1. Természetföldrajzi állapot

A Nyugat-Balkán természetföldrajzi szempontból három nagy tájegységet foglal magában: az adriai szigetvilágot és tengerpartot, a geológiailag és domborzatilag változatos hegyvidéki tájat, valamint a Pannon-síkságot és a hegyvidékkel összekötő peremvidéket.

A régió geológiai struktúrája változatos, a földtörténet valamennyi fázisa gyakorlatilag végigkövethető. A legrégebbi – archaikum és paleozoikum kori – kristályos képződményekből épül fel a Rodopei-masszívum, a Nyugat-Balkán délkeleti része. Ezek a kőzetek adják gyakorlatilag az egész Balkán-félsziget alapját, s a felszínen is megtalálhatók. Ezek képezik Macedónia területének középső és keleti részét, Dél-Szerbiában az Ibar-folyótól keletre húzódó területeket; Koszovó Poljét, Šumadija egy részét. A kor kristályos kőzetei megtalálhatók Szlovénia területén a Júliai-Alpok és a Karavankák (Szlovénia) masszívumában is, valamint a Prokletije-hegységben (Albánia, Montenegró), a Vrbas-, az Una- és a Kupa-folyó völgyében (Bosznia-Hercegovina), a Száva és Dráva közti szigethegyek masszívumában (Horvátország). A triász mészkőképződményeiből épülnek fel a régió lánchegységei, egészen a Júliai- és Savinjai-Alpoktól (Szlovénia), a Gorski Kotáron, Likán (Horvátország), Bosznián és Montenegrón keresztül Albániáig és Délnyugat-Szerbiáig. A Sár-hegység magasabb részei is triászkori képződmények. A mezozoikum középső és újabb kori – jura- és kréta kori – mészkőrétegei a triászkori képződmények területeitől délre találhatók. Ezek a kőzetek Horvátország hegyvidékén, a Kupa-folyótól délre, Nyugat-Boszniában és Hercegovinában és Montenegró déli részén, valamint az adriai tengerpart és szigetvilág felépítését képezik. Ezek a rétegek borítják a Kárpát-Balkán masszívum kristályos kőzeteit és permi homokkő rétegeit is. Eocén kori flis az adriai tengermellék szinklinálisaiban és a szigeteken található. A harmadkori hegységképződéseket a Pannon-szárazföld süllyedése és a Pannon-tenger keletkezése követte, amelynek eltűnése után a régió északi részén, a Pannon-peremvidéken, Vajdaságban és Szlavóniában neogén kori üledékek: palák, agyagok és homokkő maradtak meg. A Pannon-medence tengeri és tavi fázisainak üledékei (agyag és homok) 2000 m, más tavak üledékei (Ohridi-tó, Preszpai-tó, Dojráni-tó) a több száz méter vastagságot is elérhetik. A vulkanikus kőzetek fajtaválasztékának legjelentősebb masszívumai Kelet-Macedóniában, a szerbiai Vranje térségében, az Ibar-folyó völgyében, a Rudnik- és a Kopaonik-hegység térségére jellemzőek. Az eolikus lerakódásokból keletkezett kőzetek (homok, lösz), amelyek a pleisztocénben szél által elhordott anyagok akkumulációjának következtében keletkeztek, a Vajdaság (Szerbia) és Szlavónia (Horvátország) területén találhatók. A folyók völgyét a leülepedett alluviális üledékek képezik.

A régió domborzatában különböző makrotektonikus egységek különíthetők el. A hegyvidéki domborzat egészen a Triglávtól (Szlovénia) a Maleševói-hegységig (Bulgária), valamint a Dinári-hegyektől (Horvátország) a Kučajig (Szerbia) terjed, s magában foglalja a Júliai-Alpokat, a Dinári-hegyrendszert, a Sár-hegységet (Macedónia, Albánia) a Pelagóniai-, a Rodopei- és a Kárpát–Balkán-hegyrendszert. A régió délnyugati részén húzódó Adriai partvidék az Adriai-tenger medencéjét, a Horvátországhoz és Montenegróhoz tartozó szigetvilágot és a keskeny tengerpartot foglalja magában. A Montenegró és Albánia határán elterülő Shkodrai-medence Albánia területén kiszélesedik és Alacsony-Albánia a pliocén végén és a negyedidőszakban kiemelkedett, majd a folyók által feltöltött alluviális síkságában folytatódik. A Vlorai-öböltől délre a sík partvidék elkeskenyedik, és a hegyvidékbe megy át. A régió legnagyobb sík területét a Kárpát-medence déli része (Pannon-medence), a Pannon peremvidék nyugati és déli része (Horvátország, Szerbia) alkotja. Sík vidék található még a Kelet-Szerbia területén fekvő vlah-pontuszi-síkság, valamint a vizsgált terület Macedóniához tartozó égei-tengerparti síkvidékén (Gyevgyelija-strumicai-medence, Tikveš).

