Nánay Bence vitaindító tanulmányának (Nánay, 2011) két tézise van: egy negatív és egy pozitív. A negatív tézis szerint a filozófiai kutatás nem alapulhat sem a természetes nyelv analízisén (mert a természetes nyelv nem tükrözi hűen a valóságot), sem a különböző intuíciókon (mert azok nem megbízhatók). A pozitív tézis szerint a filozófiának két feladata lehet. Egyrészt a különböző természettudományok alapfogalmainak tisztázása, másrészt annak vizsgálata, hogyan viszonyul az „utca emberének” (Nánay, 2011, 1494.) világról alkotott képe a tudományos világképhez.

Nánay tanulmányának szinte egyetlen gondolatával sem értek egyet, de valamennyi ellenvetésemet nem tudom ehelyt előadni. Tanulmányomban elsősorban azt vizsgálom, amit Nánay a filozófia és az intuíciók viszonyáról mond. Általában kerülöm az adverbiumok használatát, de most nem fogom: a mellett érvelek, hogy Nánay alapvetően félreérti mind a filozófiai intuíció fogalmát, mind azok filozófiában betöltött szerepét.

1. Nánay az intuíciókra és azok megbízhatatlanságára három példát hoz. Első: „ha egy átlátszó folyadékot összeöntünk egy másik átlátszó folyadékkal, átlátszó folyadékot kapunk” (Nánay, 2011, 1496.). De lám, intuíciónk hamisnak bizonyul: bizonyos átlátszó folyadékok összeöntése nyomán átlátszatlan folyadék lesz az eredmény. Második: „a látómező minden pontját látjuk: ha valami érdekes történik a látómezőn, azt észrevesszük.” (Nánay, 2011, 1496.) Intuíciónk megint hamis: ha ugyanis bele vagyunk feledkezve valamibe, akkor nem észleljük a látómezőnk perifériáján történteket. Harmadik: „morális intuícióink is megbízhatatlanok.” Bizonyos cselekvések megítélése ugyanis olyan körülményektől is függ, melyektől nem szabadna függnie: „igen erős korreláció van a morális intuíció és a között, hogy mennyire tiszta a kísérleti szoba, hogy találunk-e pénzérmét az asztalon, hogy mosott-e kezet a kísérleti alany stb. (Nánay, 2011, 1496.)

A felsorolt intuíciók közül egyik sem filozófiai intuíció. Hogy világos legyen a különbség nemfilozófiai és filozófiai intuíciók között, jöjjön néhány példa az utóbbiakra.

Kezdem a metafizikával. A fizikai tárgyak időbeli létezésével kapcsolatban filozófiai intuíciónk az, hogy azok létezésük során mindvégig ugyanazok maradnak. Például: egy drót ugyanaz a dolog ma, mint ami tegnap volt. Másik filozófiai intuíciónk: a fizikai tárgyak megváltozhatnak, azaz az időben rendelkezhetnek inkompatibilis intrinzikus tulajdonságokkal. Például: egy drót lehet t₁-ben egyenes és t₂-ben görbe.

Az észleléssel folytatnám – Nánay egyik példája is ehhez kapcsolódik. A tárgyak észlelésével kapcsolatos egyik filozófiai intuíciónk: amikor látunk egy tárgyat, akkor az, aminek közvetlenül a tudatában vagyunk, maga az elménktől (pontosabban: aktuális érzéki tapasztalatunktól) függetlenül létező tárgy. Nincsen közvetítő elem az érzéki tapasztalatunk és a kérdéses elmefüggetlen tárgy között. Másik filozófiai intuíciónk: a tárgyak észlelése során – ellentétben a gondolataink, hiteink tárgyaival – az észlelt tárgy nem pusztán reprezentálódik, hanem prezentálódik számunkra. Azaz: nem lehetséges érzéki tapasztalat a tárgyának prezentálódása nélkül; az érzéki tapasztalataink során mindig van valami, aminek a tudatában vagyunk.

