelenik
meg előttünk, legyen az Berlin vagy Budapest. A kötet – miután minden
tanulmányát végigolvastuk – azon felül, hogy a „térmetafora gazdagon
burjánzó lehetőségeit felhasználva közvetíti felénk az emocionálisan
sokunk által megélt, de racionálisan nehezen megközelíthető
tapasztalatokat”, egyfajta fogalmi dekonstrukció szükségességére is
céloz. Ez nyilvánul meg például akkor is, amikor a női és férfi nem
mellé rendelt, a történelem által megcsontosodott fogalmakat, és a
bennük testet öltő hierarchizált viszonyt emeli ki, Zinajda Gippiusz
Az éjszaka virágai című versén keresztül. Mütherich-től idézi: „Az
(európai alapú) emberi gondolkodás történetén végigvonul a
szembeállításoknak egy olyan sorozata, amely egymást kizáró, de együtt
a teljességet kitevő ellentétekre osztja a világot.” Ilyen ellentétek
az élet-halál, fény-árnyék, nappal-éjszaka, jó-rossz, bal-jobb,
kultúra-természet, ember-állat, férfi-nő. Ezekre azonban az a
jellemző, írja Huszár Ágnes, hogy a második helyen említetteket
tartják rosszabbnak, csekélyebb értékűnek. Az általa kitűnően kiemelt
bináris oppozíciók miatt érezhetjük, hogy fontos a dekonstrukció
művelete, ami azonban nem tagadást vagy elutasítást jelent, hanem a
fennálló értelmezési keretek megkérdőjelezését, továbbá annak
biztosítását, hogy a szubjektum hozzáférhető legyen a korábban nem
használt újrafelhasználás, újraszervezés számára. Ugyanezt érezhetjük
ki a Mit keres egy ilyen aranyos hölgy a politikában című tanulmányból
is, ahol szintén erről az erőltetett, sokszor igazságtalan
kategorizációról ír. „Észre kell vennünk, ami bóknak látszik, az nem
mindig homlokzattámogató aktus. Ha a társadalmi kontrollfunkcióban
levő nőket egy olyan kommunikációs szituációban, amelyben szakmai,
közéleti kompetenciát, rátermettséget kell mutatniuk, a 'hagyományos'
női szerepeknek megfelelő bókokkal halmoznak el, s csinosnak,
kedvesnek, nagyszerű anyának vagy háziasszonynak neveznek, észre kell
venniük, hogy 'az élet harc' metaforában melyik oldalra utasították
őket.” Tovább fokozza ezt A nyelvbe kódolt szexizmus – Kinek szül a
nő? című tanulmányában a mindennapi gondolkodásba beépült szexista
jelzők kiemelésével is.
Túl régóta kezelték ugyanis eleve adottnak azt,
amit a Nő kifejezés jelent. A leíró kategória (nő-természet,
nő-empátia, érzelemvezérelt stb.) összekeveredett a jelölttel, s
ezáltal számos |
|
jelentést a nők valós természetének részeként
kezeltek. Sőt, ahogy Pierre Bourdieu is leírta a Férfiuralom című
munkájában. „A nők kisebbítésükre, megtagadásukra törő
szocializációinak alávetve kijárják az önfeláldozás, a lemondás, a
hallgatás negatív erényeinek iskoláját.” Huszár Ágnes az egyik
könyvismertetőjét, amely a kötet negyedik (utolsó) tematikus
egységében található, az összesen tíz recenzió között – Speaking out,
The Female Voice in Public Contexts – a következő mondattal kezdi: „a
lányok, asszonyok sokkal kevésbé hallatják a hangjukat a nyilvánosság
előtt, munkahelyi, érdekvédelmi, politikai, helyi vagy országos
fórumokon…” (Egyébiránt az ismertetett könyv ennek okaira keresi a
választ.) A lemondás, az önfeláldozás motívumai rendre fellelhetők
például az anyaság tényéhez párosítva. Ehhez szorosan kapcsolódik a
már fentebb említett A nyelvbe kódolt szexizmus – Kinek szül a nő?
című tanulmány, melyben a központi elem a lemondás, pontosabban az
ajándékozás. A nő odaadja magát a férfinak, majd gyereket szül neki. A
gyerek ennek a metaforának a keretében a férfi (férj) tulajdona,
hiszen neki szülték, ajándékozták, „amivel persze le is mond róla,
hiszen amit neki ad, az már nem az övé.” Sajnos társadalmunkban
sokszor pont a nők azok, akik engedik, hogy újratermelődjön az
egyenlőtlenség. A tradicionális női identitás ugyanis a férfinak
alárendelt nőé, így lett történelmileg a férfi által konstruálva.