Az éghajlat mérsékelt kontinentális jellegét az Adriai- és Égei-tengerek maritim hatása és a domborzat specifikussága módosítja, ami a régió éghajlatában mediterrán, mérsékelt hegyvidéki és a Pannon-síkság mérsékelt kontinentális éghajlatváltozatait alakította ki. A mediterráni éghajlat Horvátország, Montenegró és Albánia tengerpartján az Adriai-, Macedónia legdélebbi részén pedig az Égei-tenger hatásaként érezhető, ami enyhe telekkel (5–10 °C januári középhőmérséklet) és korán kezdődő tavasszal jellemezhető. A nyár forró és száraz (a júliusi középhőmérséklet 25–26 °C), az ősz pedig hosszú és meleg, de csapadékos. A csapadékmennyiség a tengerparton és a szigeteken 1000 mm/év, a tengerpartot szegélyező hegyvidéken még több, az 5000 mm-t is eléri (Krivošije/Montenegró – a legtöbb Európában). A Shkodrai-medence (Albánia/Montenegró), a Bojana-, a Neretva- és a Zeta- (Montenegró) folyók torkolatánál átmeneti klíma alakul ki, s a száraz, meleg nyár ellenére, a környező magas hegyek hatására a telek kontinentális jellegű lehűléssel jellemezhetők. A Vardar-folyó völgyében (Macedónia) viszont a megváltozott mediterráni éghajlat körülményei között az Égei-tenger hatására melegebb és szárazabb a nyár, mint az Adrián, a telek viszont élesebbek, hidegebbek és kevés csapadék hull (400–500 mm/év).

A magashegységi éghajlat a régió területének közel háromnegyed részén érezhető a fentebb már jelzett tényezők miatt, jól differenciálhatók a hegyvidéki éghajlat különböző típusai.

A 800–1400 méter tengerszint feletti magasságig, mérsékelten meleg a nyár, a telek hidegek, enyhe őszi hónapok dominálnak. A tél hat hónapig tart a Bjelašnicán (2067 m, Bosznia Hercegovina) és a Sár-hegységben (2500 m, Macedónia/Albánia), a magasan fekvő karsztmezőkön és katlanokban a hőmérsékleti inverzió következtében a telek zordak, ám a nyarak kellemesek. Az éghajlati adatok igen tág határok között alakulnak. A maximális és minimális hőmérséklet a Mosztárban (Bosznia-Hercegovina) mért 46,2 °C és a Bjelašnicán mért -41 °C között alakult. Az átlagos csapadékmennyiség a szárazabb területeken alig éri el az 500 mm-t, az Alpokban 2000–3150 mm közötti, Montenegró magashegységeiben 2500–4900 mm. A Pannon-medence mérsékelt kontinentális éghajlatát száraz, meleg nyarak és hideg telek jellemzik. Az évi középhőmérséklet nyugatról keleti irányban növekszik.

A változatos domborzat és geológiai összetétel, valamint növénytakaró és nem utolsósorban a csapadékeloszlás miatt a Nyugat-Balkán régió felszín alatti és felszíni vízkészletei különböznek. Az adriai szigetvilág és néhány magashegységi területet kivéve jelentős vízkészlet áll rendelkezésre. A felszín alatti vízkészlet az ivóvízellátás szempontjából jelentős, a rendelkezésre álló ásvány- és termálvízforrások a vízellátás és gyógyturizmus, a felszíni vízfolyások és tavak pedig rekreációs és energiahasznosítási célokat szolgálnak.

Anélkül, hogy az ásványvíz-előfordulások részletes vegyi elemzését adnánk, csupán néhány híres és jellegzetes gyógy- és ásványvízforrást említünk meg, helyenként kiemelve azok sajátosságait (1. táblázat).

A térség gazdag folyóhálózatának legnagyobb hányada a Fekete-tenger (69,3%) vízgyűjtő területéhez tartozik (az Adriai-tenger vízgyűjtő területéhez a régió területének 21%-a, az Égei-tengeréhez 9,3%-a tartozik).

A térség potenciális bruttó vízenergia-készletét 108 milliárd kWh-ra becsülik, amelyből a nettó energiakészlet évi 90 milliárd kWh-t tesz ki, míg a hasznosítható készlet, amelynek kereteit a tározók kiépítésének körülményei kedvezőtlenül befolyásolják, évi 66,5 milliárd kWh. Ezen érték 65%-a a Fekete-tenger, 29%-a az Adriai-, illetve 6%-a az Égei-tenger vízgyűjtő területén lenne hasznosítható. Ilyen gazdag vízenergia-készlettel a régió Európában Norvégia és Franciaország mögött a harmadik helyen áll. A térség országai közül Albánia és Bosznia energiaellátása kötődik legjobban a vízenergiából nyerhető villamos energiához. A régió vízrajzi szerkezetét egyedülálló, tektonikus és glaciális eredetű tavak teszik változatossá (Ohridi- és Preszpai-tó [Macedónia–Albánia határán], Dojráni-tó [Macedónia–Görögország határán], Shkodrai-tó [Montenegró–Albánia határán]).