Jöjjön a morálfilozófia. Csak egyetlen filozófiai intuíciót említek. E szerint: egy cselekedet morális értékét az határozza meg, hogy az másokra nézve milyen következményekkel jár. Ha másoknak jót okoz (például élvezetet), akkor a cselekvés morálisan helyes, ha rosszat (például fájdalmat), akkor morálisan helytelen, ha pedig semmilyet, akkor morálisan semleges.

Mármost, alapvető különbség van a Nánay és az általam felhozott intuíciók között. Nánay folyadéklögybölős és észleléssel kapcsolatos intuícióját direkt módon (empirikusan) cáfolni lehet, ez azonban nem mondható el az általam felhozott intuíciókról. Vajon hogyan lehetne empirikusan cáfolni azt az intuíciónkat, hogy a fizikai tárgyak képesek változni? Vagy azt, hogy (veridikus) észlelés során közvetlenül a tapasztalatfüggetlen tárgy(ak)nak vagyunk a tudatában? Nyilvánvalóan sehogy. Ami a morális intuíciók állítólagos megbízhatatlanságát illeti: a Nánay által leírt kísérlet morálfilozófiai intuícióink egyedi esetekre való alkalmazhatóságáról, és nem maguknak a morálfilozófiai intuícióinknak az érvényességéről szól.

Mindezzel a következőt akarom mondani: szemben a Nánay által említett intuíciókkal, a filozófiai intuíciók a legalapvetőbb meggyőződéseinket fejezik ki. Hogy úgy mondjam: világképünk alapját képezik. Szerintem mindannyian rendelkezünk az általam felhozott filozófiai intuíciókkal – Nánay éppúgy, mint az Olvasó, vagy mint jómagam. Egyikünk sem tud egykönnyen megválni tőlük, és holnaptól más, ezekkel ellentétes intuíciók alapján gondolkodni. Próbálja csak meg a Kedves Olvasó!

2. Nánayval szemben úgy gondolom: a filozófiai intuícióknak (nem a népi kémiai intuícióknak, mint a folyadéklögybölős intuíció, hanem – még egyszer! – a sajátosan filozófiaiaknak) alapvető szerepük van a filozófiában. Állításom: filozófiai problémák akkor keletkeznek, ha felismerjük, hogy filozófiai intuícióink együttesen nem tarthatók, mivel együttesen inkonzisztensek.

Hadd illusztráljam az álláspontomat, hogyan keletkeznek a filozófiai problémák! Három példát említenék.

Egy: a fizikai tárgyak időben való létezésének metafizikai problémája akkor keletkezik, amikor felismerjük: az az intuíciónk (vagy: alapvető meggyőződésünk), hogy (1) a fizikai tárgyak időbeli létezésük során azonosak maradnak, és az az intuíciónk (vagy: alapvető meggyőződésünk), hogy (2) a fizikai tárgyak időbeli létezésük során képesek megváltozni, együttesen inkonzisztens azzal az intuíciónkkal, hogy ha a = b, akkor a-nak és b-nek minden tulajdonsága azonos, vagyis a Leibniz-törvénnyel. Ez az inkonzisztencia eredményezi a kortárs metafizikában az endurantizmus és perdurantizmus vitáját (lásd erről például: Haslanger, 2005).

Kettő: az észlelés egyik legfontosabb filozófiai problémája akkor keletkezik, amikor felismerjük: az az intuíciónk, hogy (1) az általunk észlelt tárgy elmefüggetlen, és az az intuíciónk, hogy (2) az észlelt tárgy prezentálódik a számunkra, együttesen inkonzisztens azzal az intuíciónkkal, hogy lehetségesek hallucinációk, vagyis olyan mentális állapotok, amelyek során nem észlelünk elmefüggetlen tárgyakat, de amelyek szubjektív perspektívából nézve megkülönböztethetetlenek a veridikus érzéki tapasztalatainktól. Ez az inkonzisztencia eredményezi az érzetadat-elmélet, az adverbiális, az intencionális és diszjunktív elmélet vitáját (lásd például: Crane, 2005).

