„…közép-Európa diluviál képletei oly korszakban
támadtak, mikor a klíma tökéletesen más volt… Az ember megjelenése és
a már kihalt ősállatokkal való együtt létezése erre a korszakra, az
úgynevezett jégkorszakra egész bizonyossággal visszavihető.”
Vogt írásának köszönhetően Pávay Endre 1871-ben
megjelenő Negyed-korszak vagy az ember uralmi korszaka című
értekezésében használta a diluvium-alluvium elnevezést.
„…az Ember uralmi korszaka »antropozóikum, Époque
quaternaire ou la Période antropozoique«…Ezen nevezet alatt mind azon
képződményeket értjük, melyek a harmad-korszak befejezte után
keletkeztek. Két csoportra szokták osztani özöny és áradmány – azaz
diluviális és alluviális csoportra.”
A jeles magyar geológus, Szabó József (1893) is a
diluvium-alluvium alapján tagolta a negyedidőszakot. Magyarországon
még a XX. század közepén is használatban volt a diluvium-alluvium
elnevezés, még Gaál István geológus is használta az 1923-ban
megjelent, A Föld története, valamint az 1939-ben megjelent A Föld és
az élet története című munkáiban. Tagolása során a diluviumot a
„kihalt ember-fajok”, az alluviumot pedig az „élő ember-fajok” korának
nevezte.
Ilyen történeti háttere volt a negyedidőszak
tagolásának. Hazánk neves földtudományi szakembereit Kossuth –
tudományos rangfokozat hiányában – jeles ötletekkel látta el a
tagolást illetően.
II. A negyedidőszak tagolása
Igen nagy tájékozottságot és ítélőképességet árul el Kossuth földtani
megállapítása Az Aggteleki-barlang mint őskori temető című kritikai
hangvételű mű IX. fejezetében. Részletesen kitér két kor helytelen
használatára. „Többször fordult elő Nyáry becses munkájában is a
pleistocean elnevezés. Szeretném ha a geológusok ezt a szót
kiküszöbölnék, mert földtani tekintetben zavart okoz, régészettani
tekintetben pedig semmit sem magyaráz.”
A pleisztocén kort Charles Lyell hozta forgalomba
1839-ben. E szó tulajdonképpen egy rövidítés, az újabb pliocén (a
harmadkori korok legifjabbja) helyett. A nagy-britanniai
paleontológus, Edward Forbes tekintélyének köszönhetően elfogadták a
pleisztocén kronológiát, de másik időbeni értelemben. Forbes és
követői a harmadkor utáni (quaternaire) osztály alsó korára
alkalmazzák, amelyet post pliocaennek neveznek, míg Lyell és társai a
harmadkori újabb pliocaent értik. Kossuth Lajos helyesen kitér arra,
hogy a két jeles geológiai képviselő egyetértésének hiányában nem
lehet eldönteni, hogy mikor is kell használni a pleisztocén
elnevezést, valamint egyetért Lyellel abban, hogy helyesebb volna ezen
kronológiai terminust elhagyni. A tanulmányban Kossuth nemcsak
földtani szempontból közelíti meg a pleisztocén elnevezés kritikáját,
hanem régészeti szempontból is. Itt kitér a klasszikus filozófus
Leonhard von Spengel magyarázatára, miszerint a pleisztocén kor
megfelel a paleolit kornak és a csiszolatlan kőkorszaknak. Kossuth
szerint csak szószaporítás, hogy a pleisztocén és a paleolit egy és
ugyanaz, de több tanulmányban is különböző formában használják,
valamint a földtani korszakra sem ad választ a pleisztocén
alkalmazása. Íme Kossuth szellemes okfejtése: „Ott van a palaeolit
elnevezés, erről mindenki tudja hogy mit ért alatta a régészeti
tudomány, ha a pleistocean ennek magyarázata akar lenni, hát biz az
csak olyforma magyarázat, mint mikor az öreg bakakáplár ekként
magyarázta meg az újoncznak a Vakparádé értelmét: Szamár te! A
vakparádé vakparádé.”
Vagyis semmilyen formában nem ad magyarázatot rá.
Kossuth tanulmányának mellékletében Nyáry választ ad a pleisztocén
használatára. E szerint a kort mint geológiai fogalmat használta,
amelyet neves kutatóktól (Forbes, Phillips, Gervais) kölcsönzött.
Valamint választ ad a régészeti kérdésre is, miszerint William Boyd
Dawkins barlangokról írt munkájában – amelyet Johann Wilhelm Spengel
németre fordított – a paleolit kori leleteket pleisztocén kori
képződményekben találták meg, ezért Dawkins a paleolit kort a
pleisztocén korral azonos időre teszi, de ugyanakkor azt is tudni
kell, hogy a paleolit kor nem minden népnél ugyanakkor ért véget. A
megjegyzés végén pedig megköszöni Kossuth Lajos helyes észrevételeit.
A másik elnevezés, amellyel Kossuth nem ért egyet,
az a diluvium szó. E szó a földtani fejlődéstörténet gyermekkorából
származik, vagyis földünk történetének legfiatalabb, a neogént követő
korának a megjelölése. Hogy mik is tartoztak e korba? A különböző
keleti népek szájról szájra terjedő hagyományai, valamint a Biblia
által is megörökített Noé és az özönvíz története. A diluvium névvel
az osztrák és német geológusok a fiatalabb képződményeket jelölték, a
franciák a quaternair, az angolok – Lyell után – a pleistocén
kifejezést használták. Kossuth így foglalja össze a diluviumot: „Ez a
szó azon időkből ragadt meg a földtani szótárban, mikor még morénák,
sziklakarczolatok, vándorkőtömbök, s általában a jégárkor minden nyoma
vízözön által magyarázott.”