A nyugat-balkáni régió természetes növénytakarójának fajösszetételét és erdőborítottságát a változatos éghajlat, a talajtakaró változatossága és területi eloszlása, valamint a domborzat sajátosságai határozzák meg. Az adriai szigetvilág, a tengerparti sík területek és a folyók torkolatvidékét mediterrán növényzet borítja, amelyben megtalálhatók a ritka borókás erdők, a ciprus- és olajfaerdők, a babér, a csertölgyesek, a paratölgy, a kopár karsztos területeken pedig a mediterráni bozót, a macchia. A mészköves területeken kialakult vörösföld a gyümölcsnek, a szőlészetnek és konyhakerti kultúrák termesztésének kedvez. Pannon-síksághoz tartozó területen a sztyeppenövényzet a nedvességtartalomtól függően különbözik a magasabb löszfennsíkon, a ma már megkötött homokvidékeken és a nedves alluviális lapályokon. A hegyvidék erdős területei közül a lombhullató erdők 80%-ot borítanak, és aránylag szegényes a fajösszetételük. Vertikális eloszlásuk a mikroklímától, a földrajzi szélességtől és a hegység tájoltságától függ. A Sár-hegységben (Macedónia, Albánia) és a Kopaonikon (Szerbia) a tölgyesek 100 méteren, Horvátországban 600 méteren találhatók, a bükkösök pedig 400 méteres magasságban a fenyvesek határán. Így a lombhullató erdők határa a Durmitoron (Montenegró) 1300, a Sár-hegységben pedig 1600 méteren húzódik. A legelterjedtebbek a tölgyesek, amelyek Szerbiában, Észak-Boszniában és Horvátországban jelentős területeket borítanak, de általában más fajokkal (bükkösök, juhar, fehér kőris, nemesgesztenye, nyír) képeznek vegyes erdőket. A fenyvesek a hegyvidéki erdőfelületek 20%-át alkotják 1800–2700 m közötti magasságban.

2. Természeti erőforrások és azok
kiaknázásának környezeti vonatkozásai

A természeti erőforrások tekintetében a talajnak, az erdőgazdaságnak, a vízenergiának és az ércbányászatnak van kiemelt gazdasági jelentősége. A mező- és erdőgazdaság nagy területeken teszi lehetővé a helyi gazdaságok tevékenységét, kivált Albániában, Koszovóban és Boszniában. A régióra jellemző a mezőgazdasági területek csökkenése a városok szűkebb vonzáskörzetében történő beépítések, a közlekedési infrastruktúra kiépítése miatt, de számos esetben fennáll a talajerózió általi degradáció is. Nincs tökéletes öntözőrendszer azokon a helyeken, ahol erre szükség lenne, rendezetlenek a tulajdonviszonyok és a tulajdonjogi kataszterek is. A növényvédő szerek talajkímélő, szabályos használatára vonatkozó EU-s jogszabályokat még nem alkalmazzák kellő komolysággal, kivéve Horvátországot, Szlovéniát és Szerbiát. Az erdőket a helytelen erdőgazdálkodás és az illegális erdőirtás fenyegeti különösen Bosznia-Hercegovinában és Koszovóban, ami elősegíti a talajeróziót, az árvízkontroll nem valósítható meg, és veszélyezteti az ökoszisztémát.
A fennálló veszélyek ellenére a régióban jelentős területek kerültek védelem alá különleges természeti értékeik miatt és a biodiverzitás fenntartása érdekében (1., 2. ábra). A térség endemikus fajokban is gazdag, s ezek száma négyszerese az Európa más régióiban található endemikus fajoknak (ENVWESTB, 2010). Horvátországban és Macedóniában a legfejlettebb a természetvédelmi területek szervezeti rendszere, de a régió valamennyi állama alkalmazza az IUCN védett területeinek kategorizációját, a Natura 2000 hálózathoz történő csatlakozás készültségi szintje az egyes államokban eltérő.

A védett területek száma növekedést mutat, ám ezek esetenként csupán tervezett formában léteznek, irányításuk és szervezeti működésük hiányában a biodiverzitás megőrzése, az infrastruktúra megfelelő kiépítettsége s fenntartható hasznosításuk még várat magára. A természetvédelem nem élvez még kellő prioritást Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Albániában. A térségben nagyszámú vizes-mocsaras élőhely, folyómenti morotva vagy holtág található: Horvátországnak 4, Szerbiának 9, Albániának 3, Boszniának 2, Montenegrónak és Macedóniának 1–1 ramsari területe van.

A régió ásványkincsgazdagsága a térség – fentebb már vázolt – geológiai szerkezetének megfelelően néhány övezetre differenciálható (Vidanović-Sazda, 1975). A Dráva menti övezet (Horvátország, Bosznia és Hercegovina) az Alpok és Dinaridák kontakttérségét foglalja magában, kőolaj, földgáz, lignit, kő- és barnaszén, réz-, ólom-cinkérc, valamint higanytartalékokkal jellemezhető. A Dinári-sárhegységi övezet (Szlovénia, Horvátország, Macedónia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia) a Ljubljanai-medencétől egészen a Nyugat-Macedóniáig terjedő masszívumot foglalja magában, amely jelentős vas-, réz- és mangánérc, valamint bauxittartalékairól, só- és szénféleségeiről ismert. A Rodopei-övezet (Szerbia, Koszovó, Macedónia) kiemelkedően fontos ólom- és cinkérclelőhelyeiről híres, de jelentősek a kőszén-, lignit-, valamint a mangánlelőhelyei is. A Vardar-övezet vulkánikus eredetű rétegei (andezit, dacit, riolit és bazalt kőzetek) mellett ólom- és cinkérc-, valamint fehércsillám-lelőhelyeiről ismert, míg a Kárpát-balkáni övezet jelentős rézérc, pirit, magnezit, wolfram, arany és vasérctartalékokat tartalmaz, amelyek főleg a hegyrendszer geológiai törésvonalai mentén találhatók. A Pannon-peremvidék (a síkvidék és körülötte húzódó hegyvidék átmeneti övezete antimónércben, lignitben és kőszénben, valamint kőolajtartalékokban bővelkedik.