Három: az egyik legfontosabb etikai probléma akkor keletkezik, amikor felismerjük: az az alapvető morális intuíciónk, hogy egy cselekedet morális értékét annak következményei határozzák meg, összeegyeztethetetlen azzal az alapvető morális intuíciónkkal, hogy egy cselekedet morális megítélésében a cselekvő személy szándékát vagy akaratát kell figyelembe vennünk. E két intuíció összeegyeztethetetlensége eredményezi a morálfilozófiában a konzekvencializmus és a deontikus etika vitáját (lásd ehhez: Kant, 1991 [1785], Mill, 1980 [1863]).

De nem minden filozófiai intuíció ilyen „steril” – vannak olyanok is, amelyek bizonyos természettudományos elméletek interpretációján alapulnak. Egy ismert példa az elmefilozófiából: az egyik, elmével kapcsolatos (valószínűleg fenomenológiai gyökerű) intuíciónk szerint mentális állapotaink nem fizikai állapotok. Egy másik intuíció szerint a mentális állapotaink fizikai állapotokat/eseményeket okozhatnak. Filozófiai probléma akkor keletkezik, amikor felismerjük: e két intuíciónk együttesen inkonzisztens azzal a természettudományokból vett intuíciónkkal, hogy a fizikai világ okságilag zárt, vagyis valamennyi fizikai eseménynek van elégséges fizikai oka (lásd erről magyarul Tőzsér 2009, 7. fej.).

3. A fentebbiekben azt igyekeztem megmutatni, hogy a filozófiai problémák elválaszthatatlanok a filozófiai intuícióinktól: egy filozófiai probléma épp attól filozófiai probléma, hogy azt filozófiai intuíciónk inkonzisztenciája kelti. E filozófiai intuíciók a legalapvetőbb meggyőződéseinket fejezik ki, amelyek – wittgensteiniesen szólva – olyannyira mélyen gyökereznek bennünk/elménkben, hogy lehetetlennek tűnik bármelyiküktől is megválni. Egyszerűbben: azért létezik egyáltalán filozófia, mert Isten vagy az evolúció szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre inkonzisztens alapvető meggyőződésekkel ruházott fel bennünket. A filozófia feladata így nem más, mint küzdelem az alapvető meggyőződéseink inkonzisztenciájával.

Mármost, e küzdelem eredménye csakis az lehet, hogy filozófiai intuícióink valamelyikét fel kell adnunk. Az egyik filozófiai elmélet épp abban különbözik a másiktól, hogy más intuíció(ka)t ad fel, mint amaz. A kettejük közti filozófiai vita nagy része pedig úgy fest, hogy az egyik fél arról igyekszik meggyőzni a másikat, hogy az általa feladott intuíció(k)tól teoretikusan könnyebb, kevesebb nehézséggel jár megválni, mint a vitapartnere által elutasított intuíciótól.

Abból tehát, hogy valami filozófiai intuíció, valóban nem következik, hogy igaz. (Sőt, filozófiai intuíciónk közül egyik-másik bizonyosan hamis.) Csakhogy – és ez az alapvető különbség Nánay álláspontja és az én álláspontom között – egy filozófiai intuícióról megmutatni, hogy hamis, kizárólag más filozófiai intuíciók fényében lehet. Empirikusan nem. Következésképpen Nánay víziója a filozófia intuíciótalanításáról – implauzibilis.

Kulcsszavak: filozófia, filozófiai probléma, intuíció
 

IRODALOM

Crane, Tim (2005): The Problem of Perception. In: Stanford Encyclopedia of Philosophy. • WEBCÍM >

Haslanger, Sally (2005): Persistence through Time. In: Loux, Michael J.– Zimmerman, Dean W. (eds.): The Oxford Handbook of Metaphysics, Oxford University Press, Oxford, 315–354.

Kant, Immanuel (1991 [1785]): Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Gondolat, Budapest

Mill, John Stuart (1980 [1863]): Haszonelvűség. In: John Stuart Mill: A szabadságról – Haszonelvűség, Magyar Helikon, Budapest

Nánay Bence (2011): Filozófia és tudományok: Vitaindító. Magyar Tudomány. 12. 1493–1498. • WEBCÍM >

Tőzsér János (2009): Metafizika. Akadémiai, Budapest