Ha a dekonstrukció szükségességét beláttuk, egy
másik érzésnek is helyet adhatunk a könyv elolvasása után. Ez pedig a
nemek közti „senkiföldjén” való kalandozás élménye. Ezt fokozza sorra,
a legelső tematikus egységben, A Női és férfinemek kolloziója irodalmi
és művészeti alkotásokban fejezetben helyett kapott öt tanulmány.
Mindegyik a protagonista szemléletet elemzi, A határ átlépésének
élménye cím alatt az angol Woolf, az orosz Gippiusz és a német Wolf
műveit mutatja be. Woolf protagonistáját, Orlandót, az orosz költőnőt,
aki „éppen a nemek közti határfelületen csavarogva érezte jól magát”
és Christa Wolf az Önmagán végzett kísérlet című kisregényét. A
következő rész, a Leszbikus coming-out regények térmetaforái,
tartalmazza a leszbikus szerelemről szóló művek sorát, a szerző
ezekhez kapcsolódó kommentjei pedig tovább boncolgatják a két nem
határainak vonalait. Rendre a harmadik tanulmányában pedig ismét
visszatér a már említett nőíró, az első jelentős orosz költőnő,
Gippiusz bemutatásához. A kötet szerzője negyedik tanulmányában
Annamarie Schwarzenbach, rövid életet (34) élt svájci írónőről
értekezik E részek jelentősége nemcsak a művek, életutak rövid
elemzésében ragadható meg, de e remekre szabott összefoglalók mélyebb
együttérzést is kiváltanak az olvasóból a protagonista szenvedései
felé. Ha meg nem is érti, de kálváriáját tiszteletben tartva talán nem
ítéli el másságát. A fejezet legvégén az álom vagy valóság elmosódott
határait, az Arthur Schnitzler Álomnovella című munkájára épülő
mozifilmen keresztül veszi górcső alá. Stanley Kubrick
„legszemélyesebb” filmjében a „valóságos és megálmodott kalandok”
sorát vonultatja végig a rendező, közvetítve ezzel a pszichoanalízis
által feltárt élményvilágot.
A második tematikus egység címe a Nők a hatalom
terének egy árnyékos zugában és a harmadik, amely a már említett tíz
recenziót előzi meg, A női test, mint projekciós felület:
kultorológiai megközelítés cím alatt megírt tanulmányok pedig a
fentebb leírt aspektusból közelítenek a női nemhez. Kiélezve a
szeximust, a diszkriminációt, és a nőkkel kapcsolatos metaforákat,
metonímiákat.
Régóta beszélünk negatív diszkriminációról, ám az
elnyomás leleplezése önmagában nem elég ahhoz, hogy ténylegesen
„megszabadulhassunk” tőle. S mivel gyökerei erősek, ez csak hosszú,
kitartó munkával lehetséges, hiszen jelenleg szinte még ellentétes a
hatalom belső mechanizmusaival. Huszár Ágnes új kötete nagyban
hozzájárul ahhoz, hogy a már sokat említett téma és a körülötte
tornyosuló problematika előtérbe kerüljön, és ha lassan is, lássunk
valamiféle javulást a nők esélyegyenlőségének területén. Huszár Ágnes
tudományos kutatómunkája mellett szociolingvisztikai,
pszicholingvisztikai, valamint gendernyelvészeti kurzusokat tart a
Pécsi Tudományegyetemen, a Nyelvtudományi Doktori Iskolában. Korábbi,
megjelent kötetei még A gondolattól a szóig (monográfia) és a
Bevezetés a gendernyelvészetbe; előbbi 2005-ben, utóbbi 2009-ben
jelent meg. (Huszár Ágnes: A nő terei. Bp., L’Harmattan Kiadó, 2011,
215 p.)
Takács Izolda
doktorandusz |
|