Albánia ásványkincsgazdaságát a króm-, nikkel és rézérc, valamint a kőolaj- és földgáztartalékok jelentik. Az 1960–1980-as időszakban Albánia a világ első három krómércexportőre közé tartozott. Bár a kitermelés intenzitása csökkent a 1990-es évekhez viszonyítva, 2003-ban a kitermelés 7%-al nőtt. Az ezredforduló első éveiben egyes nyersanyagok (dolomit, gipsz, márvány) kitermelése csak időszakosan üzemelt, s a kőolaj- és földgáz-, valamint a szénkitermelés is csökkenő tendenciát mutatott. Bosznia-Hercegovina ásványkincs-gazdaságában a bauxit, a barnaszén és a vasérc, kisebb mértékben pedig az ólom- és cinkérc játszik fontos szerepet, Macedónia ércgazdaságában pedig az ólom, a cink és a rézérc gazdasági szerepe felülmúlhatatlan. Az érctartalékokat itt 44,4 millió tonnára becsülik, amely átlagosan 5,8% ólom, 4,3% cink, valamint 37 g/t ezüstöt tartalmaz (Steblez, 2003). A zletovói olvasztóban az ólom- és cinkolvasztás mellett kadmiumot, ezüstöt és aranyat is nyernek, de jelentős az antimón, az arzén, a mangán és a nikkel kitermelése is (Efremov, 2004). A kelet-macedóniai (Kamenica, Probistip, Kriva Palanka) bányák becsült kapacitása 450–750 ezer t/év, a Bućimi rézércbánya tartalékai pedig 85 millió tonnára becsülhetők.

Szerbia jelentős érctartalékai az antimon, a réz-, a vasérc és az acélnemesítő-fémérctartalékok. A rézérc kitermelése a 2001–2005.as időszakban évi 6–7 millió tonna között alakult, melynek kitermelt réztartalma 33 000 tonnáról 27 000 tonnára csökkent 2005-ben (USGS, 2007). A Montenegróban bányászott bauxitból nyert alumínium kitermelése 200–260 ezer t között alakult. A nemfémes ásványtartalékok (cement, magnezit, mész, kvarchomok és murva) kitermelése és az energiahordozók kinyerése a 2001–2005 közötti időszakban növekedést mutat. A szénkitermelés 6 százalékos növekedéssel zárt (az évi kitermelés Szerbia-Montenegróra számítva 35 000 ezer mt körüli), a földgáz- és kőolajkitermelés viszont csökkent: az időszak végén 320 millió m³ földgázt és 650 ezer tonna kőolajat nyertek (USGS, 2007).

Koszovóban a trepčai ólom- és cinkbányában 300 ezer tonnát meghaladó mennyiségű ércet bányásztak, amiből 2003-ban 192 t tiszta ólmot és 62 t cinket nyertek (Statistical Office of Serbia and Montenegro, 2003).

A régió összes energiafelhasználása 1995 óta növekvő tendenciát mutat, s a fogyasztás szerkezetében a közlekedés (az elmúlt húsz évben a közlekedés fogyasztása megkétszereződött), valamint a háztartások dominálnak. Ez utóbbi volt 2005-ben a legszéleskörűbb fogyasztási ágazat. Az 1995–2005-ös időszakban az elsődleges energiaellátás és a GDP 35, illetve 54 százalékos növekedést mutatott. A teljes energiaellátás csökkenése inkább a GDP gyorsabb növekedésének, mintsem az energiahatékonyságnak a következménye.

A térség jelentős hányada olyan éghajlati, hidrológiai és geológiai adottságokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik az alternatív energiaforrások hasznosítását (a napsütéses órák kedvező hosszúsága, szélenergia, geotermikus energia), hozzájárulva így az energiahatékonyság növeléséhez. Az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) értékelése alapján elmondható, hogy a megújuló energiaforrások közül főleg a vízenergia és a bioenergia hasznosítása jellemző, amelyek felhasználása 1995–2005 között lassan csökkent. Más megújuló források (nap-, szél-, geotermikus energia) kevesebb mint egy százalékkal szerepelnek az összes energiatermelésben. Ez az 1995-től történő hanyatlás az összes energiafogyasztás emelkedésével magyarázható (35%). Az EU által előírt 12%-os alternatív energiarészesedés a régióban azonban ez idáig még nem látszik követhetőnek.

Horvátországban a napenergiából hasznosítható energia 100 PJ. Macedóniában a napenergia-potenciál 10 GWh-t tesz ki. Szerbiában 2005-ben 28 ezer szoláriselem-egységet installáltak, amely 0,14 TWh fosszilis tüzelőanyagból származó energiát helyettesít. A napkollektorok által hasznosítható összes energia a fűtési igények 50–60%-át tudná teljesíteni Szerbia központi területein, s Bosznia-Hercegovinában is kedvezőek az adottságok (évi besugárzás 1240–1600 kWh/m2). Montenegróban a tengerparti területeken és a napsütötte katlanokban kínálkozik ideális lehetőség a szoláris energia hasznosítására az év nagyobb hányadában.