Kifejti nézeteit arról, hogy e szó már rég elavult,
ugyanis a földtudományok fejlődésével teljesen felesleges lett. E
mondattal támasztja alá megfigyelését a helytelen névvel kapcsolatban:
„Előítéleteket táplál; Noé diluviumjára emlékeztet, s azon olvasókat,
a kik nem avatott szaktudósok, felkiáltani ösztönzi: „mit? Hát mégis
hisznek a tudósok a világot elborító vízözönben?”
Valamint kifejti azt is, hogy el kellene hagyni e
szót, mert még szakembereknél is olyan bibliai kifejezésekre ad
alkalmat, amelyek zavaróan hatnak a hétköznapi olvasókra. Ilyen
például: „Midőn a jégkorszak utolsó maradványai is eltűntek s
diluviális iszapolások az ősvilág titkait földlepőkkel vastagon
eltakarták, földgömbünk utolsó átalakulásával, mint a mesebeli
phoenix, saját hamvaiból ébredt új életre a természet.”
A fejezet zárógondolatában pedig ismét visszatérnek
Kossuth klimatológiai észrevételei. Véleménye szerint: „a jégkorszak
utolsó maradványai teljességgel nem tűntek el [a jégtakaróra gondolt a
pólusokon] – az élet nem szűnt meg a jégár-korszakban földünkön, csak
vándorolt, helyet cserélt, a természet nem saját hamvaiból ébredt
azután új életre, hanem folytatta régi életét – s földgömbünknek
utolsó átalakulása nincs.”
Nagyon helyesen észrevette azt a tényezőt, hogy
Földünk folyamatosan alakul, valamint kifejti azt is, hogy nem volt,
és nem is lesz egész földünkre kiterjedő átalakulás. Erre példaként
hozza fel Charles Darwin nézeteit, miszerint egy kataklizma sem
érintette teljes egészében a Földet.
Megjegyzi, hogy a jégkorszak nem ért véget, és
előreláthatólag a jövőben is lesz Európa nagy területeit is magában
foglaló jégár korszak. Erre a csillagászati tényezők is következtetni
engednek (Hágen, 2011a,b), az átalakulásra pedig egyes földrészek
emelkedése (Skandinávia) és süllyedése.
III. A földtani nevezéktan változása
Száztizenkilenc év távlatából nézve Kossuth Lajos észrevételeit, arra
a megállapításra jutunk, hogy az általa feleslegesnek ítélt
nevezéktani kifejezések egyike kitörlődött, míg a másik napjainkban is
tovább él. A XX. század elején a pleisztocén kor és a diluvium kor
jelzőket együttesen használták, és ennek analógiájaként a jelenkort –
az 1885-ös londoni geológiai konferencia után Paul Gervais
közbenjárásának köszönhetően – holocénnel vagy pedig az alluviummal
(legfiatalabb képződmények összessége, amelyek szemünk láttára
keletkeztek, illetve keletkezésüknek a történelmi ember még tanúja
lehetett) jelölték. Bár még 1939-ben is használatosak voltak Gaál
István A Föld és az élet története című művében, illetve szerepeltek
Vadász Elemér 1957-es könyvében (aki azért már használta az akkor
újnak számító nómenklaturát is), a XX. század végén végérvényesen
kitörlődtek a régmúlt időket idéző diluvium és alluvium szavak, de a
Lyell által bevezetett pleisztocén mint a negyedidőszak (quarter)
kezdő kora továbbra is él a jelenkorral (holocén) egyetemben.
Kulcsszavak: diluvium, pleisztocén, geológiai időskála, alluvium
IRODALOM
Bradák Balázs (2007): A negyedidőszak
helye a geológiai kortáblán. Negyedidőszak és rokon kifejezéseinek, –
diluvium, jégkorszak, neogén – születése... ELTE TTK,
Természetföldrajzi Tanszék sperciális kollégium •
WEBCÍM >
Gaál István (1923): A Föld története.
Történelmi geológia. Danubia, Budapest–Pécs
Gaál István (1939): A Föld és az élet
története. A kir. m. Természettudományi Társulat, Budapest.
Hágen András (2011a): Kossuth Lajos és a
klimatológia. Élet és Tudomány. 32, 1001–1004.
Hágen András (2011b): Kossuth Lajos
éghajlati jövőképe. Légkör. 56, 2, 78–80 •
WEBCÍM >
Kossuth Lajos (1883): Tanulmányok Báró
Nyáry Jenő: Az aggteleki barlang mint temető czimű munkája felett.
Franklin-társulat, Budapest • http://mek.oszk.hu/ 06100/06145/
Lyell, Charles (1990): Principles of
Geology. University of Chicago Press Az eredeti kiadás 1830-ból: •
WEBCÍM >
Nyáry Jenő (1881): Az aggteleki barlang
mint őskori temető. (Monumenta Hungariae Archaeologica aevi
praehistorici) Budapest
Pávay Elek (1871): Negyed-korszak vagy az
ember uralmi korszaka. A kir. m. természettudományi társulat
Évkönyvei, Pest
Szabó József (1858): Előadások geológia
köréből. A kir. m. természettudományi társulat Évkönyvei, Pest
Vadász Elemér (1957): Földtörténet és
földfejlődés. Akadémiai, Budapest
Vogt, Carl Christoph (1843): Im Gebirge
und auf dem Gletschern. Verlag von Dent & Bassmann, Solothurn
|