A geotermális készletek Horvátországban magas geotermikus grádienssel rendelkeznek, 2000-ben a hasznosítható (installált) kapacitás 36,7 MWh-t, a potenciális felbecsült készlet pedig 839 MWh-t tett ki. Macedónia kapacitásai 210 MWh-ra, Szerbia tartalékai pedig 800 MWh-ra becsülhetők. A becsült potenciális szélenergia-kapacitás Horvátország szigetein és a tengerparton (Horvátország, Montenegró és Albánia) a legkedvezőbb a régió területén. Az ENDWIND-program szerint a szigetek potenciális energiája 209 MWh, a tengerparté pedig 163MWh. Szerbiában az átlagos szélsebesség kapacitása (szárazföldi és tengeri) évi 26,3 TWh.

A kisvízi erőművek kiépítésének nagy jelentőséget tulajdonítanak a régióban. Ezek

energiahatékonyságuk mellett nem okoznának komolyabb ökológia tájváltozást. Horvátországban ez a kapacitás 177 MWh, Szerbiában a technikailag hasznosítható kapacitás 49 MWh, Bosznia területén 2500 GWh. Macedóniában jelenleg több mint 400 lehetséges helyszínt tartanak nyilván a kisvízerőművek létesítésére 5 ezer kWh kapacitásig, így a teljes potenciált 225 MWh becsülik, ami évi 1100 GWh potenciális energiatermelést jelenthet a jövőben. Montenegró kisvízi erőműkapacitása évi 400 GWh-ra becsülhető. A régió valamennyi állama jelentős biomassza és hasznosítható hulladékanyaggal rendelkezik (2. táblázat).

2. táblázat • A biomasszából és hulladékból nyert potenciális energia aránya százalékban kifejezve (Forrás: ENVWESTB, 2010)

4. A régió környezetállapotának
regionális sajátosságai

A Nyugat-Balkán környezetállapotát és -minőségét országainak gazdasági fejlettsége és gazdaságszerkezete, a háborús pusztításokból eredő károk súlya, a tranzíciós folyamatok térhódításának nehézségei, az EU-hoz történő közeledés mértéke és a támogatások keretei határozzák meg.

A régió környezetkárosodásának kulcsproblémái a háború után kialakult új államok regionális átrendeződéséből, a településhálózat változásából, a gyors és szabályozatlan urbanizálódással járó tervszerűtlen területhasznosításból és a piacgazdaság térhódításával járó hiányosságokból erednek. Az üzleti és kereskedelmi szolgáltatások letelepedésével járó új és attraktív központok kialakulása régión és országon belül is új közlekedési irányokat szabott, s bár a klasszikus nehézipar bástyái tönkrementek, a bányaipar, a könnyűipar és vegyipar általi környezetterhelés, a kommunális infrastruktúra kiépítettségének alacsony színvonala komoly környezeti konfliktusokat eredményez.

A levegőszennyezés a nagyvárosok, régióközpontok közúti közlekedésében részt vevő egyre nagyobb számú közlekedési eszköztől ered. Így a nitrogén-dioxid-kibocsátás 1993 és 2003 között jelentősen nőtt Albániában (21%), Macedóniában (17%) és Horvátországban (47%), de az elavult technológia folytán a nehézipar általi légszennyezés a fém-, az energia-, valamint a vegyiparban még jellemző, különösen Montenegróban, Koszovóban és Macedóniában. Az iparra jellemző kén-dioxid-kibocsátásokat az ezredfordulón Horvátországban és Macedóniában is sikerült csökkenteni. A savas esők az ipari terheléssel együtt késleltetik a vegetáció fejlődését, és gyorsítják az épített környezet leromlását. Az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás Macedóniában, Albániában és Koszovóban, míg a kommunális eredetű szállóporterhelés Albániában a legmagasabb (3. táblázat). A légzőszervi megbetegedések növekedését okozó szálló- és ülepedőpor-immissziók főleg a nagyvárosok és iparvárosok hagyományos tüzelésének következtében jelentkező szennyezőanyagoktól erednek. A légszennyezés még az ezredforduló után is a környezet terhelőforrásaként marad meg főleg Macedóniában, Koszovóban és Montenegróban. Az előrejelzések szerint a szennyezőanyag-kibocsátás legalább 10 százalékkal fog csökkeni a 2000–2020-as időszakban a régió államainak többségében, Horvátországban viszont a szállópor (PM2,5 PM10) növekedésének háromszorosát prognosztizálják. Korábban e két szennyező mutató (PM2,5 PM10) értékei Szerbiában és Boszniában voltak a legmagasabbak (EEA, 2010). A régió minden állama aláírta a kiotói szerződést, ám csekély előrehaladás történt a megvalósításban.

A felszíni és felszín alatti vízminőség romlása a részlegesen vagy nem elegendő mértékben kiépített közcsatorna-hálózat, az alacsony szintű szennyvíztisztítás, valamint a kezeletlen ipari szennyvízkibocsátás következtében jelent potenciális veszélyt.

Szerbia területén a városok intenzív közlekedéséből származó levegőszennyezettség és a megoldatlan hulladékkezelés problémái mellett a felszíni és felszín alatti vízbázisok szennyezése jelenti a kulcsproblémát. A felszíni vizeket terhelő tisztítatlan ipari és bányászati szennyvizek 2000-ben elérték az évi 730×106 m3-t. Az ipari és bányászati szennyvizek legnagyobb része a Szávát és mellékfolyóit terheli. Jelentős terhelés éri a Timok-folyót is, amit a kelet-szerbiai rézbányák (Bor, Krivelj, Majdanpek) szennyvizei szennyeznek (Jović et al. 2002). A szerb környezetvédelmi minisztérium adatai szerint 120 ipari vállalat rendelkezik szennyvíztisztítóval, amelyek befogadó kapacitásai aránylag alacsonyak. Csupán húsz-harminc olyan folyóparti ipari vállalat van, amely teljes egészében képes előtisztítani a szennyvizeket. E vállalatok tisztítóinak egy része azonban csak részlegesen üzemel. Montenegró környezeti problémáit a kommunális eredetű felszíni vízszennyezés, a közhigiénia hiánya, a hulladéklerakók és a bányászatból eredő szennyezések jelentik. A háztartásokból származó, detergensekkel és szerves szennyezéssel terhelt (klorid- és szulfátszennyezés) hulladékvizek mennyisége növekvő tendenciájú (640 000 LEÉ). A Shkodrai-tó és a tengervíz integrált ökológiai védelme, közegészségügyi szempontból tökéletes vízközművek kiépítése valamennyi nagyvárosban és a tengerparti idegenforgalmi központokban – ezek a legfontosabb megoldásra váró környezeti problémák. Horvátországban, ahol jelentős fejlesztések történtek a part menti vizek és a felszíni vizek szennyeződésének elkerülése érdekében, a tengerpart 851 mérőpontján a vízminőség megfelelt a nemzeti szabványoknak.

A levegőszennyezés csak a zsúfolt közlekedési csomópontokon jellemző, de az autópálya-hálózat kiépítésének eredményeként Horvátország jelentős mértékben csökkentette a tengerparton az idegenforgalomból származó potenciális szennyeződést, de hasonló tendenciák várhatók e tekintetben a XB-korridor mentén Szerbiában is az ország legjobban urbanizált területén (Szabadka–Újvidék–Belgrád–Niš tengely), s részben Macedóniában (Szkopje–Tetovo, Szkopje–Velesz).

A bányászat általi terheléseket a legaktuálisabb környezeti problémaként tartják nyilván a régióban. Országonként három-négy olyan „forró pont” van, amelyek terhelése évtizedek óta komoly környezeti károkat idéz elő, s amelyek technológiai fejlesztésében gyökeres változásokra kell, hogy sor kerüljön. Albániában ez az elbasani krómérc-acél feldolgozó komplexumra és a kurbesh-i rézbányákra, a Gjegjan-, Kukes- és Kalimash-bányaterületre, a rubiki és rheseni rézbányákra, a pogradeci króm-nikkel meddő lerakójára mondható el, valamint délen a ballish-i olajkitermelés területeire. Bosznia-Hercegovinában a vares–olovói és a srebernicai ólom- és cinkércbányák, valamint Macedónia nagyszámú ércbányái közül az északkeleten koncentrálódó ólom-, cink- (Sasa, Probištip és Lojane), króm- és rézércbányászatból (Bucim) származó környezetterhelő forrópontok választhatók ki.

Szerbiában a Bor–Majdanpek–Cerovo–Krivelj-rézbányák összefüggő térsége, a krupanji antimón- és a Veliki Majdan-i ólom- és cinkércbányák, valamint a kolubarai felszíni szénfejtés területei jelentenek regionális szintű problémát. Koszovóban a trepčai ólom- és cinkbányászat teljes területe, Montenegróban a supljai és mojkovaci ólom- és cinkfeldolgozás körzete jelölhető környezeti „forró pontként”. Ezek a környezetterhelő folyamatok, melyek nagy része épp az újonnan kialakult országhatárok mentén található, határon átterjedő közvetlen vagy közvetett környezeti károkat idézhetnek elő, amelyek potenciális konfliktus forrásai lehetnek.

A Nyugat-Balkán környezeti problémáinak regionális elemzése kapcsán a következő szintézis körvonalazható:

• A környezetterhelés kulcsproblémáit a régióban jelenlévő, nemzetközi szempontból is jelentős ércbányászat (ólom, cink, nikkel, króm, bauxit) meddőhányói, szennyezőanyagai és technológiái, a keletkező veszélyes hulladék általi terhelések határozzák meg. E tevékenységek „forró pontjai” nemzetközileg is nyilvántartott pontok. A bányászat térbeli szerkezetének helyi és közvetlen környezetén kívül tapasztalt terhelő hatása határon túl is érezteti hatását, ami nemzetközi vagy bilaterális konfliktus veszélyét rejti magában.

• A vázolt terhelések mellett az urbanizációs ártalmakkal járó kommunális, és a közlekedés által generált terhelések kiterjesztik a bányászattal járó ártalmak térbeli határát, megváltozik a probléma regionális szerkezete.

• A növekvő idegenforgalom főleg az Adriai régióban jelent kiemelt problémát, a közlekedés zsúfoltsága elsősorban Montenegróban, és néhány horvátországi nagyvárosban okoz megoldatlan gondokat.

• A természetvédelmi területek országos szinten követik az EU-s szabályozást (Natura 2000), azok fenntartható kezelése és infrastrukturális ellátottsága az esetek többségében még várat magára.

A vázolt környezetterhelő források alapján a Nyugat-Balkán régióban az alábbi környezetspecifikus területi típusok differenciálhatók: ipari komplexumok általi környezetterhelés területei (pl. Kula–Verbász/Szerbia), bányászati „forró pontok” (pl. Vareš–Olovo/Bosznia, Zletovo–Probistip–Lojane-Sasa/Macedónia), idegenforgalmi-urbánus (például Fiume, Split/Horvátország, Budva/Montenegró, Durres/Albánia), urbánus (például Újvidék–Belgrád-tengely), valamint e típusok kombinációi (3. ábra).

5. Környezetvédelmi intézményrendszer

A Nyugat-Balkán általánosságban véve homogén természetföldrajzi sajátosságait, a különböző intenzitású, politikai és gazdaságpolitikai folyamatok, heterogén – környezetvédelmi szempontból a terheltség egész skálájával jellemezhető – mozaikká törték szét. Lényeges különbségek mutatkoznak a környezetvédelmi intézményrendszer szervezettségében, s különösen annak regionális sajátosságaiban, bár azok ma már magukon viselik az EU-s környezetvédelmi szabályozás jegyeit.

A környezetvédelem gazdasági folyamatokba történő integrálódásának csírái már megtalálhatóak a második (harmadik) körös államok környezetpolitikájában is, így a Nyugat-Balkán különböző környezetpolitikái összehasonlíthatóvá és értékelhetővé válnak. A régió államai környezeti problémákat koordináló minisztériumainak dokumentumai (területfejlesztési, környezetvédelmi akcióprogramok stb.) és az OECD által végzett felmérések ezt jól alátámasztják.

A régió környezetvédelmi intézményrendszere a környezetvédelemmel foglalkozó szaktárcák, azok felépítése, az aktuális környezetvédelmi dokumentumok készültségi állapota, illetve a közigazgatási szintek környezetvédelmi hivatalainak rendszere alapján értékelhető.
A minisztériumok komplex, osztott vagy minisztériumcsoport-típusokba sorolhatók (4. táblázat). A régió országainak nagyobb hányadában a környezetvédelem a területrendezéssel került egy minisztériumba. Tekintettel arra, hogy ezek az országok is az EU elvei alapján építik ki intézményrendszerüket, az alapvető fejlesztéseket szabályozó törvények és egyéb dokumentumok valamennyi országban 2009-ben már elérhetők voltak, ám alkalmazásuk a gyakorlatban számos nehézségbe ütközik.

Az önkormányzatok szintjén történő környezetvédelem jól működő formája alakult ki Horvátországban, ahol például a környezetvédelmi hatósági és igazgatósági tevékenységek a megyébe (zsupánság) telepített felügyelőségeken keresztül valósulnak meg, amelyek egyrészt a Környezetvédelmi, Területfejlesztési és Építésügyi Minisztérium területi szerveként működő megyei felügyeletek, illetve a megyei önkormányzat környezetvédelmi hivatala – mint igazgatási feladatokat ellátó szerv – által végzik.

Szerbiában is az alapvető környezetvédelmi feladatok az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, a környezet- és természetvédelmi felügyeletek közvetlen a Köztársasági (Szerbia) Környezetvédelmi, Bányászati és Területrendezési Minisztérium, illetve a Vajdaságban a Tartományi Településrendezési, Építésügyi és Környezetvédelmi Titkárság hatáskörébe tartoznak.
Bosznia-Hercegovinában az ország összetett közigazgatási szerkezete miatt (Bosznia és Hercegovinai Föderáció, Boszniai Szerb Köztársaság, Brčko Körzet/District) a területi környezetvédelmi hatóságok rendszere bonyolult. Állami szinten a környezetvédelem kérdései a Külkereskedelmi és Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma Természeti Erőforrások, Környezet és Energetikai Szektora hatáskörébe tartoznak, melynek azonban nincs törvényhozó felhatalmazása. A Bosnyák–Horvát Föderáció területén a környezet védelme a Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, valamint a kantonok minisztériumai hatáskörébe tartozik, ezek kantononként nem egyformán szerveződnek (például: Területfejlesztési és Környezetvédelmi Minisztérium, Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Minisztérium stb.), de környezetvédelmi feladatokat láthatnak el az Egészségügyi-, Gazdasági-, Iparügyi-Energetikai-Bányászati Minisztériumok is a kantonok speciális feladatainak megfelelően. A Boszniai Szerb Köztársaságban a Területrendezési, Építésügyi és Környezetvédelmi Minisztérium, míg a Brcskói Körzetben (Brčko District) ezeket a funkciókat a District Kormányának Területrendezési és Tulajdonjogi Tagozata (odeljenje) látja el (PSOBIH, 2011). A környezet-, víz- és természtvédelmi hatósági feladatok entitástól és közigazgatási szinttől függően megoszlanak. Az entitások közötti koordináció, ami államilag szabályozott, eseti és nem hatékony.

Albániában is, Macedóniában is a helyi önkormányzatok környezettel kapcsolatos alapfunkciói keretébe tartozik a vízellátás és szennyvízelvezetés, a hulladékkezelés és zöldterület-gazdálkodás. Albániában a központi irányítással közösen az „osztott funkciók keretébe” tartozik a környezetvédelem, Macedóniában a városi önkormányzatok keretében a képviselő-testületnek környezetvédelmi bizottsága van, és külön osztály foglalkozik a várostervezési, helyi infrastruktúra-fejlesztési feladatokkal és a környezetvédelemmel. Ez utóbbi a központi állami irányítás szintjén is természetesen jelen van.

Az adminisztrációs kapacitás a régió államaiban még nem elég hatékony. A környezeti szabályok érvényesítése hosszan tartó, esetenként politikai konfliktusokkal és korrupcióval átszőtt folyamat nemzeti és helyi szinten is. A környezetvédelemnek más ágazatokkal összehangolt érdekérvényesítése nehézkes, s még minisztériumközi szinten sem történt meg. A környezetvédelmi adók és bírságok az állami költségvetésbe jutnak, nem mindig célirányos a felhasználásuk. A környezetvédelmi dokumentáció és adatbázisok nagyon különbözőek, nem minden esetben harmonizálnak az EU-s adatbázisokkal sem területi, sem pedig ágazati értelemben, valamint az adatok, amelyet közhigiéniai, hidrometeorológiai intézetek mérnek, még nem hozzáférhetőek a nyilvánosság számára. Míg a civil szervezetek, melyek száma régiószinten jelentős növekedést mutat, erőteljes harcot vívnak a környezet védelme érdekében, a lakosság részvétele a környezetvédelmi döntéshozatalban szimbolikus, s csak a NIMBY-effektusnál¹ érezhető.
 

Kulcsszavak: környezetvédelem, környezeti elemek, természeti erőforrások, környezetpolitika, intézményrendszer
 

IRODALOM

Atlas of Eastern and Southeastern Europe 1985–1989. Use of the Environment and Resultant Problems in Central Eastern Europe – Environmental Problems. Österreichisches Ost and Südeuropa-Institut, Wien, 1992

Efremov, P. A. (2004): Novye tekhnologii tsvetynoy metallurgii v Respublike Makedonii. Tsvetnyye Metally (Moscow, Russia). 3, 34–37.
ENVWESTB (2010): Environmental Trends and Perspectives in the Western Balkans: Future Production and Consumption Patterns, EEA Report No 1/2010 • WEBCÍM >

Jović, Dušan et al. (2002): State of Mineral Resources, Mining Industry and Their Impact to the Environment in the Federal Republic of Yugoslavia. Paper presented at the Workshop on Geo- and Mining Hazards, Hannover • WEBCÍM >

Kosovo Poverty Assessment, 2005. Promoting Opportunity, Security, and Participation for All. Report No. 32378-XK. World Bank, Poverty Reduction and Economic Management Unit, Europe and Central Asia Region • WEBCÍM >

Little Green Data Book. 2006, 2009. World Bank, Washington 2006 • WEBCÍM >  • WEBCÍM >

Peck, Philip – Zinke, Alexander (2006): South Eastern European Mining-related Risks: Identification and verification of “Environmental Hot Spots”. Prepared as a part of the UNEP Vienna coordinated ADA project: “Improving regional cooperation for risk management from pollution hotspots as well as transboundary management of shared natural resources” Updating of the ENVSEC desk assessment 2004 of security risks posed by mining – Reducing Environment & Security Risks from Mining in South Eastern Europe for: Albania, Bosnia & Herzegovina, Macedonia, Montenegro and Serbia. (DRAFT), Lund/Vienna • WEBCÍM >

PSOBIH (2011): Pregled Stanja Okoliša, Bosna i Hercegovina, Drugi pregled, Ekonomska Komisija Ujedinjenih Naroda za Evropu. OUN, Njujork–Ženeva (New York–Geneve) • WEBCÍM >

Renewable Energy Potential Maps for the West Balkan Countries. • WEBCÍM >

Rodić, Dragan P. (1981): Geografija Jugoslavije I–II. Naučna knjiga, Beograd

Statistical Office of Serbia and Montenegro, 2003

Steblez, Walter G. (2003): The Mineral Industries of the Southern Balkans, Albania, Bosnia and Herzegovina, Croatia, Macedonia, Serbia and Montenegro, and Slovenia. US Geological Survey Minerals Yearbook. 89–102. • WEBCÍM >

UNEP Regional Office for Europe & UNEP Division of Technology, Industry and Economics (2004): Reducing Environment and Security Risks from Mining in South Eastern Europe. UNEP Regional Office for Europe & UNEP Division of Technology, Industry and Economics • WEBCÍM >

US GS [Geological Survey] (2007): 2005 Minerals Yearbook, Southern Balkans. US Department of the Interior, Weashington • WEBCÍM >

Vidanović-Sazda, Gavrilo (1975): Ekonomska geografija Jugoslavije, Drugo izdanje. Savremena Administracija, Beograd

LÁBJEGYZET

1 NIMBY (Not in my back yard) – ne az én kertemben; lehet, csak ne nálunk értelmű angol betűszó <